Tippmix Férfi NB I: Körmenden törte meg rossz sorozatát a Sopron
16
Feb
2023
Tippmix Férfi NB I: Körmenden törte meg rossz sorozatát a Sopron
2023. február 16.  |  08:20
Szanaszét dobta az Alba a Kaposvárt
 
Pongó és Philmore kosaraival kezdődött a találkozó. 9-0-s rohanásban volt az Alba, amikor a Kapsovár időt kért, három perc telt el a mérkőzésből. Brown közelije volt az első vendégkosár, DeCosey azonban azonnal válaszolt rá. Remekül kezdték a mérkőzést a székesfehérváriak, előnyük annak ellenére is megnyugtató volt, hogy Parsons bedobott egy hármast. 14-5 és 19-7 is volt az eredményjelzőn. A kaposváriak nehezen vették fel a ritmust, a hazaiak akarata érvényesült a pályán. Úgy tűnt, már a mérkőzés elején eldöntenék a találkozót. 33-14.
 
A vendégek két jó büntetőjével indult a második tíz perc, Brown volt eredményes. Diong szerezte az első hazai kosarat. Takács is pontot szerzett és a ráadás büntetőt is bedobta. A Kaposvár minden igyekezete ellenére nem tudott közelebb férkőzni, a 13. perc végén 41-22 volt az eredményjelzőn. Az újabb Alba-kosár már sok volt a vendégek kispadjának, időt kért Ivan Rudez. A játék képe azonban nem változott: a hazaiak uralták a játékot, magabiztosan őrizték előnyüket. 66-41.
 
Jobban kezdte a második félidőt a Kaposvár, de az Alba gyorsan rendezte sorait, így állandósulni látszott a húsz pont körüli különbség. Kosárra kosár volt a válasz, így azonban a Kaposvárnak esélye sem volt eltüntetni az első félidőben összeszedett tetemes hátrányt. A közönség dobópárbajt láthatott, egyik csapat sem töltött, csak tüzelt. Élvezetes meccs volt, kevés védekezéssel. A Kaposvárt Brown cipelte a hátán, míg hazai oldalon több jó teljesítmény is akadt, de azok közül is kiemelkedett Somogyi Ádám produkciója. 93-64.
 
Az utolsó negyed egyetlen kérdése az volt, megkegyelmez-e az Alba a kaposváriaknak, vagy befejezi, amit az első három negyedben elkezdett. Az Alba már hét perccel a vége előtt megszerezte a századik pontját, Vojvoda hintett egy triplát. A vége igazi örömjáték volt, megérdemelten nyert az Alba. 121-93
 
Arconic Alba-Fehérvár - Kometa Kaposvári KK 121-93 (33-14, 33-27, 27-23, 23-22)
 
Bajnokság, 21. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
Földházi Tamás Péter, Minár László Balázs, Lengyel Ádám József (Fekete László)
 
Arconic Alba-Fehérvár: Pongó 15/9, Somogyi 20/9, Ford 19/6, DeCosey 19/3, Philmore 13/6. Cserék: Szabó -, Vojvoda 23/3, Takács 1, Diong 9, Balsay 2, Gobi -, Szabó -.
 
Kometa Kaposvári KK: Brown 17, Petersen 14/6, Halmai, Gabric 17/12, Hughes 12. Cserék: Halmai 3/3, Parsons 10, Hendlein 10/9, Puska 5/3, Paár 5/3.
 
 
 
Nagyszerű teljesítménnyel vetett véget rossz sorozatának a Sopron
 
A rossz formában lévő Sopron kezdte sokkal jobban a meccset, Joseph két kosara után Edwards még egyenlített, Valerio-Bodon, Barnett és Jones révén azonban meglépett a vendég gárda, s mivel közben csak Omenaka tudott két pontot szerezni, Kocsis Tamásnak hamar időt kellett kérnie (4-11). Ferencz hármasa így nagyon kellett a Körmendnek, Joseph középtávolról válaszolt. Jones ziccere után már 8 ponttal vezetett az SKC, majd a légiós egy triplát is beszórt Joseph gólpassza után, Durázi azonnal visszadobta a túloldalon ezt (10-18). Durham kosara után már 10 ponnt volt a differencia, Durázi egy 2+1-gyel sietett csapata segítségére. Barnett dobott be két büntetőt, Cakarun kiosztása után Durázi volt eredményes a sarokból, Jones törte fel a ahazai védelmet két pontért, Cakarun egy pontot a vonalon hagyott, míg Barnett egy támadólepattanó után tett vissza egy könnyű ziccert. Mitchell hibátlanul célzott a vonalról, akárcsak Jones, Cakarun folytatta a büntetőpárbajt, Chambers hármasával négy pontra zárkózott a Körmend. Molnár csak egy büntetőt dobott be, a nagyiramú első negyedet Barnett pöcije zárta. 24-31
 
A második negyedet Durham zsákolása nyitotta, Joseph könnyű ziccerével tovább növelte előnyét az SKC, Cakarun középtávolija hozta tízen belülre újra a hazaiakat. Shine 45 fokból süllyesztett el egy hármast, Chambers verte meg Josephet egy az egyben, majd akcióját egy ziccerrel fejezte be. Mitchell két büntetőt dobott be, Barnett maradt teljesen üresen Joseph kiosztása után, hármasa után ismét időt kért a hazai csapat (30-41). A játékmegszakítás után Kiss dobott egy triplát, Durham bejátszását Shine váltotta két pontra. Durham zsákolt, Edwards hozott össze egy 2+1-gyet, aztán Omeneka is, Valerio-Bodon egészen elképesztő triplát dobott be a sarokból. Durázi egy pontot a vonalon hagyott, Durham dobta át Omenakát, Chambers eladott labdája után Supola fejezte be a gyorsindítást. Barnett középről szórt be egy hármast, Chambers válaszolt a túloldalon. Csendes alapvonali bedobásából Jones azonnal beleállt egy tökéletes tempóba, Durázi zsákolt szépet, így a Sopron 10 pontos előnnyel vonulhatott a nagyszünetre. 47-57
 
Chambers ugrasztott meg két soproni védőt, majd egy floaterrel fejezte be akcióját, Mitchell hármasával 5-re jött fel a Körmend. Barett pöcijével kezdte meg a második félidőben a pontgyártást az SKC, Jones folytatta egy könnyű pincérrel. Barnett nem vette komolyan, hogy Chambers triplába áll, de nem csak megtette de be is dobta azt az irányító, a vendégek légiósa két bedobott büntetővel javított (55-63). Mitchell tett a közösbe még két pontot, Jones dobott egy tempót a büntetővonalról. Valerio-Bodon akadályozta meg Omenaka zsákolását, aki így büntetőből szerzett két pontot, Molnár eladott labdáját Ferencz büntette meg. A soproni center két büntetővel javított, Mitchell válaszolt egy duplával, Valerio-Bodon pedig kintről köszönt be. Chambers két büntetőt értékesített, Barett mutatott be egy 2+1-gyet. Cakarun két pontja után ismét Valerio-Bodon dobott egy hármast, Chambers és Supola váltott kosarat. 69-79
 
Jones és Durham révén 5-0-ás futással kezdte a negyedet az SKC, így Kocsis Tamásnak időt kellett kérnie. Edwards törte meg a hazai kosárcsendet, Joseph viszont azonnal egy 2+1-et mutatott be, aztán egy triplát is bedobott, már 19 volt a differencia a két csapat között, hat és fél perccel a vége előtt (71-90). Omeneka talált be közelről, Joseph viszont nagyon belelendült a negyedik negyedben, Chambers egy triplával reagált. Az utolsó négy percre sok izgalom nem maradt, csak a különbség volt a kérdés. A Sopronnak végre sikerült lezárnia hosszú vereségsorozatát, ráadásul egy nagy rivális ellen idegenben. 82-96
 
Egis Körmend - Sopron KC 82-96 (24-31, 23-26, 22-22, 13-17)
 
Bajnokság, 21. forduló
Körmend, Körmend Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Farkas Gábor, Major Ádám (Forrai Sámuel)
 
Körmend: Chambers 22/12, Edwards 7, Ferencz 5/3, Durázi 12/6, Omenaka 11. Csere: Mitchell 13/3, Cakarun 9, Kiss M. 3/3.
 
Sopron: Joseph 17/3, Jones 22/9, Valerio-Bodon 11/9, Barnett 21/6, Durham 12. Csere: Takács N. -, Supola 4, Molnár M. 3, Shine 6, Csendes -.
 
 
 
Nagyon jól játszott a Szolnok, nem volt esélye az Oroszlánynak
 
Durham gyors kosarával indult a találkozó, majd Dorogi dobott be egy büntetőt.  Szubotics hármasa és közelije is pontos volt, 7-1-re “meglépett” a Szolnok. Dimitrijevics triplájával és Krestinin duplájával zárkóztak a vendégek. Ezt követően ismét Durham pillanatai jöttek, két duplát is bedobott a légiós. 15-6 volt a táblán, amikor időt kért az MVM-OSE Lions. Sokáig nem született kosár, végül Williamson törte meg a gólcsendet. Magabiztosan vezetett az Olajbányász. 20-9 és 24-12 is volt a táblán. A Szolnoki Olajbányász 70%-al dobott, teljesen megérdemelten nyerte ezt a negyedet Gasper Potocnik együttese. 28-14.
 
Williamson duplájával indult a második negyed, Dorogi triplával válaszolt. Az MVM-OSE Lions kicsit szigorított a védekezésén, de közelebb férkőzni nem tudtak. A negyed közepére ismét kézbe vette az irányítást az Olajbányász, többek között Szubotics büntetői is beestek. A negyed közepén 37-19 volt az eredményjelzőn. Lukács tripláját követően időt kértek a vendégek. Szubotics is betalált távolról, egyre jobban nyílt az olló. 45-19 és 48-23 is volt a táblán. A hazaik nagyon jó napot fogtak ki, az MVM-OSE Lions nem tudott mit kezdeni a “túlerővel”. 53-26.
 
A második félidőt is a Szolnoki Olajbányász kezdte jobban, Dimitrijevics egy triplával próbálta meccsben tartani a hazaiakat. A Szolnok előnye ennek ellenére nem olvadt, Szubotics és Durham igazi vezérként vitték a csapatot. A vendégeknél Dimitrijevics és Krestenin nyújtott elfogadható teljesítményt. A negyed közepén 63-31 volt az eredményjelzőn. Ruják dobott be egy közelit, az oroszlányiak becsületére váljék, a tetemes hátrány ellenére sem adták fel a találkozót. Barnes nagyon elkapta a fonalat, duplát és triplát is dobott. Az Olaj gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. 73-37.
 
Az utolsó negyedre semmi izgalom nem maradt, a találkozó korábban eldőlt. A Szolnoki Olajbányász ennek ellenére “komolyan” vette ezt a negyedet is, remek játékkal, ellentmondást nem tűrő játékkal nyerte meg a találkozót. 96-59.
 
Szolnoki Olajbányász - MVM-OSE Lions 96-59 (28-14, 25-12, 20-11, 23-22)
 
Bajnokság, 21. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
Czifra Csaba Zsolt, Frányó Péter, Pozsonyi László
 
Szolnoki Olajbányász: Durham 22/9, Lukács 8/6, Barnes 9/3, Subotic 16/6, Williamson 10/6. Cserék: Pongó 5/3, Rudner 8/6, Mokánszki 9/3, Révész 9, Gavin -, Arabo -, Vincze -.
 
MVM-OSE Lions: Illés 3/3, Dimitrijevics 11/6, Barnjak 8/3, Dorogi 6/3, Krestinin 10. Cserék: Ruják 5/3, Mucza -, Carev 7/3, Henry 9, Szabadfi -.
 
 
 
Magabiztosan győzött a Kecskemét a Honvéd ellen
 
Az 5. helyen álló Kecskemét fogadta a 12. Honvédot. A felek decemberi, fővárosi mérkőzésén 57-68-as vendégsiker született. Ezúttal Klobucar kezdte a pontgyártást, Crawley válaszolt távolról, Dramicsanin kosarát Tanoh annulálta, Crawley újabb találataival kezdett ellépni a Honvéd (4-9). Kiss és Karahodzsics palánk alatti játékára építve fordítottak a hazaiak, ezt követően felváltva estek a kosarak, Crawley dobta az utolsót a negyedben, így tíz perc után a fővárosiaknál volt az előny (17-19).
 
Boriszov pontjával indult a második játékrész, Dramicsanin megszerezte a kecskemétiek első tripláját, Karahodzsics pedig faulttal együtt volt eredményes. Dramicsanin trojkája is a vendégek gyűrűjében landolt, több, mint négy percet kellett várni a negyed első Honvéd-kosarára, végül Mijovics törte meg a lila-fehérek 13-0-s rohamát (30-22). Boriszov és Townes is ziccert értékesített, nagyon kellett a budapestieknek Mijovics újabb hárompontosa, amit Sherman első találata követett (34-27). Két középtávolival ismét kétszámjegyű lett a házigazdák előnye, ám Tanoh egymás után két távolit is a helyére küldött (38-33). Ismét Boriszov állt csapata élére, de a félidő vége a piros-fehéreké volt, Demeter buzzer hármasával három pontra csökkentették hátrányukat a nagyszünetre (43-40).
 
Klubocar és Sherman triplaváltása vezette fel a harmadik etapot, egy betörésből Wittmann is feliratkozott a pontszerzők közé (48-43). A következő percekben nem született mezőnykosár, büntetőkkel zárkózott a BHSE. Dramicsanin dobott fontos ziccert Kucsera nagy labdájából, Tanoh válaszolt, Townes két közelijével lélegzethez jutottak a hírösvárosiak (54-48). Mijovics négyből két szabaddobást értékesített, a túloldalon Townes és Karahodzsics célzott pontosan. Völgyi és Mijovics is bravúrkosarat dobott, ám Wittmann jóvoltából így is növelni tudta félidei előnyét a KTE a második kisszünet előtt (63-56).
 
A záró felvonás is egy-egy távoli találattal indult, aztán kíméletlenül büntette a vendégek figyelmetlenségét a Kecskemét, Townes labdaszerzése után ismét kétszámjegyű előnybe került a Forray-csapat (70-59). Crawley fejezett be jól egy gyors támadást, Boriszov középtávolit dobott egy mutatós akció végén. Sherman révén ismét bejött tíz alá a Honvéd, Tanoh is bátran játszott, de mindenre volt válaszuk a hazaiaknak, Wittmann triplája után 83-67 állt a táblán kevesebb, mint öt perccel a vége előtt, eldőlni látszott a mérkőzés. Nem is történt fordulat a végjátékban, mindkét oldalon lehetőséget kaptak a fiatalok, Tóth, illetve Hajdu be is talált, végül 94-77 arányban bizonyult jobbnak a tizenkettedik sikerét elkönyvelő KTE.
 
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Budapesti Honvéd SE 94-77 (17-19, 26-21, 20-16, 31-21)
 
Bajnokság, 21. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Benczur Tamás, Györfy Rúben, Rácz Zsolt Róbert (Bognár Tibor)
 
KTE: Townes 19/3, Ivkovics -, Klobucar 12/6, Dramicsanin 11/6, Karahodzsics 11. Cs: Wittmann 17/9, Boriszov 18/3, Kiss 4, Tóth 2, Fazekas -, Takács -, Kucsera -.
 
Honvéd: Simon 7/3, Tanoh Dez 20/6, Sherman 17/3, Crawley 11/3, Peringer -. Cs: Mijovics 10/6, Demeter 7/3, Völgyi 2, Hajdu 3/3, Kopácsi -, Csomós -, Reizinger -.
 
 
 
Újabb hosszabbításos győzelemmel szárnyal tovább a DEAC
 
A ZTE kezdte jobban a mérkőzést, Tóth Ádám kosara után Rakicsevics, Trice és Smith révén sorozatban 8 pontot rámolt be a vendég csapat. Közel két perces kosárcsend után O’Reilly növelte a ZTE előnyét, aztán Govens és Trice váltott kosarat (4-12). Drenovac talált be kintről, Govens, Tóth és Gáspár révén 10-0-át futott a DEAC és átvette a vezetést, jött is Kresovac mestertől az időkérés (14-12). Smith egalizált, Trice két büntetőt dobott be, majd Tóth zsákolt Gáspár átadásából. Taylor is rántott egy nagyot, Osztojics egy pontot a vonalon hagyott, Trice vitt végig egy ziccert a hazai védelem asszisztálásával. Osztojics ismét csak egy büntetőt dobott be, a negyedet Polyák hármasa zárta, amivel átvette a vezetést a Debrecen. 21-20
 
