Tippmix Női NB I: Egyenlített a DVTK a Győr ellen
09
Apr
2023
Tippmix Női NB I: Egyenlített a DVTK a Győr ellen
2023. április 9.  |  21:20

A bajnoki elődöntő-párharc második mérkőzésén a DVTK – Hun-Therm 67-55-re múlta felül a SERCO UNI Győr együttesét. Az egyik fél második sikeréig tartó párharcban ezzel tehát 1-1-re egyenlített a Miskolc, azaz egy harmadik mérkőzés fogja eldönteni a csapatok sorsát, amit szerdán rendeznek Győrben.

A Cheridene Green nélkül felálló hazai együttes egy 5-0-ás rohammal indította a mérkőzést, melyből három pontot Darcee Garbin, kettőt pedig Kányási Veronika szerzett. Ekkor kezdett bele a Győr is a pontszerzésbe. Török Ágnes távolról volt sikeres, majd Peyton Williams értékesítette két büntetőjét, amivel 5-5-nél egyenlített a vendég gárda. A vezetést egyenlőre azonban nem tudták átvenni Cziczás László tanítványai, következőnek ugyanis Kiss Angelika dobott kosarat, ami ismét a Miskolc felé billentette a mérleget. A kocka végül 8-7-nél fordult át a Győr javára, amikor is Dubei Debóra süllyesztett egy gyönyörű hármast a Diósgyőr hálójába. A játék pedig ezután is hihetetlenül kiélezetten folytatódott. Az elődöntő-párharc első mérkőzésén egy pontgazdag találkozót láthattunk, tele gyors kosarakkal, bravúros megoldásokkal, ez a vasárnapi találkozó azonban kicsit másnak ígérkezett. A csapatok jóval keményebbnek tűntek védekezésben, már az első pillanattól kezdve hatalmas küzdelmek folytak a pályán, ami valamelyest a pontszerzést is leredukálta. Az első negyed felét átlépve tehát nem is meglepő, hogy egál volt a meccs, 11-11-et regisztrálhattunk. Ekkor viszont nagyobb lendületet vettek a vendégek. Előszőr Varga Zsófia, majd Aaryn Ellenberg voltak sikeresek, melynek köszönhetően négy ponttal “ellépett” a Győr. Ezután Bernáth Réka szépített, majd 13-15-nél miskolci időkérés következett. A szusszanásnyi szünet jót is tett Völgyi Péter együttesének, mely visszatérve ismét megfordította a mérkőzést.

Kányási Veronika első negyedben szerzett utolsó pillanatos triplájának köszönhetően, a második felvonás tehát 17-15-ről folytatódhatott. Két pont a hazaiak javára. A játékrészt a Győr indíthatta támadásával. A labda Peyton Williams-hez került, aki akciója végén két büntetődobást harcolt ki, kettő rádobásból azonban csak egy lett találat. A DVTK a következő percekben is magabiztosan tartotta előnyét, ami 21-18-nál már három pontnál járt. Ekkor viszont ismét Dubei szállt be jókor a pontszerzésbe, középtávolijával pedig újból egy pontra tudott felzárkózni a Győr. Kosárra-kosár volt a válasz, fej-fej mellett haladtak a csapatok, s egy-két pontnál nagyobb különbség nem is alakult ki a felek között. A DVTK viszont ekkor kapcsolt nagyobb sebességbe, és egy 7-0-ás periódusnak köszönhetően hat pontra nőtt Völgyi Péterék előnye. 31-25-nél vendég időkérés következett, miután bő három perce volt a vendégeknek szépíteni. Visszatérve Peyton Williams 2+1-es akciójával folytatódott a játék, mellyel egy pillanatra felcsillant a fénysugár a győri játékosok szeme előtt, a Diósgyőr azonban szinte azonnal vissza is vette az irányítást. Rendkívül fizikális lett a játék mindkét oldalon, ez pedig inkább a hazaiaknak kedvezett. Újabb két ponttal tovább is növelték előnyüket, így 36-28-nál ismét győri időkérés miatt állt a játék. A nagyszünetig ekkor kevesebb, mint egy perc volt hátra, amit végül mind a két csapat maximálisan kihasznált. Előszőr Sabina Oroszová, majd Aho Nina volt sikeres, ezzel pedig változatlan maradt a felek közti differencia. A felek 38-30-ról fordulhattak. Húsz perc elteltével a mezőny legeredményesebb játékosa Dubei Debóra volt nyolc ponttal a Győr oldaláról.

A második félidőt Bernáth Réka találata indította, melyre Peyton Williams-től érkezett a válasz. Ezután pedig Aaryn Ellenberg brillírozott. A vendégek irányítója egymásután két hárompontost is bevágott, amivel csapata két pontra tudott felzárkózni. Ezzel azonban még nem ért véget a győri remeklés. Következett ugyanis Ruff-Nagy Dóra tempója, majd Dubei Debóra kosara, mellyel nem csupán kiegyenlített a zöld-fehér gárda, de át is vette a vezetést. 40-42-nél tehát Völgyi Péter kért időt csapatának. A Győr azonban nemcsak támadásban, de védekezésben is feljavult a nagyszünet előtti periódushoz képest. Cziczás László tanítványai sokkal határozottabban, keményebben kosárlabdáztak, ami egy pillanatra még a Diósgyőrt is megzavarta. A rövid eligazítás viszont láthatóan jót tett a DVTK-nak, mely rendezte sorait, s 43-42-nél ismét megfordította a találkozót. Ezután egy ponthiányosabb szakasz vette kezdetét. A csapatok fel-alá rohantak, találat azonban nem született egyik oldalon sem, csupán Milica Jovanovic tudott egy pontot hozzáadni csapata előnyéhez. Három percre a negyed végétől Peyton Williams törte meg a csendet, kosarával pedig ismét egál lett a találkozó (44-44), majd újból megkezdődött az adok-kapok játék. Pár másodperc maradt hátra a játékrészből, amikor viszont ismét ritmust váltott a Diósgyőr, ezzel pedig 4-5 pontos előnyre tettek szert.

A mérkőzés záró szakasza 51-47-ről folytatódott, méghozzá Aaryn Ellenberg büntetőivel. Ennek ellenére azonban a Győr továbbra sem tudott felzárkózni, ugyanis érkezett rögtön Darcee Garbin, majd Arella Guirantes válasza. 55-49-nél hat pontnál járt a különbség. Tombolt a hazai közönség, ami szemmel láthatóan hatalmas löketet adott a miskolci együttesnek, mely magabiztosan tartotta előnyét. 60-51-et regisztrálhattunk, amikor előszőr Garbin volt sikeres, majd Arella Guirantes kosara következett. Megfékezve egy újabb miskolci rohamot, Cziczás László kért időt csapatának. A mérkőzést ezután megintcsak Ellenberg pontjai folytatták, a játékon azonban továbbra is a miskolci dominancia érződött. Ettől a ponttól kezdve pedig egyre jobban szétnyílt az olló, mígnem a differencia 64-53-nál a tíz pontot is elérte. Tulajdonképpen itt dőlt el a találkozó. Garbin ugyanis egy újabb triplával még három pontot adott hozzá csapata előnyéhez, a túloldalon viszont a Győr továbbra sem találta a ritmust. Cziczás vezetőedző lányai elsősorban távolibb dobásokkal próbálkoztak, ám mindhiába, találatok híján nem tudtak jelentősen közelebb férkőzni ellenfelükhöz. 67-53-nál végül még Török Ágnes állhatott vonal mögé, ezzel pedig két pont került fel a táblára, ez azonban már nem sokat változtatott a mérkőzés végkimenetelén. Tovább pergett az idő, s a DVTK – Hun-Therm végül 67-55-ös győzelmet aratott, amivel 1-1-re egyenlített ki az egyik fél második sikeréig tartó párharcot. Harmadik mérkőzés következik tehát szerdán, Győrben.


