Tippmix Férfi NB I: Előnyben az elődöntőben az Alba és a Falco
27
Apr
2024
Tippmix Férfi NB I: Előnyben az elődöntőben az Alba és a Falco
2024. április 27.  |  21:36
Előnybe került az elődöntőben az Alba
 
Chambers büntetőivel vette kezdetét a mérkőzés, Wiggins mezőnyből szerezte az első vendég pontokat, Kass triplájára Lukács válaszolt. A mérkőzés elején mindkét védekezés remekül működött, kevés pont esett. Barnett büntetett meg egyeladott labdát, Wiggins négy büntetőből kettőt dobott be, Barnett pöcije után egy zsákolással javítot (9-9). Jovanovic verte meg Chamberst, Vojvoda kettesére Pallai egy triplával felelt, de a válogatott alapembere azonnal visszadobta azt. Vojvoda négy büntetőt is bedobott, Roberts ziccerezett, így 6 ponttal állt jobban egy negyed után az Alba. 20-14
 
Roberts hármasával már 12-0-s futásban volt az Alba, Rudner zárta le ezt triplájával, Pongó is kintről volt pontos. Durham már egalizált, sőt három büntetőjével már az Olaj vezetett, Alejandro Zubillaga időt is kért (23-26). Vojvoda törte meg a hazaiak rossz sorozatát, Philmore tette helyére a büntetőit, Pongó újabb hármast süllyesztett el. Dickey saját rontott dobása után javított, Pallai a sarokból volt pontos, Chambers használta ki Eads eladott labdáját. Thomas bütetői után Roberts egyenlített, Eads szerezte meg első pontjait, Chambers szórt egy triplát. Thomas egypontosa után Vojvoda 2+1-et mutatott be, Wiggins és Jovanovic szerzett 2-2 pontot. Chambers dobott be két büntetőt, Thomas is, Philmore nehéz tempót értékesített. Wiggins egy pontot a vonalon hagyott, ezért Philmore hármasa a vezetést jelentette az Olajnak, Eads gyors négy pontja zárta a félidőt. 47-49
 
Az Alba kezdte jobban a második félidőt, Barnett, Vojvoda és Chambers is betalált, míg az Olaj részéről csak Lukács szerzett pontot. Wiggins zsákolt kétszer, Chambers szerzett gyors öt pontot, Dickey zsákolása után kért időt az Olaj (61-55). Wiggins és Dickey váltott kosarat, Lukács zsákolt, Roberts újabb hármast értékesített. Wiggins remek labdáját Lukács húzta be, Jovanovic hármasával egy pontra zárkózott a Szolnok, időt kért Alejandro Zubillaga. Dickey zárta le a hazaiak rossz sorozatát, Balogh és Vojvoda kosaraival megint ellépett az Alba (72-64). Jovanovic tört be. 72-66
 
Jovanovic adott remek passzt Thomasnak, Pallai büntetőivel két pontra jött fel az Olaj. Dickey nevéhez fűződött az Alba első kosara a negyedben, aztán viszont kettőből egy büntetőt dobott be, Thomas kipontozódott. Dickey szerzett újabb két pontot, Jovanovic és Vojvoda váltott kosarat, Roberts zárt le egy hosszabb pontcsendet. Lukács dobott egy hármast, Wiggins egy büntetőt dobott be (81-76). Chambers találta meg Dickey-t, majd maga fejezett be, az Olaj pedig időt kért. A maradék másfél percben már nem volt esélye a fordításra a Szolnoknak, így az Alba nyerte az elődöntő első meccsét. 92-83
 
Arconic-Alba Fehérvár - NHSZ-Szolnoki Olajbányász 92-83 (20-14, 27-35, 25-17, 20-17)
 
Rájátszás, elődöntő, 1. mérkőzés.
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
Játékvezetők: Benczur Tamás, Kapitány Gellért, Farkas Gábor (dr. Gincsai János Péter)
 
Alba Fehérvár: Chambers 19/6, Kass 3/3, Barnett 6, Philmore 7/3, Dickey 15. Csere: Vojvoda 25/3, Roberts 15/9, Balogh 2-
 
Szolnok: Jovanovic 16/6, Eads 6, Lukács 12/6, Thomas 8, Wiggins 18. Csere: Durham 6/3, Rudner 3/3, Pongó 6/6, Pallai 8/6, Révész -.
 
