MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. A csoport- 2015/2016

2015. 10. 31. | 18:00

6. forduló

first teams logo

Atomerőmű SE

2015. 10. 31 | 18:00

98 - 71

Egis Körmend

second teams logo

(22-21, 28-17, 20-22, 28-11)

Helyszín: Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnok

Játékvezetők: Pálla Zoltán , Frányó Péter , Gorka Szabolcs

Ellenőr: Bodrogváry Iván

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Schmidt Béla: Óriási meccs volt, melyen végre csapatként működtünk. Jól járattuk a labdát és ezáltal eredményesek tudtunk lenni. A körmendi zóna kissé megzavart bennünket, de így is kézben tartottuk a meccset. Köszönöm a Körmendnek, hogy partnerek voltak és ilyen sportszerűen alakulhatott a meccs.

Vendég edző nyilatkozata

Cizmic Teo: Gratulálok Schmidt Béla edzőnnek a győzelemhez. Az első félidőben túl sok támadópattanót engedtünk a Paksnak, melyből 12 pontos előnyre tettek szert a félidőre. Ezt követően őróbáltunk visszajönni, de ez túl sok energiánkat emésztette fel. A negyedik negyedben ebből kifolyólag nagyon sokat hibáztunk, a Paks pedig nagyon jól dobott ebben az időszakban. Még egyszer gratulálok nekik! Külön ki kell emelnem a szurkolónkat, akik mindenhova elkisérnek minket. Ez nagyon nagy dolog, ami rengeteg áldoztattal jár, ezért minden tiszteletet megérdemelnek. Köszönjük nekik a támogatást!

Statisztika

team logo Atomerőmű SE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
4 LEE DUNN Christopher LEE DUNN Christopher * 19 36 4 6 66.7 1 3 33.3 1 5 20 6 6 100 3 1 4 3 6 2 4 9 0 0 25 0 0 0 0
3 BARNIES TROY BARNIES TROY * 21 32 4 5 80 3 4 75 2 4 50 1 2 50 6 2 8 0 2 3 4 3 0 0 29 0 0 0 0
15 Tóth Ádám Tóth Ádám * 15 25 5 8 62.5 0 0 0 0 0 0 5 6 83.3 2 4 6 0 1 2 6 0 0 0 22 0 0 0 0
9 WILL Tamás WILL Tamás * 7 21 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 2 100 3 1 4 0 0 2 1 2 1 0 14 0 0 0 0
10 Medve Máté Medve Máté * 6 19 0 0 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 3 0 3 1 0 3 1 1 0 0 9 0 0 0 0
7 Eilingsfeld János Eilingsfeld János 12 29 6 7 85.7 0 0 0 0 2 0 0 1 0 7 6 13 0 0 0 3 4 1 0 29 0 0 0 0
6 Kovács Ákos Kovács Ákos 13 24 1 3 33.3 0 1 0 3 4 75 2 4 50 0 0 0 2 2 0 3 1 0 1 11 0 0 0 0
11 ROBINSON DONALD ROBINSON DONALD 5 14 1 2 50 0 2 0 1 3 33.3 0 0 0 4 0 4 2 1 1 1 1 0 0 7 0 0 0 0
34 Gulyás Milán Róbert Gulyás Milán Róbert 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
17 Illés Máté Csongor Illés Máté Csongor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Meixner Márk Meixner Márk 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
98 200 22 32 68.8 4 10 40 10 25 40 16 21 76.2 28 14 42 8 12 13 23 21 2 1 146 0.0 0.0 0.0 0.0
team logo Egis Körmend
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
15 Ferencz Csaba Ferencz Csaba * 12 34 2 2 100 1 2 50 2 5 40 0 2 0 0 0 0 1 1 2 3 0 0 0 9 0 0 0 0
25 DICKERSON Cole DICKERSON Cole * 12 33 3 4 75 1 3 33.3 1 2 50 1 2 50 6 1 7 1 3 4 1 1 0 0 14 0 0 0 0
6 CHANNELS Wesley Major CHANNELS Wesley Major * 12 30 3 4 75 0 1 0 2 7 28.6 0 1 0 2 1 3 2 1 3 1 7 1 0 17 0 0 0 0
3 Perry Kendrick Perry Kendrick * 7 26 1 5 20 2 3 66.7 0 2 0 1 1 100 1 1 2 2 2 5 3 3 0 0 8 0 0 0 0
44 Duinker Josh Duinker Josh * 9 19 3 7 42.9 0 3 0 0 0 0 3 3 100 2 4 6 0 1 1 4 0 0 1 11 0 0 0 0
7 Katura Luka Katura Luka 15 27 3 3 100 0 1 0 3 5 60 0 0 0 4 0 4 1 1 3 0 1 0 0 17 0 0 0 0
13 Tóth Norbert Péter Tóth Norbert Péter 4 20 2 6 33.3 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 1 0 3 0 0 0 1 2 0 0 0 0
4 Lakosa Zsolt Lakosa Zsolt 0 11 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 1 0 0 -3 0 0 0 0
2 Molnár Levente Molnár Levente 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
20 Németh Ákos Németh Ákos 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
24 Sömenek Martin Sömenek Martin 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
12 FARKAS Attila FARKAS Attila 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
71 200 17 32 53.1 4 14 28.6 8 23 34.8 5 9 55.6 16 8 24 8 10 23 12 13 1 2 75 0.0 0.0 0.0 0.0

Dobástérkép

Atomerőmű SE
Egis Körmend
Atomerőmű SE
Egis Körmend

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
Egis Körmend
69%
53%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
Egis Körmend
40%
29%
3p táv.
Atomerőmű SE
Egis Körmend
40%
35%
1p bünt.
Atomerőmű SE
Egis Körmend
76%
56%
Atomerőmű SE Egis Körmend
Szerzett labda 8 8
Eladott labda 12 10
Lepattanó 42 24
Gólpassz 21 13
Fault 13 23
VAL 146 75