Férfi NB I. A csoport- 2015/2016
2015. november 15. | 18:00
8. forduló
Arena Savaria
70 -66
(18-15, 17-19, 8-18, 27-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Minár László, Kulcsár Tibor (Gencsev Plámen)

Hazai edző nyilatkozata
Kálmán László: Azt gondolom, fantasztikus győzelmet arattunk! Ez a szív diadala volt. Lehetett látni, hogy két hétig nem tudtunk a csarnokban edzeni, a dobóformánk katasztrofális volt, de le a kalappal a csapat előtt, mert amit most itt nyújtott, az emberfeletti volt. Gratulálok nekünk, és köszönöm a közönségnek is, hogy végig bíztak bennünk, és így tudtuk hozni ezt a fontos győzelmet. A Kaposvár most kezd összeállni, és ezekkel a játékosokkal nagyon komoly játékerőt képviselnek majd, ezért boldog vagyok, hogy sikerült őket megverni, és továbbra is vezetjük a bajnokságot!

Vendég edző nyilatkozata
Srecko Sekulovic: Először is gratulálok a hazai csapatnak! Nagyon nehéz mérkőzés volt, ahol megint a végén hibáztunk. Sok apró hiba volt az utolsó negyedben. Sajnálom, hogy így alakult, mert ahogy a Szolnok ellen is, úgy ma is közel voltunk a győzelemhez egy élcsapat ellen. Köszönöm a szombathelyi szurkolók fogadtatását, nagyon jó érzés volt visszatérni ide!


Dobástérkép
Falco KC
Kaposvári KK
Falco KC
Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Falco KC
Kaposvári KK
70%
56%
2p ktáv.
Falco KC
Kaposvári KK
18%
27%
3p táv.
Falco KC
Kaposvári KK
22%
36%
1p bünt.
Falco KC
Kaposvári KK
72%
60%
Falco KC Kaposvári KK
Szerzett labda 7 9
Eladott labda 13 15
Lepattanó 34 33
Gólpassz 13 15
Fault 16 19
VAL 93 88
Statisztika
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vrajt

Rajan Brejdli
X 11 3 4 75 1 1 100 0 1 0 4 6 67 3 6 50 6 4 10 1 3 1 3 1 1 0 19 31 0

Váradi

Benedek
X 7 2 3 67 0 2 0 0 3 0 2 8 25 3 4 75 7 0 7 0 2 1 5 2 0 0 12 31 0

Rundles

Cameron
X 22 6 6 100 1 2 50 2 8 25 9 16 56 2 3 67 0 2 2 3 1 0 4 2 0 0 24 31 0

BUTORAC

Dino
X 6 0 4 0 0 0 0 2 6 33 2 10 20 0 0 0 3 1 4 0 1 0 0 3 0 1 4 26 0

Hallik

Reinar
X 6 1 1 100 0 1 0 1 4 25 2 6 33 1 1 100 1 0 1 2 1 1 2 2 0 0 8 21 0

Comagic

Zarko
12 6 6 100 0 3 0 0 1 0 6 10 60 0 0 0 2 1 3 0 2 3 0 1 0 0 10 21 0

Bognár

Kristóf
4 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 4 4 100 3 2 5 1 1 4 2 1 0 0 10 16 0

Simon

Kristóf Gábor
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 2 3 2 1 0 1 1 12 0

Dobos

László Gábor
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 3 1 0 2 0 6 9 0

Bazsó

Brúnó Tamás
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0

KOVÁCS

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hódi

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 19 27 70 2 11 18 5 23 22 26 61 43 13 18 72 24 10 34 7 13 16 19 13 3 2 93 200
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hendlein

Roland
X 15 5 7 71 0 1 0 1 4 25 6 12 50 2 4 50 8 5 13 2 0 2 4 3 1 0 30 40 0

Puljko

hervoje
X 11 0 1 0 0 2 0 3 6 50 3 9 33 2 2 100 2 0 2 3 0 5 4 0 1 1 15 38 0

Ubilla

Emmanuel
X 17 2 5 40 2 4 50 3 8 38 7 17 41 0 0 0 6 0 6 1 4 2 3 9 0 2 22 36 0

Spica

Marko
X 17 7 10 70 1 3 33 0 0 0 8 13 62 1 2 50 4 2 6 0 6 3 4 3 0 0 18 33 0

Benke

Szilárd
X 6 1 3 33 0 0 0 1 4 25 2 7 29 1 2 50 4 1 5 1 3 1 1 0 0 0 4 26 0

Baki

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 1 1 0 0 0 0 1 15 0

Horváth

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 5 0 0 0 0 -1 7 0

HAWLEY

Aaron
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 -1 5 0

Szönyi

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kocsis

Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 15 27 56 3 11 27 8 22 36 26 60 43 6 10 60 25 8 33 9 15 19 16 15 2 3 88 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek