Női egyetemi bajnokság: Keleti kényelem, nyugati nyugalom
18
Mar
2023
Női egyetemi bajnokság: Keleti kényelem, nyugati nyugalom
2023. március 18.  |  17:58
Egyetlen mérkőzés, a nyugati csoport fővárosi derbije, a Ludovika Csata - Közgáz összecsapás zárult a héten 10 ponton belüli végeredménnyel a hölgyeknél a Nemzeti Egyetemi bajnokságban, de a harmadik negyed derekán ellépő vendég csapat győzelme nem forgott veszélyben. A többi találkozó sima volt: mind a keleti, mind pedig a nyugati csoportban érvényesült a papírforma, biztosan győztek az esélyesek.
 
 
 
Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, nők
 
Keleti csoport, 9. forduló
 
ELTE BEAC - Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület 97-37 (24-10, 25-12, 27-4, 21-11)
Budapest, Tüskecsarnok, 30 néző. V.: Nagy-Pál, Czupi.
 
ELTE BEAC: VARGA A. 30/12, BOGDÁN 15/9, TAKÁCS E. 18/6, Solymosi 6, NAGYI 9. Csere: Majsa 2, KUTRIK 8, Simoncsik 4, Orosz 5/3, Szerencsés, Salamon, Zsámár. Edző: Földi Alexandra, Laklóth Anna.
 
Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület: MARTON 19/6, Ignácz, Ádám, Páll, Karakó 18. Csere: Adonyi, Seres, Nagy. Edző: Farkasinszki Orsolya.
 
A csoportelsőség biztos megszerzésének reményében fogadta a hét mérkőzést követően veretlen ELTE BEAC csapata az 1-7-es mérleggel rendelkező sereghajtó Nyíregyházát. Az első 4 perc Takács Emese és Karakó Dorina pontpárbaját hozta: a hazaiak egyik vezére 8 ponttal – közte két triplával –, a vendégek magasembere pedig 5 egységgel vétette észre magát (10-7). A két gárda közötti, a tabellán elfoglalt helyezésbeli különbséget az első negyed záró 6 perce szépen leképezte: a fővárosiaknál 5 másik pontszerző társult Takács mellé, a vendégeknél ugyanakkor Karakó mellett mindössze Marton Dorottya jegyzett pontokat (24-10). A második negyed első perceiben felváltva estek a kosarak, hogy aztán 28-17-ről az ELTE „loholjon" egy 13-1-es etapot Nagyi Tímea, Bogdán Réka és Takács vezetésével (41-18). A játék menete ezt követően sem változott, így a nagyszünetre az érdemi kérdéseket eldöntötte a Földi-Laklóth csapat (49-22).
 
A fölényes hazai sikert nem fenyegette veszély a fordulást követően sem, sőt: Varga Anna és Bogdán pontjaival tovább hízott a hazai vezetés, ráadásul a védőtérfélen sem lankadtak a házigazdák, aminek egy 27-4-es eredményt hozó 10 perc lett az eredménye (76-26). A záró 10 perc kétismeretlenes egyenletté változott: a különbség mértéke és a 100 dobott hazai pont megvalósulása „forgott kockán”. Nos, előbbire a 60, utóbbira pedig a "nem" lett a megfejtés, ugyanis a 30 pontot szóró Varga vezetésével végül 97-37 arányú győzelmet aratott az ELTE BEAC. A fővárosiak így – két meccsel az alapszakasz vége előtt – biztosan csoportelsőként várhatja a keresztjátékot, ahol majd a nyugati csoport negyedik helyezettjével találkoznak. A mérkőzés egyetlen dupla-dupláját a vendégek középjátékosa, Karakó érte el (18 pont, 14 lepattanó) - igaz sokat vállalt, és sok labdát eladott.
 
Földi Alexandra: - Gratulálunk a lányoknak! Ezzel a győzelemmel már végképp bebiztosítottuk a csoportelsőséget, de még hátra van két mérkőzés, amit szeretnénk megnyerni. A mai győzelmet beárnyékolta Majsa Juci sérülése, neki mihamarabbi felépülést kívánunk. A Nyíregyháza csapatának gratulálunk az idei teljesítményhez, és sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban!
 
Farkasinszki Orsolya: - Az eleje kosaraktól mentesen telt, aztán ellenfelünk belelendült. A harmadik negyedre teljesen szétestünk, a sok kinti dobás mellett indításból is sok kosarat kaptunk. Nem meglepő, hogy az ELTE vezeti a keleti csoportot, és ugyan még van mérkőzés, de sok sikert kívánok nekik a döntőhöz! Gratulálok a csapatomnak is, voltak jó megmozdulásaink!
 
 
 
Semmelweis Egyetem - Miskolci Egyetem 58-87 (9-20, 18-27, 15-15, 16-25)
Budapest, SOTE csarnok, 20 néző. V.: Gyurka, Darai.
 
Semmelweis Egyetem: Opitz 8, MAJSAI 10/9, Kiss 6, Novák 5/3, Szabó P. 3. Csere: Buzinkay 7/3, BALOGH J. 14, Nagy H. 2, Nagy A. 2, Som 1. Edző: Hegyi Hanna.
 
Miskolci Egyetem: OLÁH 19/3, BACSÓ 21/3, Kecskés 3/3, Szegeczki 8, VÉG-DUDÁS 13. Csere: MÁRKUSZ 13, Tóth 2, Kababik 2, Balla 4, Kápolnai 2, Lukács. Edző: Lippai Szabolcs.
 
A mérkőzés első pontját a Semmelweis Egyetem szerezte, azonban gyorsan érkezett is rá válasz a miskolci alakulattól. Majsai Melinda hárompontosával ismét a hazai csapat állt jobban, ám ekkor a vendégek egy 11-0-s rohammal átvették a mérkőzés irányítását. 8-13-nál még felcsillant a remény a SOTE részéről, ám a negyed végén érvényesült a miskolciak akarata. A második negyedben a hazai alakulat leengedni látszott, ezt a vendégek ki is használták, és tovább növelték előnyüket. A félidei szünetre 20 pont volt az orvostanhallgatók hátránya, azonban hősiesen küzdöttek tovább, így a harmadik negyedet végül egálra tudták kihozni (15-15). Ekkor már eléggé fizikálissá vált a mérkőzés, és a csapatok nem tudtak igazán "kiigazodni" a faulthatáron.
 
Az utolsó negyedben már nem volt kérdés, hogy ki szerzi meg a győzelmet a végén, ennek ellenére a Semmelweis csapata egy percig sem adta fel - habár a Miskolcnak sikerült még 9 pontot rápakolni az addig megszerzett előnyére, ezzel pedig magabiztosan megnyernie a mérkőzést. A SOTE csapatából ketten, Balogh Júlia (14 pont) és Majsai Melinda (10/6 pont, 9 lepattanó, 5-5 gólpassz és kiharcolt fault), míg a MEAFC alakulatából négyen is, a dupla-duplát elérő Vég-Dudás Anna (13 pont, 16 lepattanó, 2 blokk), valamint Bacsó Zsófia (21 pont, 3 kiharcolt fault), Márkusz Lilla (13 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz, 4 kiharcolt fault) és Oláh Fruzsina (19 pont, 4 gólpassz, 6 kiharcolt fault) is 10 pont fölé jutottak.
 
Hegyi Hanna: - Annak örülök, hogy végig tudtunk küzdeni, és az NB1/A-ban játszó játékosok ellen is több jó helyzetet is kialakítottunk. A tisztes helytállás volt a fő célunk, amit szerintem sikerült is megvalósítani. Gratulálok a miskolciaknak a győzelemhez!
 
Lippai Szabolcs: - Kisebb hullámvölgyekkel, de végig uralva a mérkőzést sikerült nyerni. Gratulálok a lányoknak, további sok sikert a SOTE csapatának!
 
 
 
DEAC - BME-MAFC 70-48 (22-9, 23-13, 13-7, 12-19)
Debrecen, Klinikai Campus játékcsarnok, 30 néző. V.: Kisházi, Szűcs.
 
DEAC: MEZEI 2, Mondl 9/3, Baczuk 12, SZABÓ G. 7/3, PÁSTI 8. Csere: HOLINKA-MIKLÓS 12/6, Gaál 9/9, Király 4, Pallai 5/3, Kovács 3. Edző: Kovács Imre.
 
BME-MAFC: Bozsó 5, SINKA 12, Szakony 11/3, Drávecz 6, Kardos 4. Csere: Budavári 4, Korondán 6. Edző: Gorácz Árpád.
 
