Faragó Péter: Többet várok a csapattól
30
Jul
2024
Faragó Péter: Többet várok a csapattól
2024. július 30.  |  10:30
Mint arról tegnap délután beszámoltunk, U16-os fiú válogatottunk Portugáliában vett részt felkészülési tornán, és 1-2-es mérleggel zárt a házigazda, Szlovákia és Nagy-Britannia korosztályos csapatai ellen. A háromnapos megmérettetést követően Faragó Péter szövetségi edző értékelt:
 
 
"Portugáliába utaztunk egy igazi, hamisítatlan B divíziós tornára. A játék nagy részében a sok technikai hiba, a nagy lepattanóharc és a meleg dominált. Eddigi legnehezebb edzőmeccseink voltak, ugyanis az eddigi A divíziós ellenfeleink ellen fel lehetett vonultatni valami kosárlabdára emlékeztetőt, de itt a képzetlenségből adódó a küzdőszellem dominált.
 
Az első meccsen a szerintem elől rangsorolt szlovákokkal játszottunk, akik hónapokkal ezelőtt már jelentős verést mértek ránk. Most kiegyenlített első félidő után sikerült magasabb fokozatba kapcsolni védekezésben, és egy alacsony pontszámú meccsen elhúzni tőlük, majd megérdemelten nyerni. Jó teljesítményt nyújtottunk a második félidőben.
 
Másnap a hazai portugál csapat ellen játszottunk, ahol nem tudtunk átlépni saját árnyékunkon. A meccset többször is simán nyerhettük volna, de előbb viszonylag rutinosabb játékosaink fegyelmezetlenségének köszönhetően a félidőt szorossá tettük, majd a harmadik negyedben számos könnyelműség után a portugálok a megszerzett vezetéssel már jól gazdálkodtak. Kissé kiábrándító játékot mutattunk, bár az utolsó nap Portugália megverte Szlovákiát, úgyhogy át kellett értékelnem az ő erősségüket is.
 
A harmadik meccsen felpörögve vártuk az angolokat. Meglehetősen korán vezetést szereztek a britek, mert nem tudok szebben forgalmazni, elszerencsétlenkedtük az üres ziccerünket és triplánkat. Ezáltal szinte mindig létszámfölényes indítást kaptunk, ami kedvezett az angolok játékának. A negyedik negyedben pedig eljött az elmúlt napok fáradsága és teljes mentális zárlata, amely azt eredményezte, hogy előbb 13 pontos előnyt elszórakozva hosszabbítást harcoltak ki a britek, majd meg is nyerték azt.
 
Kemény felkészülés végéhez közelítünk, ahol most erősnek és önkritikusnak kell legyünk. Látnunk kell azt, hogy milyen kosárlabda kell ahhoz, hogy ebben a divízióban érvényesülni lehessen. Mi nem az a csapat vagyunk, akik dominálják fizikailag és technikailag is a mezőnyt, így nagyobb felelősségvállalás és egyszerűen kevesebb hiba kell a folytatásra. Ha szeretnénk valamit elérni, akkor ez nem elég. Ez a magyar válogatott, nem lehet ziccereket hibázgatni meg eladogatni képzetlenségből a labdát, és fegyelmezetlenül játszani. Ez egyszerűen nem fér bele. A fiatal játékosok nem vakációra jöttek a csapatba, hanem teljes értékű, akár meccseket eldöntő szerepbe. Tovább folytatjuk a felkészülést: most kissé többet pihenünk majd, pontosítjuk a szerepeket a csapaton belül, és gyakoroljuk az identitásunknak megfelelő játékot. Többet várok a csapattól!"
 
 
 
 
Fotó - Girgász Péter/MKOSZ

Vármegyei szövetségek