 
 
Rajt-cél győzelmet aratott a Falco
 
Öt triplával kezdődött a találkozó, Paige, Tanoh Dez, Ipke és Tiby is betalált, majd Krivacevic találta meg Benkét. Ikpe egy pontot a vonalon hagyott, Pot is dobott egy hármast, Benke pedig egy kettest (14-7). Pot passzából Tiby zsákolt, Benke küldte helyére a büntetőit, Pot könnyű ziccert tett fel, Matthias Zollner időt is kért. Benke faulttal együtt is feltette a ziccert, Keller Ákos tett vissza egy rontott dobást, Tanoh Dez 2+1-es akciójával már 20 pont felett járt a differencia, Perl és Ona Embo szerzett két-két pontot, Osztojics tett fel egy ziccert Keller mellett, aki kettőből egy büntetőt dobott be. Németh mindkettőt, így egy negyed után 18 ponttal vezetett a Falco. 31-13
 
Németh talált be a sarokból, Perl törte fel a vendég védelmet, Keller Ákos kettőből egy büntetőt dobott be. Kovács zsákolt egy szerzett labda után, Paige egy pontot a vonalon hagyott, Perl viszont nem hibázott (38-19). Mezőnyből sem, Szalay ziccerezett, Pongó süllyesztett el egy hármast. Pot küldte helyére a büntetőit, aztán kintről is beköszönt. Paige faulttal együtt is betalált, de a plusz egy kimaradt, Benke verte meg Osztojicsot, aztán egy tempót. Németh újabb hármast szórt, Pot azonnal válaszolt. A félidőt két Pot büntető zárta, félidőben így 29 ponttal vezetett a Falco. 57-28
 
Tiby dobott be két büntetőt, Paige tempója esett be, Pot dobott egy újabb triplát. Perl tört be, Benke zsákolt, Németh egy floater tett fel. Keller Ákos tett fel könnyű ziccert, Hicks volt pontos távolról, a Falco center aztán egy büntetőt dobott be (69-35). Hicks újra betalált kintről, ráadásul kétszer, Benke is bevágott egy triplát, majd Hicks és Osztojics büntetőzött. Pongó értékesítette Perl kiosztását, Keller Iván betörésével ért véget a harmadik negyed. 75-48
 
Perl nagyon nehéz tempót dobott be, Pongó második esélyből egy triplát, amire azonnal válaszolt Ikpe. Perl ziccerezett, Pongó újabb hármast vágott be, Perl két büntetőt. Barac büntetett meg egy eladott labdát, Perl egy ziccert tett fel, így már 40 ponttal vezetett a Falco (91-51). Pongó tört be remekül, Osztojics tett fel egy bejátszást, Németh floatere volt jó. Megint Németh következett, Krivacevic kísérlete szédült be, Osztojics egy pontot a vonalon hagyott. Az utosló bő másfél percben már mindkét edző rotált, a Falco simán nyert és 1-0-ra vezet a práharcban. 101-63
 
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Zalakerámia ZTE KK 101-63 (31-13, 26-15, 18-20, 26-15)
 
Rájátszás, elődöntő, 1. mérkőzés.
Szombathely, Arena Savaria
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Goda László, Ádám József (Bognár Tibor)
 
Szombathely: Pot 18/12, Tanoh Dez 9/3, Benke 19/6, Tiby 7/3, Krivacevic 2. Csere: Jordano -, Verasztó -, Kovács 5/3, Keller Á. 6, Barac 2, Perl 19, Pongó 14/12.
 
