Női Amatőr: Először nyert a TFSE-MTK U23-as együttese
05
Mar
2023
Női Amatőr: Először nyert a TFSE-MTK U23-as együttese
2023. március 5.  |  20:23
Több igen élvezetes, színvonalas találkozót rendeztek a legutóbbi játékhéten a Női Amatőr NB I-ben. Ilyen volt a piros csoportban a baranyai rangadó, amelynek végén a második negyed közepén még 10 pontos hátrányban lévő PINKK-PVSK fiatalok örülhettek, s ilyen volt a BKG II - Baja összecsapás is, amelyen összesen 25 triplát dobtak a két csapat játékosai. Ugyanebben a csoportban Szegeden megszerezte első győzelmét a TFSE-MTK U23-as csapata. A fehér csoportban több remek egyéni teljesítményt hozott a Sportdarázs-Törekvés, valamint a DKKA-ZTE találkozó - mindkettő hazai sikerrel végződött. A zöld csoportban küzdelmes "szomszédvári" rangadót nyert meg az MTK-TFSE a Vasas II ellen, a Nyíregyháza pedig 10 ponttal győzött a Zsíros Akadémia otthonában.
 
 
 
Piros csoport
 
BKG Príma Szigetszentmiklós II. - Bajai NKK 90-76
 
A negyedik negyed közepéig fej-fej mellett haladt a két együttes, a Baja Kucsora R. (19/6 p., 5 lep., 3-3 ea. és gp.), Hilcz A. (15/12 p. - 17 mk. -, 4 lep., 3 gp.), Tamás G. (15/6 p. - 20 mk. -, 6 lep., 3-3 ea. és gp.), valamint Scherer D. (13 p., 20 lep.) jóvoltából eddig tudta tartani a lépést a hazaiakkal. Ekkor azonban egy 11-0-lal a Zsámár P. (31/24 p., 5 lep., 8 gp.), Takács D. (16 p., 10 lep., 3 ea.), Gróf J. (15/3 p., 12 lep., 6 gp.), Duka L. (11/9 p., 10 lep., 5 szl.) és Andi H. (10/9 p., 3 lep.) kosaraira alapozó BKG II "döntő csapást" mért a jól küzdő vendégekre, és megnyerte a látványos, összesen 25 hárompontos kosarat hozó találkozót.
 
 
PINKK-PVSK U23 - NKA Universitas PEAC II. 81-73
 
A vendég PEAC II kezdte jobban a baranyai derbit, s a második negyed közepére Nagy R. (17/6 p., 4 szl., 3 ea., 5 gp.) és Halmágyi K. (12 p.) vezérletével 10 pontos előnyre tett szert. A PINKK fiataljai ezt követően találtak magukra, s jórészt Vincze N. (19/15 p., 7 lep., 4 gp.), Árvai N. (19 p., 10 lep., 7 szl., 5 ea.), Kovács K. (18 p., 12 lep., 5 ea., 7 gp.) és Temes B. (12/6 p., 5 lep.) eredményességére építve a harmadik negyed hajrájában megfordították a találkozót, s a záró etapot minimális előnnyel várhatták. Ennek első felét 10-4-re nyerve 7 ponttal elléptek a hazaiak, s bár a PEAC II nem adta olcsón a bőrét, a hajrában 4 pontra még visszajött, de fordítani nem tudott.
 
 
Szegedi KE - TFSE-MTK U23 56-62
 
Az alsóházi rangadó szünetében biztos győztesnek látszott a nyeretlen fővárosi vendég csapat, amely az első két negyedet Szabó Ev. (20/15 p., 5 gp.) és Kelemen B. (19 p. - 21 mk. -, 13 lep., 6 ea., 4 gp.) ponterős játékával, precízen egyaránt 20-7-re nyerve 26 ponttal vezetett. A fordulás óriási fordulatot hozott: a TFSE-MTK fiataljai "megálltak" támadásban, a hazaiak pedig vérszemet kaptak, s a Balatoni Z. (20 p., 12 lep.)-Földing A. (12/3 p., 5 lep.)-Vér A. (11/3 p. - 12 mk. -, 8 lep., 3 gp.) trió vezetésével fokozatosan faragták le tetemes hátrányukat. A szegedi lányok a hajrában 4 pontra megközelítették ellenfelüket, de fordítani már nem maradt elég erejük és idejük, így a TFSE-MTK U23-as együttese megszerezte első győzelmét.
 
 
 
Fehér csoport
 
Törekvés SE - SzPA-HSE 70-55
 
A hullámzó játékot hozó mérkőzést 9-2-vel kezdték a vendégek. A második etap elején nemcsak fordított, de egy 16-2-es bő 7 perccel 10 pont fölötti előnyre tett szert a Darázsi D. (22/12 p., 6-6 lep. és ea.)-Egri Zs. (13-13 p. és lep., 4-4 szl. és ea., 3 gp.)-Dobos K. (13 p.) trió vezette Törekvés. A félidő hajrájában azonban az SzPA egy 9-0-lal 2 pontra felzárkózott. Szünet után is folytatódott a "hullámvasutazás". A harmadik negyed első felét 12-2-re nyerve ismét a Törekvés törekvései látszottak érvényesülni, ám egy 11-2-vel ismét felzárkózott a leginkább Óvári F. (13/9 p., 3 gp.), Balsay R. (11/3 p., 6 lep.) és Ecker J. (11 p. - 16 mk. -, 8 lep., 4 szl.) pontjaiban bízó vendég gárda. Az üldözőverseny a záró etap közepéig tartott: ekkor 10-ről 6 pontra még feljött az SzPA együttese, de a hajrára belefáradt ellenfele üldözésébe, így végül 15 ponttal nyert a Törekvés.
 