DVTK - Hun-Therm - SERCO UNI Győr 67-53 (17-15, 21-15, 13-17, 16-8)

TIPPMIX NŐI NB I. A - Play-Off, elődöntő, 2. mérkőzés
Miskolc, DVTK Aréna
Nagy Viktor, Goda László, Pozsonyi László (Farkas Zoltán)

DVTK - Hun-Therm: Guirantes 16, Kányási 5/3, Aho N. 4, Garbin 17/9, Kiss 3. Csere: Oláh -, Márkusz -, Jovanovic 7, Aho T. -, Bacsó -, Bernáth 15/6.

SERCO UNI Győr: Ellenberg 17/9, Dubei 10/6, Williams 14, Dombai -, Török 5/3. Csere: Baffy -, Oroszová 2, Weninger -, Ruff-Nagy 3, Rozmán -, Varga 4, Bach -.

 

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása 1-1.

 

Az 5-8. helyért kiírt rájátszás párharc második mérkőzésén a TFSE-MTK 88-85-re legyőzte az E.ON ELTE-BEAC csapatát. Ezzel a TFSE-MTK 2-0-ra nyerte a párharcot és az 5. helyért játszhat. Az E.ON ELTE-BEAC a 7. helyért folytatja. Ellenfelet az NKA Universitas PEAC – Vasas Akadémia párharcból kapnak majd az együttesek. Ott szerdán lesz a sorsdöntő harmadik meccs.

Rendkívül gyors és ponterős játék jellemezte a találkozót. Pusztai Petra duplájával és Ty Marshall triplájával egy perc alatt 5-0-as előnyre tett szert a TFSE-MTK. Erre Ana Vojtulek válaszolt egy hárompontossal. A folytatásban viszont Dúl Panka vezetésével tovább növelte előnyét a TFSE-MTK. A hazaiaknál Dúl Panka mellett Hegedűs Janka, Ty Marshall és Theodoreán Alexandra lépett fel. Három és fél perc után 17-9-nél már Kovács Andrea időkérése miatt állt a játék. A folytatásban azonban Dúl Panka hármasával 20-9-nél átlépte a 10 egységet a differencia. A házigazda nagy futása egészen 29-16-ig tartott. Ekkor azonban még három perc volt az első negyedből. Szerepet cserélt a két gárda. Ezúttal a BEAC oldalán estek be az extra dobások. Morgan Green, Juhász Angéla és Angyal Barbara voltak a vendégek nagy futásának a motorjai. 29-26-nál ugyanis már 10-0 volt a BEAC. Pusztai Petra törte meg a hazai kosárcsendet. Erre Ana Vojtulek válaszolt. Végül 10 perc után 32-28-ra ment a házigazda. A második negyedet Ana Vojtulek duplája vezette fel, majd Morgan Green kezében egy üres ziccernél ott volt az egyenlítés. Ezzel nem tudott élni a BEAC. Sőt, a TFSE-MTK vett új lendületet.

