Kaposváron is 100 pont fölé jutott a Körmend
Walker zsákolásával indult a találkozó, Kiss Benedek egyenlített, majd Avery szerzett egyhuzamban öt pontot, tudósított a Bball1.hu. Simon dobott be egy hármast, Moore pedig egy büntetőt, a hátvéd mezőnyből már két pontot szerzett (5-10). Ivosev használt ki egy eladott kaposvári labdát, Filipovity egy pontot a vonalon hagyott, aztán viszont egy ziccerrel jelentkezett. Rosic hármasával egy pontra csökkentette a kaposvári hátrányt, azonban azonnal jött a válasz Moore-tól, Wilson emelt be egy tempót (13-15). A hazaiak légiósa aztán egalizált, Kocsis Tamás időt kért, Paár kosarával újfent átvette a vezetést a somogyi csapat, Filipovity ezúttal mindkét büntetőjét a helyére tette. Ferencz trojkája zárta le a kaposváriak futását, Trammell és Moore váltott kosarat, előbbi két büntetőt is bevágott. Ivosev tett vissza egy támadólepattanót, majd egyenlíteni is tudott, Walker kettesére dudaszós tripla volt a válasz Ferencztől. 26-27
Úgy kezdődött a második negyed, mint az első, Walker talált be, Ivosev adott nagy passzt Hansennek, Szőke kettőből egy büntetőt dobott be. Hansen nehéz helyzetből talált be, Braniszlav Dzunics időt ért, amely meglehetősen parázsra sikeredett a vezetőedző és Trammell között, Moore szerzett két pontot (29-33). Wilson okos passzt adott Filipovitynak, aztán berámolt egy triplát, Moore egy középtávolit. Wilson 50%-kal dolgozott a vonalról, Kiss Mátyás köszönt be a sarokból, Filipovity ziccerezett. Paár tett két pontot a közösbe, Ivosev egyet, Morre egyenlített. Ivosev kettese után Paár célzott tökéletesen a sarokból, de Moore azonnal visszadobta ezt, Trammell tempója után időt kért az MTE (46-46). Trammell további 10 kaposvári pontért felelt ezt követően, a Körmend is átlépte az 50-et – annak ellenére, hogy 16 labdát adott el -, de a félidőben a hazaiak álltak jobban. 58-51
Avery hármasával folytatódott a játék, a Körmend légiósa zsákolt is egyet, Wilson verte meg lábon a védőjét. Hansen dolgozott meg a festékben két pontért, Filipovity hozta magát kihagyhatatlan helyzetbe, Ivosev büntette meg, hogy üresen hagyták (62-60). Filipovity kintről sem rontott, Ferencz rálépett a vonalra, kettőt ért így a dobása, Avery ziccerezett. Ivosev egyenlített, Ferencznek köszönhetően a fordítás is összejött a vendégeknek, Moore pedig egy hárompontos süllyesztett el (65-70). Trammell egy technikai miatt büntetőzött, Ivosev kettőből dobta be az egyet, Szőke pöcizett vissza egy rontott dobást. A körmendi időkérést követően Avery váltott két pontra egy támadólepattanót, Kis talált be távolról, Filipovity elérte a 20 pontot. Döntetlen állásról az MTE tudott váltani. 73-77
Filipovity felezte le a két csapat közötti távolságot, Paár eltüntette a maradékot is, Ivosev kísérlete szédült a gyűrűbe. Kiss Benedek dobta be a büntetőit, Ivosev közelije után időt kért Braniszlav Dzunics, hat pontos hátrányban (77-83). Walker előtt volt üres az út a gyűrűig, Ferencz egy triplát szórt, Trammell két büntetőt tett be. Wilson csinált egy 2+1-et, Walker rántott hatalmasat, Kocsis Tamás így már döntetlen állásnál kért időt (86-86). Avery háromból csak egy büntetőt dobott be, Ferencz egy technikai miatt egyből egyet, Moore pedig kettőből kettőt. Walker mutatta meg mozgékonyságát, Avery megint jól használt egy támadólepattanót, Ferencz a sarokból nem hibázott, jött is a hazai időkérés (88-95). Ivosev első büntetője ment be, Ferencz növelte 9 pontra 3 perccel a vége előtt a különbséget, Avery zsákolt. Ezt követően a Kaposvár már nem tudott zárkózni, a Körmend ismét 100 pont fölé jutva nyert. 95-106
Kometa-KVGY Kaposvári KK - Egis Körmend 95-106 (26-27, 32-24, 15-26, 22-29)
Alapszakasz, 5. forduló.
Kaposvár, Kaposvár Aréna.
Játékvezetők: Dr. Mészáros Balázs, Goda László, Dr. Németh Patrik (Dernei Gábor)
Kaposvár: Trammell 20/6, Simon 3/3, Szőke 3, Walker 14, Kis 3/3. Csere: Paár 9/3, Filipovity 22/3, Rosic 6/6, Tarján -, Wilson 15/3, Puska -.
Körmend: Moore 26/9, Hansen 9, Kiss B. 6, Avery 22/9, Ivosev 22. Csere: Ferencz 18/12, Kiss M. 3/3, Herczeg -.

Nyerni tudott Szegeden az Alba
Meglehetősen foghíjas Szedeák fogadta az Albát az ötödik fordulóban, ahol Pongó passzából Omenaka nevéhez fűződött a mérkőzés első kosara, Drenovac egy tempót dobott be, Takács kettőből egy büntetőt. Cseh adott gólpasszt Vulikicsnek, Drenovac és Omenaka is szerzett két-két újabb pontot, aztán Pongó momentumai következtek (6-9). Kerpel-Fornius ziccerezett, aztán a fordítást jelentő két pont is az övé volt, Filipovic büntetőzött hibátlanul. A válogatott center aztán a mezőnyből is szerzett két pontot, Vulikics egy triplát süllyesztett el, Drenovac egy 2+1-et mutatott be (16-13). Kiss-Leizer és Vojvoda váltott kosarat, Cseh két pontja után időt kért az Alba. Joseph hozta közelebb a vendégeket, Filipovic ezúttal az egyik büntetőjét elrontotta, aztán zsákolt egyet. A negyedet Drenovac duplája és Pongó triplája zárta. 22-23
Vulikics hármasa pedig indította a másodikat, Vojvoda mindkét büntetőjét bedobta, Anda is, Pongó viszont csak az egyiket. Vulikics megint pontos volt távolról, Vojvoda közelebbről, Filipovic egy támadólepattanó után egyenlített (30-30). Anda kettesét követően Bigelownak köszönhetően visszavette a vezetést a Fehérvár, aztán a Zalaegerszegről szerződtetett légiós labdát csent és két könnyű pontot. A hátrányba kerülő Szegedből Drenovac lépett ekkor elő, s egymaga egy 9-0-s futást produkált, mely elnyerte a hazai drukkerek tetszését, értelemszerűen Lluis Rierának kevésbé, ő időt kért (41-35). A Szedeák örömére Kiss-Leizer szólt közbe a one man-showt követően, Bigelow zárta le a 11-0-s rohanást, Philmore közelije után Simándi Árpádon volt a sor, hogy elbeszélgessen csapatával. A félidő utolsó kosarát Vulikics szerezte. 45-40
Stuckman rögötn a második félidő első támadásából megszerezte első pontjait egy tripla formájában, Cseh meg sem állt a gyűrűig, Bigelow hármasával egy pontra zárkózott az Alba. Kerpel-Fronius 2+1-et mutatott be, Anda talált be a festékből, Joseph szólt hozzá ismét a meccshez (52-48). Bigelow zsákolt is egyet, Drenovac adott jó passzt Kerpel-Froniusnak, az Alba amerikai légiós pedig folytatta remeklését. A következő 5 pont is a vendégektől jött, így a Szegednek időt kellett kérnie, de ebben a szakaszban egyszerűen nem találta a jó megoldásokat a hazai csapat, a Fehérvár pedig fokozatosan lépett el (54-61). Drenovac törte meg a jeget, Vojvoda büntetőzött remekül, Cseh egy támadólepattanót váltott pontokra. Bigelow ismét rántott egyet, a negyed végét pedig megnyomta a székesfehérvári alakulat, amely 10 pontos előnyből várhatta a folytatást. 60-70
Kerpel-Fronius egy ponttal távozott a vonalról, Stuckman kettővel, majd az irányítók léptek elő mindkét oldalon, Vulikics és Pongó. Cseh 2+1-es akciót vitt végig, Pongó triplájával és Philmore közelijével viszont megint váltani tudott az Alba, időt kért a Szeged (66-79). Cseh tripláját Omenaka ellensúlyozta egy 2+1-el, a negyed feléhez érkezve így nem változott a két csapat közötti távolság. A játék képe a hátralévő időben nem változott, a Szedeák nehézségei ellenére küzdött becsülettel, de az Alba nem engedte ki a kezéből a találkozó sorsát. 76-90
SZTE-Szedeák - Alba Fehérvár 76-90 (22-23, 23-17, 15-30, 16-20)
Alapszakasz, 5. forduló.
Szeged, Városi Sportcsarnok.
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Minár László Balázs, Téczely Roland Balázs (Ádám József)
Szeged: Vulikics 15/9, Kerpel-Fronius 12, Cseh 12/3, Drenovac 22/3, Anda 8. Csere: Kiss-Leizer 4, Polányi 3/3, Papp -, Mészáros -, Kis V. -, Vilmányi -.
Alba Fehérvár: Pongó 13/6, Takács 1, Bigelow 22/12, Stuckman 7/3, Omenaka 7. Csere: Joseph 8/3, Vojvoda 15/3, Filipovic 11, Philmore 6, Németh -.

Oroszlányban is nyert a Sopron
Csuti ziccerével indult a mérkőzés, Randolph csak a második büntetőjét tudta bedobni, két perc elteltével Hajdu tette fel a táblára a Sopront. Manjgafic kezdte meg nagy lendülettel a pontszerzést, hiszen sorozatban hat vendég pontért felelt a magasember, igaz Randolph közbe szólt egy triplával, Sejfic pedig közelről volt eredményes (8-8). Struger egy pontot a vonalon hagyott, Nelsoné volt az első soproni tripla, Balsay tett vissza egy támadólepattanót. Doss büntetett meg egy eladott labdát, Sejfic saját rontását javította azonnal, Takács Kristóf hozta magát okosan helyzetbe (14-14). Csendes köszönt be a sarokból, Davis-McMurrin tört be, Doss szerzett könnyű kosarat. Nelson kintről egy nehezebbet, Balsay büntetői találtak utat a gyűrűbe, Flasár és Davis-McMurrin váltott kosarat. 22-22
Sejfic triplája ugrasztotta talpra a hazai közönséget, Kucserának és Nelsonnak köszönhetően gyorsan átvette a vezetést a Sopron, Randolph verte meg a védőjét. Nelson ezúttal a vonalról hozott két pontot a vendég konyhára, Csuti kapott nagy labdát, Stuger dobása pattogott a gyűrűbe (29-30). Takács Zsolt kiosztását Davis-McMurrin három pontra váltotta, Thompson ment könnyen ziccerig, Manjgafic fordult le Csutiról. Randolph a sarokból vágta be a trojkát, Thompson, majd Sejfic is pontos volt kísérletével. Az SKC hátvédje a 2+1-et is megcsinált, Kovács Benedek hárompontosát követően időt kért Forray Gábor (37-42). Doss dupláját követően jött az újabb soproni tripla, ezt Manjgafic jegyezte, Sejfic tette be mindkét büntetőjét. Sopronban játszó honfitársa is, Takács Zsolt a saját támadólepattanóját váltotta két pontra, Gasper Potocnik időt kért. A félidő utolsó perce hajszálnyival a vendégeknek sikerült jobban, akik 20 perc után 4 ponttal vezettek. 47-51
Flasár tett fel egy bejátszást, megtette ezt Manjgafic is, Davis-McMurrin védője szorításában is fel tudta tenni a ziccert. Flasár az egyik büntetőjét dobta be, Hajdu duplájával azonban 10 ponttal elhúzott a Sopron, az OSE időt kért (48-58). A plusz egy is a helyére került, Manjgafic tovább növelte a differenciát két triplával, az Oroszlány ebben az időszakban teljesen ritmust vesztett támadásban. Csuti egy büntetője volt jó, Sejfictől mindkettő, Manjgaficra viszont továbbra sem találta a megoldást a hazai gárda (51-67). Nelson triplájával már 19 pontra nyílt az olló, Davis-McMurrin villant egyet, Ruják két pontja után időt kért Potocnik. Sejfic kettesére már jött válasz a kék mezesektől, Davis-McMurrin a közjátékokat követően dobta át a védőjét. Az OSE igyekezett benézni 10 alá, Thompson ezt ekkor nem hagyta. 63-77
Forray Gábor egy újabb technikai okán távozni kényszerült a hazai padról, Nelson dobott be két büntetőt, Csuti a mezőnyből hozta a két pontot, Takács Zsolt triplája után azonnal időt kért a Sopron (68-79). Ez megtette vendég szempontból a kívánt hatást, hiszen szűk másfél perc alatt egy 8-2-es etapot produkált Potocnik legénysége, 17 pontos hátrányban az Oroszlányon volt a sor, hogy időt kérjen (70-87). Doss pillanatai következtek, öt pontot szórt az OSE légiósa, Hajdu jókor volt jó helyen egy rontott dobást követően, Takács Zsolt kettesére Manjgafictól jött a válasz. Sejfic egy büntetője volt jó, Takács Zsolttól is, így érkeztünk meg az utolsó 3 percre. Ezt követően 10 pontnál közelebb már nem tudott zárkózni az Oroszlány, a Sopron sorozatban negyedszer nyert. 86-96
MVM-OSE Lions - Sopron KC 86-96 (22-22, 24-29, 17-26, 23-19)
Alapszakasz, 5. forduló.
Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok.
Játékvezetők: Makrai Márton, Dr. Popgyákunik Balázs, Major Ádám (Dr. Gincsai János Péter)
Oroszlány: Randolph 12/6, Davis-McMurrin 20/6, Doss 14/3, Csuti 7. Csere: Sejfic 19/3, Takács Zs. 8/3, Ruják 2, Balsay 4, Peringer -.
Sopron: Thompson 18/6, Meszlényi 1, Hajdu 7, Manjgafic 27/9, Flasár 7. Csere: Csendes 3/3, Nelson 20/12, Kovács 6/6, Takács K. 2, Struger 3, Kucsera 2.

Magabiztosan nyert hazai pályán a Falco
A találkozó Tyus hárompontosával kezdődött, majd Wójcik és Váradi révén átvette a vezetést a házigazda. Ezt az előnyt Belo és Perl pontjai növelték, de a másik oldalról Mócsán és Osztojics talált be. A negyed derekán Novakovics és Wójcik pontjaival 10 pontra tudott meglépni a Tanoh Dezt és Bognárt is visszakapó Falco. Később Whelan és Tanoh Dez is betaláltak. A negyedet Tyus pontjai zárták. (25-13)
A második játékrészt Hőgye triplája nyitotta, ezt pedig Wade kosara követte. Belo használta ki erőbeli fölényét, Majd pedig Keller talált be hármasával. (30-18) Wade és Kovács próbálták pontjaikkal zárni a különbséget, azonban Novakovics és Wójcik sikeresen tudtak válaszolni. Ezeket követte Váradi hármasa. Tyus volt sikeres közelről. Ezt követően Belo révén 40 dobott pont fölé jutott a házigazda Falco. Wójcik értékesített büntetőket. Hőgye dobott sikeresen hárompontost, ezután pedig Osztojics küzdött a palánk alatt 2 pontért. A játékrészt Osztojics zárta büntetőivel. (50-35)
A második félidőt Belo nyitotta egy zsákolással, ezután többször is betalált a palánk alól. Erre némi választ Osztojics kosara jelentett. Váradi egymást követően két triplát is szerzett. Ezután a főleg Tyusra és Szuboticsra támaszkodó DEAC 18 pontra tudta módosítani a különbséget. A következőkben Jovanovics és Perl voltak sikeresek, majd pedig a cseréből beálló Tanoh Dez talált be egymást követően kétszer. A meglepő csere azonban Bognáré volt, ugyanis a sérüléséből felépülő játékára nem számított a közönség. A negyedet Varga kosara zárta. (76-49)
Ugyan Mócsán még betalált az utolsó negyed elején és küzdött a szépítésért, a Váradi és Perl vezette Szombathely ki tudta használni a mérkőzés alatt kiépített előnyét. (99-62)
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - DEAC 99 - 62 (25-13, 25-22, 26-14, 23-13)
Alapszakasz, 5.forduló
Szombathely, Arena Savaria.
Játékvezetők: Benczur Tamás, Rácz Zsolt Róbert, Kapusi Gábor
Szombathely: Váradi 14/12, Perl 12, Novakovics 13/3, Wójcik 13/6, Belo 13 Csere: Tanoh Dez 12/3, Whelan 6, Keller 5/3, Jovanovics 4, Verasztó 3, Bognár 2, Herger 2.
Debrecen: Tyus 15/9, Mócsán 7/3, Wade 3, Kovács 2, Osztojics 11 Csere: Varga 9/3, Hőgye 6/6, Subotic 5/3, Neuwirth 4, Gál -, Gáspár -.

Kiütötte az ASE a Zalaegerszeget
A találkozó Benke kosarával kezdődött, majd Edosomwan zsákolt nagyot. Ezt követően Tóth és Hunter révén egyenlített a ZTE. (4-4) A negyed a következőkben legfőképp Hicks-ről szólt aki négy perc alatt 12 pontot tudott szerezni csapatának. (19-7) A magabiztosan játszó ASE csapatából aztán Eilinsfeld és Benke vállaltak főszerepet és az első negyedben 30 pont fölé juttatták csapatukat. (32-13) Varence és Johnson kosaraival 20 pontra zárkóztatták magukat a vendégek. Az első játékrész Szalay két büntetőjével ért véget. (38-20)
A második negyed Edosomwan és Benke kosaraival kezdődött, ezekre Hunter válaszolt saját kosarával. Ezt követően Takács és Varence váltottak büntetőket pontokra, 20 pontos különbséget beállítva. (46-26) Benke és Hicks pontjaival növelni tudta előnyét a hazai gárda. Tóth és Hunter pontjaival azonban próbáltak közeledni a vendégek. Később pedig Scherer és Johnson pontjaival próbált több kevesebb sikerrel ritmust váltani a ZTE. Az első félidő utolsó pontjai Benke nevéhez fűződnek, triplájával 20 pontos különbségből várhatták a folytatást a felek. (55-35)
A második félidő első pontjai Révész büntetői voltak, ezt a pontgyártást Bluiett hárompontossal folytatta. A továbbiakban is Révész kosarairól szólt a negyed eleje. Ezekre főleg Johnson pontjai jelentettek megoldást a vendégek számára. (64-41) Következőkben Benke talált be közelről, Eilinsfeld pedig hárompontos vonalon túlról. Ezután Krivacevic és Edwin pontjai növelték a hazai előnyt. Eztz követően főleg a büntetőké volt a szerep. Bluiett triplájával véget vetett a játékrésznek. (89-51)
Az utolsó negyedben 100 pont fölé jutó hazaiak sikeresen ki tudták használni a mérkőzés során addig kiépített előnyüket. (115-76)
Atomerőmű SE - Zalakerámia ZTE KK 115-76 (38-20, 17-15, 34-16, 26-25)
Alapszakasz, 5.forduló
Paks, ASE Sportcsarnok
Játékvezetők: Nagy Viktor, Söjtöry Tamás Ferenc, Nyilas István
Paks: Hicks 16/3, Benke 19/3, Bluiett 21/18, Eilingsfeld 6/6, Edosomwan 15. Csere: Edwin 20/6, Révész 8, Géringer 4, Krivacevic 4, Nagy -, Cohill 2.
Zalaegerszeg: Hunter 7/3, Kucsora -, Hellems 7, Varence 11, Tóth 4. Csere: Johnson 24, Scherer 13/9, Takács 5, Szalay 2, Csátaljay -, Mokánszki 3/3, Csizmadia -
fotók: Harag Kincses Kornélia, Mészáros Zsolt, Kamenik Balázs, Vasvári Márton.