A spanyol élvonalbeli Surne Bilbao magyar irányítójával, Somogyi Ádámmal beszélgettünk a hazai debütálásról, a baszkföldi mindennapokról, a fizikalitásról, a szolnoki emlékekről és a nemzeti csapat előtt álló óriási vb-selejtezős lehetőségről.

Debütálás a katlanban, baszk miliőben

Bemutatkoztál a tavaly FIBA Europe Cupot nyerő, a spanyol élvonalban negyeddöntőző Surne Bilbao játékosaként az ACB Liga alapszakaszában. Életedben először játszhattál hazai pályán több mint 8 ezer néző előtt. Hogyan élted meg a hivatalos debütálást a Kids & US Manresa elleni győzelemmel végződő bajnoki nyitányon?

Óriási élmény volt számomra. Több mint 8000 néző volt jelen, akik nem csak színházi hangulatot teremtettek, és nem csupán egy B-közép volt, aki picit szurkolt és biztatta a csapatot, hanem a 8000 néző legnagyobb része végigszurkolta a mérkőzést. Hatalmas iramú és óriási intenzitású meccs volt. Egy győzelem a Manresa ellen mindig nagyon értékes, itt az összes sikernek van jelentősége. Nagy élmény volt a csapattársaimmal együtt a pályán lenni és örülök, hogy voltak magyar vonatkozásai is a debütálásnak, kint volt velem a párom, valamint Zsivera Gáborék is, ez is nagy élmény volt számomra. Azon az úton vagyunk, hogy a lehető legokosabb kosárlabdát tudjuk játszani. Erre ez a mérkőzés is jó tanulságként szolgál a jövőben, amit én személy szerint már megnéztem és kielemeztem, de a csapattal is meg fogjuk tenni, és dolgozunk tovább, hogy tanuljunk belőle, és még jobb csapat legyünk a jövő hét vasárnapi, Coruna elleni mérkőzésre.

A válogatott ablak miatt később csatlakoztál a baszkokhoz – úgy, hogy a csapat gerince és az edzői stáb is ugyanaz, mint az előző évadban. Ennek tudatában milyen felkészülési időszakod volt Jaume Ponsarnau irányításával egy olyan szituációban, ahol irányítóként egy már működő, sikeres, összeszokott egységet kell vezetned a pályán? Mostantól már téthelyzetben...

Nagyon hálás vagyok a csapattársaimnak és az edzői stábnak, hiszen nagyon segítőkészek és türelmesek velem, illetve a többi játékossal kapcsolatban is. Az előszezon alatt voltak kihívások számomra. A magyar bajnoksághoz képest egy sokkal intenzívebb, gyorsabb és fizikálisabb kosárlabdát kellett újra megszoknom. Én úgy hiszem, ez fekszik nekem és szeretem is, de mégis más, amikor az ember más nyomáshoz – a ball pressure alatti nyomást értem ez alatt – és intenzitáshoz van szokva. Az előszezonban kielemeztük az edzőkkel is, miben kellett előrelépnem: egyszerűen agresszívan kell játszanom a 40 percből minden egyes pillanatban, amikor a pályán vagyok. Voltak úgymond kiigazítások, hiszen egy olyan kész csapatba érkeztem, aminek megvolt az identitása. Az előszezon kicsit erről is szól: megismerni a csapattársaimat, megtalálni a közös hangot, hogy hogyan tudunk a legeredményesebben együtt játszani. Például Darrun Hilliarddal hogyan tudjuk egymást – vagy főképp én őt – keresni, illetve a centerekkel hogyan tudjuk a pick and rollokat játszani. Ezeken volt a hangsúly.



Sorsszerűségről és a csapatérdekről

A Bajnokok Ligájában is érdekeltek vagytok, ahol a sorozat egyik végső esélyese, az Alba Berlin is a riválisaitok között van. Köztudott, hogy lett volna lehetőséged a német óriásnál is légióskodni ebben a szezonban, de végül a Bilbao mellett döntöttél. Milyen érzések voltak benned, amikor megláttad, hogy összesorsoltak benneteket?

Az, hogy ebben is Isten keze van, ez is benne van. Ez így extra pikantériát ad már a csoportkörre is számomra a Bajnokok Ligájában.

Milyen célokat fogalmaztatok meg a szezonra a hazai, illetve a nemzetközi porondon?

Azt, hogy minden nap a legnagyobb erőfeszítésünket megtéve és a legnagyobb fókuszáltságunkkal a legtöbbet fejlődjünk, és előrelépjünk egyénileg, illetve csapatként is. Mindent a csapat sikerének alárendelve teszünk, hogy a lehető legtovább jussunk. Célokkal nem akarjuk magunkat bekorlátozni, folyamatosan jobbá akarunk válni, és így egyre magasabbra érni.

