Másfél perc után született meg a mérkőzés első kosara Perl révén, Reuvers húzta be Váradi remek átadását, majd centerünk a saját rontását közelről javította - írja a bb1. Wiley hármasával a macedónok is felkerültek az eredményjelzőre, Pallai válaszolt azonnal a túloldalon, majd megint a románok ellen remeklő honosított macedón talált be. Golomán zsákolt, Meleg után a másik korábban sérült játékosunk, Benke is visszatért (11-5). Magdevski bedobta mindkét büntetőjét, Golomán egy triplát is bevágott, Meleg ziccere után időt kértek a macedónok (16-7). Stojanovski célzott pontosan távolról, Magdevski tört be, Vojvoda tette helyére a büntetőket. Mitevski és Magdevski kosaraival egy pontra jött fel Macedónia, Benke egy büntetőt dobott be, Wiley is, 10 perc után így 1 pont volt az előnyünk. 19-18
 
 
Benke hárompontosával folytatódott a játék, majd zsákolt is egyet a Paks játékosa, sőt Pongó is betalált távolról. Az Alba hátvédjének büntetőivel már 11 pontra hízott a magyar előny, Golomán tett vissza egy támadólepattanót (31-18). Perl ezúttal egy büntetőt dobott be, Filipovic faulttal együtt is betalált, ellenfelünk időt kért, de a plusz egy is bement. Simikj állította meg 16-0-s magyar sorozatot, Váradi vágott be egy trojkát, Magdevski is (38-23). Filipovic ezúttal 1 pontot szerzett, Mekic is, Váradi újra kintről volt eredményes, Simikj egy 2+1-et csinált. Perl maradt üresen kint, büntetett is, Wiley faulttal együtt talált be, Perl két büntetőt is bedobott. Mitrevski egy nehéz tempót, Wiley hármasa után pedig magához hívta csapatát Gasper Okorn (47-35). Pongó dudaszóra szórt hármast, Mitrevski ziccerezett, de a félidőt Pongó zárta le. 53-37
 
 
Perl egy dudaszós kosárral indította a második félidőt, Meleg dobta át az emberét, Mitrevski válaszolt. Váradi adott nagy passzt Melegnek, ezzel 20 pont volt a differencia, Mekic váltott két pontra egy támadólepattanót, Golomán zsákolt (61-41). Wiley 2+1-et mutatott be, Benke köszönt be a sarokból, Magdevski ment ziccerig. Meleg is közelről volt eredményes, Simikj sem rontott, Vojvoda első büntetője ment be (67-48). Hot egy triplát süllyesztett el, Golomán második büntetője már a helyére került, ekkor már a harmadik negyed utolsó percében jártunk. Pongó betörése eredményezett két pontot, így 19 pont volt a különbség 30 perc után. 70-51
 
 
Filipovic akrobatikus mozdulattal talált be, Váradi távolról, Mekic két büntetőt vágott be. Pallai tört be remekül, Golomán a második büntetőt már nem hibázta el, az észak-macedónok pedig időt kértek (78-53). Reuvers jelentkezett egy hárompontossal, Pallai is, a negyed feléhez Filipovic büntetőivel és 33 pontos előnnyel érkeztünk meg. Innen már csak nyílt az olló, nagyarányú győzelemmel javítottunk a nagyváradi vereség után. 96-58
 
Magyarország - Észak-Macedónia 96-58 (19-18, 34-19, 17-14, 26-7)
 
Világbajnoki előselejtező, 2. forduló
Szolnok, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Julio Anaya (panamai), Aleksandar Glisics (szerb), Martin Vulic (horvát)
 
Magyarország: Váradi 9/9, Perl 10/3, Pallai 8/6, Golomán 11/3, Reuvers 7/3. Csere: Meleg 13/3, Benke 9/6, Pongó 15/9, Vojvoda 3, Filipovic 8, Valerio-Bodon -, Tanoh Dez 3/3.
 
Észak-Macedónia: Mitrevski 6, Magdevski 11/3, Mekic 5, Wiley 15/6, Kakruki -. Csere: Hot 3/3, L. Stojanovski 3/3, Mitevski 5/3, Tashovski -, Simikj10, Savikjevkij -, T. Stojanovski -.
 
 
 
Fotók - Girgász Péter/MKOSZ