A második félidőben fordított és kiegyenlített az ASE
A találkozó első kosara Benke nevéhez fűződött, Majd Edosomwan talált be büntetőjével. Walker egy hárompontossal egyenlített az álláson. Egy eladott labdát követően Benke büntetett ziccerével, ekkor két pontos előnyből kosarazott az ASE. Wilson egyenlített közeli kosarával, Völgyi gólpasszát pedig Paár váltotta könnyű kosárra. Következőkben Bluiett és Trammell váltottak triplát egymással, Benke büntetőzött jól, majd pedig Szőke ment ziccerig. Wilson és Brown büntetőivel kilenc pontos előnye volt a vendégeknek a játékrész végén. (10-19)
A második játékrész Wilson triplájával kezdődött, erre Eilingsfeld és Bluiett sikeresen találtak ellenszert, Brown és Trammell kosarai azonban gátolták a paksi felzárkózást, ugyanis tartotta a 10 pontos különbséget a Kaposvár. Krivacevic második esélyből szerzett kosarat. Bluiett büntetői után Trammell szerzett gyorsan két hárompontost, Walker erre egy közelivel ráerősített. Hawkins pontjai és Benke triplája ugyan jókor jöttek, de közeledni nem tudtak vele a paksiak. Walker és Paár pontjaival 14 pontos különbsége volt a vendégeknek. A félidő utolsó perceiben Hawkins triplázott, Bluiett pedig újabb két büntetőt dobott biztos kézzel. Walker bravúros triplája után Edwin büntetőzött sikeresen. A negyed alatt végig agresszíven védekező Kaposvár nem adott sok lehetőséget a hazaiaknak a felzárkózásra, ám egy ponton ritmust váltott az ASE és a Bluiett és Edwin vezette hazaiak négy pontra olvasztották a kaposvári előnyt. (39-43)
A második félidőben Benke szerezte az első kosarat, amivel minimálisra csökkentette a különbséget az ASE, azonban Brown Eilingsfelden birkózott be egy kosarat, ezt követően pedig magabiztosan is büntetőzött. Továbbiakban Főleg Hawkins pontjaival egyenlített az ASE, azonban Trammell és Buzás kosaraival ismét négy pontra léptek meg a somogyiak. Edosomwan büntetői után Szőke is betalált büntetőivel, Majd pedig Bluiettre támaszkodva, végül azonban Edwin triplájával hosszú idő után átvették a vezetést a hazaiak. Egy kaposvári időkérést követően a vendégeknek nem volt ellenszere Bluiett játékára és így végül nyolc pontos hazai vezetéssel kezdődhetett a záró játékrész. (61-53)
Az utolsó negyedben Walker büntetőivel vette kezdetét a játék. A következő percekben apróbb pontatlanságok töredezték a játék ritmusát, végül Wilson szerzett 5 pontot közvetlen egymás után és ezzel egy pontra csökkentette a különbséget. Szőke ziccere után Edosomwan egy zsákolással szerezte vissza az előnyt. Edwin ziccerére Trammell kosara jelentett választ. A mérkőzés utolsó 5 percében folyamatosan egymás kezéből kaparintották meg a vezetést a csapatok, végül Benke révén az ASE tudott három ponttal ellépni 3 perccel a vége előtt. A mérkőzés vége felé azonban a vendégek pontatlanságait kihasználva elléptek a vendégek és két perccel a vége előtt nyolc pont volt a hazai előny. Az utolsó pillanatokban Trammell még kozmetikázott az eredményen, de a vezetést visszaszerezni nem tudták a somogyiak. Így a bajnoki harmadik hely sorsa egy ötödik meccsen fog eldőlni. (77-71)
Atomerőmű SE - Kometa-KVGY Kaposvári KK 77-71 (13-21, 26-22, 22-10, 16-18)
Rájátszás, 3. helyért, 4. mérkőzés
Paks, ASE Sportcsarnok, szombat 18:00
Játékvezetők: Goda László, Nyilas István, Dr. Németh Patrik (Forrai Sámuel)
Paks: Hawkins 11/3, Benke 13, Edwin 11/3, Eilingsfeld 2, Edosomwan 11. Csere: Bluiett 22/9, Smith 3/3, Révész 2, Krivacevic 2, Halmai -.
Kaposvár: Trammell 18/9 , Rosic -, Puska -, Walker 15/6, Brown 8. Csere: Wilson 16/6, Paár 5, Szőke 5, Buzás 2, Völgyi 2,

47 év után kiesett az élvonalból a Zalaegerszeg
Zsíros adta meg a csata alaphangját egy távolival, Huntertől érkeztek az első egerszegi pontok, Records közelről volt pontos, Bibbs is büntetőzhetett (5-4). Cseh nem hibázott a periméterről, majd egy szabaddobást küldött a helyére, közel öt percet kellett várni a kék-fehérek első mezőnykosarára, ezt Tóth Ádám jegyezte. Zsíros kintről bombázott a gyűrűbe, Records tranziciós kosara után időt kellett kérnie Baki Gergelynek (14-6). Gatling dobott fontos triplát emberről, Moss háromból két büntetőt vert be, Varence és Kerpel-Fronius váltott kosarat (18-11). Brzovic is feliratkozott a dobók közé, Records egy pattanót tett vissza, Mokánszki könnyű kosarát követően több lehetősége is volt tovább zárkózni a zalaiaknak, de ezekkel nem tudtak élni, Kerpel-Fronius játszotta meg Records-ot, Drenovac dudaszós, félpályás dobása lejött, ezzel együtt 22-15-re vezettek a hazaiak a kisszünetben.
A második etap elején háromból csak egy büntetőt dobott be a szerb, Mokánszki ment végig dobócsel után, Cseh büntetőzött makulátlanul, sorra jöttek a hibák mindkét oldalon, a Vasas nevelésű bedobó szerezte a következő pontot is (26-17). Kritikus helyzetben Hunter csinált meg egy 2+1-es akciót, gyorsan beütötték a négy csapathibát, viszont Tóth centergóljával tovább zárkóztak az egerszegiek, változatlanul csak Cseh-büntetővel gyarapodtak a szegedi pontok, Varence használta ki, hogy létszámfölényben is hibáztak a hazaiak (27-24). Használt Andjelko Mandics időkérése, Drenovac gyötört be egy kettest, aztán Records volt eredményes faulttal együtt. Baki eligazítása után Bibbs trojkáját annulálta a hazai center, Moss hármasával már tízzel ment a Szedeák (37-27). Tóth büntetőire is volt válasza az amerikai középjátékosnak, Brzovic közelijét Drenovac dobta vissza, Kucsora első kosarát pedig Moss floatere követte a dudaszó előtt – a nagyszünetben tízzel ment a Szeged (43-33).
Varence könnyű kosara vezette fel a második félidőt, Zsíros a harmadik hármasát is behintette, Records és Kerpel-Fronius is dudaszóra talált be, Hunter elfutásával igyekezett meccsben maradni a Zalaegerszeg (50-37). Varence dobhatott kettőt, majd zsákolt nagyot, megtorpantak a kék-feketék, de Kerpel-Fronius akadálytalanul mehetett a gyűrűig a 25. percben (52-40). Mokánszki elhibázta büntetőit, aztán Records takarta be, Takács Milán egyszer már pontos volt a büntetővonalról, a szegedi támadójáték is akadozott, Jaylin Hunter hozta be tíz alá csapatát (52-43). Nem fukarkodtak a faultokkal a felek, Hunter újabb duplát hintett, aztán nem tudta feltenni két védő között, büntetőből javított, Neuwirth tett fel egy nagyon fontos ziccert, aztán Drenovac jelentkezett egy nehéz tempóval (58-47). Varence dupláját Neuwirth dobta vissza, Bibbs is beköszönt, 60-51-ről indult a játékrész, amely legalább egy évre könnyen valamelyik fél utolsó A csoportos negyedévé válhatott, hiszen az Oroszlány eközben egyre magabiztosabban vezetett a KTE ellen.
Drenovac vette észre Records-ot a zónával szemben, rövidesen meg is ismételték az összjátékot, egyre jobban elbizonytalanodott a Zete (64-51). Hiába jött az időkérés és a védekezésváltás, Neuwirth újabb fontos pontokat szerzett, Varence és Records váltott kosarat, Varence találatára szintén a nagyot játszó szegedi légiós felelt a 35. percben (70-55). Takács Milán hármasa jelentette az utolsó szalmaszálat a vendégek számára, Hunter és Moss is egy pontot szerzett, de utóbbi egy középtávolival is sikerrel járt a 38. percben (73-59). Kerpel-Fronius Gáspár vitte be a kegyelemdöfést egy hárompontossal, Takács Milán kozmetikázott az eredményen, de az utolsó percben már fiataljait is becserélhette Andjelko Mandics: 78-66-ra nyert, ezzel a 12. helyen végzett és zsinórban 17., összesen 19. első osztályú szezonját kezdheti szeptemberben az SZTE-Szedeák, a Zalakerámia ZTE KK viszont sorozatban 47 évnyi élvonalbeli tagság után a következő kiírásban csak az NB I. B Piros csoportban indulhat.
SZTE Szedeák - Zalakerámia ZTE KK 78-66 (22-15, 21-18, 17-18, 18-15)
Alsóházi rájátszás, 10. forduló
Szeged, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Dr. Popgyákunik Balázs, Jakab László Imre (Farkas Gábor)
Szeged: Kerpel-Fronius 9/3, Moss 10/3, Cseh 8/3, Zsíros 9/9, Records 25. Cs.: Drenovac 11, Neuwirth 6, Mészáros T. -, Kiss-Leizer -.
Zalaegerszeg: Hunter 16, Takács Mi. 9/6, Bibbs 7/3, Varence 15, Tóth Á. 6. Cs.: Mokánszki 4, Brzovic 4, Gatling 3/3, Kucsora 2.

Húsz ponttal és győzelemmel búcsúzott Ferencz Csaba
Ahogy arra számítani lehetett, nem fojtogató védekezésről szólt a mérkőzés, Bor és Williams gólváltása után már az első percben bebombázott egy triplát Ferencz, Durázi növelte az előnyt (9-2). Egy időkérés után magukra találtak Lukácsiék, ami a támadójátékot illeti, a Ferencz-Durázi kettős továbbra is elemében volt, Williams zsákolásával már 21-10-re vezetett öt perc játék után az MTE. Antalics, Bartik és Mucha is feliratkozott a pontszerzők listájára, Ivosev különösen aktív volt, Bor Gábor jó megoldásokkal próbálta zárkóztatni csapatát, ezzel együtt állandósult a kétszámjegyű különbség (37-25).
A kisszünet sem fékezte az iramot, Williams zsákolt, Lukácsi kintről vette be a gyűrűt, akárcsak Ferencz és Williams, de az ifjú Farkas Levente keze is elsült a 14. percben (50-33). Antalics behúzta nagykőrösi nevelésű társa labdáját és egy pattanót is visszatett, Farkas második hármasát jegyezte, ezzel elérte a húsz pontot a differencia (57-37). Bartik Zalán pontszerzésben és mezőnymunkában is jeleskedett, Bor Gábor zsákolt és blokkolt, Williams állította be a 65-37-es részeredményt egy roppant közönség szórakoztató félidő végén.
Valamivel csendesebben indult a harmadik szakasz, Ivosev duplája után Emelieze pakolt fel a táblára zsinórban öt pontot, Ferencz és Mezőfi triplaváltása szimbolikusnak is volt tekinthető – 22 év a különbség köztük, vagyis az U20-as válogatott magasbedobó születésekor már bőven magyar bajnok volt a vasiak klasszisa -, az egyetlen pályára lépő légiós, Eric Williams is lendületbe jött, Durázi találatát pécsi időkérés követte (79-57). Használt az eligazítás, valamivel közelebb tudtak férkőzni a baranyaiak, Rátgéber labdaszerzésből zsákolt, de a legfiatalabb körmendi, Bartik is betalált (85-66). A negyed hajrájában Lukácsi, Ivosev és Szita szerzett pontokat, slusszpoén gyanánt Ferencz szolgálta ki Williams-t (91-70).
A hazaiak szerb származású magasemberével nem bírtak az akadémisták, Durázi és Burony szintén ritmust fogott, a 33. percben előbbi révén lépte át a százat Kocsis Tamás gárdája (101-76). Ekkor kisebb hazai gólcsend vette kezdetét, amit ki is használtak Bor Gáborék, Williams lendítette át a holtponton övéit, majd Dékány szerezte meg első pontját (104-81). Felváltva estek a kosarak, Durázi után Mucha mutatott be 2+1-es játékot, Fonyó triplát hintett, Szita blokkolt (111-94). A 39. percben aztán elérkezett az elkerülhetetlen, miután elsüllyesztette mai hatodik, felnőtt pályafutása 1592. hárompontosát, 25 szezonnal, egy-egy bajnoki címmel és Magyar Kupával, Alpok Adria Kupával, számos további éremmel, 119 válogatottság és 7538 ponttal a háta mögött végleg elhagyta a pályát a közönség vastapsa mellett Ferencz Csaba. A helyére beálló Nagy Péter labdát szerzett és gólpasszt adott, Williams alakította ki a 118-98-as végeredményt – a Körmend a 9., az NKA Pécs a 11. helyen fejezte be a bajnokságot.
Egis Körmend - NKA Universitas Pécs 118-98 (38-25, 28-22, 26-23, 27-28)
Alsóházi rájátszás, 10. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Nagy Viktor, Kapusi Gábor, Fülöp András (Herczeg Ágoston)
Körmend: Bartik 9/3, Williams 29/3, Ferencz 20/18, Durázi 31/3, Ivosev 18. Cs.: Farkas L. 8/6, Kiss B. 2, Dékány 1, Nagy P. -, Kóbor -.
NKA Pécs: Lukácsi 15/9, Rátgéber 8, Bor 20/3, Mezőfi 9/3, Antalics 9. Cs.: Szita 10/3, Burony 10, Emelieze 8/3, Mucha 6, Fonyó 3/3.