Szerepkörváltás és a siker kulcsa

A 2025/26-os bajnoki alapszakaszban meccsenként 10 gólpasszt átlagoltál – ez még Nikola Jokić NBA-ben elért 10,7-es átlagához mérve is kiemelkedő, ráadásul a magyar bajnoki mérkőzések 40, az NBA-meccsek 48 percesek. Ez a képességeid és érettséged, jó helyzetfelismerésed, valamint passzkészséged mellett Vedran Bosnić és a Szolnoki Olajbányász rendszerének is köszönhető volt. Most láthatóan más típusú játékmesterként kell helytállnod. Hogyan megy az erre való átállás, és mi a kulcsa annak, hogy egy aktívabb, más rendszer részeként is jelentős hozzáadott értéked legyen?

Az agresszivitás a kulcs. Vedran Bosnićnál, illetve korábban Oliver Vidinél 30 perc körül átlagoltam, alapból jóval több támadásban vettem részt. Itt viszont egy olyan rendszerben játszom, ahol nem csak én meg Harald Frey kreálunk irányítóként, hanem a hátvéd Margiris Normantas, a bedobó Darrun Hilliard, valamint a 2-es, 3-as poszton játszó Darling is, így máshogyan oszlanak meg a játékszervezési feladatok. Hilliard és Darning megjárták az NBA-t is, úgyhogy több játékos kezében oszlik meg az előkészítés. Amikor a pályán vagyok, a maximális agresszivitással tudom a legtöbbet segíteni a csapatnak. Irányítóként a helyes úton kell játszanom, a csapattársaimat és magamat a legjobb helyzetbe kell hoznom, hogy a legjobb minőségű dobásokat alakítsuk ki. Az átálláshoz és ehhez a szemléletmódhoz az előszezon során kellett egy kis idő, hogy ezt felismerjem.



Az előző években sokszor hangsúlyoztad, hogy mennyire jó volt a csapategység Szolnokon, és milyen közel tudtatok kerülni egymáshoz a társakkal. Hogyan áll a helyzet ezen a téren a Surne Bilbaonál?

Pont tegnap jöttek át a srácok társasozni, beszélgettünk, és közben néztünk más ACB-meccseket. Folyamatban van a kapcsolatunk építése. Ezt nem is lehet teljesen összehasonlítani a szolnoki helyzettel, mert ott tényleg életre szóló barátságok alakultak ki, amikért mélységesen hálás vagyok. Viszont nagyon szeretem az itteni srácokat is, szeretek velük a pályán és azon kívül is együtt tölteni időt. Hálás vagyok, hogy egy ilyen közösség része lehetek, mert a profi kosárlabdában ez nem magától értetődő.

A mindennapi 1% és az elvégzett minőségi munka kultúrája

Szoktál arról beszélni, hogy milyen egyéni fejlesztő munkát végzel a mindennapokban. Van-e olyan terület a pályán, ami most a fókuszodban van?

Spanyolországban minden nap egy hosszabb edzésünk van. Az itteni terhelés és intenzitás más: minden egyes edzés egy meccsszimuláció, ahol az első pillanattól az utolsóig maximális intenzitáson dolgozunk, mintha éles mérkőzést játszanánk. Az egyik fő célom, hogy amikor fellépek a pályára, a lehető legnagyobb energiákat mozgósítva, a legintenzívebben, fizikálisabban és agresszívabban töltsem ott az összes másodpercemet. Ez nem egy egynapos vagy egyhetes folyamat, hanem egy életre szóló munka, amibe a táplálkozás és a pihenés is beletartozik – ez egy 0-24-es cél, illetve szemlélet. Ezen kívül az egyéni edzéseken a pick and rollok, a betörések, a cselek és a dobások terén szeretném hozzátenni a munkát, megtartva azt az elvet, hogy minden nap 1%-kal jobb legyek.

Milyen lehetőséged van külön edzéseket végezni az új klubodnál?

Van egy kifejezetten egyéni edzésre specializálódott edző a stábban. Vele az edzések előtt fejenként 15 percet lehet dolgozni egyénileg; a játékosok elmondják, miben szeretnének fejlődni, és ő segít abban. Számomra ez a 15 perc nem elegendő, úgyhogy külön is dolgozom. Hál' Istennek a másik félpálya szabad, mert ő csak az egyik félpályán dolgozik a játékosokkal. A másik oldalon van lehetőség dobni a dobógéppel vagy egyéni edzést végezni, és edzések után is szabad a terem. A stáb tagjai pedig készségesen segítenek a labdaszedésben is.

