A Soproni Darazsak Sportakadémia nyerte a Nemzeti Leány Kadett bajnokságot
04
Jun
2023
A Soproni Darazsak Sportakadémia nyerte a Nemzeti Leány Kadett bajnokságot
2023. június 4.  |  19:00

A Nemzeti Leány Kadett Bajnokság „A” Döntőjének helyosztóit, bronzmérkőzését és fináléját rendezték június 4-én, vasárnap a Nemzeti Kosárlabda Akadémián.

A hetedik helyért vívott meccs első negyedét megnyerte ugyan a Vasas Akadémia/A, de a második félidőben felülkerekedett ellenfelén a DVTK Akadémia/A, több támadó lepattanót tudott szerezni, amelyeket értékes pontokra váltva győzte le ellenfelét. Az ötödik helyet hatalmas hajrával szerezte meg a BEAC-Újbuda KA/A, a Csata DSE/A a második félidőig tudta tartani a közel 10 pontos előnyét, de az utolsó 5 percben óriási teljesítményt nyújtó BEAC végül megnyerte a találkozót. A bronzmérkőzésen dominált a Kecskemét, amikor a Zsíros Akadémia közelebb került, váltott Halmai Gábor együttese és végül megnyerte az érmet. Az aranycsatára megteltek a Nemzeti Kosárlabda Akadémia lelátói, óriási hangulat uralkodott mind a lelátón, mind a játéktéren. Jól játszottak Szentpáli Gergő tanítványai, domináltak a mérkőzésen, ám az utolsó percben mégis fordítani tudott a Sopron, ahonnan már nem tudott visszajönni a Pécs, így a soproniak nyakába akasztották az aranyérmet a díjátadón.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen felsorakoztak, majd átadták a díjakat a magyar női kosárlabdázás nagyjai, akik igazi példaképek lehetnek nem csak a kadett korosztály számára.

A díjátadók: Rátkainé Eördögh Edit, 48-szoros magyar válogatott, Anitics Lívia 48-szoros jugoszláv válogatott, Kalmár-Nagy Dóra, 142-szeres magyar válogatott Hajdú Péter, Károlyi Andrea, 150-szeres magyar válogatott, Simon Zsófia, Sztojkovics Éva, 147-szeres válogatott, Raksányi Krisztina, 83-szoros válogatott, Rausch Anikó, 47-szeres válogatott, Kiss Lenke, 328-soros magyar válogatott, Bacsa Magdolna, 113-szoros magyar válogatott, Beloberk Éva, 329-szeres magyar válogatott, Kosjár Katalin, 32-szeres válogatott, Németh Ágnes, 367-szeres válogatott, Simon Zsófia, 76-szoros válogatott, Winter Ilona, 267-szeres válogatott.

A torna zárásaként Mészáros Zalán, az MKOSZ elnökségi tagja búcsúzott a résztvevőktől:

  • Szeretnék mindenkinek gratulálni ahhoz, hogy a nyolcas döntőbe jutott, mert már önmagában ez is nagy teljesítmény. Szeretném megköszönni a rendező NKA Pécsnek és munkatársainak a kiváló munkát, színvonalas finálénak adott otthont a létesítmény. Minden sportolónak kívánom, hogy elérje mind a tanulásban, mint a sportban a céljait! Jó pihenést kívánok a nyárra, a válogatottaknak pedig jó felkészülést és kívánom, hogy jó eredményt érjetek el az Európa-bajnokságon. Hajrá, magyar kosárlabda!

 

 

A DVTK Akadémia lett 7. helyezett a kadetteknél

A Nemzeti Leány Kadett Bajnokság 7. helyért kiírt találkozóján a DVTK Akadémia 53-40-re legyőzte a Vasas Akadémiát.
Az első negyedben fej-fej mellett haladt a két csapat. A Vasasnak 13-7-nél volt egy kisebb megugrása, de nagyobb arányban nem tudott elszakadni. 10 perc után 17-15-re vezetett a fővárosi együttes. A második negyedet 5-0-val indította a Vasas és ezzel kialakult az első 20 perc legnagyobb különbsége. A félidő utolsó öt perce a DVTK-nak sikerült jobban: 26-26-nál egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. A félidőben 28-26-ra a DVTK ment.
A harmadik negyedben pontszegény mederben zajlott a küzdelem. A Vasas a játékrész elején magához ragadta az irányítást és pár pontos előnyét 32-30-ig tartotta. Utána a játékrész végjátékában 38-34-re fordított a DVTK. A záró szakaszban végig a diósgyőriek jártak előrébb. A különbség 46-36-nál érte el 10 pontot. Időkérés után még bejött 10 pont alá a Vasas, de érdemben közelebb nem került. A mérkőzést 53-40-re nyerte végül a DVTK.

A DVTK legeredményesebbje a 15 pontos Poczkodi Zsófia volt. A Vasasnál Czirkos Anna zárt 14 ponttal.


DVTK AKADÉMIA/A - VASAS AKADÉMIA/A 53-40 (15-17, 13-9, 10-8, 15-6)
Nemzeti Leány Kadett Bajnokság "A" döntő 2023, 7. helyért
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia
Szentpáli-Gavallér Csaba, Antoni Márk Ágoston, Burján Bianka

DVTK Akadémia/A: Salamon 8, Ocsenás 12/6, Poczkodi 15/3, Berzy, Márkusz 4. Csere: Katona 10/3, Neczáki, Váraljai 2, Keller-Bortnyik 2, Orbán, Deli.

Vasas Akadémia/A : Heltovics 4, Szoboszlai 2, Kendelényi 4, Kárpáthegyi 4, Czirkos 14. Csere: Szoboszlai 4, Szabó 2, Dévai 1, Schannen, Vigh, Csercsa 3, Harmati 2.

 

A BEAC-Újbuda az 5. helyezett a kedetteknél

A BEAC Újbuda KA szerezte meg az 5. helyet a Nemzeti Leány Kadett Bajnokságban. A helyosztón 68-61-re múlta felül a Csata DSE-t.
A mérkőzés elején a Csata DSE 10-0-val kezdett és a gyorsan megszerzett előnyét stabilan tartotta is. A játékrész végén 19-9-re vezettek. A második etapban sem változott a játék képe. Sőt, a Csata még növelni is tudta az előnyét. 27-13-nál már 14 egység választotta el a feleket. Időkérést követően a félidőt 6-0-val zárta a BEAC és 27-19-re szépített, amivel nyílttá tette a folytatást.
A harmadik negyed nagy fordulatokat tartogatott. Előbb ismét elszakadt 10 ponttal a Csata DSE, majd 33-23 után 33-29-re felzárkózott a BEAC. Ekkor a Csata időkérése állította meg a játékot és az eligazítás után 42-31-re ismét ellépett a Csata. Az ekkor felépített előnyéből öt pont maradt a negyed végére. A 46-41-ről induló záró szakaszban is sokáig a Csata járt előrébb. A döntő fordulat 54-47 után jött el. A BEAC 17-2-es futással hagyta állva riválisát. Erre a Csata már nem tudott válaszolni. Végül 68-61-es sikert aratott a BEAC.

A győztes gárdában a 19 pontos Drahos Leila volt a legeredményesebb, a Csata DSE-nél Németh Lili zárt 17 ponttal.

CSATA DSE/A - BEAC-ÚJBUDA KA/A 61-68 (19-9, 8-10, 19-22, 15-27)
Nemzeti Leány Kadett Bajnokság "A" döntő 2023, 5. helyért
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia
Gruber Nikolett Lilla, dr. Nagy Zsombor, Szalontai Dorina Enikő

BEAC - Újbuda KA/A: Németh 17, Halmy 9/3, Zakor 15/3, Ihring 5, Biczó 16/6. Csere: Lipcsik, Végh 1, Albert-Tóth 8, Schmid.

: Drahos 19, Tatai 10, Barna 3, Havas, Dinnyés 7. Csere: Sági 2, Balogh 1, Gréts 6, Bugovics, János 5/3, Szauter 15/9, Mészáros.


