A férfi másodosztály piros illetve zöld csoportjában egyaránt 2-0-ra áll mindkét elődöntő párharc. A pályaelőnyét érvényre juttató Kaposvár, Veszprém és Tiszaújváros idegenben is diadalmaskodva került egyetlen lépésre a fináléról. A  MAFC a hárompontos fóti sikere után hazai környezetben minimális különbséggel, egyetlen ponttal legyőzve a Megyeri Tigriseket szerzett 2-0-s vezetést a párharcban


Piros csoport

Az 1-4. helyért:

 

Újbuda MAFC - Phoenix-MT Fót 76-75

Sokkal határozottabban, pontosabban kezdve az első negyed derekára 10 pont fölötti előnyre tett szert a nagyrészt D. Herendic (19/6 p., 7 lep., 9 gp.), Dancsecs A. (16/9 p., 5-5 lep., ea. és gp.), Juhos L.(14 p., 11 lep., 5 gp.) és Gulyás M. (11/6 p., 5 lep., 3 szl.) kosaraira alapozó vendég Megyeri Tigrisek együttese. Ezt követően sokáig állandósult a 10 pont körüli vendég vezetés, szünetig 6 pontra jött föl az érezhetően görcsös, az első félidőt 2/8-as büntető-mutatóval záró MAFC.  A 3. negyed derekán 3 pontra zárkózott föl a vendéglátó, ám a Phoenix újítani tudott, és 9 pontos előnyről várhatta a záró etapot. A záró etap derekához közeledve is ennyi volt a különbség a felek között, ám a negyed közepén egy három triplára épített 12-2-es rohammal fordított az elsősorban Polgárdy Á. (20/6 p., 7-7 lep. és gp.), Bordács S. (16 p., 15 lep., 3 ea.) és Pápai M. (11 p., 9 lep.) találataira támaszkodó MAFC. A drámai végjátékban váltva vezettek a csapatok, végül Bordács büntetőivel a hazai együttes kerekedett fölül.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_ply_121261

A párharc állása: 2-0 a MAFC javára.

 

 

Vasas Akadémia - KOMETA Kaposvári KK 77-86

Félidőben 2 ponttal még Farkas A. (23/9 p.), Makkos D. (14/6 p., 3 ea., 4 gp.) és Fekete V. (10/3 p., 8 lep., 3 ea., 5 gp.) vezérletével a Vasas vezetett. Szünet után azonban D. Trammell (21/3 p., 3 szl.), Paár M. (20/6 p., 6 lep., 3 gp.) és Markovic L. (13 p., 6 lep., 3 gp.) jóvoltából már az alapszakasz győztes somogyi alakulat akarata érvényesült, amely idegenben is diadalmaskodva egyetlen győzelemre került a döntőbe jutástól.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_ply_121211

A párharc állása : 2-0 a Kaposvár javára.

 

Az 5-8. helyért:

 

MEAFC-Peka Bau - DEAC U23 102-87

A nyitó szakaszt 3 ponttal még "elvitték" a főként Hegedűs B. (16/6 p., 13 lep.), Balázsi Á. (16/6 p., 5 lep., Hőgye P. (15/3 p., 8 lep., 5-5 szl. és gp., 4 ea.), Neuwirth B. (13/3 p., 3 gp.) és Czermann P. (11 p., 5 lep.) eredményességére építő debreceni fiatalok, ám a két középső etap tudatosabb, pontosabb játékának, továbbá elsősorban J. Santiago (28/3 p., 3-3 lep. és szl., 5 ea.), Velkey J. (26/15 p., 4 lep., 3 gp.), Meleg K. (17 p., 9 lep., 3 gp.) és Tóth B. (12 p., 5 lep., 6 gp.) kosarainak köszönhetően 15 ponttal nyert a MEAFC.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_ply_121301

 

 

DEAC U23 - MEAFC-Peka Bau 70-82

A debreceni fiatalok Flasár B. (16 p., 12 lep., 3-3 bl. és szl.), Neuwirth B. (12/9 p., 4 lep.) és Varga S. (11/6 p., 3 lep.) vezérletével az első negyedben 4 pont híján ledolgozták a Miskolcon összeszedett 15 pontos hátrányukat, ám a második negyedben a MEAFC ledolgozta a visszavágón a hátrányát, összesítésben pedig visszaállította 15 pontos előnyét. A kiegyenlített játékot hozó 3. etap után a záró szakaszban ismét a csapategységben, azon belül pedig leginkább Gadus B. (16/3 p., 3 szl., 4 ea.), J, Santiago (15/3 p., 5 lep., 3 szl., 6 ea., 4 gp.), Velkey J. (10/6 p. - 15 mk. - 7 lep., 4 szl.), Tóth B. (10/3 p.) és Bankó M. (10 p., 5 lep.) pontjaiban bízó miskolci gárda akarata érvényesült, amely a visszavágón is 10 pont fölötti győzelmet aratva megnyerte a párharcot.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_ply_121311

A párharc nyertese: MEAFC kettős győzelemmel.

 

 

 

Hübner Nyíregyháza BS - BKG PRIMA Akadémia 80-87

A 25-17-re megnyert 2. negyednek, továbbá Nagy Bo. (17/9 p., 3 lep., 7 go.), Winn III. (15 p., 8 lep., 3 ea., 4 gp.) és Fábián Sz. (14 p., 6 lep.) kosarainak köszönhetően diadalmaskodott a BKG a Komma L. (30/6 p., 18 lep.), T. Locure (18/12 p., 3 lep., 6 gp.), Nagy S. (13/9 p. - 16 mk. - 3-3 szl. ea. és gp.) és Bonifert B. (12/3 p. - 15 mk. - 9 lep.) pontjaiban bízó Nyíregyháza otthonában.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_ply_121331

A párharc nyertese: BKG PRIMA kettős győzelemmel.

 

A 9-13. helyért:

 

Óbudai Kaszások - Jászberényi KSE 85-79

Remek kezdésében és Csaba Gy. (24/18 p., 7 lep.), J. Kinney (19/9 p., 7 lep., 5 ea., 4 szl.), Boka-Magó Á. (15/12 p., 4 lep., 3 gp.) és Oroszi B. (10/6 p., 6 lep., 3 gp.) pontjaiban bízva a 3. negyed után 6 ponttal még a vendég Jászberény vezetett. A záró etapban azonban a K. Swanson (32/6 p., 12 lep., 4 gp.)-Bagó M. (14 p., 6 lep., 3 gp.)-Madár A. (10/6 p.) trió vezette Óbuda óriási hajrával fordított és 6 ponttal győzött.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_plya_121401

 

 

Jászberényi KSE - Óbudai Kaszások 84-76

Hullámzó, fordulatos összecsapást nyert meg a végjátékban bemutatott 8-2-es rohamnak, továbbá jórészt J. Kinney (25/9 p., 4 lep.), Csaba Gy. (19/6 p., 3-3 lep. és gp.), Zsók Á. (12/3 p., 6 lep.) és Dékány I. (11/3 p.) kosarainak köszönhetően a Jászberény a szinte kizárólag K. Swanson (26 p., 10 lep., 3 szl.), Bagó M. (16 p., 11 lep.) és Boros M. (15/6 p., 8 ea., 3 gp.) ponterősségében bízó óbudai együttes ellen.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_plya_121411

A párharc állása: 1-1.

 

 

Dávid Kornél KA - Salgótarjáni KSE 101-77

A vendégek Balázs M. (13/6 p. - 15 mk. - 4-4 lep. és gp., 5 ea.), Kalassai M. és Kazy B. (12/6 p-12/6 p.), Karanfilovski V. (10/6 p., 3 gp.) és Glatz S. (10/6 p. - 12 mk. - 3-3 lep., szl. és gp.) révén az első félidőben még tartották a lépést a DKKA csapatával, de szünet után Molnár D. (21/12 p., 3 lep., 4 gp.), Szabó Zs. (20/9 p., 8 lep., 6 gp.), Simon B. (14/6 p., 5 lep., 3 ea., 4 gp.), a sokoldalúan kosarazó Somogyfoki P. (12/6 p., 8 lep., 3 szl., 5 ea., 10 gp.) és Góbi M. (10 p., 7 lep., 3 gp.) vezérletével nagy fölénybe kerültek és biztosan győztek a hazaiak.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_plya_121381

A párharc nyertese: Dávid Kornél KA kettős győzelemmel.

 

 

Zöld csoport 

Az 1-4. helyért:

 

Százhalombattai KSE - Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 71-87

Jobban kezdett és a nyitó negyedben többnyire vezetett  - volt, hogy már 5 ponttal is - a Dunai Z. (20/6 p., 4-4 lep. és gp., 3 ea.)-Kovács M. (17/9 p., 6 lep.9-Kovács S. (13/3 p. - 16 mk. - 7 lep.) trió vezette Százhalombatta, ám a 2. etapot egy "őrült" 13-1-es 4 perccel kezdve 10 pont fölötti vezetést szerzett a Tiszaújváros, majd szünetig tartotta is előnyét. A 2. félidőt egy 13-4-es rohammal kezdve bő 3 perc alatt ledolgozták hátrányukat a vendéglátók, ám ezzel gyakorlatilag el is lőtték puskaporukat. A záró etap derekán már több, mint 20 ponttal vezetett a főként Kozák B. (19/6 p., 4 lep.), Bata O. (16/6 p., 4 lep., 7 gp.), Mester M. (14/6 p., 5 lep.) és G. Murphy (11/6 p., 6 lep., 4 gp.) eredményességére építő  Tiszaújváros, amely bár ellenfele a végén valamit "kozmetikázott" veresége mértékén, biztosan nyert és egyetlen lépésre került a döntőtől.

Statisztika: http://netcasting4.webpont.com/?hun2b_ply_121811

A párharc állása: 2-0 a Tiszaújváros javára.

 

 

Dunaharaszti MTK - Veszprém KK 71-76

A szünetig szerzett 8 pontos előnyének, továbbá nagyrészt Krkljes V. (29/6 p., 4 lep., 3 ea.), Geiger B. (24/3 p., 3-3 lep. és szl., 7 ea., 4 gp.) és J. Samuels Jr. (11/3 p., 11 lep., 5 ea., 3 bl.) kosarainak köszönhetően diadalmaskodott a Veszprém a  Joó T. (16/6 p., 6 lep., 4 ea.), Pafféri P. (16/6 p., 5 lep., 3 szl., 7 gp.) és Bus I. (11/3 p. - 13 mk. - 5-5 lep. és ea., 7 gp.) találataira támaszkodó, s a végén a találkozót egy 7-0-s rohammal szorossá tevő Dubaharaszti otthonában.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_ply_121761

A párharc állása: 2-0 a Veszprém javára

 

 

Az 5-8. helyért:

Vásárhelyi Kosársuli - Budafok 72-84

Az első 3 negyedet megnyerve, a záró etapot pedig x-re játszva diadalmaskodott Varga D. (24/3 p., 8 lep.), Dormán B. (22/12 p., 4 lep., 3 gp.) és Tóth B. (13/3 p., 14 lep., 2-2 bl., szl. és ea.) jóvoltából 12 ponttal a Budafok a főként Bálint E. (18/6 p., 4 lep.), Balogh L. (17/3 p., 7 lep.) és Kelemen B. (11/6 p., 9 lep., 3 ea.) találataira támaszkodó Vásárhelyi Kosársuli otthonában.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_ply_121871

 

 

A 9. helyért:

PTE-PEAC - Békéscsabai KK 113-72

Minden negyedet megnyerve, a páratlan negyedekben nagy fölényben játszva úgy győzte le nagyon simán a Hajdu M. (19 p., 5 lep., 3 ea.)-Erdős K. (12/3 p., 3 lep.)-Cvijin P. (11 p. - 17 mk. - 6 lep., 3 ea.) trió vezette csabaiakat a PTE-PEAC, hogy 6 játékosa is - Schuj M. (21/15 p., 3 lep., 6 gp.), Bor S. (20/3 p., 8 lep., 4 szl., 11 gp.), Fülöp Zs. (15/6 p., 5 lep., 3 szl., 8 gp.), Bánfi B. (10/6 p., 3 szl.), Kovács B. (10 p., 3 lep.) és Kis M. (10 p.) -  kétszámjegyű pontot ért el.

Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_plya_121491

 

 

Fotók: Láng Győző, Gémesi Balázs, Schwanner Róbert