U14-es lány csapatunk megnyerte az idei Slovenia Ballt
13
Aug
2023
U14-es lány csapatunk megnyerte az idei Slovenia Ballt
2023. augusztus 13.  |  19:45
Magyar siker a 2023-as U14-es Slovenia Ball tornán! Lány nemzeti csapatunk a döntőben végig vezetve 65-52-re múlta felül Lengyelországot - írja a wbasket.hu.
 
A játékosok látványos bemutatásával igazi nemzetközi döntőhöz méltó hangulatot teremtettek a szervezők a Slovenj Gradec-i csarnokban. Jól kezelte a tétet és a várakozásokat a magyar együttes. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Csaplár-Nagy Lara vezetésével két és fél perc alatt 7-1-re léptek el a mieink. A folytatásban szépített riválisunk, de amikor Lengyel Anna triplája célt ért, 18-7-nél átlépte a 10 pontot az előnyünk. Kézben tartották a magyar lányok az irányítást és az első szakasz végén 21-11-re vezettek.
 
A második etap elején felváltva estek a találatok, de ez egyben azt is jelentette, hogy ezen 9-11 pont környékén látszott beállni a differencia a felek között. Sőt, a második szakasz felénél ezt is sikerült meghaladni. Rigó Dorina duplája után 30-16 állt az eredményjelzőn és lengyel időkérés állította meg a játékot. A legnagyobb különbség az első félidőben 15 pont volt a felek között, de 31-16 után a lengyelek rendezték a sorokat. Egy 9-2-es futással 33-25-re zárkóztak fel. A félidőt Novreczky Csenge találata zárta, így 20 perc után 35-25-re mentünk. A félidőben Csaplár-Nagy Lara 8, Gréts Zoé 6 pontnál járt a mieinknél.
 
A harmadik negyed elején tartotta kétszámjegyű előnyét csapatunk. Hencsik Adrienn duplája után 40-28-ra mentünk. A lengyelek azonban egy pillanatra nem adták fel. A játékuk felkeményedett, eladott labdákba kényszerítették a mieinket és fokozatosan a hátrányukat is csökkentették. A harmadik etap utolsó két percébe fordulva 44-41-re zárkóztak fel. Kulcspillanatban érkezett Dinnyés Petra találata, de a játékrész végére így is 46-44-re megközelítette lányainkat a lengyel gárda.
 
Az utolsó 10 percet Rigó Dorina két duplája vezette fel, majd Hencsik Adrienn és Csaplár-Nagy Lara növelték az előnyünket. 56-46-nál újra 10 pont választotta el a feleket. Innentől nem volt megállás. Stabilan őrizték a vezetésüket Stoics Judit tanítványai. Sőt, 61-46-nál ismét kialakult a 15 pontos differencia a felek között. A mieink nagy küzdelemben végül 65-52-es sikert arattak és ezzel elhódították a rangos U14 torna trófeáját.
 
A döntőben Lengyel Anna és Csaplár-Nagy Lara 12-12, Hencsik Adrienn 11 pontot ért el.
 
Az eredményhirdetés során az egyéni díjakat is kiosztották a szervezők. A torna MVP-je Csaplár-Nagy Lara lett, akit az All-Star ötösbe is beválasztottak a mieink közül. Az eredményhirdetésnél a magyar lányok az U18-as Európa-bajnokság MVP-jétől, Ajsa Sivkától vehették át az aranyérmeket.
 
 
MAGYARORSZÁG - LENGYELORSZÁG 65-52 (21-11, 14-14, 11-19, 19-8)
 
Slovenia Ball 2023
Slovenj Gradec, Szlovénia
 
Magyarország: Gálos 1, Hencsik 11, Novreczky 3, Lengyel 12/3, Csaplár-Nagy 12. Csere: Pácza 3, Pócs, Rigó 6, Gréts 6, Dinnyés 6, Oross 4, Marton 1.
 
Lengyelország: Olejniczak 6, Makowska 2, Makula 11/3, Olejnik 4, Jasik 7. Csere: Bowes 4, Wrobel 8/3, Kozinska, Koryzna 9, Wasielenska 1, Kenig, Stanienicz.

Vármegyei szövetségek