A DEAC kezdte jobban a találkozót: a hazaiak lendületes rohammal indítottak, míg a vendég csapat csupán a 3. percben tudott először kosarat szerezni.  Ezután sem ment a dobás a vendégeknek, így a hazai oldal több mint 10 pontos előnnyel zárta az első negyedet. A második felvonás elején összeszedték magukat a pesti lányok, átmenetileg faragtak a hátrányukon, de a félidő hajrája egyértelműen a DEAC együtteséé volt, amely 20 pont fölötti előnnyel zárta a félidőt (45-22). A fordulás után veszített a tempójából a hazai csapat, de a támadásban továbbra is nagyon pontatlan BME-MAFC ellen tovább növelte előnyét, s csaknem 30 pontos vezetésről várhatta a záró szakaszt. Ez már csak formalitás volt: a "műszaki alakulat" az utolsó pillanatig küzdött, s végül 20 pont közelébe zárkózott, de nem tudta kétségessé tenni a DEAC magabiztos győzelmét.
 
Kovács Imre: - Örülök, hogy végig kontrollálni tudtuk a mérkőzést, és mindenki, aki pályára lépett, hozzá tudott tenni az eredményhez. Köszönjük a BME-nek a mérkőzést, és gratulálok a lányoknak!
 
Gorácz Árpád: - Gratulálok a fantasztikusan lelkes debreceni csapatnak!
 
 
 
 
Nyugati csoport, 12. forduló
 
TFSE - SzoESE 105-30 (32-10, 24-8, 25-10, 24-2)
Budapest, Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, 40 néző. V.: Gruber, Gombos.
 
TFSE: DÚL 5/3, KENYERES 18/6, Szeitl 7, KIRÁLY 21/15, VÍGH 12. Csere: Mérész 7/3, Úr, Dömötör 9/9, SZABÓ E. 11/9, HERMAN 11, Munkácsi 4. Edző: Kováts Gabriella.
 
SzOESE: Mezősi 3, BALOGH 12, Preisinger 3/3, Püspöki 5/3, Plózer 4. Csere: Horváth 1, Nemény, Hegyi 2, Farkas, Kardos. Edző: Szabó László.
 
A nyugati csoport jelenlegi első és harmadik helyezettjének első összecsapásán, Szombathelyen 29 pontos TF-siker született. Hazai kosárral indult a mérkőzés, azonban a vendég csapat bátor támadójátékának köszönhetően az első percekben még vezetett. Az első percek bizonytalansága után azonban nagy fölénybe került az esélyes hazai gárda. A TFSE Kenyeres Anett (18/6 pont, 6 lepattanó, 5 szerzett labda, 2 gólpassz, 28 VAL) és Király Andrea (21/15 pont, 8 lepattanó, 7 gólpassz, 29 VAL) kiváló dobóformájának köszönhetően az első negyed végére már 22 pontos előnyt tudott magáénak. A vendéglátó lelkesedése továbbra se lankadt, sőt, agresszív védekezésével rengeteg eladott labdára kényszerítette ellenfelét a TF, amelyből gyors, könnyű kosarakat szereztek játékosai. 56-18-as eredménnyel fordulhattak a csapatok a félidőre.
 
A második félidő az elsőhöz hasonló képet mutatott: a hazaiak egy negyedben sem engedtek 10 pontnál többet ellenfelüknek, magabiztos, lendületes örömkosárlabdát játszva, az előnyt negyedről negyedre növelték, és esélyt sem adtak a vendég alakulatnak. Az utolsó 10 perc már tényleg az élvezetekről szólt, hazai oldalról szinte minden játékos pontot tudott szerezni. Végül a vártnál nagyobb különbséggel, 105-30-ra, magabiztosan győztek a TF-hölgyek.
 
Kováts Gabriella: - Ma felülmúltuk önmagunkat, jó energiák mozogtak a pályán, és nagy lendülettel tudtunk négy negyeden keresztül játszani. Ebben nagy szerepe volt a meglepetés szurkolótáborunknak, innen is sok-sok ölelés felnőtt csapatunknak! Sok sikert ellenfelünknek a továbbiakban!
 
Szabó László: - Gratulálok a TF csapatának! Azt hiszem, az idei bajnokesélyes vert meg minket.
 
 
 
Ludovika Csata - Közgáz SC és DSK 46-54 (8-6, 14-22, 14-16, 10-10)
Budapest, Ludovika Aréna, 20 néző. V.: Tóth, Kozma.
 
