Valódi kosaras családból származik az Insedo Veszprém Kosárlabda Klub bedobója, Bonifert Bendegúz. A sport és a civil élet közötti egyensúlyról, a fejlődő Piros csoportról, valamint a későbbi terveiről is szót ejtett interjúnkban.

Mikor és hogyan ismerkedtél meg a kosárlabdával?

Mivel szüleim is kosárlabdáztak, illetve apukám edzősködött is, így mondhatni születésem óta az életem része volt a kosárlabda. Amint lehetett klubszinten űzni, úgy be is csatlakoztam rögtön, ahogy elkezdtem az általános iskolát.

Ki és hogyan volt a legnagyobb hatással rád eddigi pályafutásod során? Szülő, vagy fontosabb edző, csapattárs, esetleg példakép az életedben?

Szüleim természetesen nagy hatással voltak rám a karrierem kezdetétől fogva, hiszen mindig mindenben segítettek az utam során. Meglehetősen sok magyar és külföldi edzővel is dolgoztam együtt az elmúlt 20 évben, és nehéz lenne kiemelni bárkit is közülük, mivel mindannyiuktól tanultam valamit, vagy segítettek előrébb jutni a karrieremben, vagy éppen lehetőséget adtak nekem egy nagyobb sérülés után, amikor mások még nem hittek bennem. De Merim Mehmedovic nevét mégis ki kell emelnem, mert úgy gondolom, a profi éveim során tőle kaptam meg a legnagyobb bizalmat és hatalmasat dobott a karrieremen, legfőképp magabiztosságban és gondolkodásmódban.

És természetesen nem tartanék ott, ahol most vagyok a feleségem és a kisfiam támogatása nélkül. Feleségem is profi szinten kosárlabdázott, így tudja, mivel jár a munkám, a kisfiam születése óta pedig hatalmasat változott a felfogásom, és határozottan mondhatom, hogy ő lett a legnagyobb motivációm.

Mi a legnagyobb kihívás, amivel kosarasként szembesülsz?

Legyen szó kosárlabdáról, vagy igazából bármelyik profi sportról, aki ezt az életet választja, az egy kétélű kést fog a kezében. Egyik oldalról minden nap azt csinálhatja, amit gyerekkora óta szeret és hihetetlen töltetet ad, amikor telt lelátók előtt játszhat. Másik oldalról viszont rengeteg lemondással és fókuszáltsággal jár, nem könnyű összeegyeztetni a magánélettel és bármikor jöhet egy sérülés, ami befolyásolhatja vagy akár be is fejezheti egy sportoló karrierjét.

Melyik a legszebb emléked a pályáról és miért?

Sajnos felnőtt szinten még nem értem el komolyabb helyezést a bajnokságokban, remélem ez idén megváltozik, de ezért azt az egymás után kétszer megnyert U20-as bajnokságot kiemelném.

Hogyan kerültél jelenlegi klubodba?

A jelenlegi klubom vezetőségével régóta jó kapcsolatot ápolok, mivel mondhatni, itt kezdtem el kosarazni. Így amikor nyáron felkerestek és felvázolták a terveiket, nem sokat kellett gondolkoznom azon, hogy ez egy remek lépés lehet a karrieremben és közösen elérhetjük a kitűzött céljainkat.

Miben lehetsz leginkább csapatod hasznára érzésed szerint?

Fiatal együttesünk van, így főleg a tapasztalatommal igyekszem segíteni a fiatalabbakat és a csapatot egyaránt. Az éppen aktuális meccseken pedig igyekszem abban segíteni a csapatot, amit az edzőm kér tőlem, legyen szó a pontszerzésről, a lepattanózásról, a játék szervezéséről vagy akár a védekezésről.

Hogy jellemeznéd a Piros csoportot?

A piros csoport szerintem egy nagyon jó úton halad, és kezd egyre közeledni az első osztály felé. Régen meglehetősen nagy volt a szakadék a két bajnokság között, mostanra viszont egyre több az első osztályt megjárt játékos, sőt volt válogatottak is játszanak a másodosztályban, illetve a külföldiek is egyre magasabb polcokról érkeznek. De jó ugródeszka lehet a fiatalabb, feltörekvő játékosoknak is, akik szeretnének bekerülni vagy visszakerülni az első osztály körforgásába.

Mi a gárda idei célkitűzése?

Úgy gondolom, a vezetőségtől az edzőn át a játékosokig mindenki bizonyítani akar, és minden meccsen úgy lépünk pályára, hogy nyerni akarunk. Szerintem veszélyesek is lehetünk akárkire, legfőképp hazai pályán. Hogy ez mire lesz elég, majd a bajnokság végén megtudjuk, de a legjobb négy közé mindenképp szeretnék bekerülni.

Hogy fér meg egymás mellett a kosárlabda és a civil élet? Mik a kosárlabdán kívüli terveid?

Mint már mondtam, a sportot nem könnyű összeegyeztetni a magánélettel, de persze nem lehetetlen. Abszolút igaznak tartom azt a mondást, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen.

A kosárlabda utáni élet se rémiszt meg, mivel neveltetésemből fakadóan mindig igyekeztem több lábon állni, van egy közgazdász diplomám, idén pedig egy edzői képzésen is részt veszek. Azt, hogy pontosan mivel szeretnék foglalkozni, még nem igazán tudom, de nehezen tudom elképzelni, hogy ne maradjak a kosárlabda vonzáskörzetében, hiszen így éltem le az egész életemet és ez az otthonom.

Miben változott az életed és akár a mérkőzésekre való felkészülésed, akár a meccsrutinod azóta, hogy édesapa lettél?

Leginkább a felfogásom változott, sokkal koncentráltabb és céltudatosabb lettem, és úgy gondolom, ez a pályán mutatott teljesítményemben is megmutatkozik. Óriási erőt ad, amikor látom a kisfiamat, ahogy az első sorból szurkol a meccseimen. A mérkőzésekre való felkészülésem és a meccsrutinom sokban nem változott azóta se, a meccsnapok általában a pihenésről és a fókuszálásról szólnak, és ezt a feleségem is pontosan tudja, így nagy segítségemre van olyankor.

Hogyan nézne ki egy tökéletes nap a számodra?

Igazából a meccsnapot mondanám, amikor a délelőttöt a családommal tölthetem, pihenéssel vagy egy kisebb sétával a természetben. Azután pedig délután nyerünk a mérkőzésen. Így minden oldalról pozitívan záródna a napom.

Mit üzensz jótanácsként az ifjú kosarasoknak, akikkel gyakran találkozhatsz a veszprémi meccsek után is?

Először is mindenképp szeretném nekik megköszönni, hogy ilyen szép számban meg szoktak jelenni a meccseinken és ekkora elánnal szurkolnak az első perctől az utolsóig. Továbbá buzdítanám őket, hogy vegyék komolyan a sportot, mivel rengeteg előnnyel jár. Később foglalkozhatnak azzal, amire gyerekkoruk óta vágynak és rengeteg életre szóló barátság is alakulhat ki a csapattársaikkal.

Fotók: Szász Péter (Veszpremkosar.hu) és Bonifert Bendegúz