Három párharc három mérkőzés után eldőlt a férfi másodosztály piros csoportjában: az egyik ágon az NKA Pécs és a Vasas küzd majd a döntőbe jutásért. A másik ágon a BKG-t a harmadik mérkőzésen nehezen "legyűrő" PVSK ellenfélre vár az elődöntőben. Ellenfele a MAFC-Jászberény párharc győztes lesz, amelyben 2-1-re a fővárosiak vezetnek. Az alsóházban az Óbuda tetemes hátrányból óriási hajrával fordított, és zárta le a párharcot Nagykőrösön, a Veszprém pedig remek hosszabbításos csatában "mentette" döntő ütközetre a Megyeri Tigrisek elleni párharcot. A zöld csoportban csak az alapszakaszgyőztes Budafok jutott három mérkőzésen az elődöntőbe. A Tiszaújváros Hódmezővásárhelyen került lépéselőnybe, míg a SMAFC küzdelmes találkozón a Dunaharaszti, a MEAFC pedig kosarakban gazdag mérkőzésen a Győr ellen érvényesítette másodszor is a hazai pálya előnyét.
 
 
 
Piros csoport
 
Az 1-8. helyért
 
PVSK-VEOLIA - BKG Príma Akadémia 79-75
 
A nyitó etapban 10 pontos előnyt szerzett a PVSK, de nem tört meg a BKG, amely szünetre 4 pontra felzárkózott. A harmadik etap végén ismét 10 pontra nőtt a C. Harler (19/3 p., 3 lep., 5 ea.), Horti B. (11 p., 4 lep., 6 ea.) és Halász Á. (10/3 p., 6 lep., 3 szl., 7-7 ea. és gp.) kosaraira, no meg a "döntő fölénnyel", 41-21-re megnyert lepattanózásra alapozó hazai gárda előnye. A záró szakasz megint a szigetszentmiklósiaké volt. A 37. percben a BKG Nagy Bo. (18/9 p. - 24 mk. -, 3-3 ea. és gp.), F. Lilaj (14/3 p., 4 lep., 3-3 szl. és ea.), Nagy Be. (12/6 p., 7 gp.) és a hibátlanul dobó Galambos Á. (10 p. - 4/4 du., 2/2 bü. -, 7 lep., 3 szl.) jóvoltából ledolgozta hátrányát, de fordítani nem tudott - a végjátékban a rutinosabb pécsi gárda megnyerte a mérkőzést, s ezzel lezárta a párharcot. A 20-szal elvesztett lepattanózás ellenére a BKG a szerzett (5, ill. 11) és az eladott (26, ill. 13) labdák tekintetében jócskán felülmúlva a pécsieket tudott éles, szoros mérkőzést játszani.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_ply_189
 
A párharc végeredménye: 3-0 a PVSK-VEOLIA javára.
 
 
MAFC - Jászberényi KSE 93-74
 
A nyitó és a záró szakaszban egyértelműen jobban, pontosabban játszva szerzett a szédületes dupla-duplát elérő Komma L. (21/3 p., 19 lep.), Polgárdy Á. (20/15 p., 7 lep., 6 gp.), a szintén dupla-duplát elérő Bordács S. (14 p., 11 lep.), az ettől egyetlen gólpasszal elmaradó Tóth P. (13/9 p. - 15 mk. -, 5 lep., 3 ea., 9 gp.) és Buzás Bence (11 p., 3 lep., 4 ea.) vezérletével, a lepattanóharcot 51-27-re nyerve újra előnyt a párharcban a MAFC úgy, hogy játékosai igen gyengén (18/36, 50%) büntetőztek az ezúttal a Kucsora Cs. (15/3 p.), a mezőnyből hibátlanul dobó Olasz Á. (103 p. - 6/6 du.) és Rosic U. (11/3 p., 5 lep., 3 ea.) eredményességére építő jászberényiek ellen. 
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_ply_188
 
A párharc állása: 2-1 a MAFC javára.
 
