Férfi NB I. A csoport- 2014/2015
2014. november 19. | 19:00
8. forduló
98 -73
(16-11, 26-24, 25-15, 31-23)
 

Hazai edző nyilatkozata
Góbi Henrik: — Nagyon örültem, hogy leülhettem a csapat kispadjára, köszönöm azoknak, akik megadták számomra a lehetőséget. A mérkőzés folyamán többször megtaláltuk azt a ritmus, mind védekezésben, mind támadásban, amelyet a későbbiek folyamán szeretnénk megvalósítani. Az elmúlt héten ezen dolgoztunk, és Székely Norberttel arról beszéltünk, hogy ezen az úton kell továbbmennünk.

Vendég edző nyilatkozata
Stefan Timbus: — Nem játszottunk precízen, nem volt kellő energia a játékunkban. A második félidő elején nagyon feljött az Alba, és ezt már nehezen tudtuk kompenzálni.

CSAPAT %
2p köz.
TLI-Alba Fehérvár
MAFC
65%
53%
2p ktáv.
TLI-Alba Fehérvár
MAFC
14%
22%
3p táv.
TLI-Alba Fehérvár
MAFC
40%
29%
1p bünt.
TLI-Alba Fehérvár
MAFC
76%
67%
TLI-Alba Fehérvár MAFC
Szerzett labda 15 10
Eladott labda 16 19
Lepattanó 35 30
Gólpassz 20 12
Fault 27 20
VAL 140 89
Dobástérkép
TLI-Alba Fehérvár
MAFC
TLI-Alba Fehérvár
MAFC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
TLI-Alba Fehérvár
MAFC
65%
53%
2p ktáv.
TLI-Alba Fehérvár
MAFC
14%
22%
3p táv.
TLI-Alba Fehérvár
MAFC
40%
29%
1p bünt.
TLI-Alba Fehérvár
MAFC
76%
67%
TLI-Alba Fehérvár MAFC
Szerzett labda 15 10
Eladott labda 16 19
Lepattanó 35 30
Gólpassz 20 12
Fault 27 20
VAL 140 89
Statisztika
TLI-Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

V Kromah

Lasannah
X 22 7 11 64 0 1 0 1 2 50 8 14 57 5 5 100 4 0 4 4 4 1 5 5 0 0 30 35 0

SIMON

Balázs
X 3 1 5 20 0 0 0 0 1 0 1 6 17 1 1 100 0 1 1 4 2 1 2 5 0 0 8 34 0

Csorvási

Milán
X 16 8 9 89 0 0 0 0 0 0 8 9 89 0 2 0 6 1 7 3 1 3 2 0 1 0 25 24 0

Melvin

Cleveland
X 17 8 9 89 0 2 0 0 0 0 8 11 73 1 2 50 5 2 7 0 0 4 1 0 0 0 21 24 0

Kovács

Ádám
X 11 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 5 6 83 4 0 4 0 3 4 4 1 1 0 15 18 0

Supola

Zoltán
5 1 3 33 0 0 0 1 2 50 2 5 40 0 0 0 2 1 3 0 2 2 2 3 0 0 8 19 0

Juhos

Levente
5 2 5 40 0 1 0 0 2 0 2 8 25 1 2 50 5 0 5 2 1 4 1 2 1 0 8 19 0

Dapa

Dalibor
19 4 5 80 1 2 50 2 3 67 7 10 70 3 3 100 2 1 3 2 0 4 3 1 0 0 25 16 0

Tóth

Péter
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 3 4 0 3 0 0 0 11 0

Czirbus

József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Molnár

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

BLASKOVITS

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 98 34 52 65 1 7 14 4 10 40 39 69 57 16 21 76 29 6 35 15 16 27 20 20 3 0 140 200
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

HUNTER

Neiko Ferrone
X 9 2 4 50 1 3 33 1 4 25 4 11 36 0 2 0 6 0 6 2 3 2 2 4 0 1 11 35 0

TOUTZIARAKHS

Stavros
X 12 5 10 50 1 3 33 0 1 0 6 14 43 0 0 0 2 4 6 0 3 3 5 1 0 0 13 32 0

Lakosa

Zsolt
X 19 6 7 86 0 1 0 1 1 100 7 9 78 4 8 50 2 0 2 1 5 3 7 3 0 0 21 29 0

Misek

Levente Henrik
X 4 0 1 0 0 0 0 0 4 0 0 5 0 4 4 100 6 1 7 1 0 2 3 1 0 0 11 27 0

Lakits

András
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 1 2 1 0 0 0 3 11 0

BROWN PARISH

Henry
13 4 7 57 0 2 0 1 4 25 5 13 38 2 3 67 2 0 2 3 3 2 4 2 0 2 12 22 0

FEKETE

Csaba
8 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 2 2 100 0 1 1 0 0 1 1 1 0 0 11 15 0

Mócsán

Bálint
2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 0 0 0 1 3 1 1 0 0 0 -1 9 0

Koncz

Péter
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 2 0 2 0 0 1 1 0 0 0 4 8 0

SZABÓ

Tibor
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 4 50 1 1 2 0 1 1 2 0 0 0 2 7 0

Timkó

Norbert
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0 2 5 0

NIKITIN

Alexander
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 18 34 53 2 9 22 5 17 29 25 60 42 18 27 67 22 8 30 10 19 20 27 12 0 3 89 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek