U18-as B divíziós fiú Eb: Hatalmas győzelmet arattunk Bosznia ellen
25
Jul
2023
U18-as B divíziós fiú Eb: Hatalmas győzelmet arattunk Bosznia ellen
2023. július 25.  |  18:30
U18-as fiú válogatottunk ma délután Bosznia-Hercegovina ellen lépett pályára a B divíziós Európa-bajnokságon. A mieink 1-2-vel, a bosnyákok pedig 2-1-gyel várták az összecsapást. A papírforma eredményeket nézve még összejöhetett a 2-3-4. helyen egy magyar-bosnyák-szlovák hármas holtverseny 3-2-vel - ahhoz, hogy ebből mi jöjjünk ki jól, és ezzel mi jussunk be a negyeddöntőbe, legalább 13 ponttal kellett nyerni (Bosznia 20 ponttal verte Szlovákiát, amelytől mi 4 ponttal kikaptunk).
 
Major Bulcsú hármasával indult a találkozó, amit Dzafic büntetőjével és Becirovic ziccerével még "annulált" Bosznia, innentől kezdve viszont végig mi vezettünk. Antalics Dániel is dobott egy hármast, majd Maly Benedek gólpasszát váltotta sima két pontra. Becirovic két büntetőjére Radó Ádám felelt ziccerrel, majd Saric két pontja után Maly dobott könnyű duplát (7-12). A negyed feléig Dzafic négyből három büntetőt, Major pedig egy betörés után ziccert dobott, 4 ponttal vezettünk (10-14). Fejzic, Antalics, Saric és Maly váltottak kosarakat, majd a 8. perc elején Kégel Tamás talált be kintről (14-21). Kuridza két büntetője után Laczházi Bence is triplát szórt, majd labdát szerzett, amiből Karda Dominik ért el két pontot, a 9. perc elején időt kértek a bosnyákok (16-26). A negyed utolsó két percében Kurizda hármasán, valamint Karda két büntetőjén kívül nem esett pont, 9 ponttal álltunk jobban (19-28).
 
A második játékrész Kuridza sima ziccerével, majd triplájával kezdődött, Szarvas Gábor a 12. perc elején időt kért (24-28). Antalics, majd Karda szórt be két büntetőt, Becirovic kintről felelt, mielőtt Karda újabb két alkalommal volt eredményes a vonalról (27-34) - ahogy az első negyedben, most is pillanatok alatt megvolt a bosnyákok 4 csapathibája. Zirojevic ziccere után megint időt kértünk, majd jött Antalics és újra Zirojevic, Karda pedig támadópattanó után - a negyed feléhez közeledve Bosznia kért időt (31-38). Karda és Becirovic 1-1 büntetője után Szalay Domonkos is egyszer volt eredményes a vonalról a bosnyákok technikaiját követően, majd Antalics dobott újabb ziccert (32-42). Becirovic két büntető, Antalics ziccer, Becirovic hármas következtek, majd Delic volt kétszer eredményes a vonalról (39-44). Szalay nagyon jókor dobott hármast, majd a félidő vége előtt még Kégel is betalált egy tempóval, 10 ponttal vezettünk a nagyszünetben (39-49).
 
Antalics támadópattanójával és 2+1-ével indult a harmadik negyed, majd Major passzát is betette a gyűrűbe a Kaposvár centere (39-54). Érezhetően kezdett ideges lenni és kapkodni Bosznia. Duvnjak két büntetője után Karda is csinált egy 2+1-es akciót, majd Dzafic egyszer volt pontos a vonalról (42-57). Fejzic két büntetője után Kuridza fejezte be a gyorsindítást egy ziccerrel, időt kért Szarvas Gábor a felvonás felénél (46-57). Antalics 21. és 22. pontja után Fejzic hármasával 10 pontra jött fel Bosznia. Támadásban kicsit megálltunk, Kuridza újabb gyorsindítást zárt le ziccerrel (51-59). Maly büntetőjével, majd Radó saroktriplájával újra 10 pont fölé nőtt az előnyünk, Karda pedig gyorsindításból nem hibázott, 1:01-gyel a negyed vége előtt a bosnyákoknak újra időt kellett kérniük (51-65). Karda egy, Radó két büntetőt tett a helyére, a végén pedig Zirojevic és Antalics is egyszer-egyszer voltak eredményesek a vonalról, 17 pont volt az előnyünk 10 perccel a vége előtt (52-69).
 
A záró 10 perc Antalics goaltendingjével kezdődött, Saric két büntetőjére viszont Bor Gábor két szép betöréssel válaszolt, Karda 2+1-ével pedig megvolt a közte 20 is, időt is kért ellenfelünk (56-76). Karda újabb betörésére Becirovic felelt ugyan, bosnyák sportszerűtlenből viszont Bor két büntetőt dobott a felvonás feléhez érve - eldőlt a meccs, a különbség volt még a kérdés (58-80). Radó szórt középről hármast, nagyszerűen játszottunk ebben a periódusban (is). Karda az újabb betörésével már 24 pontnál járt, időt kért még a bosnyák szövetségi edző a 38. perc elején, de a bűvös 13 pont kérdése is eldőlni látszott ekkorra (58-85). Djedovic két büntetője után Antalics és Karda is betaláltak, Duvjnak duplája után pedig Szalay 30 pontosra növelte a differenciát egy triplával (62-92). Damjanac duplája után Radó harmadik hármasát küldte a helyére, így 31 pontos sikert arattunk (64-95)!
 
Ez az eredmény azt jelenti, hogy ha jön a papírforma, akkor második helyen továbbjutunk a csoportból - ehhez Szlovákiának a mai, Albánia elleni, illetve a holnapi, Montenegró elleni összecsapásokból maximum egyet lehet megnyerni, nekünk le kell győznünk holnap az albánokat, Boszniának pedig Georgiát, ekkor a magyar-szlovák-bosnyák hármas holtversenyt mi nyerjük +27-es kosárarányunkkal. A sorsunk sajnos nincs teljesen a saját kezünkben, mert ha a bosnyákok kikapnak, de a szlovákok legalább egy meccset nyernek, akkor Szlovákia mögé szorulunk, az eddigi eredmények alapján azonban jó esélyünk van megszerezni a negyeddöntős pozíciót érő második helyet.
 
 
Bosznia-Hercegovina - Magyarország 64-95 (19-28, 20-21, 13-20, 12-26)
 
U18-as B divíziós fiú Európa-bajnokság
Portugália, Matosinhos, Pavilhao Municipal de Guiföes
Csoportkör, B csoport, 4. forduló
 
Bosznia-Hercegovina: Saric 6, Fejzic 7/3, Becirovic 15/6, Zirojevic 7, Dzafic 5. Csere: Djedovic 2, Hrelja -, Damjanac 2, Delic 2, Duvnjak 4, Kuridza 14/6, Markovic -.
 
Magyarország: Maly 5, Szita -, Major 5/3, Radó 13/9, Antalics 25/3. Csere: Bor 6, Karda 26, Szalay 7/6, Angyal -, Kégel 5/3, Laczházi 3/3.
 
 
 
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek