U18-as női Eb: Magabiztos győzelem Lengyelország ellen
02
Jul
2023
U18-as női Eb: Magabiztos győzelem Lengyelország ellen
2023. július 2.  |  20:35

A konyai női U18-as Európa-bajnokság második játéknapján a magyar válogatott magabiztos, 79-40-es győzelmet aratott Lengyelország ellen.

Már a találkozó első pillanataiban körvonalazódott, hogy egy teljesen más mérkőzés volt alakulóban, mint szombaton este, márcsak a korábbi kezdési időpont miatt is. Lányaink jóval energikusabbnak, fizikálisabbnak tűntek a pályán, ami a játékukon is megmutatkozott – az összecsapást Strausz Edina 2+1-es akciója indította, majd Gábor Lili pontjai következtek. A jó kezdés ellenére a magyar válogatott azonban nem tudott túlságosan elszakadni ellenfelétől. Lengyelország ugyanis hasonlóképpen jó ritmusban indított, éppen ezért a csapatok a első percekben szorosan, fej-fej mellett haladtak. Kereken négy perc elteltével 7-9-et regisztrálhattunk a magyar együttes javára, majd Natalia Rutkowska gyönyörű belsőposztos megoldásának köszönhetően a lengyelek végül egyenlíteni tudtak. A mérleget azonban ezúttal sem tudta magafilé billenteni az ellenfél. Gábor Lili indított támadást, akit dobás közben faultoltak, amiért kettőt dobhatott, s mindkét rádobása sikeres lett, így tehát ismét lányaink kerültek lépéselőnybe. A játék pedig ezt követően is hasonló ritmusban folytatódott, mígnem Völgyi Péter tanítványai egyszer csak nagyobb sebességbe nem kapcsoltak, s előnyüket 8 pontra nem növelték. 11-19-nél így tehát Lengyelország kért időt eligazításra. Visszatérve, a ritmusváltás reményében az ellenfél frissített a pályán lévőkön, új játékosok érkeztek a parkettre, mely végül eredményesnek is bizonyult, hiszen Weronika Steblecka egy újabb triplát süllyesztett együttesünk hálójába. Ez azonban szerencsére továbbra sem volt elég a felzárkózáshoz. Lányaink magabiztosan kosárlabdáztak, a differencia pedig végül a tíz pontot is elérte – 14-25-nél Rátkai Eszter 2+1-es akcióját láthattuk. Ezután következhettek a negyed utolsó másodpercei, ez alatt az idő alatt kosár viszont nem született.

A második felvonás tehát Rátkai Eszter sikeres akciójának köszönhetően 14-25-ről folytatódhatott. Ez a játékrész pedig jóval “lassabb vizekre evezett”. Két perc elteltével csupán egyetlen pontot regisztrálhattunk a lengyelek oldalán, amivel az állás 15-25-re változott. Ezután újabb egy perc telt el támadás szempontjából eseménytelenebbül, amikor Fárbás Elizát faultolták, centerünk pedig két büntetődobást értékesített. A felek közti tíz pontos különbség viszont a továbbiakban is megmaradt. Sőt, Fárbás büntetőivel egyben a pontszerzés beindult. Kosárra-kosár volt a válasz, vagyis a lengyelek továbbra sem tudtak közelebb férkőzni lányainkhoz, majd Strausz Edina brillírozott, kinek vezetésével pedig már 20-34-re változott az állás. Ekkor megint csak lengyel időkérés szakította meg a játékot. Visszatérve Lengyelország viszont továbbra sem talált fogást a magyar együttesen, Strausz remek játékához ráadásul pedig Gábor Lili teljesítménye is csatlakozott, kinek kosarával a különbség végül 21-41-nél érte el a húsz pontot. Ekkor egészen pontosan két perc maradt hátra az első félidőből, lányainknak pedig nem maradt más hátra, mint koncentráltan védekezni és magabiztosan tartani a kialakított előnyt. S bár Völgyi Péter tanítványainak ez többé-kevésbé sikerült is, Lengyelországot továbbra sem szabadott lebecsülni. A félidőt ugyanis végül Aleksandra Burzynska 3+1-es akciója zárta, mely egyben kialakította a 29-44-es félidei eredményt is. Húsz perc elteltével a mezőny legeredményesebb játékosa a 12 pontos Strausz Edina volt, akit Gábor Lili követett 11 egységgel.

A második félidőt válogatottunk hasonló magabiztossággal indította, mint ahogy az elsőt zárta. Völgyi Péter együttese ugyanis egy 10-1-es rohammal folytatta a játékot, amivel az ellenfél egyszerűen nem tudott lépést tartani. 30-54-nél már 24 pontnál járt lányaink előnye, Strauszék azonban egy pillanatra sem lassítottak. Pontos támadójátékuk mellé kőkemény védekezés párosult, mely a statisztikán is tisztán megmutatkozott – míg Lengyelországnak 3, addig Magyarországnak 10 szerzett labdája volt. Nem ez volt azonban az egyetlen szegmens, amiben a magyarok domináltak. Lengyelország 20 össz-lepattanójához képest a magyarok 27-et szedtek, míg a gólpasszokat tekintve a lengyelek 6 asszisztja mellett a magyar lányok 16 gólpasszt szorgoskodtak össze. A harmadik játékrészt tehát mondani sem kell, abszolút dominálta válogatottunk. Nyolc perc alatt az ellenfél csupán egy pontot tudott szerezni, Gábor Liliék pedig már 14 egységnél jártak. 30-58-at mutatott az eredményjelző, amikor Robert Pieczyrak, Lengyelország vezetőedzője kért időt csapatának. Visszatérve viszont nem kellett sokat várni, s a differencia végül harminc pontot is elérte. Ekkor tulajdonképpen már nyert ügye volt együttesünknek. Az etapot végül Wiktoria Stasiak közeli találata zárta, a záró szakasz így tehát 32-60-ról kezdődhetett. Az utolsó tíz percet pedig hasonlóképpen megpakolták pontokkal a lányok. Két percre a mérkőzés végétől a különbség már a negyvenet ostromolta. A lengyelek ekkor mindennel próbálkoztak, lefaragni azonban már nem tudták nagyarányú hátrányukat. A véghajrát egy magyar időkérés vezette fel, majd egy újabb 5-2-es hazai szakasszal később Magyarország 79-40-es győzelmet aratott.

 

LENGYELORSZÁG - MAGYARORSZÁG 40-79 (14-25, 15-19, 3-16, 8-19)
FIBA U18 Women's European Championship 2023
Konya, Konya Sports Complex II
Ivana Ivanovic, Kirile Tvauri, Kristine Simanovica (Svetlana Simion)

Lengyelország: Burzynska 4/3, Rutkowska 9/3, Tomasik 2, Ułan 9, Ullmann 4. Csere: Adamczuk -, Grzadziela 4, Kusiak -, Maj -, Nassisi 2, Stasiak 2, Steblecka 4/3.

Magyarország: Aho 3/3, Dobó 5, Fárbás 11, Gábor 11, Strausz 14/3. Csere: Bajzáth 2, Kastl 7, Rátkai 8, Szakolczi 4, Szűcs 1, Toman R. 10/6, Toman D. 3/3.

Vármegyei szövetségek