Tippmix Női NB I: Legyőzte a Győrt, így megnyerte az alapszakaszt a Sopron
04
Mar
2023
Tippmix Női NB I: Legyőzte a Győrt, így megnyerte az alapszakaszt a Sopron
2023. március 4.  |  20:41
Magabiztos győzelemmel bebiztosította az alapszakasz első helyét a Sopron
 
A megyei rangadót Aaryn Ellenberg közeli találata indította, miután Betrice Mompremier sikeres büntetői következtek. Ezzel a hazai együttes 4-0-ás lépéselőnybe került. Ekkor azonban egy 6-0-ás vendég periódus vette kezdetét. Előszőr Jelena Brooks szerzett kosara, amivel a Sopron két pontot faragott hátrányából, majd Fegyverneky Zsófia volt sikeres, amivel egál lett a mérkőzés. Brook egy újabb találattal pedig végül a vendégek felé billentette a mérleget (4-6). Ahogy az a pontszerzésből is leszűrhető, már egészen korán megkezdődött az adok-kapok játék. A következő percekben minden egyes győri kosárra, egy soproni kosár volt a válasz, így tehát pár pontnál nagyobb különbség nem is alakult ki a felek között. Az ötödik percbe érkezve továbbra is egált, egészen pontosan 11-11-et regisztrálhattunk. Ezután viszont Gáspár Dávid együttese nagyobb sebessége kapcsolt. Zsinórban két távoli dobást is értékesítettek, amire a Győr csupán közeli találatokkal tudott válaszolni. Így tehát a vendégek kerültek ismét előnybe, a differencia 13-17-nél pedig már négy pontnál járt. A fehér-zöld gárda azonban egy pillanatra sem adta fel a harcot, s végül Peyton Williams és Bach Boglárka pontjainak köszönhetően újból egy pontra zárkózott fel (18-19). Ezzel pedig kezdetét vette a játékrész utolsó egy perce, mely során további két győri, illetve három soproni pont született.
 
A második felvonás tehát 20-22-ről folytatódhatott, az etap elején pedig jócskán felgyorsultak az események. A Sopron ugyanis egy gyors 5-0-ás szakasszal folytatta a játékot, miután Ellenberg pontjai következtek. A Győr irányító légiósa előszőr közelről volt sikeres, majd egy jól időzített triplát süllyesztett a vendégek hálójába, mellyel ismét két pontra hozta fel csapatát. Ezzel azonban még nem ért véget a sorozatos pontszerzés. Előszőr Sitku Zsuzsanna állt be a pontszerzők sorába, majd Fegverneky pontjai következtek, amivel ismét meglépett a címvédő. 25-31-nél így tehát Cziczás vezetőedző kért időt a Győrnek. Visszatérve azonban megint csak kiélezetten folytatódott a játék. A főszerepet ezúttal Dubei Debóra játszotta, kinek vezetésével ismételten partiba került a hazai alakulat, majd Dombai Réka is becsatlakozott gyönyörű hárompontosával, amivel 32-33-ra változott az állás. Ekkor pedig már a vendégek kértek időt eligazításra. A rövid taktikai szünet ezúttal viszont a győrieknek tett jót, visszatérve ugyanis Williams kosarával folytatódott a játék, mellyel a Győr vette át a vezetést. Azonban nem telt sok idő, s érkezett is a Sopron válasza. Yvonne Turner indított támadást, akit dobás közben faultoltak, a játékvezetők azonban szimpla személyi hiba helyett sportszerűtlent ítéltek Aaryn Ellenbergnek. Ezzel tehát két dobás, illetve a labda megtartása volt a vendégek ‘jutalma’, amivel összesen 5 pontra tettek szert. Így tehát, még Mompremier sikeres ziccerével is, a Sopron csapatáé maradt az előny. Ekkor 36-38-at regisztrálhattunk, majd Gáspár Dávid időkérése szakította meg az első félidő utolsó perceit. A hátralévő időben még Eziyoda Magbegor volt sikeres, vagyis a felek végül 36-40-ről fordulhattak.
 