A Kecskemét a bronzérmes a kadetteknél

A Nemzeti Leány Kadett Bajnokság bronzcsatáján a Kecskeméti KA 65-54-re múlta felül a Zsíros Akadémia Kőbányát.
A Kecskemét kezdett élesebben. Kétszer is elszakadtak hét ponttal, de 17-10 után az első negyed végére 20-17-re felzárkózott a Zsíros Akadémia. A második negyedet kecskeméti tripla indította és innentől 4-6 pont között látszott beállni a differencia. A Zsíros Akadémia a félidő hajrájában igyekezett faragni a hátrányán és 30-29-nél egy pontra is megközelítették riválisukat. Az utolsó percben pedig 32-30-ra fordítottak is. Ez összességében 11-4-es futás volt.
A harmadik negyed első találatát is a Zsíros Akadémia szerezte, 13-4-re bővítve a futását. Felpaprikázódott a meccs és a hangulat is. 36-32 után a Kecskemét kapott el extra sorozatot és 46-36-ra léptek el, ami 14-0-s futás volt. Az utolsó 10 percnek 50-42-ről vágtak neki a csapatok. Itt 52-48-nál, majd 55-50-nél volt egy felzárkózása a Zsíros Akadémiának. A hajrában azonban stabilan tartotta előnyét a Kecskemét és 65-54-es sikert aratott.

Sinka-Pálinkás Szofi 18 ponttal lett a kecskemétiek legeredményesebbje. A Zsíros Akadémiánál Pásztor Arina zárt 21 ponttal.

KECSKEMÉTI KA/A - ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA/A 65-54 (20-17, 10-15, 20-10, 15-12)
Nemzeti Leány Kadett Bajnokság "A" döntő 2023, 3. helyért
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia
Dr. Danka Péter, Magyari Viktor, Koller István

Kecskeméti KA/A: Gergő 16, Samu 6, Viczián, Bagi 11/3, Sinka-Pálinkás 18/3. Csere: Csomor, Polyák 6/6, Varjú 6, Lengyel 2.

Zsíros Akadémia Kőbánya: Pásztor 21, Takács 10, Josepovits 9, Bodnár, Berecz 5. Csere: Fáczán 3, Benkó, Tóth, Szaniszló 6.


A Soproni Darazsak Sportakadémia a kadett bajnok 2023-ban

A Soproni Darazsak Sportakadémia a bajnok a kadetteknél 2023-ban. A Nemzeti Leány Kadett Bajnokság “A” döntőjének fináléjában a soproniak 72-68-ra múlták felül az NKA Pécs csapatát.
A mérkőzés elején villámrajtot vett az NKA Pécs és három perc alatt 11-2-es előnyre tettek szert. Ezt követően azonban a soproniak is rendezték a sorokat támadásban és 11-10-re zárkóztak fel. Sőt, a negyed utolsó két percébe érve 12-11-nél a vezetést is átvették. Erre azonban 6-0-val feleltek a pécsiek. Az első negyed végén 17-14-re vezettek a hazaiak. A második etap elején 21-14-re elszakadt a házigazda. Innen volt egy felzárkózása a soproni együttesnek. Ezt követően viszont 30-19-re újra ellépett az NKA Pécs. Sokáig ezen 9-11 pont környékén mozgott a különbség. Végül a félidő hajrájában tudott közelebb kerülni a Sopron. A nagyszünetben a pécsieknél Mészáros Ágota 10 pontnál járt. A soproniaknál a 13 pontos Janzsó Alíz volt a legeredményesebb.
A harmadik negyed elején folytatódott a soproni felzárkózás, 36-34-nél teljesen nyílt lett a mérkőzés. Innen azonban jó távoli dobásokkal ismét elszakadtak a pécsiek. 47-37-nél már 10 pont választotta el a feleket. Ez a különbség sokáig meg is maradt a két együttes között. Végül a harmadik negyed utolsó percében egy triplával szépített a Sopron. Az utolsó 10 percnek 57-49-ről vágtak neki a csapatok. A negyedik negyed elején 60-51-ig tartotta előnyét az NKA Pécs. Innen 8-0-val 60-59-re szépítettek a soproniak és teljesen nyílttá tették a döntőt.