Polster triplával folytatódott a találkozó, Osztojics dolgozott szépen a festékben Taylor ellen, Polyák szerezte a második negyed első hazai pontjait egy duplával. O’Reilly maradt üresen, büntetett is egy hármassal, Polyák büntetőből is hibátlan volt. Scott középtávolról célzott hibátlanul, Smith közelről, Trice bátor betörésének jutalma két pont lett. Govens hozta közelebb övéit, Gáspár kosara után már csak egy pont választotta el a két csapatot egymástól (31-32). Osztojics ezúttal kettőből kettő büntetőt értékesített, Govens hármasával egyenlített, a vendégek centere mezőnyből is hozott két pontot a konyhára, s mivel a félidőben nem született több pont, így a ZTE vonulhatott előnnyel az öltözőbe. 34-36
 
Mócsán kosárral indult a harmadik negyed, Zsíros a sarokból süllyesztett el egy triplát, Keller pedig szemből. Ismét Zsíros villant, Taylor két büntetőt dobott be, aztán egy ziccert is, Osztojics és Mócsán váltott kosarat. Rakicsevics dobott be egy nehéz triplát és bár Mócsán visszadobta még ezt, de Trice is bezúdított egy hármast, így maradt a közte hat. Csuti is feliratkozott az eredményjelzőre, az amerikai irányító pedig ismért távolról volt eredményes, a DEAC kénytelen volt időt kérni. Nem igazán segítettek – legalábbis rövidtávon – Mandics mester intelmei, a ZTE továbbra is nagyszerűen játszott ebben a periódusban, Rakicsevics triplájával már 14 ponttal elléptek a vendégek, a negyedben már csak egy Scott kosár esett, de így is 12 pontos vezetéssel vághatott neki a 4. negyednek a Zalaegerszeg. 48-60
 
A negyedik negyed elején repülőrajtot vett a DEAC, Drenovac és Mócsán jóvoltából egy 7-0-ás futással 5-re csökkentették a különbséget. A ZTE időt kért, majd Osztojics be is talált, de Mócsán egy 3+1-gyel egy labdabirtokláson belülre hozta fel a DEAC-ot (59-62). A magyar játékos a folytatásban is tarthatatlan volt és egy újabb triplát bedobott, a ZTE támadójátéka pedig teljesen befagyott, Scott már a hazaiakat juttatta vezetéshez (64-62). Rakicsevics egyenlített, Govens verte meg Trice-ot egy az egyben. Osztojics tett vissza egy támadólepattanót, talán írni sem kell de egy Mócsán tripla volt a debreceniek válasza. A ZTE centere jutott két fontos büntetőhöz, amit be is dobott, Govens eladott labdája után Trice szórt be egy hármast, így 32 másodperccel a rendesjátékidő vége előtt két ponttal az egerszegiek álltak jobban. Ismét Govens lépett elő és egyenlített, s mivel a ZTE-nek nem sikerült pontokat szereznie a maradék időben, jöhetett a hosszabbítás. 71-71
 
A ráadás hazai kosárral vette kezdetét, a mérkőzésen csendes Drenovac tett fel egy ziccert. O’Reilly harcolt ki és dobott be két büntetőt, akárcsak Mócsán, Trice ziccerrel állította vissza a döntetlent. Mócsán középtávolija után Osztojicsnak csak egy büntetőt sikerült bedobnia, így Govens duplája után hárommal állt jobban a Debrecen. Keller elképesztően távolról dobott be egy hármast, Scott ziccerével azonban megint a DEAC vezetett. 36 másodperc volt hátra mikor Rakicsevics tört be bátran, de az utolsó szó a hazaiaké és Scotté lett, így a DEAC Mandics mester vezetésével újabb nagy skalpot gyűjtött be, és továbbra is veretlen. 83-81
 
DEAC - Zalakerámia ZTE KK 83-81 (21-20, 13-16, 14-24, 23-11, 12-10)
 
Bajnokság, 21. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok
Játékvezetők: dr. Mészáros Balázs, Goda László, Makrai Márton (dr. Gincsai János Péter)
 
DEAC: Govens 17/3, Mócsán 24/15, Gáspár 5/3, Drenovac 9/3, Tóth Á. 4. Csere: Scott 10, Polyák 7/3, J. Taylor 7, Neuwirth -.
 
Zalaegerszeg: Trice 21/9, O'Reilly 7/3, Csuti 2, Smith 6, Rakicsevics 14/6. Csere: Keller I. 6/6, Polster 3/3, Osztojics 17, Zsiros 5/3, Németh -.

Vármegyei szövetségek