A negyedik, egyben utolsó edzőmérkőzését is megnyerte a magyar válogatott a novemberi összetartás során. A mieink végletekig kiélezett csatában, Gereben Livi dudaszós középtávolijával 53-52-re múlták felül Oroszországot.
Két orosz tripla vezette fel a találkozót. Válogatottunk első találatát Mérész Beatrix szerezte. A folytatásban ismét betaláltak távolról az oroszok, de mi sem maradtunk adósak. Angyal Barbi is értékesített egy hárompontost. Felváltva estek a találatok, ami egyben azt is jelentette, hogy 3-6 egység között állandósult a vendégek előnye. Az első szakaszt Széki-Barnai Judie két büntetője zárta, 10 perc játékot követően 17-15-re vezetett Oroszország. A második szakasz elején Josepovits Kinga két büntetőjével egyenlítettünk, de ezt követően 22-17-re újra megugrottak a vendégek.

Pontszegény, kemény, küzdős meccs kerekedett, mely során Völgyi Péter 24-19-nél időt kért. Bár mezőnyben nem alakult ki nagy orosz fölény, de állandósították pár pontos vezetésüket. A félidő hajrájában 29-23-as állást követően Mérész Beatrix hármasával és Széki-Barnai Judie büntetőivel tudtunk közelebb kerülni. A nagyszünetben 29-28 állt az eredményjelzőn. A harmadik negyedben villámrajtot vett válogatottunk. Angyal Barbara hárompontost értékesített, majd Toman Petra és Széki-Barnai Judie is betalált. 35-30-nál összességében már 12-1-es futásban volt nemzeti csapatunk. Hullámzott a játék, hiszen ezt követően ismét az oroszok vették kezükbe a kezdeményezést és 6-0-val 36-35-re fordítottak.

A harmadik negyed második felében fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok. A játékrész végén 42-41-re mentünk. Az utolsó 10 percben sem változott a játék képe. Rátkai Eszter szerezte az első találatot. Innen azonban ismét az oroszok tudtak váltani és a harmadik negyed ugyanezen időszakához hasonlóan ismét futottak egy 6-0-t. Ezzel pedig 47-44-es vezetésre tettek szert. A megszerzett előnyt tartották, az utolsó három percbe érve 50-47-nél időt is kért Völgyi Péter. Egy pillanatra nem adták fel a magyar lányok, a végjátékban Széki-Barnai Judie és Dubei Debóra hozta közelebb válogatottunkat. A dudaszó pillanatában pedig Gereben Livi feltette a pontot az “i”-re és megszerezte a győztes találatot.

Magyarország - Oroszország 53-52 (15-17, 13-12, 14-12, 11-11)
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Benczur Tamás, Söjtöry Tamás Ferenc, Margarita Petrenko
Magyarország: Rátkai 6, Laczkó 3/3, Dubei 6/3, Mérész 9/3, Széki-Barnai 8. Csere: Angyal 6/6, Josepovits 4, Gereben 6, Tóth 3/3, Toman 2.
Oroszország: Tretyakova 8/6, Kosu 11/3, Savukova 5/3, Maiga 10, Glonti 4. Csere: Kuznetsova 3/3, Elberg 3/3, Zaytseva -, Koshechkina -, Pozdnyakova 2, Liulina 6, Sirazutdinova -.
Fotók - Girgász Péter/MKOSZ