Márciusban Tóth Franka kapta a Tippmix Hónap Játékosa díját a női kosárlabda NB I-ben. A TFSE magasembere a csapatával történelmet is írt az idei rájátszásban, hiszen a fővárosi egyesület több mint negyvenhárom év után jutott be az elődöntőbe. Franka a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott tagjaként is kiválóan teljesített, a nemzeti csapat csoportgyőztesként zárta a szingapúri világbajnoki selejtezőket. A 25 éves kosárlabdázóval a sportos családi gyökerekről, a példaképeiről, a válogatott mez jelentőségéről és a tanulmányok fontosságáról beszélgettünk.

A keresztneved Franka, ami egy német eredetű név, és azt jelenti szabad ember. Igaz rád, hogy szabadelvű vagy?

A szüleim nagyon kreatívak voltak a névválasztás terén /nevet/. Apukám német származású, Franknak hívják, és ebből lett a Franka. Egyébként a három testvéremnek FR betűkkel kezdődik a neve: Frida, Freia és Frotti. Utóbbinak én találtam ki a nevét, pontosabban én tanácsoltam a szüleimnek, hogy mi legyen a legkisebb tesóm neve /nevet/. Egyébként ő is kosárlabdázik a Vasasban, a másik két húgom pedig vízilabdázik. Az, hogy szabadelvű vagyok, nem mondanám. Inkább úgy fogalmaznék, hogy egy nagyon pozitív, összetett személyiséggel bírok.

Igazi sportcsaládból származol. Apukád Dr. Tóth Frank olimpiai negyedik, világbajnoki ezüst- és bronzérmes, valamint kétszeres Európa-bajnok vízilabdázó. Miről beszéltek többet a családban, a kosárlabdáról vagy a vízilabdáról?

Nem túl gyakran tudunk sok időt együtt tölteni, mivel a sportolói élet és a rengeteg tanulás nem sok szabadidőt enged. A sportról kevésbé beszélgetünk, inkább az a témánk, hogy melyik lánytestvérem hogyan érzi magát éppen, a meccsek mellett az iskolai tanulmányok is szóba kerülnek. A sporteredmények másodlagosnak számítanak.

Ha jól tudom, a bőröd nem bírta a vizet, ezért hagytál fel a vízilabdázással. Tehetséges voltál?

7 éves korom óta kosarazom és volt egy nyár, ahol úgy éreztem, elegem lett a sportágból. Apukám 256- szoros válogatott vízilabdázó, így jött az ötlet, hogy próbáljam ki én is ezt a sportágat. A magyar pólólegenda, Faragó Tamás lányával, Bertával, aki azóta is a legjobb barátnőm, részt vettem egy vízilabdatáborban. Ott viszont elég gyorsan eldőlt, hogy ez nem nekem való, nem tetszett, hogy úszni kell és nincs a lábam alatt semmi, önmagamat kell fenntartani a vízen. Mindemellett valóban nem bírta a bőröm a klóros vizet, így mondhatni gyorsan eldőlt, hogy maradok a kosárlabdánál. Amit azóta sem bánok.

Mi volt a legemlékezetesebb tanács, amit otthonról kaptál?

Nehéz erre jó választ adni. Apukám és anyukám, Bata Mónika alapfilozófiája az volt, hogy mozogni és sportolni kell. Jó fizikumot örököltünk, helyén van az eszünk, tudjuk használni játék közben, és talán ennek köszönhető, hogy a négy lány is sportolóként találta meg a számításait az életben. A másik gondolati alappillér pedig a tanulás volt, fontos volt, hogy tanuljunk, hiszen nem lehet mindent egy lapra feltenni. Apukámnak van egy edzői és egy gyógyszerész diplomája, mondhatni, elég magasra tette a lécet.

Amikor még kisebb voltam, természetesen sok tanácsot adott a mérkőzéseim után. Én olykor forgattam a szemem, hogy „Apa, légyszi, ne mondd a magadét, nem érted a kosárlabdát”/nevet/. Azóta nem kifejezetten a kosárlabdával kapcsolatos tanácsokat ad, hanem a sport egyetemes és örök érvényű igazságaira próbál engem rávezetni. Idővel arra jöttem rá, hogy tényleg igaza van.

Operaénekes is van a családban, abból ragadt rád valami? Tudsz énekelni? Úgy tudom, hogy a zongorázás nem nagyon ment neked.

Semmi. Nulla érzékem van az énekléshez /nevet/. Úgy tudnám megfogalmazni, hogy a család egyik részének jutott a sporttehetség, a német ágról származó családtagjaimnak pedig a zenei adottságok. Ott a gyerekek délutáni elfoglaltsága inkább a muzikális dolgok, mi sportoltunk. Valóban próbálkoztam a zongorázással, de a tanárom javaslatára inkább hagytam az egészet /nevet/.

Óvodában a több mint százszoros válogatott pécsi kosaras, Zsolnay Gyöngyi tartott tesiórákat nektek, ő vitt el az első edzésre. Mit mondott neked fiatalon, adott valamilyen tanácsot a játékban?

Nem emlékszem most konkrét dologra. Az nagyon sokat jelentett, hogy ő volt a testnevelés tanárom, a játék szeretetét tőle kaptam meg. Ő látta meg bennem azt, hogy van labdaérzékem és később elvitt az első edzésemre. Ott ragadtam le végleg a kosárlabdánál és szerencsére azóta velem van a sportág több mint másfél évtizede. Gyöngyi az életem fontos részét adta azzal, hogy bevezetett a kosárlabdázás alapjaiba.

Nekem a játék olykor olyannak tűnik, mint egy szépen megírt versköltemény. Amikor csapatként tud működni az emberek egy csoportja, azok okozzák a legszebb pillanatokat. Megvan a ritmus, beszéd nélkül jól mennek a dolgok a pályán, ez talán a leggyönyörűbb része a kosárlabdának, legalábbis számomra.

Miért pont Vajda Anna „Nusi” a példaképed? Ő is négyes poszton játszott, netalán a játéka vagy valami más fogott meg téged?

Gyerekként túl sok mérkőzést nem néztem, csak a saját játékommal foglalkoztam. Két nevet ismertem a magyar játékosok közül: Iványi Dalma és Vajda Anna. 2015-ben Magyarországon rendezték a női kosárlabda Európa-bajnokságot, és ott remegve kértem Nusitól egy képet /nevet/. Évekkel később, amikor már az edzőm lett, megmutattam neki a közös fotónkat és elmondtam neki, hogy mennyire szeretem a játékát. Azután tekintettem még inkább a példaképemnek, mikor megismertem a személyiségét is, mert nemcsak egy kiváló játékos, hanem egy remek ember is. A BEAC-ban töltött időszakomban, amikor jöttem vissza a sérülésemből, nagyon sokat segített nekem, és a mai napig számíthatok rá mindenben. Felfoghatatlan, de a barátnőmnek tekinthetem őt, ami számomra nagyon sokat jelent.

Van amúgy a jelenlegi kosárlabdázók között olyan, akinek a játékát nagyra tartod? Milyen poszt áll hozzád a legközelebb?

Négyes-ötös poszton játszom, szeretek kintről dobni, de emellett brusztolni is a palánk alatt is. A soproni Brooks Jelena Brooks elképesztően jó kosárlabdázó, nemcsak a középtávoli dobásai, a kulcsfontosságú pillanatokban bedobott triplái miatt is, hanem mert egy kiváló húzóember, vezéregyéniség is a pályán. A hátrafelé ugorva eleresztett dobásai (fadeaway jumper) kegyetlenek. A Magyar Kupán nyújtott teljesítménye idén lehengerlő volt, főleg úgy, hogy egész szezonban sérülésekkel küszködött.

Az egyik legmeghatározóbb emlékem vele kapcsolatban 2018-ban volt, amikor a Sopron az Euroliga-döntőbe kerüléséért megverte a török Yakin Dogut hazai pályán. A meccs utolsó másodperceiben Jeca egy borzasztóan nagy és fontos triplát dobott be, amivel később nyertek a soproniak. Ezt a mérkőzést volt szerencsém élőben látni. Az a pillanat, ahogy felrobbant a csarnok, az az extázis, egy teljesen új szintre emelte bennem a kosárlabda iránti szeretettemet és megmutatta, hogy milyen magasságokba lehet eljutni a kosárlabdával. Ez azóta is motivál.

Márciusban te lettél a hónap legjobbja. Különösen figyelemre méltó volt a dobáshatékonyságod: a közelieket 70%-kal, míg a triplákat 53%-kal értékesítetted. Neked mik az erősségeid a pályán? Most milyen játékos Tóth Franka?

Talán az intelligens szóval tudnám jellemezni magamat, mint kosárlabdázót. Ahogy említettem, szeretem a palánk alatti csatákat annak ellenére is, hogy nem kifejezetten ötös posztú játékos vagyok. A TFSE edzői, Hegedűs Péter és Bozsó Ádám által megálmodott taktika is kulcs abban, hogy eredményes tudok lenni a pályán.

Már a BEAC-ben is vállalkoztam távolról, de itt még inkább próbálkozhatom triplákkal, hiszen a mi játékunk kifejezetten erre épül. Veszélyes tudok lenni kintről, és ha az ellenfél ötös poszton lévő játékosának utánam kell jönnie a periméterre, abból is előnyt kovácsolhat a csapat. A TFSE irányítója, Dúl Terka 33 percet átlagolt idén, és nála jobb játékszervezőt nem is kívánhat magának az ember, remek átadásokkal talál meg minket és engem.

Említetted korábban, hogy az elzárás-leválásokban is megvan a potenciál számodra, de ezen a téren még fejlődnöd kell. Kifelé vagy befelé szeretsz leválni? Pick and roll vagy pick and pop?

Terkának bármerre leválhatok, ha üresen vagyok, mindig megtalál. A távoli dobásokra alapuló taktikánk miatt perpillanat inkább kifelé válok le, hogy dobni tudjak. Amiben fejlődnöm kell itt, az a döntéshozatal, a szelekció.

Ha van a lehetőségem befelé vagy kifelé leválni, akkor az adott védekezés ellen jobban kell olvasnom, hogy melyik a tökéletesebb opció számomra. Itt arra gondolok, hogy jobban megtartom a zárást, vagy gyorsan ellépek onnan. Talán a dobószázalékom is utal arra, hogy jelenleg inkább a pop mint roll, veszélyesebb vagyok benne.

Sikerült kijutnotok a 3x3-as világbajnokságra, Szingapúrban remek mérkőzéseket játszott a nemzeti csapat. Talán a litvánok elleni meccs tűnt a legnehezebbnek a három közül. Mennyire volt nyomás rajtatok?

Bennem az dolgozott Szingapúrban, hogy milyen sokat jelentene a magyar női kosárlabdázásnak, ha mind a két szakágban az 5-5-ben és a 3x3-ban is kijutnánk a világbajnokságra. Ha felveszed a magyar válogatott mezét, akkor hiszel benne, hogy meg tudod csinálni, hiszen egy egész országért játszol. Kétely nem volt bennünk, én személy szerint akkor hittem el igazán, hogy sikerült, amikor Kiwi (Böröndy Vivien) bedobta a második büntetőt is, amivel megnyertük a meccset Szingapúr ellen az utolsó találkozón. A szingapúriak elleni mérkőzés első fele nem volt egyszerű, a végén viszont mi bírtuk jobban erővel.

A tornán minden mérkőzésünk szoros volt, ki-ki meccseink voltak, nem kényelmesedhetünk el a gondolatainkban, fókuszáltnak kellett maradni. Az Egyiptom elleni első meccs nagyon fontos volt, jól akartunk kezdeni, de szerencsére bejött a taktikánk, és mi tudtunk nyertesként kijönni már az első vb-selejtezőn. Jakab Mátéval a torna előtt felkészülésünk is remekül fel volt építve. A három edzőmeccs volt a kulcs, hogy gyorsan tudtunk akklimatizálódni Szingapúrban és persze megszoktuk egymás játékstílusát.

A vébén olyan nagy kosaras nemzetekkel fogtok találkozni, mint az olimpiai és háromszoros világbajnok amerikaiak, az ausztrálok két vb-bronzot szereztek, a spanyolok pedig másodikok voltak a párizsi ötkarikás játékokon.

Először egy mély levegőt kell vennie az embernek, amikor meglátja a csoportellenfeleket. Persze megnézve a többi kvartett is ugyan olyan nehéz lett volna, de ez egy vébé, nem is lehetne másképp. Több 3x3-as nagyhatalom van köztük, de most még nem szabad ennyire előreszaladni. Másrészt hinnünk kell a minél jobb eredmény elérésében, mert ha az országodért játszol, akkor nincs lehetetlen.

Mikor néztél először olimpiát az életedben? Milyen sportágat?