 
NKA Pécs - Ceglédi KE 96-61
 
A ceglédiek elsősorban S. Karavdic (17/3 p., 3 ea.), Csaba Gy. (17/3 p., 7 lep., 3 ea.) és Tóth Z. (11/6 p. - 13 mk. -, 5-5 lep. és ea., 3 gp.) révén a harmadik negyed közepéig tartották a lépést az alapszakasz győztesével. Ezt követően nagy fölénybe került, és biztosan győzött a N. Djordjevics (18/6 p., 8 lep., 3 ea.)-Meleg G. (13/3 p., 7 lep.)-Scherer B. (11/6 p., 3 ea.).-Meszlényi R. (10/3 p., 6 lep.) kvartett vezette NKA, amely 3-0-lal jutott az elődöntőbe.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_ply_190
 
A párharc végeredménye: 3-0 az NKA Pécs javára.
 
 
Vasas Akadémia - DEAC U23 77-54
 
Az első negyedben még tartották a lépést az elsősorban Kovács Á. (9/3 p. - 10 mk. -, 3 lep., 4 ea.) és Gáspár M. (9 p. - 11 mk. -, 3 lep.) eredményességére építő debreceni fiatalok a hazaiakkal. A második szakasztól azonban már egyértelműen a leginkább Andrássy G. (20 p., 7 lep.) és Medve M. (10/6 p., 5 lep.) kosaraira alapozó hazai gárda akarata érvényesült, amely végül biztosan győzött.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_ply_191
 
A párharc végeredménye: 3-0 a Vasas Akadémia javára.
 
 
A 9-14. helyért
 
Nagykőrösi Sólymok KE - Óbudai Kaszások 81-82
 
A harmadik negyed után 17 ponttal még Lakosa Á. (14 p., 5-5 lep. és ea., 4 gp.), Timkó N. (13 p., 6 lep.), Fehér P. (10/6 p., 4 ea., 6 gp.), Filep Á. (10/6 p., 3 ea.) és Horváth M. (10 p. - 11 mk. -, 11 lep., 6 gp., 4 bl.) vezérletével a hazai csapat vezetett. A záró szakaszban óriási hajrába kezdett a Farkas D. (20/15 p., 4 lep.), Boros M. (18/3 p., 6 lep., 3 ea.), Czura A. (11 p., 6-6 lep. és gp., 3 szl., 5 ea.) és Láncos K. (10 p., 7 lep.) találataira támaszkodó Kaszások együttese, amely az utolsó pillanatokban Boros 2+1-es akciójával fordított.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_plya_73
 
A párharc végeredménye: 2-0 az Óbudai Kaszások javára.
 
 
Veszprémi KK - Phoenix-MT Fót 97-91 hosszabbítás után
 
A kiegyenlített játékot hozó első félidőt követően a harmadik negyed egyértelműen a N. Ratiani (22 p., 15 lep., 3 bl.), Madár A. (21/15 p., 3 lep., 4 gp.), Udemezue E. (20/9 p., 7 lep., 3 ea.) és Szabó P. (14/3 p., 4 szl., 6 gp.) ponterősségében bízó hazaiaké volt, akik 9 pontos vezetésről várhatták a negyedik negyedet. Ebben azonban a Megyeri Tigrisek együttese J. Kinney (25 p., 4 lep., 3-3 ea. és gp.), Katona B. (19/6 p., 8 lep., 4 ea.), Varga D. (14 p., 8 lep., 3 szl.) és Bálint B. (10 p., 4 lep.) vezérletével nemhogy ledolgozta hátrányát, hanem fordított is, á Madár triplával hosszabbításra mentette a találkozót a hazaiaknak. A lélektani előnybe kerülő Veszprém a hosszabbítás derekán 6 ponttal ellépett, s bár később 2 pontra feljött a vendég együttes, fordítani nem tudott, így a Veszprém előbb a rendes játékidő végén, majd a párharcban egyenlített ki.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_plya_72
 
A párharc állása: 1-1.
 
 
 
Zöld csoport
 
Az 1-8. helyért
 
Bodrogi BAU Vásárhelyi Kosársuli - Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 87-95
 
A végig kiélezett szoros összecsapás utolsó percére 2 pontos vendég vezetéssel fordultak a csapatok. A végjátékban pontosabb Tiszaújváros J. Santiago (35/9 p., 5 lep.), Kiss K. (17/9 p., 3 lep.) és a mezőnyből hibátlanul dobó Asszú Á. (11/6 p. - 1/1 du., 2/2 tr. -, 4 lep.) vezérletével fordította meg a párharc állását a nagyrészt Bálint E. (29/12 p.), Varga Á. (17 p., 9 lep., 5 gp.) és Borbáth B. (13/6 p., 5 ea., 3 gp.) pontjaiban bízó vásárhelyiek otthonában, s tett nagy lépést az elődöntőbe jutás felé.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_ply_178
 
A párharc állása: 2-1 a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK javára.
 
