Férfi NB I. A csoport- 2015/2016
2016. március 9. | 18:30
23. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
108 -103
(27-17, 17-30, 19-25, 31-22, 14-9)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Pálla Zoltán, Győrffy Pál, Minár László (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Dzunic Branislav: - Kiegyenlített, izgalmas meccs volt, ami a mi győzelmünket hozta. Jól kezdtünk, jól támadtunk és ugyanígy védekeztünk, aztán a második negyedben megakadt a játékunk, a folytatásban csak futottunk az eredmény után. Végül sikerült nyernünk, ami az akarat, a szív diadala volt. Sokat köszönhetünk a közönségünknek, belehajszoltak bennünket a győzelembe.

Vendég edző nyilatkozata
Schmidt Béla: - Négy, ellentétes negyedet produkáltunk, kettőt mi nyertünk, kettőt a házigazdák. Erre számítottam, fizikális kosárlabda volt, sok gyorsindítással, hullámzó játékkal. Ezúttal sem kezdtünk jól, aztán visszajöttünk a meccsbe, komoly nyerési esélyünk volt. A végére elkészültünk az erőnkkel, a hosszabbításban jobb volt az Alba, megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.


Dobástérkép
TLI-Alba Fehérvár
Atomerőmű SE
TLI-Alba Fehérvár
Atomerőmű SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
TLI-Alba Fehérvár
Atomerőmű SE
57%
76%
2p ktáv.
TLI-Alba Fehérvár
Atomerőmű SE
58%
38%
3p táv.
TLI-Alba Fehérvár
Atomerőmű SE
25%
36%
1p bünt.
TLI-Alba Fehérvár
Atomerőmű SE
78%
79%
TLI-Alba Fehérvár Atomerőmű SE
Szerzett labda 13 3
Eladott labda 10 12
Lepattanó 44 31
Gólpassz 15 22
Fault 21 29
VAL 151 136
Statisztika
TLI-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Myles

Anthony
X 21 3 9 33 2 3 67 1 6 17 6 18 33 8 9 89 5 1 6 4 1 2 7 1 0 0 25 40 0

Fred Chery

Kenny
X 16 2 3 67 3 6 50 2 5 40 7 14 50 0 0 0 2 0 2 2 1 3 0 5 0 0 17 36 0

Spurlock

Tristan
X 25 3 4 75 0 0 0 4 7 57 7 11 64 7 8 88 9 2 11 4 3 2 6 3 1 0 42 36 0

Pearson

Ryan
X 14 5 9 56 0 0 0 0 4 0 5 13 38 4 7 57 3 4 7 0 1 5 7 0 0 0 16 34 0

Lóránt

Péter
X 18 5 8 63 2 2 100 0 5 0 7 15 47 4 5 80 3 2 5 2 0 2 4 4 0 0 24 34 0

Wright

Jerrel Lamont
12 5 6 83 0 0 0 0 0 0 5 6 83 2 2 100 2 4 6 0 1 4 2 0 0 0 18 15 0

Supola

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 0 0 1 2 2 0 0 6 12 0

SIMON

Balázs
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 1 0 0 2 2 0 0 2 1 0 0 0 2 9 0

Markovic

Luka
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 1 0 -2 6 0

Csorvási

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 1 1 0 0 0 1 0 3 3 0

Filipovity

Markó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 108 24 42 57 7 12 58 7 28 25 38 82 46 25 32 78 26 18 44 13 10 21 29 15 3 0 151 225
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

LEE DUNN

Christopher
X 15 3 5 60 0 0 0 0 2 0 3 7 43 9 10 90 2 1 3 0 2 0 9 11 0 1 31 39 0

Eilingsfeld

János
X 12 3 4 75 1 1 100 1 5 20 5 10 50 1 1 100 5 1 6 0 1 4 1 1 0 0 14 29 0

ROBINSON

DONALD
X 12 3 4 75 0 2 0 2 4 50 5 10 50 0 0 0 5 0 5 1 2 4 1 3 0 0 15 28 0

BARNIES

TROY
X 13 5 6 83 0 1 0 1 4 25 6 11 55 0 0 0 3 1 4 0 0 5 1 1 0 1 14 26 0

Tóth

Ádám
X 17 7 8 88 1 2 50 0 0 0 8 10 80 1 2 50 1 0 1 0 2 4 2 1 0 0 16 23 0

Kovács

Ákos
17 1 2 50 0 0 0 4 5 80 5 7 71 3 3 100 1 0 1 1 1 3 4 3 0 0 23 27 0

WATKINS

Ryan
9 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 1 3 33 2 2 4 0 2 5 3 0 0 0 11 23 0

Fomin

Alexander
4 1 2 50 1 2 50 0 2 0 2 6 33 0 0 0 2 0 2 1 1 2 0 0 0 1 2 14 0

Medve

Máté
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 3 1 4 0 1 1 0 1 0 0 8 13 0

WILL

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 2 3 0

Illés

Máté Csongor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Gulyás

Milán Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 103 29 38 76 3 8 38 8 22 36 40 68 59 15 19 79 25 6 31 3 12 29 21 22 0 3 136 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek