Az Európa Kupa rájátszás párharc visszavágóján az NKA Universitas Pécs 78-61-re legyőzte a Lointek Gernikát. A pécsiek közel álltak ahhoz, hogy ledolgozzák 19 pontos hátrányukat. A párharcot végül 123-121-re nyerte a Lointek Gernika.
 
Villámrajtot vett a Pécs: Julia Risingerova, Török Ági és Rátkai Eszter is betalált, így két és fél perc alatt 7-2-re léptek el a mieink. A Gernika igyekezett megfogni a kezdeti pécsi rohamokat és újabb két perc elteltével 9-2-es sorozattal fordítottak. Innentől az első szakaszban fej-fej mellett haladtak a csapatok, de biztató volt, hogy mindig sikerült kis ugrásokat tenni. Julia Reisingerova triplájánál 17-11-nél már hat ponttal ment az NKA. Az első szakasz végén 21-16 állt az eredményjelzőn. A második negyed elején még 23-19-re feljött a Gernika, de utána gyorsan magához ragadta az irányítást a Pécs. Nem véletlen, hogy hamar időt kértek a vendégek.
 
A különbség 29-19-nél érte el először a 10 pontot. Ezt követően a Gernika 6-7 egységre felzárkózott, de jellemzően inkább ezen a 10-es határon menedzselte a meccset a Pécs. Julia Reisingerova 14, Török Ági 9 pontig jutott a félidőig. Az utolsó percben a cseh válogatott center és Dúl Panka sem hibázott büntetőből, így a nagyszünetben 41-29 állt az eredményjelzőn. A pécsiek játékát jól jellemzi, hogy a 28 kísérletükből 14-et értékesítettek mezőnyből. A harmadik negyed extázist hozott. Állandósult a kétszámjegyű különbség. Fizikálisan, mentálisan, minden szempontból uralta a meccset a Pécs és nagyon közel álltak egy nagy futáshoz.
 
Ez a futás végül 48-36 után jött el. Egészen pontosan 9-2-vel 57-38-ra alakították az eredményt és így először egyenlített összesítésben a magyar bajnokság jelenlegi listavezetője. Sokat kivett ez a futás Pécsből. A harmadik szakasz hajrájában 2+1-es helyzettel és egy triplával faragott a különbségen a Gernika. Az utolsó 10 percnek 59-44-ről vágtak neki a csapatok. Rátkai Eszter triplájával gyorsan ellépett újra 18 pontra a Pécs. Óriási izgalmakra készülhettünk. Hullámzott a meccs, 68-50 után 68-55-re, majd 70-57-re feljöttek a vendégek. Az utolsó három percben Dúl Panka triplájával nagy hajrát nyitott a Pécs. Az utolsó percben 78-59-nél volt labdájuk a mieinknek a fordításhoz. Ezzel nem sikerült élni. Masa Jankovic találata lezárta a párharcot, továbbjutott a Gernika, de a visszavágón komoly karaktert mutatott a Pécs.
 
NKA Universitas Pécs - Lointek Gernika Bizkaia 78-61 (21-16, 20-13, 18-15, 19-17)
 
EuroCup Women 2025-26
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
 
NKA Universitas Pécs: Dúl 14/3, Rátkai 7/6, Török 15/3, Varga 8, Reisingerova 25/6. Csere: Halmágyi -, Olawuyi 4, Josepovits 1, Tóth 4, Gréts -.
 
Lointek Gernika Bizkaia: Olaeta 18/12, Westerik 5, Jankovic 20, Bessoir 4, Adams 8. Csere: Matarranz -, Krnjic -, Castedo -, Polleros 6/6.
 
 
 
 
Fotó - FIBA