
A Joventut Badalona jó hetet zárt: a spanyol alakulat a EuroCupban is győzött a Besiktas Fibabanka Istanbul ellen (93-70), és a bajnokságban is otthon tartotta a két pontot a MoraBanc Andorrával szemben (93-86). A nemzetközi kupában 5-9-cel most a nyolcadik a gárda az A csoportban, maradt még esélye a PO-ra, az ACB Ligában pedig az ötödik helyen áll, holtversenyben a negyedik La Laguna Tenerifével (11-5). Hanga Ádám a Besiktas ellen 11 pontig, 2 lepattanóig, 3 gólpasszig, valamint 1-1 blokkig és szerzett labdáig jutott (13 VAL), míg az Andorra ellen 1-1 pont és szerzett labda, valamint 2-2 lepattanó és gólpassz került a neve mellé.
A Río Breogán borzasztóan fontos mérkőzést nyert meg a sereghajtó Leyma Coruna ellen (83-80), ezzel fellépett a 13. helyre (6-10). Somogyi Ádám nevezve volt, de pályára nem került.

A Valencia Basket 236 pontot szórt a múlt heti két mérkőzésén: a Türk Telekom Ankarát közel 40 ponttal verte a EuroCupban (116-78), ahol továbbra is utcahosszal vezeti a B csoportot (12-2), és be is biztosította helyét a rájátszásban, a Coviran Granadát pedig több mint 25 ponttal múlta felül a bajnokságban (120-94), ahol szintén a táblázat élén áll (13-3). Nate Reuversnek a törökök ellen 5-5 pont és pattanó, 1 szerzett labda volt a statisztikája, míg a Granadával szemben 6 pontot és 2 lepattanót ért el.

A Silbö San Pablo Burgos csúcsrangadót nyert a spanyol másodosztály másik nagyágyúja, a Movistar Estudiantes otthonában (91-95), így most egyedül vezeti a tabellát (15-1). Golomán György 9 ponttal és 1 gólpasszal járult hozzá a sikerhez.
A Hestia Menorca nem tudott meglepetést okozni a Real Betis Baloncesto vendégeként (89-65), ezzel visszacsúszott a 13. helyre (6-10). Tanoh Dez András visszatért sérüléséből, 7 perc alatt 1 pontot ért el.
A Veolia Towers Hamburg kikapott az Umana Reyer Veneziától a EuroCupban (77-90), ezzel gyakorlatilag ki is esett négy fordulóval az alapszakasz vége előtt (3-11). A német bajnokságban sokkal jobb hetet zárt a gárda, miután győzött Bambergben (80-83) és a Telekom Baskets Bonn ellen is (91-84) -6-8-cal most a 13. helyen áll a hamburgi együttes. Maronka Zsombor egyik találkozón sem szerepelt.

A Kawasaki Brave Thunders 1-1-et hozott a hétvégén a Toyotsu Fighting Eagles Nagoya otthonában (94-80, 66-73), így maradt a nyolcadik a Central csoportban (8-22). Rosco Allennek elsőre most sokkal jobban ment (25 pont, 9 pattanó, 2 gólpassz, 1 blokk, 23 VAL), mint a második összecsapáson (4 pont, 6 pattanó, 1 gólpassz, 5 VAL).
A Fukushima Firebonds kétszer is kikapott hazai pályán a Kumamoto Voltersszel szemben (80-81, 61-82), ezzel maradt utolsó, hetedik keleten (6-26). Mikael Hopkins már mindkét találkozóra nevezve volt, de még egyiken sem lépett pályára.
A G-Ligában a South Bay Lakers kikapott a Delaware Blue Coatstól (99-103) és a Stockton Kingstől is (113-107) - a bajnokságban nemrég kezdődött el az alapszakasz rész (korábban a Tip-Off Tournamenten játszottak a csapatok), ebben most 1-5 a South Bay mérlege, és a 14. helyen áll a gárda nyugaton. Valerio-Bodon Vincent a Delaware ellen 18 perc alatt 2 pontot, 3 lepattanót, illetve 2-2 gólpasszt és szerzett labdát tudott felmutatni, míg a Stockton ellen kezdőként, 20 perc alatt 6 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz és 1 szerzett labda voltak a mutatói (11 VAL).

Lássuk a hölgyeket! A Beretta Famila Schio egy hatalmas, 27-9-es utolsó negyeddel fordított az Euroligában a Tango Bourges Basket ellen (67-62), így 6-3-mal második az E csoportban. Juhász Dorka borzasztóan hasznosan játszott, az egész mezőny legjobbjaként zárt (14 pont, 12 lepattanó, 4 gólpassz, 5 szerzett labda, 28 VAL). A bajnokságban az O.ME.P.S Battipaglia nem tudta megszorongatni a Schiót (49-85), ezzel a narancsmezesek maradtak a második helyen, közvetlenül a listavezető Venezia mögött (11-1). Dorka ezen az összecsapáson 5 pontot, 9 pattanót, 2 gólpasszt és 1 szerzett labdát tudott felmutatni (9 VAL).


Az ACS Sepsi-SIC 67-56-ra múlta felül az FCC Baschet UAV Aradot (67-56), maradt a második a tabellán a Targoviste mögött (8-2). Gereben Lívia (16 pont, 7 pattanó, 3 gólpassz, 3 szerzett labda, 20 VAL) és Mérész Beatrix (12 pont, 8 pattanó, 1-1 szerzett labda és blokk, 14 VAL) a sepsiszentgyörgyi együttes legjobbjai között voltak.

Az Elitzur Ramla két bajnokit is megnyert az előző héten: előbb a Hapoel Kfar Sabát (104-80), majd a Maccabi Ironi Ramat Gant (85-93) tudta két vállra fektetni, 10-2-vel megőrizte második pozícióját a tabellán. Határ Bernadett elsőre 19 perc alatt (11 pont, 6 lepattanó, 1-1 gólpassz, szerzett labda és blokk, 15 VAL), másodjára pedig 21 perc alatt (17 pont, 4 pattanó, 1-1 szerzett labda és blokk, 18 VAL) játszott nagyon hasznosan.
Fotó - Joventut Badalona, Valencia Basket, Silbö San Pablo Burgos, Kawasaki Brave Thunders, FIBA, ACS Sepsi-SIC (2x), Elitzur Ramla