Legyőzte a Kecskemétet hazai pályán, így bennmaradt az Oroszlány
Sejfic saját rontott dobását javította azonnal, Tóth fejezett be egy lerohanást, Körmendi dobott be egy triplát a sarokból. Csuti zsákolt egyet, Dautovics hárompontossal felelt, Körmendi bevágott még egyet, az Oroszlány 7 pontos hátrányban kért időt (4-11). Radnolph játszotta meg Sejficet, Kelenföldi volt közelről eredményes majd megint a bosnyák következett. Randolph tört be, Asztalos egy büntetőt dobott be, az OSE hátvédje zsákolt egyet szerzett labdáját követően (12-14). Kelenföldi dobott be két büntetőt, Kertli emelte be a tempót, Sejfic dolgozott meg két pontért a festékben. Sertovic célzott pontosan távolról, Tóth is a túloldalon, Sejfic elérte a 10 pontot. Tóth jegyzett egy kettest is, Major csinált 2+1-et, Sejfic büntetőivel átvette a vezetést a Lions. Ivkovic és Dautovics pontjaival fordult a kocka, Sertovic büntetői zárták az etapot. 26-27
Asztalos hármasával folytatódott a játék, Randolph és Kelenföldi váltott kosarat, Dautovics fejezett be egy lerohanást. A kecskeméti légiós a büntetőkkel is jól bánt, így nyolc ponttal meglépett a vendég gárda, Sejfic sietett megint a hazaiak segítségére (30-36). A center 2+1-ét Kertli ellensúlyozta egy triplával, Balsay tett két pontot az oroszlányi közösbe, Csuti hozta fel egy pontra a csapatát. Sertovicnak köszönhetően a fordítás is összejött a hazai gárdának, Schöll kettesére Sejfic felelt, Asztalos egy büntetőt dobott be (43-42). A következő szakaszban mindkét csapat büntetőkből szerezte a pontokat, aztán Takács rámolt be egy trojkát, majd Dautovics szerzett két pontot. A félidő végéig maradt a szoros állás, 20 perc után 1 ponttal állt jobban a Kecskemét. 50-51
Csuti középtávolija nyitotta a második félidőt, Tóth ment be, Sejfic küzdött addig, amíg sikerült begyömöszölnie a labdát. A center folytatta a pontgyártást, nem tudott vele mit kezdeni a KTE védekezésben, Körmendi már a harmadik hármasát dobta (58-56). Asztalos nehéz helyzetet oldott meg, Sejfic tett vissza egy támadólepattanót, Dautovics talált be kintről. Sejfic megint második esélyből talált a gyűrűbe, Asztalos egy pontot a vonalon hagyott, Takács dobta a hármast (65-62). Asztalos azonnal válaszolt, Kertli tripláját követően időt kért Forray Gábor, Randolph ment ziccerig kétszer egymás után. Csuti folytatta a hazaiak jó sorozatát, Randolph szerzett labdát és két pontot, Sejfic átlépte a 30 pontot. 76-68
Triplákkal indult a negyedik negyed, egyet Dautovics, egyet Takács vállalt, Sejfic ment ziccerig. Asztalos jutott el könnyedén az oroszlányi gyűrűig, Sejfic használt ki egy védelmi hibát, Dautovics nehéz dobást értékesített, Tóth 2+1-et csinált, Randolph lépett elő ismét (85-78). Körmendi megint bedobott egy hárompontost, Csuti vitte át a ziccert a gyűrű alatt, Randolph hármasával 9 ponttal lógott meg az Oroszlány. Csuti növelte tovább a differenciát, Balsay kipontozódott, ekkor már csak 3 és fél perc volt vissza (92-81). Innen már nem volt veszélyben az OSE győzelme, amivel kivívta a bennmaradást az Forray Gábor csapata. 96-86
MVM-OSE Lions - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 96-86 (26-27, 24-24, 26-17, 20-18)
Alsóházi rájátszás, 10. forduló.
Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok.
Játékvezetők: Benczur Tamás, Győrffy Pál Attila, Jankovics Viktor Zsolt (Hoffmann Gergely).
Oroszlány: Williams -, Randolph 18/3, Balsay 2, Csuti 14/6, Sejfic 39. Csere: Major 3, Peringer -, Takács Zs. 9/9, Sertovic 11/9.
Kecskemét: Tóth 12/3, Ivkovic 2, Körmendi 12/12, Dautovics 21/9, Schöll 2. Csere: Kertli 10/6, Asztalos 16/6, Kelenföldi 11, Karahodzsics -.

Fotók: Vasvári Márton, Kamenik Balázs, Hoffartné Kati, Várkony Kornél