Nem telt el három perc a második negyedből és Ty Marshall 2+1-es megoldása után 40-30-nál 10 pontra nőtt a differencia. A BEAC végül Tóth Franka triplájával váltott fokozatot. Amikor pedig Angyal Barbara hármasa célt ért, 45-44-nél már csak egy pont választotta el a feleket. A BEAC érezhetően lendületbe jött: Angyal Barbara büntetőből sem hibázott, majd Ana Vojtulek is megvillant. 48-45-nél már 9-0-ban voltak. A félidő utolsó két percében Ty Marshall öt pontját és Morgan Green hármasát jegyezhettük fel. 20 perc után 51-51 állt az eredményjelzőn. A félidőben a hazaiaknál a 15 pontos Dúl Panka, a vendégeknél a szintén 15 pontnál járó Ana Vojtulek bizonyult a legeredményesebbnek. A TFSE 33-ból 18-at, a BEAC 30-ból 19-et dobott be mezőnyből. A BEAC 18-11-re vezetett a lepattanókban, ugyanakkor 10 eladott labdája volt, míg a TFSE-nek mindössze 4. A harmadik negyed elején Lauren Manis és Ty Marshall találtak be. A BEAC első pontjaira közel két percet kellett várni. Ez Katona Boglárka nevéhez fűződött. Összességében ebben a szakaszban már a küzdőszellem, a védekezés került előtérbe. Az első 20 perc 37 mezőnykosara után a harmadik negyedben összesen 9 mezőnytalálatot jegyezhettünk fel. Ebből négyet a TFSE-nél és ötöt a BEAC-nál, melyből az is kiderül, hogy a vendégek kerültek előnybe.

A BEAC a harmadik negyed feléhez érkezve 56-55-nél fordított, majd Zsámár Lili duplájával és Morgan Green triplájával 61-55-nél hat egységgel elszakadtak. A TFSE rosszabb sorozatát Dúl Panka triplája törte meg, de Angyal Barbara és Tóth Franka tartotta csapata 4-6 pontos előnyét. Az utolsó 10 percnek 66-62-ről vágtak neki a felek. Érezhetően a BEAC volt jobb hullámon. Angyal Barbara két büntetője 68-62-re alakította az eredményt. Erre Ty Marshall ugyan felelt, de nem sokkal később 72-65-nél így is az addigi legnagyobb előnyére tett szert a BEAC. Hegedűs Janka triplájával kapaszkodtak a hazaiak. A döntő fordulat végül 74-68 után az utolsó öt percben érkezett el. Váltott védekezésben a TFSE. Miközben támadásban Hegedűs Janka újabb négy pontot termelt és Dúl Panka is megvillant. 74-74-nél utolérte riválisát a hazai gárda. Hegedűs Janka triplájával pedig 77-74-nél vezetett is. Most a TFSE-nek lett egy 9-0-s sorozata. Ezt Ty Marshall hármasa 80-74-nél 12-0-ra növelte. Hegedűs Janka pedig még két pontot tett hozzá. 82-74-nél eldőlni látszott a találkozó. Sok ki nem kényszerített hibája volt a BEAC-nak. A szívek viszont nem csak a TFSE-nél, hanem a BEAC-nál is a helyükön voltak, így Angyal Barbara és Tóth Franka még 82-80-ra visszahozta csapatát. Időkérés után Hegedűs Janka és Pusztai Petra növelte a hazai előnyt. A hajrában mindent megpróbált a BEAC, Zsámár Lili triplát is értékesített, de fordítani nem tudott. Elképesztő küzdelemben, pontgazdag találkozón 88-85-re nyert a TFSE-MTK és így az 5. helyért játszhat. A BEAC pedig a 7. helyért folytatja.
 

TFSE-MTK - E.ON ELTE BEAC 88-85 (32-28, 19-23, 11-15, 26-19)

TIPPMIX NŐI NB I. A - 5-8. helyért, 2. mérkőzés
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Tőzsér Dénes Kelemen, Minár László Balázs, Gruber Nikolett Lilla (Maár Gábor)

TFSE-MTK: Theodoreán 2, Pusztai 13, Hegedűs 19/9, Marshall 23/6, Dúl P. 20/9. Csere: Baa 4, Németh, Manis 7, Dúl T.

E.ON ELTE BEAC: Angyal 18/3, Vojtulek 18/3, Milkovics, Green 18/6, Tóh 14/3. Csere: Katona 4, Zsámár 7/3, Juhász 6.

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye 2-0 a TFSE-MTK javára.

Vármegyei szövetségek