Férfi NB I. A csoport- 2015/2016
2015. október 2. | 18:00
1. forduló
Arena Savaria
77 -57
(27-13, 19-12, 16-14, 15-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Török Róbert, Praksch Péter (Várhalmi Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Dragan Aleksic: Egy jó mérkőzést láthattunk, viszont a hullámzó teljesítményünk miatt nem lehetek maradéktalanul elégedett. Voltak olyan szakaszai a mérkőzéseknek, ahol kifejezetten jól és látványosan játszottunk, viszont olyan elemeket is láthattunk, amik még javításra szorulnak. Sok új játékos van a csapatban, ezért még időre van szükségünk, hogy a játékunk összeérjen. Köszönjünk szépen a sportszerű bíztatás mindkét szurkolótábor részéről, és hogy ilyen nagy számban jelentek meg, reméljük ez a szám meccsről meccsre csak növekedni fog. Sok szerencsét a Jászberénynek a továbbiakban.

Vendég edző nyilatkozata
Forray Gábor: Gratulálok a Szolnoknak és én is szeretném megköszönni a rengeteg jászberényi szurkolónak a fantasztikus bíztatást. Látszik, hogy a hazai csapat egy más szintet képvisel, nem véletlen, hiszen a Magyar bajnokság, és a Magyar Kupa címvédőjéről beszélünk, akik nem kevés európai tapasztalattal rendelkeznek. Egyelőre nekünk még nem elvárás nyerni Szolnokon, de mindemellett szeretném kiemelni, hogy voltak bíztató jelek. A Szolnok miután átesett a bajnokság első mérkőzésein szokásos nehézségeken kontrollálta a mérkőzést, és magabiztosan hozta le a találkozót. Nekünk folytatnunk kell a megkezdett munkát.


Dobástérkép
Falco KC
KTE-Duna Aszfalt
Falco KC
KTE-Duna Aszfalt
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Falco KC
KTE-Duna Aszfalt
59%
53%
2p ktáv.
Falco KC
KTE-Duna Aszfalt
29%
13%
3p táv.
Falco KC
KTE-Duna Aszfalt
48%
31%
1p bünt.
Falco KC
KTE-Duna Aszfalt
60%
86%
Falco KC KTE-Duna Aszfalt
Szerzett labda 9 7
Eladott labda 9 13
Lepattanó 33 30
Gólpassz 20 9
Fault 16 16
VAL 112 72
Statisztika
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Comagic

Zarko
X 13 5 7 71 0 1 0 1 2 50 6 10 60 0 0 0 7 0 7 1 0 1 4 0 0 0 21 35 0

BUTORAC

Dino
X 13 2 5 40 0 0 0 3 7 43 5 12 42 0 0 0 1 0 1 3 1 1 1 5 0 0 15 35 0

Váradi

Benedek
X 12 2 3 67 0 1 0 2 7 29 4 11 36 2 4 50 0 0 0 0 1 3 3 8 0 0 13 32 0

Vrajt

Rajan Brejdli
X 11 4 6 67 1 4 25 0 0 0 5 10 50 1 2 50 9 2 11 1 2 3 1 0 0 0 16 27 0

Bognár

Kristóf
X 11 2 3 67 0 0 0 2 2 100 4 5 80 1 2 50 5 2 7 0 1 3 2 1 0 0 18 25 0

Hallik

Reinar
15 1 2 50 1 1 100 3 5 60 5 8 63 2 2 100 2 1 3 3 2 2 1 3 0 0 20 23 0

Simon

Kristóf Gábor
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 3 0 3 1 2 3 3 3 0 0 8 18 0

Hódi

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0

Bazsó

Brúnó Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Durázi

Krisztofer
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

KOVÁCS

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bagó

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 17 29 59 2 7 29 11 23 48 30 59 51 6 10 60 28 5 33 9 9 16 15 20 0 0 112 200
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ivosev

Tamás
X 13 5 8 63 0 3 0 1 4 25 6 15 40 0 0 0 6 0 6 1 3 2 2 2 0 0 12 31 0

Derasimovic

Marko
X 14 2 5 40 0 3 0 2 4 50 4 12 33 4 4 100 3 0 3 0 2 1 3 1 0 0 11 30 0

Kovács

Péter
X 0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 3 0 3 1 1 1 2 3 0 0 5 30 0

Karahodzic

Kemal
X 17 8 13 62 0 0 0 0 0 0 8 13 62 1 1 100 7 3 10 0 1 3 3 0 0 0 24 25 0

Pongó

Martin
X 4 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 1 2 50 1 0 1 1 2 4 3 0 0 0 3 20 0

Hegedűs

Gergely Ferenc
6 2 3 67 1 1 100 0 1 0 3 5 60 0 0 0 4 1 5 2 2 1 1 1 0 0 11 24 0

Pongó

Máté
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 2 1 2 2 0 0 2 22 0

Mészáros

Máté
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 1 1 0 3 0 0 0 0 4 18 0

Kovács

Barnabás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

DAGDELEN

ATILLA
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Jakab

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Keller

Iván
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 57 17 32 53 1 8 13 5 16 31 23 56 41 6 7 86 26 4 30 7 13 16 16 9 0 0 72 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek