Söpréssel jutott döntőbe a Falco
Váradi gólpasszából Bognár szerezte a mérkőzés első kosarát, Bigelow dobott be egy tempót, Takács Martin is középtávokról volt eredményes - írja a BB1.hu. Bognár egy ziccert is feltett, Bigelow kintről sem rontott, a Falco magasembere két büntetőt is a helyére tett (6-7). Tóth a másodikat dobta be, Váradi így egyenlíteni tudott, a ZTE centere mezőnyből már nem rontott. Pongó tört be, Tóth forgatta meg Popovicsot, Novakovics a sarokból köszönt be, így megint a Falcónál volt az előny (13-12). Váradi alley-oopját Bognár fejezte be, Garrett egy lerohanást, McGowens mindkét büntetője jó volt. Jones kinti dobásával négy ponttal lépett meg a Zalaegerszeg, Kovács Benedek törte meg a 7-0-s vendég sorozatot, Diggs zsákolt. Takács Milán verte meg emberét lábbal, Perl szerezte meg első pontjait, Jones zsákolásával ért véget az első 10 perc. 21-23
Váradi trojkájával folytatódott a játék, McGowens osztott ki egy gólpasszt Csizmadiának, a válogatott alapemberének erre is volt válasza, ezúttal egy dupla formájában. McGowens egy pontot a vonalon hagyott, Váradi elkapta a fonalat és újabb hárompontossal jelentkezett, Jones rángatta ismét meg a gyűrűt, Diggs büntetett meg egy eladott labdát (31-28). Tóth kosarára is ő felelt a hazaiaktól, Perl betörése után a ZTE magasembere egy triplát is bevágott, Pongó mozdította el döntetlenről az állást (38-35). Popovics tett fel egy bejátszást, Jones zsákolt egy szerzett labda után, Bognár kapott nagy labdát, Novakovics hármasa után időt kért Matthias Zollner, de a félidőben már nem változott az állás. 45-39
Bigelow a mezőnyből, Novakovics a vonalról szerzett két pontot, a Falco légiósa ziccerezett is, Tóth dobott be két büntetőt. Novakovics kapott jó labdát Bognártól, Tóth nem hibázott közelről, Perl ment végig (54-45). Keller Iván saját rontott dobását javította, Garrett ziccerezett egy gyorsindítást követően, megtette ezt Perl is. McGowens lépett be jó ütembe a festékbe, Perl elkapta a fonalat, Popovics triplájával 10 pontra nőtt a Falco előnye (61-51). A center egy bejátszást is értékesített, McGowens szabálytalankodott sportszerűtlenül Váradival szemben, bár ő kihagyta a büntetőket, a labdából Popovics állhatott a vonalra, ő bedobta mindet, sőt Diggs is kihasznált egy szerzett labdát (67-51). McGowens zárta le a Falco jó sorozatát, de a negyed Váradi hármasával zárult le. 70-53
Keller Ákos hármasával azonnal 20 pont lett a differencia, Diggs is megvillant egy triplával, Váradi és Garrett váltott kosarat. Bigelow hárompontost dobott, Popovics egy támadólepattanót tett vissza, így 22 pontos hazai vezetéssel érkeztünk meg a negyedik negyed feléhez. Nagy változás nem történ a játék képe szempontjából, a Falco a harmadik meccset is megnyerte a párharcban, így söpréssel jutott döntőbe. 85-64
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Zalakerámia ZTE KK 85-64 (21-23, 24-16, 25-14, 15-11)
Rájátszás, elődöntő, 3. mérkőzés.
Szombathely, Arena Savaria.
Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt, Montgomery-Tóth Cecília, Minár László Balázs (Balogh László György)
Szombathely: Váradi 15/9, Pongó 5/3, Novakovics 16/9, Bognár 12, Popovics 11/3. Csere: Keller Á. 3/3, Diggs 11/3, Kovács 2, Sövegjártó -, Perl 10, Verasztó -.
Zalaegerszeg: Takács Ma. 3, Garrett 6, Bigelow 10/6, Keller I. 4, Tóth 16/3. Csere: McGowens 9, Takács Mi. 2, Csizmadia 2, Jones 9/3, Szalay 3/3.
Szépített a Paks az elődöntőben
A házigazda Paks a párharc életben tartásáért, míg a Szolnok az elődöntő lezárásáért lépett pályára. A nagy tét érezhetően rányomta a bélyegét a játékra. Az első percekben Somogyi és Eilingsfeld egy-egy dupláját rögzíthettük a jegyzeteinkben. Az első negyed második felében Somogyi 2+1-es megoldásával előbb az Olaj került kisebb lépéselőnybe (4-7), majd erre az ASE válaszolt egy 10-2-es futással. Amikor Benke duplája célt ért, 14-9-re módosult az eredmény. Eilingsfeld volt a hazaiak motorja, az első 10 percben úgy szerzett 8 pontot, hogy a hat mezőnykísérletéből négy sikeresnek bizonyult. A negyed hajrájában Jovanovic és Radovanovic törte meg a szolnoki kosárcsendet. A játékrészt azonban Lockett találata zárta, így 10 perc után 18-13-ra ment az ASE.
A második negyed elején Halmai duplájával növelte előnyét a Paks. Az első szolnoki pontok Aimaq büntetőiből születtek. A hazai előny 5-7 pont között látszott állandósulni. Ezen határ alá 23-19-nél lépett be a Szolnok. Dorogi, majd Chandler tripláival azonban tartotta lépéselőnyét a paksi gárda. A Szolnok Jovanovic és Somogyi hármasaival került közelebb, 31-29-nél karnyújtásnyi közelségben voltak a vendégek. A szolnoki felzárkózásra Benke válaszolt egy sikeres távolival. A félidő hajrájáig nem is változott a mérkőzés képe. Stabilan tartotta pár pontos előnyét a Paks. A félidő utolsó két percében 44-38 után Somogyi és Pallai triplával szépítet ismét az Olaj. A csapatokat 46-44-nél mindössze két egység választotta el. A félidőt Chandler és Subotic büntetői zárták, így 20 perc után 48-46-os állást regisztrálhattunk.
A harmadik etap elején Subotic gyorsan egyenlített. Erre válaszul Eilingsfeld triplát értékesített, de ezt követően Subotic távolról is betalált. Kölcsönösen feleltek egymás kísérleteire a csapatok. Egészen 57-56-ig úgy tűnt, hogy egyik fél sem tud elszakadni. Ekkor azonban Lake, Chandler és Eilingsfeld egy 8-0-s futást vezényelt, amivel 65-56-ra ellépett az ASE. Szolnoki időkérés után Somogyi és Pallai még 67-61-re felhozta a Szolnokot. Erre azonban Dukes triplával felelt, de ki kell emelni Révész négy pontját is, amivel 72-61-nél kétszámjegyűre nőtt a differencia. A harmadik negyedet Lockett duplája zárta, amivel 76-64-re alakította az állást.
A záró 10 perc elején Eilingsfeld büntetőjét követően 77-64-nél kialakult az addigi legnagyobb differencia. A folytatásban Révész triplájával erősítette meg az ASE előnyét. A Szolnok Krnjajski és Aimaq találataival igyekezett közelebb kerülni, de innentől már végig 10 pont felett maradt a differencia. Benke hármasával 85-70-nél kézzelfogható közelségben volt a szépítés az elődöntőben a paksiak számára. Az Olaj Aimaq öt pontjával igyekezett szépíteni. Az utolsó három percbe 90-77-ről érkeztek a csapatok. Subotic hozta közelebb a szolnokiakat, akik ezután két büntetővel még 10 egység alá faraghatták volna a hátrányukat. Krnjajski két büntetője azonban kimaradt. Ezt Eilingsfeld gyorsan megbüntette és így 92-79-nél gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. A hajrában stabilan tartotta előnyét a Paks. A 100-82-es végeredményt Chandler triplája alakította ki.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban 2-1-re vezet az NHSZ-Szolnoki Olajbányász. A párharc hétfőn Szolnokon folytatódik.
Atomerőmű SE - NHSZ-Szolnoki Olajbányász 100-82 (18-13, 30-33, 28-18, 24-18)
Rájátszás, elődöntő, 3. mérkőzés.
Paks, ASE Sportcsarnok
Praksch Péter Árpád, Tőzsér Dénes Kelemen, Goda László (Dr. Gincsai János Péter)
Atomerőmű SE : Dukes 10/6, Benke 11/9, Lockett 11, Eilingsfeld 26/3, Lake 8. Csere: Chandler 19/3, Halmai 2, Dorogi 6/3, Géringer, Révész 7/3, Kucsora -,
NHSZ-Szolnoki Olajbányász: Jovanovic 11/3, Somogyi 20/6, Lukács 3/3, Subotic 15/3, Aimaq 21/3. Csere: Krnjajski 2, Radovanovic 2, Pallai 8/6, Horváth -,Rudner -.