Zalaegerszeg: Hikcs 10/9, Paige 8/3, Szalay 4, Ikpe 7/3, Tóth -. Csere: Csuti 3/3, Keller I. 2, Gyimes -, Németh 18/6, Ona 2, Csátaljay -, Osztojics 9.
 
 
 
Szoros meccset nyert meg Szegeden a Kaposvár
 
Remekül kezdte a mérkőzést a Szeged, Locke, Woolridge és Lake is betalált, így 7-0 állt at eredményjelzőb. Koprivica mutatott be egy 2+1-et, Filipovity kintről köszönt be, Lake második esélyből szerzett két pontot, Eaddy tempója ért célt. Woolridge tört be, Koprivica tett vissza egy rontott dobást, Eaddy hármasával átvette a vezetést a Kaposvár, Bognár zsákolása után kért időt Dalibor Damjanovic (13-13). Lake megint jókor volt jó helyen, 2+1 lett a vége, Jackson szerzett egy kettest, Mucza szolgálta ki Lake-et. Bognár tett vissza egy rontott dobást, Eaddy szórt egy hármast, Balogh törte fel a vendég védelmet. A negyedet Krnjajski és Mucza pontjai zárták. 26-20
 
Jackson egy támadólepattanó után talált be, Koprivica hozta fel 2 pontra csapatát, Locke saját rontott dobását javította. Szőke találta meg Filipovityot, Simándi Árpád időt kért (28-26). Zsíros talált be kintről, aztán mégegyszer, így Dalibor Damjanovic is magához hívta csapatát. Halmai dobott egy duplát, Lake kettesére Filipovity egy hármassal válaszolt, de Locke is betalált távolról. Koprivica büntetői voltak jók, Lake sem hibázott, Locke sem. Locke hármasával már 10 pont fölé kúszott a differencia, Bognárt találta meg Woolridge, így a félidőben 13 ponttal vezetett a Szeged. 48-35
 
Öt vendég ponttal kezdődött a második félidő, Lake zsákolt, Halmai a második esélyt váltotta 2+1-re. Lake maradt üresen a festékbe, Koprivica egy pontot a vonalon, Jackson zsákolása után időt kért a Szeged. Bognár tett fel egy ziccert, Woolridge egy büntetőt dobott be, mezőnyből javított, Halmai kintről célzott pontosan, majd Eaddy is (57-52). Eaddy két pontra hozta fel a Kaposvárt, Woolridge robogott végig a pályán, Filipovity is szórt egy hármast. Bognár tett vissza egy rontott dobást, Eaddy újabb hármasa már az egyenlítést jelentette, Balogh csak az egyik büntetőjét dobta be, de mezőnyből javított. Szőke szerzett két pontot, így egy pont választotta el a feleket. 64-63
 
Szőke hármasával átvette a vezetést a Kaposvárt, Locke egy büntetőt elrontott, Bognár nem hibázott. Krnjajski kettesére Bognár válaszolt három ponttal, Balogh triplája után kért időt a Kaposvár (73-68). Koprivica lépett be jó ütemben a festékbe, Zsíros ziccerezett, Koprivica egy pontot a vonalon hagyott. A mezőnyből nem hibázott kétszer sem, így utolérte ellenfelét a vendég csapat, Locke triplája után ismét időt kért Dalibor Damjanovic. Filipovity sem hibázott kintről, Eaddy sem, Bognár közelről volt eredményes (80-81). Jackson tempója ért célt, Locke azonnal felelt, Eaddy azonban továbbra is remekelt. Locke dobott be három büntetőt, Eaddy a hetedik tripláját dobta, így Simándi Árpád 36 másodperccel a vége előtt négy pont hátrányban kért időt. A Kaposvár innen már nem engedte ki a kezéből a meccset, így fontos győzelmet aratott. 89-94
 
SZTE-Szedeák - Kometa Kaposvári KK 89-94 (26-20, 22-15, 16-28, 25-31)
 
Alsóházi rájátszás, 5. forduló
Szeged, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt, Győrffy Pál Attila, JAKAB László Imre (Bogárdi János)
 
Szeged: Woolridge 11, Locke 24/12, Balogh 8/3, Bognár 17/3, Lake 19. Csere: Zsíros 8/6, Mucza 2, Cohill -.
 
