Női NB I: Nagy különbséggel győzött a Győr és a Sopron is
29
Sep
2024
Női NB I: Nagy különbséggel győzött a Győr és a Sopron is
2024. szeptember 29.  |  07:19
Magabiztos győri siker a BEAC otthonában
 
A 2024/2025-ös évad első fordulójában a SERCO UNI Győr 113-55-ös sikert aratott az E.ON ELTE BEAC otthonában.
 
A megfiatalodott BEAC hazai pályán fogadta az euroligás Győrt. A két csapat más szinten van, azonban a szezon első mérkőzésén mindig történhetnek meglepetések.
 
Győri kosarakkal indult a találkozó (0-3), de Milkovics egy triplával egyenlített (3-3). Kiss és Dubei pontjaival igyekezett ellépni a vendég gárda, és a BEAC egyelőre nem tudta festéken belül megállítani ellenfelét (3-9). Moore törte meg a győriek rohanását, de a magasságbeli különbség továbbra is nagy hátránya volt a hazaiaknak (5-13). Időkérés után mindkét oldalon akadozott a játék, majd az 5-13-as eredményről a győriek tudtak először elmozdulni, 5-15. A negyed vége felé közeledve Garbin egy triplával tovább növelte a különbséget, azonban Moore még tartotta a lépést (11-24). Szép összjátékot mutatott a Győr és a BEAC nem tudta megállítani a fizikális fölénnyel rendelkező vendégeket, 11-30.
 
A második etap elején több szép egyéni megoldást is láthattunk a BEAC-os játékosoktól, de nem tudta csökkenteni hátrányát a hazai gárda (15-36). Nagyon sok személyi hiba volt a meccsen, így sok büntető akasztotta meg a játékot (17-45). Dobó Lilla élete első NBI A-s mérkőzését játszotta a BEAC színeiben, és nagyon szépen mutatkozott be, harcosan játszott (19-45). A vendégeknél megindultak a kinti dobások is, Dombai és Garbin is betalált (19-53). Telenga belső játékával nem nagyon tudott mit kezdeni a BEAC, már ekkor dupla-duplánál járt a játékos (13 pont, 10 lepattanó). A félidőben 57-23-ra vezetett a Győr.
 
 
A nagyszünet után sem változott a játék képe, a hazaiak pontatlanul és bátortalanul játszottak, míg a Győr triplákkal és Telenga vezetésével 26-70-re lépett el. Azt gondolom, hogy már a meccs elején is egyértelmű volt, hogy nem azonos játékerőt képvisel a két gárda, de ez igazán csak a meccs mutatkozott meg. 28-78-nál 50 pontra hízott a differencia, a vendégek kiválóan használták a palánk alatt Telengát. Drahos dobott szép hármast, majd a negyed végéig tovább robogott a Győr és 87-32-re vezetett.
 
A Győr a játék minden elemében felülmúlta a BEAC csapatát, de az elvehetetlen a fiatal budapesti gárdától, hogy az utolsókig harcoltak. Dubei kapott technikai hibát, amit Szauter váltott pontra (34-89). A pontokat tekintve ez volt a legkiegyenlítettebb negyed, Moore két triplájával 47-99-re módosult az állás. Dombai nevéhez fűződött a 100. pont (47-101). Kicsit alább hagyott a győri rohanás is, de azt gondolom, hogy ez ekkora különbségnél belefért (50-101). A BEAC ebben a 10 percben tudta felvenni a versenyt a győriekkel, de a Győr klasszisokkal jobb játéka magabiztos sikert hozott, 55-113-as eredménnyel ért véget a találkozó.
 
E.ON ELTE BEAC - SERCO UNI Győr 55-113 (11-30, 12-27, 9-30, 23-26)
 
Női NB I. A csoport
Gabányi László Sportcsarnok
Játékvezetők: Csabai-Kaskötő Brigitta, Lengyel Ádám József, Sörlei Attila (Balogh László György)
 
E.ON ELTE BEAC: Ozola 4, Milkovics 5/3, Moore 21/9, Rakita 2, Dobó 7. Csere: Bajzáth 2, Vég-Dudás 2, Drahos 7/6, Séllei -, Bálint -, Szauter 5.
 