 
Százhalombattai KSE - SzPA-HSE 48-64
 
A szünetig szerzett egy híján 20 pontos vezetésére, valamint Takács E. (16/12 p., 3 lep.) és Somkuti J. (15 p., 8 lep.) ponterősségére építve győzött a SzPA csapata annak a Százhalombattának az otthonában, amelynek legeredményesebb játékosa Novák A. volt 8/6 ponttal.
 
 
Radobasket Törökbálint - UNI Győr SzESE 56-82
 
A hazaiaktól egyedül a mezőny legeredményesebb játékosa, Budai D. (24 p., 6 lep.) jutott 10 pont fölé, s az ő vezetésével a Radobasket a harmadik negyed közepéig tartani tudta a lépést a győriekkel. Ezt követően azonban Küllős K. (16/3 p., 3 lep., 5 gp.), Szűts B. (13/3 p., 3 lep.), Mihály E. (12/6 p.) és Chroméj H. (11 p. - 12 mk. -, 3 ea.) vezérletével a vendégek rákényszerítették akaratukat a törökbálintiakra, s végül biztosan, 26 ponttal nyerték a találkozót.
 
 
Sportdarázs-SMAFC - Törekvés SE 81-62
 
A szünetig szerzett 10 pont fölötti előnyére, a negyedik negyed közepén bemutatott 12-2-es rohamára és nagyrészt Erdélyiová A. (24/6 p., 3-3 lep. és gp.), Molnárová A. (20/3 p., 8 lep., 5 ea., 4 gp.) és D-I. Zaja (10 p., 11 lep., 3 ea., 5 bl.) kosaraira alapozva győzte le biztosan a Sportdarázs a Dobos K. (27/6 p., 3 lep.) és Egri Zs. (25 p., 17 lep., 4 szl., 5 ea.) ponterősségében bízó Törekvés csapatát.
 
 
Dávid Kornél KA - ZTE NKK 77-70
 
Sokkal jobban, "élesebben" kezdtek a nagyrészt Kovács G. (28/15 p., 4 ea., 7 gp.), Jurkó N. (18 p. - 21 mk. -, 5 lep., 4 szl.) és Óházy J. (10 p. - 11 mk. -, 13 lep., 4 gp.) találataira támaszkodó vendég zalaiak, akik a nyitó etap közepére 13-4-es vezetést szereztek. Utána azonban rendezte sorait a DKKA, s már a negyed hajrájában átvette a vezetést. A Zele D. (27/9 p., 10 lep.) és Frindt N. (22/6 p. - 23 mk. -, 3 lep.) ponterős játékában bízó hazaiak 26-23-ra megnyerték a valóságos kosáresőt hozó nyitó negyedet. Ezt követően egészen a záró szakasz közepéig fej-fej mellett haladtak a csapatok - ekkor egy 9-1-es rohammal a DKKA eldöntötte a maga javára a találkozót.
 
 
 
Zöld csoport
 
MTK-TFSE - Vasas Akadémia II. 60-52
 
A 19-12-re megnyert első negyednek, valamint leginkább Kenyeres A. (14/9 p., 4 lep.) és Burján L. (13/6 p., 6 lep., 4 szl., 3 ea.) eredményes játékának köszönhetően nyerte a "szomszédvári rangadót" az MTK-TFSE a Gelei K. (13/6 p. - 15 mk. -, 5 lep.)-Subotic M. (11/3 p.) kettős vezette Vasas ellen.
 
 
DVTK U23 - DEAC 81-43
 
Minden negyedet megnyerve, a páratlan szakaszokban nagy fölényben játszva győzték le nagyrészt Vég-Dudás A. (24 p., 15 lep., 4 szl., 3 bl.), Oláh F. (19/9 p., 4-4 szl. és gp.) és Papp L. (14 p., 7 lep.) kosaraira alapozva simán a diósgyőri fiatalok a leginkább Baczuk V. (14/9 p., 3 ea.) és Mezei D. (10/3 p., 3-3 lep. és ea., 5 szl.) pontjaiban bízó DEAC csapatát.
 
 
Szolnoki MÁV SE - Ajka 28-78
 
A hazaiak - akiktől egyedül Csordás R. (11/3 p. - 15 mk. -, 3 lep., 7 ea.) jutott 10 pont fölé, csak a második negyedben nőttek fel a feladathoz és az Ajka csapatához, amely ezt a 10 percet leszámítva nagy fölényben játszott, és Varga A. (22/3 p., 3 lep., 7 szl., 8 gp.), Shirian F. (14 p., 13 lep., 6-6 gp. és szl., 4 ea.), Kutrik D. (13/3 p., 8 lep., 4 ea.) és Feigl F. (13 p., 10 lep., 3 gp.) vezérletével végül kerek 50 pontos győzelmet aratott.
 
 
Zsíros Akadémia Kőbánya - Nyíregyházi Kosársuli 66-76
 
A 20-12-re megnyert második negyednek, valamint nagyrészt Dobó L. (20/9 p., 4 szl.), Karakó D. (15 p., 5-5 lep. és gp., 3 bl.), Arad Zs. (14 p., 15 lep., 3 szl., 6 gp., 2 bl.) és Mátyás E. (13/3 p., 4 lep., 6 gp.) kosarainak köszönhetően nyert meg egy színvonalas találkozót a Nyíregyháza a Tatár H. (24/6 p., 4 lep., 8 gp.)-Gallyas A. (14/6 p., 4 lep., 3-3 ea. és gp.)-Szeles D. (11/3 p., 4 ea.) trió vezette kőbányai fiatalok otthonában.
 

Vármegyei szövetségek