Kaposvár: Eaddy 30/21, Halmai 11/6, Filipovity 16/12, Jackson 9, Koprivica 17. Csere: Krnjajski 4, Szőke 7/3, Paár -.
 
 
 
10 pontos kecskeméti siker Pakson
 
Az alsóházi rájátszás 5. fordulójában a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 84-74-es sikert aratott az Atomerőmű SE otthonában.
 
Kecskeméti oldalról Wittmann és Ivkovic triplái, míg hazai részről Knowles és Nicholson duplái vezették fel a találkozót. Amikor Géringer megszerezte az ASE első hárompontosát, 9-7-re felzárkózott a házigazda. Erre azonban Ivkovic felelt egy újabb sikeres távoli dobással. Saját maga harmadik, csapata negyedik tripláját értékesítve 12-7-re alakította az eredményt. Dramicanin találata után 14-7-nél hazai időkérés állította meg a játékot. Ezt követően Eilingsfeld szépített, de nem sokat kellett várni és 21-11-nél elérte a 10 egységet a differencia. A folytatásban már 13 ponttal is ment a KTE. Az első negyedet Kucsora hármasa zárta, amivel 27-17-re szépítettek a paksiak.
 
A második negyed elején felváltva estek a kosarak. A különbség 10 pont környékén látszott állandósulni. Tóth Barna és Wittmann hármasai után 39-24-nél ugrott meg először ennél nagyobb arányban a KTE. A vendégeknek az első félidőben a 32 mezőnykísérletükből 20 sikeres lett. Ezek között 11 dupla és 9 hárompontos volt. Az ASE nagy erőket mozgósítva igyekezett visszakapaszkodni, de egyszámjegyűre nem tudta faragni a hátrányát. Sőt, 42-31 után ismét kinyílt az olló. 50-33-nál a 17 pontot is elérte a differencia. Ez pedig a félidőig megmaradt a felek között. A nagyszünetben 55-38 állt az eredményjelzőn. Kecskeméti oldalon Bogues 13, Ivkovic 12 pontnál járt. Az ASE legeredményesebbjei a 8-8 pontos Kucsora és Géringer voltak.
 
A harmadik negyed legelején Lukovic triplájával gyorsan 20 pontra ugrott a különbség. Nem sokkal később Karahodzic is betalált, így 68 másodperc után hazai időkérés következett. Az ASE három és fél perces kosárcsendjét Knowles és Kucsora törte meg. A differencia azonban 20 pont felett látszott beállni. Egyoldalúvá vált a találkozó, de így is kiemelhetünk remek villanásokat. Ilyen volt Kucsora és Kucsera triplaváltása. 69-45 után Eilingsfeld és Nicholson visszahozta 20 pontra a paksi hátrányt, ezen határ alá azonban nem tudtak bejönni a hazaiak a harmadik negyedben. 30 perc játék után 71-51-es állást rögzíthettünk.
 
A záró szakasz első találata Knowles nevéhez fűződött és így ekkor (71-53) már 20 pont alá csökkent a különbség. Wittmann és Nicholson tripláit követően maradt ez a differencia a felek között. Az ASE 74-58-nál tudott még közelebb kerülni. Ezt követően viszont Dramicanin és Bogues visszaállította a vendégek nagyobb előnyét. 77-58 után Clarance és Ihring tripláival próbált a Paks egy utolsó nagy hajrát indítani. Amikor Ihring duplája is célt ért, 78-68-nál 10 pontra olvadt a házigazda hátránya. Ekkor még 1 perc 20 másodperc volt a találkozóból. Nicholson révén 79-70-nél a mérkőzés 8. perce óta először 10 egység alatt járt a különbség. Erre Lukovic válaszolt a kecskemétiektől. A 84-74-es végeredményt pedig Clarance és Wittmann triplái alakították ki.
 