Spanyolországi iskola és a szolnoki örökség

Ugyan hivatalosan nem számítasz légiósnak Spanyolországban, de mégis valahol meg kellett, meg kell tanulnod egy másik ország profiligájában érvényesülni. A második erre célzott időszakod kezdődött meg ezzel azok után, hogy utánpótlásban eltöltöttél két évet Spanyolországban (előbb a Real Betis sevillai akadémiáján, majd a Torrelodones Madridnál pallérozódtál a Vasas-évek után, végül egy harmadik évadot teljesítettél már felnőttként Zamorában annak érdekében is, hogy hazai nevelésűnek számíthass az ACB-ben), az andorrai és lugói, összesen másfél idényt követően. Mivel lettél jobb, tapasztaltabb, esetleg más játékos, illetve személyiség a Szolnokon töltött másfél szezon után mostanra?

Egy elengedhetetlen tapasztalattal kell kezdenem: Szolnokon annyi szeretetet tapasztaltam meg a srácok és a szurkolók részéről, amit életem végéig magammal viszek és a szívemben hordozok. Ez a személyiségemet is erőteljesen formálta. Szintén meghatározó volt Oliver Vidin és Vedran Bosnić belém vetett hite és bizalma, ami alatt a másfél év alatt lehetővé tette, hogy a mérkőzéseken rengeteg tapasztalatra tegyek szert. Megélhettem, hogy milyen egy olyan közegben kosárlabdázni, ahol kivétel nélkül minden játékos a csapat érdekét helyezi előtérbe, a helyes úton jár és játszik ennek szellemében.



Történelmi lehetőség előtt a válogatott

Négy olyan mérkőzés következik a világbajnoki selejtezőkben, amelyeken a saját kezetekben van a magyar válogatott sorsa. Mennyire kerül ez szóba a társakkal – akár a nemzeti csapatban, akár a bilbaói öltözőben, ahol például Martin Krampelj a szlovén válogatottal ellenfélként érdekelt?

Abszolút beszélgetünk róla, hiszen ez nagyon fontos dolog számunkra. Bízunk benne, hogy Magyarország számára is prioritásként kezelt ügy ez. A férfiaknál még soha nem volt kint Magyarország kosárlabda-világbajnokságon. Ez egy óriási lehetőség, ami miatt izgatottak vagyunk, de nagyon keményen kell hajtanunk érte. Krampelj barátomnak is mondtam, nem szeretném, ha még egyszer úgy jönnének ki ellenünk a pályára, mint ahogy azt Ljubljanában tették, ahol nagyon enerváltak voltunk. Tudjuk, hogy a maradék négyből minimum három mérkőzést meg kéne nyerni piszok erős válogatottak ellen, de állunk elébe.

Mit szólsz a Szolnoki Olajbányász átalakulásához, és mennyire követed a korábbi csapattársakat, edzőket?

Büszke vagyok rájuk. Az elmúlt másfél évben láttam, hogy Krnjajszki Borisz és Pallai Tomi milyen óriásit fejlődtek. Cseh Botira is nagy büszkeséggel gondolok; tudom, milyen ember, milyen játékos és milyen szellemiségű a kosárlabdában és az életben, még ha klubszinten csapattársak még vele nem voltunk. Örülök, hogy ők hárman együtt tudnak pattogtatni Szolnokon, és hiszem, hogy sikeres szezon áll előttük. Még nem maxolták ki a bennük lévő potenciált, de rajta vannak az úton. Vedran Bosnić Lengyelországban kapott kiváló lehetőséget az Anwilnál, Brady Skeens is komoly bajnokságba, az ABA Ligába tudott igazolni, Darthard csapata, az Oldenburg pedig jelenleg vezeti a német bajnokságot. Nagyon szurkolok nekik, mert ritka szuper emberekből álló társaság épült fel tavaly Szolnokon.

Útravaló a szurkolóknak és egy nem mindennapi kihívás

Budapest és Bilbao között közvetlen repülőjárat is van. Mit üzennél azoknak a magyar szurkolóknak, akik elutaznának megnézni téged?

Ha megtehetik és kedvük van hozzá, egy nagyon jó programnak lehetnek a részei. Bilbao és a környéke csodálatos, ahol a hegyek és a tengerpart szépsége keveredik, még ha a várostól nagyjából 20 percnyi autózásra is van maga a konkrét tengerpart. A meccseinken pedig 8-10.000 ember teremti meg a remek hangulatot. Én minden magyar embernek nagyon örülök, akit meghallok a lelátón vagy váltunk velük pár szót. A közvetlen járattal könnyen megközelíthető a város, és a helyi gasztronómia is valóban kimagasló, nagyon finomak az ételek.



Fotó: Girgász Péter / MKOSZ, Surne Bilbao Basket, Bugány János