Férfi NB I. A csoport- 2015/2016
2016. február 13. | 17:30
19. forduló
69 -75
(21-19, 15-18, 22-25, 11-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Balog György, Tőzsér Dénes (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Garai Péter: - A meccs elején elkaptunk egy jó ritmust, elhittük, hogy lehet keresnivalónk. Sokat játszottunk alacsony szerkezetben, ami volt, hogy megzavarta az ellenfelet, de a Szolnok kispadja nagyon hosszú, mi pedig a végére elfáradtunk, nem estek be tiszta helyzetekből elengedett dobásaink. Örülök, hogy Budapest kosárlabdát szerető közönsége láthatott egy nemzetközi szinten is sikeres csapatot, amelyhez sikerült felnőnünk, s ezen az úton megyünk tovább. Gratulálok a Szolnoknak a győzelemhez.

Vendég edző nyilatkozata
Pór Péter: - Rossz ritmusban kezdtük a meccset, de egy időkéréssel sikerült rendezni a sorokat. Végig kézben tartottuk a mérkőzést, de egy pillanatra sem dőlhettünk hátra, mert a remekül felkészített MAFC minden kis hibánkat kihasználva végig ott lihegett a nyakunkon. Gratulálok ellenfelünknek, sok csapatnak lesznek még nehézségei a MAFC pályáján.


Dobástérkép
MAFC
Szolnoki Olaj KK
MAFC
Szolnoki Olaj KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MAFC
Szolnoki Olaj KK
50%
48%
2p ktáv.
MAFC
Szolnoki Olaj KK
38%
50%
3p táv.
MAFC
Szolnoki Olaj KK
23%
36%
1p bünt.
MAFC
Szolnoki Olaj KK
67%
62%
MAFC Szolnoki Olaj KK
Szerzett labda 4 5
Eladott labda 10 17
Lepattanó 28 45
Gólpassz 13 11
Fault 21 24
VAL 81 103
Statisztika
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

SIHOTA

Rajvarinder Singh
X 19 2 4 50 1 1 100 3 11 27 6 16 38 4 4 100 8 3 11 1 1 2 3 2 1 1 26 40 0

SMITH

Marquavius Mark
X 21 5 9 56 1 1 100 1 7 14 7 17 41 6 9 67 2 1 3 3 4 3 5 7 0 2 22 39 0

Kovács

Ádám
X 13 3 6 50 0 2 0 1 2 50 4 10 40 4 8 50 4 2 6 0 2 5 7 1 0 0 15 33 0

Mócsán

Bálint
X 5 0 0 0 1 1 100 1 4 25 2 5 40 0 0 0 2 0 2 0 1 2 2 2 0 1 7 30 0

Misek

Levente Henrik
X 10 2 3 67 0 1 0 1 5 20 3 9 33 3 4 75 1 0 1 0 1 4 5 1 0 1 9 29 0

JOHNSON

Cavell
1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 1 2 50 2 2 4 0 1 2 2 0 1 0 3 19 0

Debreceni

Dániel
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -1 5 0

Tursics

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 5 0

Pápai

Máté Barnabás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Lakits

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Koncz

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Timkó

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 12 24 50 3 8 38 7 30 23 22 62 35 18 27 67 20 8 28 4 10 21 24 13 2 5 81 200
Szolnoki Olaj KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vojvoda

Dávid
X 18 1 3 33 3 4 75 3 6 50 7 13 54 1 2 50 6 1 7 1 0 3 6 5 0 0 30 36 0

Wittmann

Krisztián
X 10 2 2 100 0 0 0 2 6 33 4 8 50 0 0 0 0 0 0 0 2 4 2 3 0 0 9 26 0

Milosevic

Strahinja
X 11 2 5 40 1 1 100 0 1 0 3 7 43 5 6 83 2 3 5 2 6 5 5 1 1 0 14 25 0

Kovács

Péter
X 0 0 3 0 0 0 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 3 1 4 0 4 3 0 0 0 0 -4 24 0

GREGORY

Dino
X 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -3 10 0

Keller

Ákos
8 3 5 60 0 0 0 0 1 0 3 6 50 2 6 33 7 4 11 0 2 3 3 0 3 0 16 29 0

Borisov

Milos
19 2 2 100 2 3 67 3 7 43 7 12 58 2 2 100 4 2 6 1 1 2 2 2 0 0 24 26 0

Jones

Jarrod
9 3 6 50 0 2 0 0 0 0 3 8 38 3 5 60 9 3 12 1 2 2 3 0 1 2 17 24 0

Kovacs

Gabor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Peringer

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

SOMOGYI

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vrbanc

Goran
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 13 27 48 6 12 50 8 22 36 27 61 44 13 21 62 31 14 45 5 17 24 21 11 5 2 103 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek