Hihetetlenül izgalmas meccsen jutott négy közé a DEAC

Hőgye kosarával kezdődött a találkozó, de Bacsovics szinte azonnal válaszolt is a debreceniek kosarára. A folytatásban is felváltva potyogtak a kosarak, négy perc játék után 8-7 volt az eredményjelzőn. Osztojics két jó büntetőjével növelte előnyét a DEAC, de Durmo duplája is érkezett így nem változott a különbség. Bacsovics büntetőivel átvehették volna a vezetést a pécsiek, de csak egyiket dobta be a légiós, így 12-12 volt az eredmény a negyed közepén. A negyed második felére sem változott a játék képe, mindkét csapat sokat dolgozott azért, hogy bejusson a legjobb négy közé a Magyar Kupában és ott lehessen Kaposváron. 18-16.

Két perc kellett a vendégeknek, hogy ismét kiegyenlítsenek, Meleg kosarával lett 20-20. A debreceniek több dobást is rontottak, így Durmo duplájával a vezetést is átvette az NKA Universitas Pécs. Ütemet vesztettek a hazaiak, Durham dobott be egy duplát, majd értékesítette a megítélt büntetőt is. A negyed közepén 25-27 volt az eredményjelzőn. Ezt követően a DEAC pillanati következtek, Mócsán nagyon jól játszott, öt ponttal is megléptek. A pécsiek Bacsovics kosarakkal zárkóztak. Két perccel a nagyszünet előtt 34-32 volt az eredményjelzőn. Meleg közelijével egyenlítettek a vendégek, majd az ő büntetőjével ismét átvették a vezetést. Kemény küzdelem folyt a pályán. A hajrá egyértelműen a pécsieké vol, Durmo kosarainak köszönhetőek ők mehettek előnnyel pihenőre. 37-43.

A második félidő elején nagyon bekezdtek a vendégek, Meleg és Bacsovics semlegesítése szemmel láthatóan problémát okozott a debrecenieknek, akik gyorsan tíz pontos hátrányba kerültek. 41-51. Durmo növelte tovább csapat előnyt, de Osztojics gyorsan válaszolni tudott. Williamson szerzett fontos duplát, és szottyant a ráadás büntető is. Négy pontra zárkóztak a debreceniek, két és fél perc volt hátra ekkora a harmadik negyedből. Osztojics duplájával kettőre zárkózott a DEAC, majd a dudaszó előtt a vezetést is átvette Andeljko Mandics csapata 58-57.

Gyors kosárváltással indult az utolsó negyed. Két perc után 61-61 volt a táblán. A tétnek megfelelően rengeteg volt a hiba, nagyon sokáig egyetlen kosár sem született. Anderson mozdította ki csapatát a holtpontról, de azonnal jött a válasz, Durmo volt eredményes. Anderson csak az egyik büntetőjét dobta be, ezt követően pedig az NKA Universitas Pécs vette át a kezdeményezést. Nagyon megnyomták a következő perceket, de az utolsó percre így is 74-74-es állással fordultak a csapatok. Az utolsó percben mindkét csapatnak volt meccslabdája, de senki nem tudott élni vele. 74-74.

A hosszabbítás első kosarát Osztojics szerezte, majd Durmo sikeres büntetői következtek. Fél perccel később Nikolics is a vonalra állhatott, de ő csak az egyiket dobta be, ez is elég volt azonban ahhoz, hogy visszavegye a vezetést az NKA Universitas Pécs. Sokáig azonban nem tartott a pécsi boldogság, Osztojics büntetői után már a hazaiak vezettek. Két perccel a vége előtt 80-79 volt a táblán, majd a hajrában Mócsán talált be, de Durmo azonnal válaszolt rá. 82-81-es állásnál, fél perccel a vége előtt időt kértek a hazaiak. Drenovac zsákolása után azonban eldőlt a találkozó, a DEAC jutott be a legjobb négy közé a Magyar Kupában. 86-81.

 

DEAC - NKA Universitas Pécs 86-81 (18-16, 19-27, 21-14, 16-17) - hosszabbítás után

Magyar Kupa, negyeddöntő
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Cziffra Csaba Zsolt, Makrai Márton (Fekete László)

DEAC: Anderson 15/3, Hőgye 2, Drenovac 19/3 ,Williamson 15/6, Osztojics 16. Cserék: Pongó 9/3, Mócsán 10/3, Garamvölgyi -.

NKA Universitas Pécs: Nikolics 10/3 ,Bor -, Durmo 28/3, Meleg 16/3, Bacsovics 18. Cserék: Scherer 2, Durham 7, Herger -, Rátgéber -.