Hú, nem tudom. Sportos családban nőttem fel, de nem követtem mindent a televízió előtt ülve. Igaz, nem is szoktam tévézni annyit /nevet/. Nagy álmom az olimpia, de nekem inkább apukám történetei ragadtak meg az ötkarikás játékokkal kapcsolatban. Huszonéves vízilabdázóként soha nem fogy ki a sztorikból, boldogan szokta mesélni, hogy az ő sportolói életének mindennapjai hogyan néztek ki. Van bőven története az EbB-ken, vbVB-ken és az olimpiákon megélt eseményekről, ezeket mi, a lányai csillogó szemekkel, büszkén hallgatjuk.

Nagy álmod az ötkarikás játékok. Az 5-5-ös vagy a 3x3-as kijutásnak tudnál örülni jobban?

Mindegy. Szerintem az lenne a legjobb a magyar kosárlabdázásnak, ha mindkét csapatunk kvalifikálná magát az ötkarikás játékokra. Az lenne a csúcsa a dolgoknak.

Mi a specialitásotok a húgaiddal, ha nekiálltok főzni? Főztél már a csapattársaidnak valaha?

Ha átjönnek, a húgaimnak én szoktam főzni /nevet/. Szoktunk étterembe is járni, mert szeretjük megadni a módját azoknak a ritka pillanatoknak, amikor össze tudunk jönni. A tésztaételeket imádjuk, az olasz konyha közel áll hozzánk, ami talán nem véletlen. Én Bolognában születtem, apukám akkoriban ott játszott. Ott egy évet töltöttem, majd két évet Rómában laktunk. Frida húgom két évet vízilabdázott is Bolognában.

A csapattársaimmal is szoktak lenni összeröffenések, ilyenkor áthívom őket hozzám, csapatkapitányként ezeket én szoktam leszervezni. Fontosnak tartom, hogy a pályán kívül is ismerjük a másikat. A szakácstudományom fejlődik, színesedett a palettám az elmúlt években. Egy jó steakre bárkit vendégül látok /nevet/.

Melyik eredmény a legkedvesebb számodra a karrieredben?

Nehéz egyet kiemelnem, de talán az elmúlt hetekben elért dolgokat tudnám kiemelni. Talán azért is mondom ezt, mert ez a legfrissebb élmény /nevet/. Egyébként azért is mondom a női NB I-rájátszását a TFSE csapatával és a vb-kijutást, mert úgy érzem, hogy ezekben tettem bele a legtöbbet mind klub és válogatott szinten. A TF 1983 óta nem jutott el az elődöntőig a női NB I rájátszásában, ez most sikerült, és örülök, hogy a részese lettem. Érzem, hogy az évek óta befektetett munka kezd megtérülni, és most meg tudom megmutatni az igazi arcomat.

Tanulsz és kosarazol egyszerre, de mivel kapcsolódsz ki?

A TF-n most szereztem a második diplomámat nemzetközi sportkapcsolatok és sportdiplomácia szakon. Úgy érzem, hogy ez lesz az én új irányvonalam a kosárlabdázás után. Miskolcon nemzetközi tanulmányokon is szereztem egy alapdiplomát korábban. Bár perpillanat nem tanulok, de úgy érzem, hogy egy mestert még mindenféleképpen meg fogok csinálni.

A tanulást igazából hobbinak fogom fel. A gimnáziumi éveim alatt komolyabban álltam hozzá, de később rájöttem, hogy nem lehet a profi sportban és a tanulásban is mindig százhúsz százalékot nyújtani. Ha csak a kosárlabda van az ember életében, abba néha bele lehet bolondulni, nem tudsz kiszakadni. Az egész profi életvitel monoton tud lenni, még akkor is, ha az ember szereti, amit csinál. Ezért is szeretek egyetemre járni, mivel az ember egy teljesen új környezetbe kerül és kicsit, arra a néhány órára ki tud szakadni, meg persze szeretek újat tanulni.

Ha van időm, a főzés kikapcsol és az önellátás is fontos /nevet/. Egy jó filmre vagy sorozatra sem mondok nemet.

Van jelmondatod?

Ezt még nem kérdezték meg tőlem, de a telefonom háttérképén már majdnem tíz éve szerepel két szó: You can. Meg tudodm csinálni. Egy sokatmondó, mondhatni szimbolikus jelentőséggel bíró pont van a végén, ami egyfajta játékosság is, de közben nyugalmat sugároz felém, egy belső hangként jelenik meg számomra, hogy mindenre képes vagyok. Abban hiszek, hogy minden okkal történik.