A második félidő elején, az eddig megszokott módon, fej-fej mellett haladtak a csapatok. 4-4-gyel indult a harmadik negyed, vagyis a differencia egy darabig változatlan maradt a felek között. Ezután viszont ritmust váltott Gáspár Dávid együttese, és egy magabiztosabb vendég szakasz vette kezdetét. Újabb percek elteltével 10-2-es periódust regisztrálhattunk a Sopron javára, amikor győri időkérés szakította meg a játékot. Ekkor egészen pontosan 42-54-et mutatott az eredményjelző, vagyis a Győr 12 pontos hátrányba került. Visszatérve ismételten kiegyenlítődött a pontszerzés, ez viszont azt jelentette, hogy a hazai együttesnek továbbra is jelentős maradt a ledolgozandó hátránya. Ekkor két perc volt hátra a játékrészből, amikor viszont határozottabb játékképet mutattak Cziczás László tanítványai, s 49-57-nél ismét tíz pont alá férkőztek. A címvédő azonban továbbra sem hagyta magát, felvették a versenyt az ellenféllel, melynek köszönhetően magabiztosan zárták a negyedet.
 
A mérkőzés záró szakasza végül 50-60-ról folytatódhatott. Három perc elteltével a Sopron újabb négy pontot adott hozzá az álláshoz. Az így összesített 64-ből Jelena Brooks ekkor már 23 pontnál járt, Fegyverneky és Turner pedig szintén átlépték a kétszámjegyű dobott pontot. A túloldalon Beatrice Mompremier vezette a sort 16 dobott ponttal, akit Ellenberg követett 13-al. Az utolsó negyedében a különbség végül tíz pont körül kezdett el állandósulni, amit a vendégek egészen a találkozó végéig stabilan tartani tudtak. A végső hajrá 59-68-ról indulhatott. Előszőr Yvonne Turner szerzett pontokat, majd Dubei Debóra volt sikeres távolról, ezután pedig egy soproni időkérés következett. 62-70-et mutatott az eredményjelző, s csupán egy perc maradt hátra az összecsapásból. Tovább pergett az idő, a Sopron pedig egyáltalán nem sürgette a játékot. A legutolsó támadást is végül ők kezdeményezhették, melyet végül Jelena Brooks fejezett be sikeresen, ezzel pedig kialakult a 62-72-es végeredmény a Sopron Basket javára. Brooks ezzel 27-ik pontját szerezte meg, s ezzel végül a mezőny legeredményesebb játékosa lett.
 
SERCO UNI GYŐR - SOPRON BASKET 62-72 (20–22, 16-18, 13-19, 12-12)
 
TIPPMIX NŐI NB I. A, 21. forduló
Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok
Praksch Péter Árpád, Papp Péter, Györfy Rúben (Bognár Tibor)
 
SERCO UNI Győr: Ellenberg 14/3, Dombai 5/3, Oroszová, Dubei 9/3, Mompremier 18. Csere: Rozmán -, Nagy -, Weninger -, Varga -, Török 3/3, Williams 4, Bach 9/3.
 
Sopron Basket: Epoupa 1, Fegyverneky 11/3, Magbegor 8, Brooks 27/15, Sitku 2. Csere: Turner 12/3, Erdélyiová -, Stankovics 2, Czukor , Varga 2, Böröndy 7, Kunek -.
 
 
 
Ponterős teljesítménnyel nyert a TFSE-MTK és a rájátszás kapujába ért
 
Rögtön a mérkőzés elején igyekezett magához ragadni az irányítást a TFSE. Dúl Terka és Schaquilla Nunn, majd Hegedűs Janka és Papp Dia talált be. Másfél perc után 4-4 állt az eredményjelzőn. Ezt követően az első szakaszban 11 pontig jutó Hegedűs Janka villanásaival, illetve Dúl Pankra triplájával 13-4-re megugrott a házigazda. Azóta már tudjuk, hogy innentől végig a TFSE járt előrébb. A Vasas kosárcsendjét Schaquilla Nunn törte meg, de erre Lauren Manis azonnal válaszolt, így 15-6-nál már Milos Pavlovic időkérése állította meg a játékot. Ez azonban nem törte meg a hazaiak lendületét, Hegedűs Janka öt pontjával a TFSE még növelte is az előnyét. A különbség elérte a 15 pontot. Az első negyed végjátékban hosszú ideig állt a játék. Lauren Manis igyekezett szerelni Madár Esztert. A Vasas játékosa azonban nekiesett a pályát körül ölelő elválasztó palánknak. Hosszú ideig ápolták és már nem is térhetett vissza. Mivel beléptek a pályára ez idő alatt, így Milos Pavlovic és Krivacsevics Dragoljub technikait kapott. Videózást követően Manis megmozdulását pedig sportszerűtlennek minősítették. Büntetőkkel folytatódott a játék. Érdemben viszont már nem változott az állás. 10 perc után 28-14-re ment a TFSE.
 