 

 

A két bajnoki után a kupában is megverte a Paks az Albát

Lake egy zsákolással kezdte meg a mérkőzést, Vojvoda betörése után Dukes dobott be egy tempót, Rakocsevics pedig egy horgot értékesített. Medford passzából Horne fejezett be egy lerohanást zsákolással, Thomas egy eladott labdát büntetett meg, Eilingsfeld közelről szerezte meg első pontjait (6-8). Chandler mindkét büntetőjét bedobta, aztán mezőnyből is szerzett egy kettest, Lockett pedig egy floatert tett fel. A paksi légiós faullttal együtt is betalált, a plusz egy kimaradt, a hazai csapat így jobban is járt, mert a támadólepattanóból három pontot hozott Eilingsfeld, a Filipovityot nélkülöző Alba időt is kért (17-8). Eilingsfeld egy pontot a vonalon hagyott, Lockett a sarokból célzott pontosan, Medford zárta le a 17-0-s paksi futást. Chandler középtávolija volt jó, erre Medford felelt, a hazaiak hátvédje három büntetőt is a helyére tett. Lake szabálytalankodott Krivaceviccsel szemben, aki nem rontott a vonalról, Thomas triplájával kúszott 10 ponton belülre az Alba, majd Lockett hármasát is ő dobta vissza. Chandler találta meg Révészt, majd ő maga fejezett be, a kettő között Németh ziccerezett. A negyed utolsó időszaka is Chandlerről szólt, előbb két büntetőt dobott be, amit Rakicsevics ellensúlyozott a festékből, ám az ASE légiósa egy dudaszós triplával zárta le az etapot. 38-25

Géringer a plusz egyet rontotta el kosara után, Vojvoda verte meg emberét, Révész középtávolról talált be. Medford büntetői kerültek a helyükre, aztán mezőnyből is megvillant a hátvéd, három büntetővel folytatta egyszemélyes futását, amivel 8 pontra jött fel az Alba (42-34). Horne ziccere után már 9-0-s rohanásban volt a vendég gárda, ezt nem hagyta szó nélkül Kosztasz Flevarakisz és magához rendelte csapatát. Lake tett vissza egy támadólepattanót, Thomas eladott labdáját egy triplával büntette meg Dukes, Vojvoda közeli dobása után a faultért megkapott büntető nem ment be. Horne csak a második egypontos kísérletét dobta be, Eilingsfeld távolról célzott tökéletesen, kettese után pedig időt kért Alejandro Zubillaga (52-39). Medford tört be, Lake egy büntetőt tudott bedobni, az Alba játékosa viszont egy hármast is, Lockett és Lake 2-2 pontjával építette vissza 10 pont fölé előnyét az Atomerőmű. A félidőt összességében 9-0-s sorozattal zárta le a hazai gárda, amelyik így a nagyszünetben 18 ponttal álltak jobban ellenfelüknél. 62-44

Rögtön a második félidő elején Chandler duplájával elérte a 20-at a különbség, Thomas tripláját Eilingsfeld dobta azonnal vissza a túloldalon, majd a paksi bentről sem hibázott, Rakocsevics egy második esélyt használt ki (69-49). Vojvoda kettőből egy büntetőt dobott be, aztán viszont gyorsindításból zsákolt, Chandler egy hármast dobott be. Medford három büntetőt dobhatott, mindet bedobta, Chandler találta meg Lockettet, Vojvoda könnyű ziccert tett fel (74-57). Chandler már a negyedik tripláját dobta, Vojvoda egy büntetőt dobott be, Eilingsfeld 2+1-es akciót mutatott be. Krivacevic zsákolt nagyot, Lockett törte fel könnyen az Alba védekezését, Chandler tempója ért célt. Kass egy pontot hozott a vendégek konyhájára, Halmai kettőt a paksira. 86-61

Németh büntetői indították a negyedik negyedet, Horne egy tempót dobott be, Lake egy büntetőt. Horne újabb duplája után időt kért az Atomerőmű, az Alba légiósa a plusz egyet is rátette, Lockett hármasával elérte a 90-et is a Paks, Eilingsfeld dobta be mindkét büntetőjét, Krivacevic szerezte a vendégek 70. pontját. Az utolsó öt percre így érkeztünk meg, értelemszerűen a lényegi kérdések ekkora már eldőltek. A Paks idén harmadszor is legyőzte az Albát, amivel kivívta a részvétel jogát a négyes döntőre. 115-72

 

 

Atomerőmű SE - Alba Fehérvár 115-72 (38-25, 24-19, 22-17, 29-11)

Magyar Kupa, negyeddöntő.
Paks, ASE Sportcsarnok.
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Kapitány Gellért, Nagy Viktor (Téczely Tamás Ferenc)

Paks: Dukes 10/3, Chandler 32/12, Lockett 19/9, Eilingsfeld 24/9, Lake 10. Csere: Kucsora 3/3, Kékesi 3/3, Halmai 4, Dorogi 4, Géringer 2, Kovács -, Révész 4.