SERCO UNI Győr: Dubei 15/3, Ács -, Angyal 10/6, Kiss 13, Telenga 23. Csere: Goree 12, Dombai 18/6, Garbin 14/6, Wentzel 8/3, Sághi -.
 
 
 
 
Ünnepélyes pillanatok és magabiztos Sopron Basket siker
 
Szombaton este a soproni szezonnyitón a Sopron Basket 113-31-re múlta felül a Darazsak Sportakadémiát.
 
Sopronban K&H Családi szezonnyitó rendezvénnyel indították az új évadot. Ennek keretében tartották az elmúlt szezon végén visszavonuló Fegyverneky Zsófia ünnepélyes búcsúztatóját, bemutatkoztak a Soproni Darazsak Sportakadémia versenyző csapatai és az “év játékosát” is díjazták.
 
Az este fő eseménye a Sopron Basket és a Darazsak Sportakadémia összecsapása volt. A két soproni csapat más céllal, más szakmai fókusszal versenyez és ez az eredményben is gyorsan megmutatkozott. Kovács Georgina két büntetője vezette fel a találkozót, melyre Toman Dóra és Zala Friskovec két-két triplával válaszolt. Nem telt el három perc és 12-4-re ellépett ezekkel a távoli dobásokkal a Sopron Basket. A Darazsak Sportakadémia stábja időt is kért, mely után Jovana Jevtovic azonnal betalált. Ezzel még 12-6-ra módosult az állás. A folytatásban viszont egy 14-0-s futással elszakadt a Sopron Basket. Az első szakasz végén már 32-14 állt az eredményjelzőn.
 
A második negyed elején Varga Alíz és Zala Friskovec volt a főszereplő, nem sokkal később pedig Jacinta Monroe következett. Ebben a szakaszban rendkívül dominált a Sopron Basket. A Darazsak Sportakadémia játékosai 64-14-ig nem találtak be. Ekkor Lana Maric értékesített egy büntetőt. Összességében a második etapot 38-1-re nyerte Gáspár Dávid remek energiával és karakteresen játszó együttese. Ennek megfelelően a félidőben 70-15-re vezetett.
 
 
A Sopron Basket játékosai az első félidőben a 38 mezőnykísérletükből 24-et értékesítettek. A harmadik negyed elején Krivacevic Tijana és Gergő Janka kosárváltását rögzíthettük a jegyzeteinkbe. Bátrabb játékra törekedett a Darazsak Sportakadémia együttese. Ahogy haladtunk előre próbáltak felszabadultabbak lenni a fiatalok. Ettől függetlenül a harmadik negyed utolsó három percébe érve Papp Dia hármasa után 90-19 állt az eredményjelzőn és Srdjan Radulovic időkérése miatt állt a játék.
 
A rövid eligazítás után után új lendületet kapott a Darazsak Sportakadémia. A harmadik etap végéig 7 pontot jegyeztek. Kovács Georgina és Toman Réka egy-egy triplát értékesített ebben a sorozatban. Az utolsó 10 percnek 96-26-ról mentek neki a csapatok. Toman Dóra öt pontjával lépte át a 100 szerzett pontot a Sopron Basket. Ez már nem volt annyira ponterős negyed, mint az előzőek. 106-26-nál “állapodott meg” a mérkőzés. A hajrához közelítve Kovács Georgina újabb hármasát és Zala Friskovic öt pontját rögzíthettük. A szlovén válogatott játékos a hatodik, csapata a 11. tripláját jegyezte. A végeredményt pedig Papp Dia és Csaplár-Nagy Lara találatai alakították ki.
 
Sopron Basket - Darazsak Sportakadémia 113 -31 (32-14, 38-1, 26-11, 17-5)
 
Női NB I. A csoport
Sopron, Novomatic Aréna
Jakab László Imre, Földesi Ádám, Gruber Nikolett Lilla (Forrai Sámuel)
 
Sopron Basket: Varga 10, Reid 18/3, Monroe 10, Toman D. 13/9, Böröndy 9. Csere: Papp 9/3, Friskovec 24/18, Krivacevic 12, Sitku 8.
 
Darazsak Sportakadémia: Jevtovic 2, Kovács 10/6, Janzsó, Toman R. 5/3, Szikszai 2. Csere: Sinka-Pálinkás 2, Gergő 2, Maric 6, Csaplár-Nagy 2.

Vármegyei szövetségek