Az első szakaszban a hazaiak a 17 mezőnykísérletükből 12-t értékesítettek és erre a második negyed elején még rátettek egy lapáttal. Ty Marshall és Lauren Manis ugyanis 34-14-re módosította az állást. 20 pontos hátrányban két perc után Papp Dia törte meg a Vasas kosárcsendjét. Dúl Panka azonban egy triplával 37-16-nál kialakította az egész mérkőzés legnagyobb különbségét. A Vasas nagy küzdő és egy pillanatra nem adta fel. Katrina Pardee nyolc pontjával faragott a hátrányán, de Tóth Orsi is 2+1-es helyzetet alakított ki. A különbség így 13-15 pont között látszott beállni a félidő hajrájára. 50-33 után az utolsó két percben Nadja Smailbegovic, Schaquilla Nunn és Papp Dia 50-39-re hozta fel a Vasast. Ezzel a vendégek végül meg is nyerték a második negyedet. A harmadik etap kezdetén is lendületben maradt Vasas. Schaquilla Nunn újabb négy pontjával folytatta a felzárkózást, majd Tóth Orsi egészen 50-45-re hozta fel csapatát. Lauren Manis büntetői jelentették a TFSE első pontjait a harmadik szakaszban. Ezt követően Ty Marshall is betalált, majd jött öt újabb pont Manis-tól. Egy 9-2-es sorozattal 59-47-nél visszaállította kétszámjegyű előnyét a TFSE. Ez volt a mérkőzés kulcsa, hiszen innentől már csak egy alkalommal tudott a korábbi 5-7 pontos tartományba visszakapaszkodni a Vasas.
 
A harmadik negyed feléhez közeledett a mérkőzés, amikor Ty Marshall tripláját követően 66-49-nél már 17 egység választotta el a feleket. Milos Pavlovic időt kért, de ezt követően Marshall tovább növelte a hazai előnyt. A Vasas tartását dicséri, hogy 68-49 után 9-0-s futással felzárkózott. Időt kért Magyar Bianka, majd Theodoreán Alexandra duplájával megszerezte 70. pontját is a házigazda. A harmadik negyedet viszont Nadja Smailbegovic hármasa zárta. A záró szakasznak 70-61-ről vágtak neki a csapatok. Theodoreán Alexandra szerezte a negyedik negyed első pontjait, de ezt követően ismét faragott a hátrányán a Vasas. Amikor Budácsik Dorka duplája célt ért, 72-65-nél ismét kialakult az előbb említett 7 pontos különbség. Ez volt az üvegplafon a Vasas számára ezen az estén. A folytatásban ugyanis Pusztai Petra és Hegedűs Janka ismét 10 egység fölé növelte a hazai előnyt. A különbség ezen 11-13 pont környékén állandósult az utolsó 6-7 percben. A hajrában Theodoreán Alexandra triplájával, illetve a Marshall-Manis páros villanásaival szakadt el a végeredményben látható arányban a TFSE, mely sikerével a rájátszás kapujába ért.
 
TFSE-MTK - VASAS AKADÉMIA 94-78 (28-14, 22-25, 20-22, 24-17)
 
TIPPMIX NŐI NB I. A, 21. forduló
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Makrai Márton, Jakab László Imre, Szilágyi Bálint (Sarkadi-Nagy Ágnes)
 
TFSE-MTK: Theodoreán 10/3, Hegedűs 18/6, Manis 18/3, Dúl P. 13/9, Dúl T. 2. Csere Baa 2, Pusztai 8, Marshall 21/3, Király 2.
 
Vasas Akadémia: Smailbegovic 15/3, Nunn 23, Papp 11/3, Tóth 5, Madár E. Csere: Budácsik 2, Szerencsés, Salamon 1, Madár K. 4, Pardee 17/9.
 