Atomerőmű SE - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 74-84 (17-27, 21-28, 13-16, 23-13)
 
Alsóházi rájátszás, 5. forduló
Paks, ASE Sportcsarnok
Játékvezetők: Montgomery-Tóth Cecília, Söjtöry Tamás Ferenc, Nyilas István (Páli dr. Kálmán)
 
Atomerőmű SE: Ihring 8/6, Clarance 11/9, Géringer 10/6, Nicholson 14/3, Knowles 10. Csere: Kucsora 13/6, Eilingsfeld 8, Sövegjártó -, Dorogi -.
 
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Sinik 2, Ivkovic 12/12, Wittmann 15/15, Lukovic 10/6, Karahodzsics 6. Csere: Bogues 21, Dramicsanin 3, Kucsera 12/3, Tóth B. 3/3.
 
 
 
Pontgazdag mérkőzésen győzte le az OSE a Körmendet
 
Kihagyott hárompontosokkal indult a mérkőzés, ami után gyors 6 pontot szerzett a Körmend (0-6). Az eladott labdák miatt Váradi Kornél kért egyből időt. Szabadfi büntetőjével iratkozott fel az OSE is az eredményjelzőre (1-6). Gholston egy-egyből szerzett kosarat, de a büntető kimaradt (3-6), így robogott a Körmend, és fault után szintén a vonalról szereztek pontokat a vendégek (3-8). Thomas sarkazta ki védőjét, így tovább faragta hátrányát az OSE (7-10). Pontatlan volt a Körmend, és gyorsindításból 10-10-nél egyenlített az OSE. Morgan törte meg a vendégek rossz támadó sorozatát, és jól is védekeztek, így az indításból szerzett kosár után ismét négy ponttal vezettek (10-14). Minden körmendi kosárra érkezett hazai válasz, majd Stevenson dobhatott büntetőt az egyenlítésért. A második dobás azonban kimaradt, de saját lepattanóját leszedte a játékos, és a triplájával átvette a vezetést az Oroszlány (18-16). Egyelőre jól büntetőzött a Körmend, Tolbert most sem hibázott, és elérte a 10 dobott pontot (18-18). Djogo megszerezte az első vendég hárompontost, fordított a Körmend (18-21). Már nem először lépett ki a pályáról körmendi játékos, azonban most Kocsis Tamás kért videózást, ami után a hazai csapat támadhatott (20-21). Ismét büntetők következtek, Gholston állhatott egymás után kétszer a vonalra, és az ő négy pontjával ért véget az első negyed. 24-21
 
Körmendi kosárral folytatódott a játék (24-23), de Szabadfi gyorsan válaszolt egy szép ziccerrel (26-23). Már nem először csúszott el az OSE védekezése, Konate maradt egyedül (26-25). Gholston is jól játszott, ő is elérte a 10 pontot (28-25), de Djogo előbb 28-28-ra egyenlített, majd 28-32-re módosította a büntetőivel az eredményt. Riddley is a büntetőkből volt sikeres, az OSE már 18 alkalommal állhatott a vonalra (32-32). Többszöri próbálkozásra esett be a hazai tripla, a harmadik támadólepattanó után volt sikeres Thomas (35-34). Kocsis Tamás kért időt. Jót tett az eligazítás a vendégeknek, egy jó támadás után labdaszerzésből szereztek gyors kosarat (35-38). Riddley verte meg védőjét hazai oldalon, majd Konate hárompontosával 37-42-re nőtt a körmendi előny. Morgan távoli dobására Szabadfi válaszolt (42-45). Jött az újabb vendég tripla, de Riddley továbbra is húzóembere volt az oroszlányiaknak, így nem hagyták leszakadni a körmendi csapatot (46-50). Sok pontatlanság történt pár másodperc leforgása alatt, de nem született kosár a hazai támadásból. 49-52
 
7-0-val kezdte a harmadik negyedet a Körmend, így a mérkőzés folyamán először lett 10 pont a két csapat közti különbség (49-59). Riddley szépített, de Takács tripláját követően időt kellett kérnie Váradi Kornélnak (50-62). Werner kosarára Djogo válaszolt, egyelőre nem csökkent a differencia (52-64). Büntetők váltották egymást, majd egy szép összjáték végén Ruják is megszerezte első pontjait (55-66). Először Thomas, majd a túloldalon Morgan volt sikeres (57-68). Ekkor jött Ruják, akinek a dobása a hazai palánk segítségével beesett, így 60-68-ra zárkózott az OSE. Stevenson és Ruják pontjaival már csak 4 pont maradt a vendég előnyből (64-68). Ferencz Csabának továbbra sem volt szerencséje, hatalmas tripla jött ki a gyűrűből, de Morgan kosara már célt ért (64-70). A negyed végére teljesen elfogyott a Körmend 12 pontos előnye, Gholston pontjaival fordított a hazai gárda (71-70). Nagyot villant az amerikai légiós, agresszívan támadta a gyűrűt Gholston, és dudaszós ziccerével ért véget a 30. perc. 73-70
 
Djogo támadólepattanójával kezdődött az utolsó játékrész (73-72). Elkapta a fonalat Gholston, 5 pontot szerzett zsinórban, majd egy jó védekezés után gyorsindításból szerzett kosarával 81-74-re növelte előnyét az OSE. Vendég időkérés következett. A Körmend zóna védekezésre váltott, hogy megzavarja ellenfelét, azonban Gholston ki tudott harcolni egy faultos dobást (84-76). Tolbert hatalmasat zsákolt a túloldalt, nem engedte ellépni az OSE csapatát a Körmend (84-78). Illés is betalált a triplavonalon túlról, egyértelműen jobb ritmusban és pontosabban játszott az Oroszlány (87-78). Morgan igyekezett tartani a lépést a hazai gárdával, de Gholston ihletett formában játszott (90-82). Körmendi zsákolást követően kért időt ismét Váradi Kornél (90-84). Fault problémákkal küzdött a Körmend, Doktor után Morgan is összeszedte az ötödik hibáját, így elveszítette a legjobb pontszerzőjét a vendég csapat. Riddley után Tolbert dobhatott büntetőt, azonban Takács is kiszállt körmendi oldalon, neki is összegyűlt az öt hiba (92-85). Tovább fokozódott a csarnokban a hangulat, mivel két technikaival Polutak került kiállításra, amiért két büntetőt dobhatott Djogo (94-87). Gholston pontjaival 96-87-es állással kezdhették meg a csapatok a 40. percet. Az utolsó másodpercekben már nem volt kérdés a győztes kiléte, nagyot játszva aratott sikert az Oroszlány. 101-90
 
MVM-OSE Lions - Egis Körmend 101-90 (24-31, 25-31, 24-18, 28-20)
 
Alsóházi rájátszás, 5. forduló
Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, dr. Mészáros Balázs, Pozsonyi László (Hoffmann Gergely)
 
MVM-OSE Lions: Riddley 27, Gholston 31/9, Szabadfi 6/3, Thomas 7/3, Polutak 1. Csere: Stevenson 13/3, Illés 3/3, Werner 2, Gáspár-, Arva-File-, Ruják 7/3.
 
Egis Körmend: Ferencz-, Morgan 22/3, Takács 14/6, Konate 13/3, Tolbert III 17. Csere: Schmera-, Herczeg 1, Djogo 23/6, Kiss-, Doktor-.

Vármegyei szövetségek