Hasznos felkészülési mérkőzéseken van túl férfi U19-es válogatottunk
10
Jun
2023
Hasznos felkészülési mérkőzéseken van túl férfi U19-es válogatottunk
2023. június 10.  |  17:00

Lengyelország ellen játszott két felkészülési mérkőzést a debreceni világbajnokságra készülő U19-es férfi válogatott. Váradi Kornél szövetségi kapitány számolt be a találkozókról.

"Felkészülésünk második hetében két hasznos mérkőzést játszottunk az A-divíziós U20-as Európa Bajnokságra készülő lengyel csapattal. Mindkét mérkőzésen el tudtuk tüntetni idősebb ellenfelünk fizikális előnyét. Az első mérkőzésen a negyedik negyed során volt egy hullámvölgyünk, amit megbüntettek a lengyelek, addig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A második mérkőzést rossz ritmusban kezdtük, center poszton gyorsan faltproblémába kerültünk, de folyamatosan tapadtunk ellenfelünkre. Gyenge dobószázalékunk révén nem tudtuk átvenni egyszer sem a mérkőzés irányítását, de végig volt karakterünk, és jól küzdöttünk. Tudtunk gyakorolni a tervezett taktikai elemet, mind támadásban, mind védekezésben. Ezekről hasznos visszajelzéseket kaptunk egy jó ellenféllel szemben, folytatjuk a munkánkat a megkezdett úton.

 

1. mérkőzés:

Magyarország – Lengyelország: 78-90 (19-23, 16-19, 24-17, 19-31)

Jv.: Győrfy R. Rózsavölgyi Sz., Nagy B.

 

Magyarország: Csendes 24, Meszlényi 2, Csátaljay 7, Hajdu 2, Szőke 4, Hegedűs 2, Schmera 5, Pleesz 6, Tóth -, Cseh 2, Ságodi 6, Csuti 18.

Vezetőedző: Váradi Kornél   Edző: Svajda Gábor, Sértő Ádám

 

2. mérkőzés:

Lengyelország Magyarország: 72-63 (18-10, 12-15, 23-22, 19-16)

Jv.: Goda L., Farkas P., Dr. Danka

 

Magyarország: Csuti 3, Árva-File 6, Csendes 7, Meszlényi 11, Ságodi 9, Hajdu 4, Merkl -, Hegedűs -, Schmera -, Tóth 7, Cseh 10, Várszegi 6.

Vezetőedző: Váradi Kornél   Edző: Svajda Gábor, Sértő Ádám

Vármegyei szövetségek