Elképesztő fordulatokat tartogatott a végjáték. Előbb újra ellépett 68-62-re az NKA Pécs. Egy 2+1-es helyzettel viszont új lendületet vett a Sopron. Jól használták ki a soproniak a hazaiak eladott labdáit. Végül az utolsó percben 69-68-ra fordítottak. Időkérés után sem találtak be a pécsiek. Jó büntetőzéssel alakította ki a 72-68-as végeredményt a Soproni Darazsak Sportakadémia. A győztes gárdában Janzsó Alíz 19, Szikszai Franciska 18 pontot ért el. A pécsiek legeredményesebb a 20 pontos Mészáros Ágota lett.

 

NKA PÉCS/A - DARAZSAK SPORTAKADÉMIA/A 68-72 (17-14, 19-15, 21-20, 11-23)
Nemzeti Leány Kadett Bajnokság "A" döntő 2023, döntő
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia
Farkas Péter Gábor, Földi László Tibor, Szőts Dávid István (Téczely Tamás)

NKA Pécs/A: Bojtár 6, Gréts 8, Halmágyi 11/3, Mészáros 20/12, Török 14. Csere: Ikládi, Kecsmárik 2, Puskás 2, Csirke 3/3, Babovic 2,

Darazsak Sportakadémia/A: Pásztor 6/3, Janzsó 19, Salamon 14/6, Szikszai 16/3, Plangár 7. Csere: Szlávik, Varga 8/3, Marosvölgyi, Völgyi, Kovács 2, Horváth.

 

 

A Nemzeti Leány Kadett Bajnokság „A” Döntő végeredménye:

1. Darazsak Sportakadémia/A

2. NKA Pécs/A

3. Kecskeméti KA/A

4. Zsíros Akadémia Kőbánya/A

5. BEAC-Újbuda KA/A

6. Csata DSE/A

7. DVTK Akadémia/A

8. Vasas Akadémia/A

 

A döntő mérkőzés MVP-je: Mészáros Ágota (NKA Pécs/A)

All Star csapat:

Mészáros Ágota (NKA Pécs/A), Szikszai Franciska (Darazsak Sportakadémia/A), Gergő Janka (Kecskeméti KA/A), Drahos Leila (BEAC-Újbuda KA/A), Sinka-Pálinkás Szofi (Kecskeméti KA/A)

 

A csapatok legjobbjai:

Darazsak Sportakadémia/A: Janzsó Alíz

NKA Pécs/A: Török Arina

Kecskeméti KA/A: Sinka-Pálinkás Szofi

Zsíros Akadémia Kőbánya/A: Josepovits Kinga

BEAC-Újbuda KA/A: Drahos Leila

Csata DSE/A: Németh Lili

DVTK Akadémia/A: Poczkodi Zsófia

Vasas Akadémia/A: Czirkos Anna Panka

 

Eredmények:

2023. június 2., péntek
10:00 Kecskeméti KA/A – DVTK Akadémia/A 56-52
12:30 NKA Pécs/A – Csata DSE/A 73-43 
15:30 Zsíros Akadémia Kőbánya/A – Vasas Akadémia/A 43-39
18:00 BEAC Újbuda KA/A – Darazsak Sportakadémia/A  52-60

2023. június 3., szombat
10:00 DVTK Akadémia/A - Csata DSE/A  46-56
12:30 Vasas Akadémia/A - BEAC-Újbuda KA/A  59-65
15:00 Kecskeméti KA/A - NKA Pécs/A  76-90
17:30 Zsíros Akadémia Kőbánya/A - Darazsak Sportakadémia/A  53-59

2023.június 4., szombat

9:00 DVTK Akadémia/A - Vasas Akadémia/A, 7. helyért 53-40

11:30 Csata DSE/A - BEAC-Újbuda KA/A, 5. helyért 61-68

14:00 Kecskeméti KA/A - Zsíros Akadémia Kőbánya/A, 3. helyért 65-54
16:30 NKA Pécs/A - Darazsak Sportakadémia/A 1. helyért 68-72

Vármegyei szövetségek