 
 
Gond nélkül hozta a kötelezőt a DVTK
 
Villámrajtot vett a DVTK HUN-Therm. Arella Guirantes és Cheridene Green találataival két perc alatt 6-0-s előnyre tett szert . Nem telt el öt perc az első szakaszból és 12-2-nél már 10 egység választotta el a feleket. A BKG elleni siker alkalmával extrát játszó Viszmeg Míra, illetve a két légiósa Samantha Cooper és Kiana Williams révén igyekezett szépíteni a Cegléd. A hazaiak egészen 16-11-re felzárkóztak. A DVTK azonban jó távoli dobásokkal – Ahy Tyra és Bernáth Réka is triplát értékesített ekkor – visszaállította nagyobb előnyét. 10 perc után 25-14-re vezettek Völgyi Péter tanítványai, akik a 16 mezőnykísérletükből 10-et értékesítettek. A második szakasz elején Arella Guirantes ismét kétszámjegyűre alakította a differenciát, de erre Szerelem-Kobolák Cintia válaszolt egy triplával.
 
A DVTK igyekezett gyorsan bebiztosítani a fölényét. 26-18 után sorrendben Bernáth Réka, Arella Guirantes és Monika Grigalauskyte is megvillant, így 32-18-nál kialakult az addigi legnagyobb differencia. Kiana Williams triplájával felelt erre a Cegléd, de ekkor már egyértelműen a DVTK akarata érvényesült. Amikor Monika Grigalauskyte hárompontosa célt ért, 39-23-ra szakadtak el a vendégek. A félidő hajrájában is remek triplákat jegyezhettünk fel. Ezúttal Milica Jovanovic villant meg kétszer távolról, kialakítva a 47-25-ös eredményét. A félidőben a DVTK úgy tartott 20 mezőnykosárnál, hogy kilenc pontszerzőt rögzíthettünk. Igazi csapatmunkát láthattunk. A harmadik negyed elején Cheridene Green növelte a DVTK előnyét. Két és fél perc alatt nyolc pont szerzett. Ezt követően pedig Bernáth Réka triplát értékesített, így 58-30-nál a 30 pontot ostromolta a különbség. Át viszont nem lépte ezt határt. Ismét Kiana Williams adott ízelítőt tudásából a hazai oldalon. Egy 8-0-s futást vezényelt, amivel 58-38-ra hozta fel csapatát.
 
A játék képe 20-23 pontos különbség mellett a harmadik negyed második felében kiegyenlítettebbé vált. Úgy tartotta magabiztos vezetését a DVTK, hogy kiválóan megoszlottak a terhek. Ismét megvillant Monika Grigalauskyte és Bernáth Réka. Az utolsó 10 percnek végül 67-44-ről vágtak neki a felek. A záró szakasz elején Kiss Angelika triplájával növelte az előnyét a DVTK. Bacsó Zsófia két duplájával pedig 74-44-nél elérte a 30 pontot a differencia. A Cegléd a végül 28 pontig jutó Kiana Williams révén faragott a hátrányán. Két triplát is értékesített a kiváló amerikai játékos. A különbség azonban így is 30 pont környékén állt be. A DVTK-nál ezen az estén Darcee Garbin volt a kimaradó légiós és Aho Nina nem lépett pályára, de így is bő rotációval zárta le a meccset a Magyar Kupára címvédőként készülő gárda. Becsülettel küzdött a Cegléd is. A negyedik negyedből Laufer Gabriella hat pontját mindenképpen ki kell emelni. A 88-59-es végeredményt végül Aho Tyra duplája alakította ki.
 
VBW CEKK CEGLÉD - DVTK HUN-THERM 59-88 (15-24, 10-23, 19-20, 15-21)
 
TIPPMIX NŐI NB I. A, 21. forduló
Albertirsa, Sportcsarnok
Balog György Attila, Rózsavölgyi Alexandra, Jankovics Viktor Zsolt (Schäffer Béla Róbert)
 
VBW CEKK Cegléd: Szabó 2, Cooper 9, Viszmeg 6, Williams 28/21, Laufer 6. Csere: Horváth, Danóczi, Szerelem-Kobolák 6, Szirony 2.
 
DVTK HUN-Therm: Aho T. 7/3, Green 16, Kányási 4, Guirantes 8, Jovanovic 10/6. Csere: Grigalauskyte 13/3, Bacsó 4, Vég-Dudás, Kiss 11/3, Oláh 4, Bernáth 11/6.

Vármegyei szövetségek