Ludovika Csata: Darvas 8, BORZA 16/6, SZARKA ZS. 9, Peti 3, Süle 6. Csere: Kovács A., Lantos 2. Edző: Vincze Viktória.
 
Közgáz SC és DSK: VÁRI 14/3, KISS A. 12, Kovács O. 4, Munkácsi 7, Ryan 7. Csere: Garami, Horváth P., NÉMETH V. 10, Szanthoffer, Szarka. Edző: Németh Kata.
 
Meglehetősen pontszegényen indult az összecsapás. A rengeteg kihagyott dobás közepette az 5. perc elején 6-1-re vezetett a Közgáz, amely a negyed második felében pont nélkül maradt, és a Csata is csak 7-et szerzett ebben az időszakban. A második etapban elkapta a fonalat a két fél. A hazaiakat Borza Laura, a vendégeket Vári Anna pontjai repítették. A félidő hajrájában néhány ponttal megléptek a vendégek, 22-28 volt az állás a nagyszünetben. A térfélcsere után többször is fel tudott zárkózni egyetlen kosárnyira a Csata, de rendre leszakította ellenfelét a Közgáz. 34-31-es vezetésük után egy 6-0-lal 9 ponttal elléptek a vendégek a negyed hajrájában. Csaknem a záró játékrész közepéig tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét a Közgáz. Vári találatával 10 pontra nőtt a vendég együttes előnye, és innen már rutinosan megtartotta előnyét a Közgáz, a végén 8 pont lett a különbség. A vendégek megérdemelt sikert arattak a Ludovikán, de a Csata is jobban teljesített, mint legutóbb - az igazán szoros meccshez azonban szüksége lett volna még egy ponterős teljesítményre.
 
Vincze Viktória: - Sokat fejlődtünk a legutóbbi mérkőzéseink óta, és megvolt a küzdés is a pályán. Jó az irány. A Közgáznak gratulálok a győzelemhez, de a mieinknek is jár a dicséret!
 
Németh Kata: - Örülök a győzelemnek, gratulálok mindkét csapatnak!
 
 
 
 
UNI Győr - PTE-PEAC 76-40 (23-13, 23-4, 16-14, 14-9)
Győr, Egyetemi edzőcsarnok, 20 néző V.: Fülöp, Novák.
 
UNI Győr: ROZMÁN 10, BAFFY 7/3, Horváth D. 8/6, Perl 7/3, BÁNSZEGI 13. Csere: Bognár 9/3, Pozsgai 4, REIDER 6, Sándor, Inczédi 4, Chroméj 6, Horváth B. 2. Edző: dr.Barthalos István.
 
PTE-PEAC: Némedi 9, Halaseh 8/6, Asztalos 3/3, NÉMETH B. 6, BÁTAI 6. Csere: Lukács 6, Janho 2, Tóth L.. Edző: Gyenge Gábor.
 
Kemény, harcos játékkal indult a mérkőzés, a pontosabban játszó hazaiak az első negyed végére 10 pontos előnyt szereztek. A második etap nagyon egyoldalú játékot hozott: a Győr jól védekezett, sok szerzett labdája volt, amiből ziccerezett, így a hazaiak a szünetre gyakorlatilag el is döntötték a mérkőzést. A Pécs a második félidőben zónával próbálkozott, amivel meg is lepte a győrieket. Térfélcsere után már kiegyenlített volt a játék, de a sima győri győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben.
 
dr. Barthalos István: - Nagyon szépen fejlődik a pécsi csapat. Gratulálok az edzőjüknek, látszik, hogy szépen dolgozik a lányokkal! Úgy gondolom, hogy hoztuk a kötelezőt, és készülünk a következő, Közgáz elleni mérkőzésünkre.
 
Gyenge Gábor: - Először is gratulálok a Győrnek a győzelemhez, abszolút megérdemelt volt! A lányaimnak nem gratulálok, mert gyakorlatilag semmit nem tartottunk be abból, amit megbeszéltünk, úgyhogy saját dolgunkat nehezítettük meg. Mégis ez a különbség ránk nézve hízelgő, nem maradtunk szégyenben. Legalább ekkora különbség van a két csapat között.
 
 
 
 
Fotó: Práczki Péter

Vármegyei szövetségek