Alba Fehérvár: Medford 20/6, Vojvoda 12, Thomas 11/9, Horne 12, Rakocsevics 6. Csere: Kass 1, Krivacevic 6, Németh 4.

 

 

Kiesett a címvédő

Popovics duplájával indult a találkozó, majd Jovanovics kihagyott távoli helyzetét követően Popovics volt eredményes újfent közelről. 6-0 után Rudner szerezte meg a szolnokiak első kosarát, aki távolról talált be. Váradi és Tiby pontjaival már 10-3-ra vezetett a hazai csapat, Jovanovics duplája jelentette a vendégek második kosarát. A negyed közepén 15-10 állt az eredményjelzőn, Clark 2+1-es akciójával lépett meg újra a Falco. Szubotics egymást követően két hárompontost küldött a helyére, ezzel feljött két pontra a vendég együttes. Tiby elhibázta zsákolását, Pallai azonban nem tett szívességet, és hármasát követően 18-19-re módosult az állás. Az Olajbányásznál volt az előny, de az utolsó percben Perl öt pontjával fordított a Falco. A válogatott hátvéd még két büntetőt is a helyére küldött, így hárompontos előnyt harcolt ki csapatának az első negyed végére (27-24).

Felváltva születtek a kosarak a második etap elején, hazai oldalon Perl szállította a kosarakat, míg a vendégek Szubotics megoldásaira támaszkodtak. A folytatásban pontatlan megoldások jellemezték a játékot, a 15. percben Aimaq középtávolija után 35-32-re jöttek fel a szolnokiak. Pongó két duplájával távolodott a Falco, miközben a Tisza-partiak elhibázták helyzeteiket. Jovanovics hármasa után újra kezdett szorossá válni a találkozó. Popovics csak az egyik büntetőjét dobta be, így Lewis közelijével 40-37 volt az állás. A szerb center a végén még közelről is betalált, de a dudaszó előtt még Jovanovics közelije is időben érkezett (43-39).

Aimaq közelije nyitotta a második félidőt, amire Váradi válaszolt. Jovanovics is pontosan célzott, de Tiby kihagyott hármasa után az egyenlítés nem jött össze a vendégeknek. Clark triplája után öt pontra nőtt a különbség. Felváltva születtek a kosarak, a 25. percben 50-44 állt az eredményjelzőn. Váradi hárompontosával tovább nyílt az olló, ám Szubotics büntetői és Jovanovics hármasa után újra izgalmas lett a találkozó. A szombathelyiek azonban nem adták át a kezdeményezés lehetőségét, a negyed utolsó percében Pongó hárompontosa után tíz ponttal tartottak előrébb a sárga-feketék. A vendégek már nem tudtak a gyűrűbe találni, a hazaiak ezt kihasználva még az utolsó percben produkáltak egy 6-0-s sorozatot, ezzel magabiztossá vált a vezetésük a záró etap előtt (69-53).

Aimaq két duplájával indult az utolsó tíz perc, majd két büntetője után újra szorossá kezdett válni a találkozó. A Falco bő három percig nem tudott a gyűrűbe találni, a kosárcsendet Popovics közelijével törték meg. A hazaiak tartották 10 pont körüli előnyüket, a 35. percben 73-63 állt az eredményjelzőn. Jovanovics pontjaival próbált kapaszkodni az Olajbányász, de a hazaiak részéről minden kosárra érkezett válasz. A negyedet ugyan megnyerte a Szolnok, a mérkőzést azonban így is magabiztosan hozta a Falco és győzelmével bejutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában (85-76).

 

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - NHSZ-Szolnoki Olajbányász 85-76 (27-24, 16-15, 26-14, 16-23)

Magyar Kupa, negyeddöntő.
Szombathely, Arena Savaria
Játékvezetők: Benczur Tamás, Montgomery-Tóth Cecília, Györfy Rúben (Hartyáni Zsolt)

Falco: Pongó Ma. 10/3, Váradi 9/3, Clark 11/3, Tiby 11/3, Popovics 14. Csere: Kovács B. -, Keller Á. 5/3, Perl 19/3, Bognár 6.

Szolnok: Jovanovics 21/6, Lewis 6, Rudner 3/3, Szubotics 24/9, Aimaq 17. Csere: Pallai 3/3, Peringer -, Lukács 2, Krnjajszki -.