 
MEAFC-Miskolc - Agrofeed UNI Győr 98-83
 
A 32-21-re megnyert második negyednek, valamint jórészt Kozák M. (22/3 p., 4-4 lep. és gp., 3 ea.), Gerőcs R. (20/12 p., 6 lep.), Szögi Á. (16/3 p., 9 gp.) és Kozák B. (14/3 p., 9 lep.) eredményes játékának köszönhetően szerzett újból előnyt a MEAFC az ezúttal Kámán B. (17/9 p., 3 lep., 4 gp.), Lógár B. (16/6 p., 3 lep.), Sonyák B. (15 p., 4 lep.), Gosztola G. (13/3 p., 3 lep.) és Hágen T. (12/3 p., 7 lep.) pontjaiban bízó győri együttessel szemben.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_ply_179
 
A párharc állása 2-1 a MEAFC-Miskolc javára.
 
  
SMAFC 1860 Soproni Egyetem - Dunaharaszti MTK 69.65
 
Küzdelmes, végig szoros, kiélezett találkozót nyert meg a játékidő nagy részében vezető SMAFC Schöll R. (16 p., 4 lep.), Flasár B. (13/3 p., 10 lep.), Kovács B. (12 p., 6 lep., 5 ea.) és Csátaljay P. (12 p. - 14 mk. -, 6 lep.) vezérletével a Joó T. (21/6 p., 5 lep.)-Burai R. (12 p., 7 lep., 4-4 ea. és gp.)-Boinitzer D. (12 p., 9 lep., 4 ea.)-Mészáros B. (11/6 p.) kvartett vezette Dunaharaszti ellen.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_ply_180
 
A párharc állása: 2-1 a SMAFC 1860 Soproni Egyetem javára.
 
 
Budafok - Pénzügyőr SE 68-54
 
Nekiesett ellenfelének a párharcban 2-0-ra vezető alapszakaszgyőztes, amely 19-6-ra húzott el a nyitó etap derekára. A szakasz második felében egy 10-2-vel közelítettek a vendégek. A hazaiak a második negyed közepéig tartották 5 és 10 pont közötti előnyüket. A félidő hajrájában azonban egy 16-4-es rohammal fordított, és szünetben 9 ponttal már a Horváth B. (12/6 p., 3 lep.), Kerkai Á. (10 p., 6 lep., 3 ea.) és Szentirmai Á. (10 p.) kosaraira alapozó Pénzügyőr vezetett. A második félidőt 7-0-lal kezdték, s visszavették a vezetést a vendéglátók, ám ezt követően a Pénzügyőr "tapadt" a budafokiakra. Ahogy a szakasz eleje, úgy a vége is a hazaiaké volt, ám a harmadik etap végén és a negyedik elején egy 10-1-gyel 10 pont fölötti előnyt szerzett a K. Swanson (20 p., 10 lep.) és Tursics K. (16/3 p., 4 gp.) ponterősségében bízó Budafok, amely ezzel eldöntötte a találkozót, s bejutott az elődöntőbe.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_ply_181
 
A párharc végeredménye: 3-0 a Budafok javára. 
 
 
A 9-14. helyért
 
Dávid Kornél KA - KTE-Duna Aszfalt U23 91-70
 
A nyitó negyedet még 6 ponttal elvitték a Gera F. (13/6 p., 9 lep.), Dávid B. (12/6 p.), Ladovszky J. (11/3 p., 3-3 lep., ea. és gp.), valamint Tóth P. (10 p - 11 mk. -, 3 lep.) kosaraira alapozó. erősen tartalékos összetételben pályára lépő kecskeméti fiatalok. A második negyedtől azonban a Simon B. (23/3 p., 5 lep., 3 szl.), Molnár D. (20/12 p., 5 lep., 3 ea., 6 gp.) és Szalczgruber Á. (15/6 p., 3-3 lep. és ea.) ponterősségében bízó fehérváriak átvették az irányítást, és biztosan győztek.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_plya_62
 
A párharc végeredménye: 2-0 a Dávid Kornél KA javára.