Bajnokok Ligája
 
Skeens blokkjával a második hazai meccsét is megnyerte a BL-ben a Szolnok
 
Somogyi és Skeens összjátéka egy alley-oopot eredményezett, Porter szerzett gyors, könnyű kosarat, Toro tört be. Porter fejezett be egy lerohanást, Skeens a plusz egyet rontotta el kettese után, Pallai zsákolásával egalizált az Olaj (6-6). Darthard dobott be két büntetőt, Klips ment be agresszíven a festékbe és két pont lett a jutalma, Aleksandrovs zsákolt egy támadólepattanót követően. Pallai köszönt be kintről, Sydorovtól jött azonnal a válasz, Somogyi finom kézzel fejezett be (13-13). Aleksandrovs kapott zseniális passzt Klipstől, Somogyi szórt egy triplát is, Toro büntetőzött jól. A negyedet az ellenfél légiósának két újabb pontja zárta. 16-19
 
Somogyi nehéz dobást értékesített, Sydorov egy könnyebbet, Porter egy zsákolással büntetett meg egy eladott szolnoki labdát, Vedran Bosnic időt kért (18-23). Skeens találta meg a belépő Barnest, Klips jegyzett egy hárompontost, amire Pallai felelt. Toro 2+1-et csinált, Krnjajski ment szépen ziccerig, a Riga pedig időt kért. Porternek is összejött a 2+1, Pallai ez a harmadik trojkájával ellensúlyozta, de az amerikai aztán nehéz helyzetből is kivágta magát (28-34). Porter aztán egy pontot a vonalon hagyott, Somogyi váltott jó ütemben ritmust, Aleksandrovs ziccerezett. Pallai keze továbbra sem hűlt ki, a lettek ismét időt kértek. Toro második büntetője már bement, Barnes villant meg távolról, Vrabac egyenlített (38-38). Novitskyi egy büntetőt dobott be, Vrabac tempójával így már a Szolnok állt jobban. Az Olaj végül 9-0-s sorozattal fejezte be a félidőt, amivel 3 ponttal vezetett. 42-39
 
 
Somogyi triplájával folytatódott a játék, Toro válaszolt aztán azonnal egy hazai kettesre, Holt második szándékból beemelte a hármast, ezzel 9 ponttal lépett meg ellenfelétől a magyar bajnok, amelyik időt kért (50-41). Toro folytatta remeklését, Pallai ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta, Somogyi 13 pontra növelte az előnyt. Sydorov használt ki egy védekezési hibát, Barnes pedig egy szerzett labdát, Porter dobott be két büntetőt (58-47). Barnes fordult le emberéről, Skeens kísérlete csordult a gyűrűbe, Sydorové volt a harmadik lett tripla. A negyed végéig csak minimálisan tudott zárkózni a Riga, így kedvező helyzetből várhatta a negyedik negyedet a Szolnok. 66-56
 
Vanags célzott jól kintről, Krnjajski azonnal visszaállította a negyed előtti differenciát, Sydorov folytatta a triplafesztivált. Két jó szolnoki büntető után jött a következő lett trojka, amivel 6 pontra jöttek fel a vendégek, Bertans szerzett két pontot (71-67). Az Olaj támadójátéka teljesen megállt ebben a szakaszban, ráadásul Darthard is Barnes lábára érkezett egy lepattanó után, Vedran Bosnic időt is kért. Novitzkyi zsákolt egyet, Sydorov egy ziccerrel egalizált, Pallai kosara már nagyon kellett, a Riga időt kért (73-71). Porter tört be, következő kosarával pedig hosszú idő után átvették a vezetést a lettek, Barnes büntetőzött hibátlanul, Somogyi tett fel egy ziccert. 50 másodperccel a vége előtt Novitskyi csökkentette 1 pontra a különbséget, majd Barnes dobása későn hagyta el a kezét, a támadóidő lejárt, a Riga kapott egy esélyt így a fordításra amikor már csak 5,3 volt az órán, 77-76-nál. Skeens viszont blokkolta Sydorov kísérletét, így az Olaj nyert! 77-76
 
NHSZ-Szolnoki Olajbányász - VEF Riga 77-76 (16-19, 26-20, 24-17, 11-20)
 
Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló
Miskolc, DVTK Aréna
Játékvezetők: Martin Vulics, Petar Pesics, Yener Yilmaz
 
Szolnok: Darthard 2, Somogyi 17/9, Pallai 21/15, Barnes 11/3, Skeens 9. Csere: Holt 3/3, Molnár -, Rudner -, Krnjajski 5/3, Vrabac 9.
 
Riga: Porter 18, Bertans 2, Leimanis 6/6, Toro 14, Novizkyi 4. Csere: Andzevs -, Aleksandrovs 6, Vanags 3/3, Klips 5/3, Sydorov 18/12.
 
 
 
 
FIBA Europe Cup
 
Elsöpörte ellenfelét a Szombathely
 
Ciprusi csapatot fogadott vendégül a Falco, Zaragózában elszenvedett vereségük után állt szándékukban javítani a Fiba Európa Kupa mérlegükön.
 
A párharcot egy gyors Perl-Wójcik összjáték eredményeként született kosár nyitotta. Erre érkezett egy közeli válasz a vendégektől. A továbbiakban a Falco koncentrált játékából született két értékes tripla. (9-2) Egy vendég időkérés után a ciprusi  csapat még nem nagyon érezte magát otthon Szombathelyen, ezt Váradi ki is használta egy gyors közeli kosárral. A védekező oldalon a csereként beállt Keller blokkolt nagyot, ez vezetett Wójcik sikeres büntetőihez. (12-2) Az első negyed derekán megtörték a pontcsöndet a vendégek Hawkins pontjai révén. Ezt követte egy hazai lerohanás ami Whelan pontjaival végződött. A negyed utolsó perceiben Belo küzdött szokásosan a palánk alatt, ebből is értékes pontok születtek. (18-8) A hazaiak számára külön öröm lehetett Bognár Kristófot újra már az első negyedben pályán látni. A nyitó játékrész Jovaovics pontjaival zárult. (20-11)
 
A második negyed nyitása Belo posztmunkája volt. Johansson és Hawkins kosaraival ébredezni látszott a vendég egylet, de Belo és Whelan pontjaikkal tartották a különbséget.(29-17) Johhanson egy sikeres triplával javított volna a különbségen, de Perl ziccerével egyből válaszolt. (32-20) Kevesebb, mint 4 perccel a félidő vége előtt Perl pakolt még értékes pontokat a közösbe, erre a vendégek csak büntetőkkel tudtak válaszolni. A játékrész Perl és Bognár kosaraival ért véget. Így a felek 18 pontos különbséggel mentek el szünetre. (43-25)
 
 
A Második Félidő Váradi triplájával, majd pedig Perl középtávilájával indult. A vendégektől Hawkins talált be, később pedig Váradi süllyesztett újabb hárompontost. Ekkor nagyon összeszedetten kosárlabdázott a szombathelyi gárda, kellett is egy időkérés a vendégektől egy 12-2 arányú lerohanás után. Ebből visszatérve ugyan végre betaláltak a ciprusiak, azonban Novakovics dobott újra hazai hármast.(58-29) Kisebb technikai szünet után folytatta magabiztos játékát a Falco. Bármennyire is erőlködött a mediterrán egylet, nem tudtak 40 pont fölé jutni a harmadik játékrész végére. (71-36)
 
A negyedik negyedben is sikeres hárompontossal kezdtek a házigazdák. Ez a lendület védekezésben is átjárta a Falco csapatát, ugyanis 35 perc játék után is 40 pont alatt tartották ellenfelüket. (80-39) Jovanovics betörését követően 42 ponttal vezetett a házigazda. Továbbiakban Whelan érékesített két büntetőt. Ezt követte még egy időkérés, Hawkins tudott ezután hármast szerezni. Perl betörése jelentett pontokat a továbbiakban. A kegyelemdöfést Tanoh Dez triplája adta meg. Ezzel a Falco 2-1 mérleggel áll a nemzetközi sorozatban. (98-56)
 
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Anorthoszisz Famaguszta 98-56 (20-11, 23-14, 28-11, 27-20)
 
FIBA Europe Cup, 3. forduló
Szombathely, Arena Savaria, Szerda 18:00
Játékvezetők: Branimir Galic (horvát), Goran Grbic (szlovén), Nemanja Vlahovics (szerb)
 
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Váradi 10/6, Perl 15/3, Novakovics 12/6, Wójcik 3, Belo 18 Cserék: Whelan 14/6, Keller 7, Bognár 7, Jovanovics 7, Tanoh Dez 5/3 Verasztó -, Herger -.
 
Anorthoszisz Famaguszta: Hawkins 21/3, Johansson 7/3, Kuany 8/3, Maragkos 7, Muosa 3 Cserék: Tompazos 3/3, Himonas 3/3, Loannidis 2, Garcia 2, Eleftheriou -, Agathokli -.
 
 
 
 
 
Fotók - FIBA