Tippmix Női NB I: A Sopron simán hozta a kötelezőt, hosszabbítás után nyert a Csata
29
Dec
2022
Tippmix Női NB I: A Sopron simán hozta a kötelezőt, hosszabbítás után nyert a Csata
2022. december 29.  |  20:33
A bajnokság 14. fordulójában a Sopron Basket 104-43-as győzelmet aratott a VBW CEKK Cegléd együttese ellen. Ezzel a címvédő 13-1-es mérleggel zárta a 2022-es naptári évet.
 
A találkozót Eziyoda Magbegor kosara vezette fel, amire Kiana Williams válaszolt hárompontosával. Ezután ismét Magbegor volt sikeres, majd a vendégek oldaláról Horváth Boglárka pontjai következtek. Ezzel pedig az előny ismét a Cegléd csapatáé lett (4-5). A címvédő ekkor váltott ritmust. Gáspár Dávid tanítványai sorozatban 10 pontot szereztek, míg ellenfelük egyet sem, amivel nemcsak a vezetést vették át, hanem magabiztos előnyt is kialakítottak. A felek közti különbség végül 16-5-nél lépte át a tíz pontot. A Sopron remek sorozata ezzel azonban még nem ért véget. A hazaiak egymásután szerezték a pontokat, és már egy 19-0-ás periódust regisztrálhattunk, amikor a CEKK vezetőedzője kért időt. Ekkor 23-5-öt mutatott az eredményjelző. A rövid taktikai szünet viszont láthatóan jót tett a vendég együttesnek, ugyanis a pályára visszatérve szinte azonnal Viszmeg Líra süllyesztett egy triplát a Sopron hálójába. A Cegléd azonban még így is távol állt az egyenlítéstől. A folytatásban Erdélyiová Alexandra, illetve Alice Kunek sikeres büntetői következtek, a differencia pedig a későbbiekben Kunek középtávolijával érte el a húsz pontot.
 
A második felvonás 32-10-ről folytatódhatott. A játékrész első percei pontszerzésileg eseménytelenül zajlottak, mígnem a Sopron ismét sebességet váltott. Egy újabb 9-3-as periódus következett, amivel a hazaiak előnye közel 30 pontra nőtt. Kostas Keramidas vezetőedző végül 41-13-nál kért egy újabb időt csapatának. A folytatásban azonban továbbra sem tudta rendezni sorait a ceglédi gárda. A Sopron könyörtelen tempót diktált, amit a vendégek egyszerűen nem tudtak tartani. Ezt az eredmény alakulása is tisztán tükrözte. Tizenhat perc elteltével a mezőny legeredményesebbje Eziyoda Magbegor volt, aki a Sopron 47 pontjából 13-at szerzett. A vendégek oldalán Kiana Williams, illetve Horváth Boglárka teljesítménye ugrott ki. Az első félidő hátralévő perceiben nagy változások nem történtek. A címvédő továbbmenetelt, a második etapot pedig 23-9-el zárta. Ezzel tehát a félidő eredménye 55-19 lett, a csapatok innen fordulhattak.
 
A második félidőt hasonlóképpen a Sopron dominálta. 11-0-nál járt a harmadik etap, 66-19-et regisztrálhattunk, azaz a különbség az 50 ponthoz közelített. Ekkor szerezte meg a Cegléd is a második félidő első pontjait. Kiana williams volt sikeres távolról, amivel három pontot tudott lefaragni együttese hátrányából. A Sopron játékát azonban ez sem zavarhatta meg. Gáspár Dávid tanítványai ugyanolyan higgadtan, és koncentráltan kosárlabdáztak, mint eddig. Ekkor viszont egy pillanatra fordult a kocka, ugyanis a Cegléd egy 7-0-ás rohamba kezdett. Azonban a hazaiaknak is megvoltak a maguk válaszai, aminek köszönhetően a harmadik negyedet is magabiztosan zárták. Ekkor tehát még egy teljes negyed volt hátra a találkozóból, a győztes kiléte azonban már nem lehetett kérdéses. A mérkőzés záró szakasza 80-35-ről folytatódhatott. Újabb két perc telt el, amikor bekövetkezett az elkerülhetetlen és a differencia átlépte az 50 pontot is. Ekkor Jelena Brooks volt sikeres büntetőből. Később 90-35-öt regisztrálhattunk, amikor újabb vendég időkérés következett. A következő játékpercek már hajszálnyival kiélezettebbek voltak. Egy darabig ugyanis kosárra-kosár volt a válasz, ez azonban azt jelentette, hogy a különbség változatlan maradt. A meccs utolsó pillanataiban vitte be a végső döfést a Sopron, hiszen a végjátékban plusz 11 pontot pakoltak előnyükre. Gáspár Dávid együttese ezzel 104-43-as, azaz 61 pontos, magabiztos győzelmet aratott a VBW CEKK Cegléd csapata ellen.
 
SOPRON BASKET – VBW CEKK CEGLÉD 104-43 (32-10, 23-9, 25-16, 24-8)
 
Bajnokság 14. forduló
Sopron, NOVOMATIC Aréna
Farkas Gábor, dr. Németh Patrik, Tóth Kálmán (Németh Csaba János)
 
Sopron Basket: Sitku 3/3, Böröndy 17/6, Varga 13/9, Magbegor 25, Fegyverneky 4. Csere: Stankovic 11, Brooks 9, Turner 6, Czukor 6, Erdélyiová 2, Kunek 8/3.
 
VBW CEKK Cegléd: Horváth 12/3, Cooper 8/6, Williams 15/9, Laufer -, Kobolák 3/3. Csere: Viszmeg 3/3, Szabó 2, Szirony -, Rakita -, Danóczi -.
 
 
 
A bajnokság 14. fordulójának fővárosi rangadóján a Ludovika Csata hosszabbítás után 62-57-re legyőzte a TFSE-MTK-t.
 
Ty Marshall duplája vezette fel a találkozót, melyre Sam Fuehring válaszolt. Az elején a Csata ragadta magához a kezdeményezést. Sam Fuehring mellett Szabó Fanni és Barnai Judit jegyezte a hazaiak pontjait. Az első szakasz hajrájához közelítve 12-4-es előnyre tettek szert Horváth Bernadették. A TFSE kosárcsendjét Ty Marshall és Lauren Manis törte meg, így a negyed hajrájában 12-8-ra szépítettek a vendégek. A második negyed elején is lendületben maradt a TFSE, másfél perc alatt Ty Marshall két találatával 12-12-nél egyenlített is. Tursics Krisztián időt kért, de ezt követően Pusztai Petra duplájával a vezetést is átvette a TFSE. A Csata összesen öt és fél perces pont nélküli szakaszát Gyöngyösi Janka triplája törte meg, amivel 15-14-nél vissza is vette a vezetést a csapata.
 
Pontszegény küzdős játék jellemezte az első félidőt. A Csata 31-ből 10-et, míg a TFSE 32-ből 10-et dobott be mezőnyből. A TFSE 26-14-re vezetett a lepattanókban, de már 8 eladott labdája volt, míg a Csatának mindössze 5. A két gárda fej-fej mellett haladt, két pontnál nagyobb különbség egyik oldalra sem alakult ki. 20-18-nál erre a TFSE-nek volt esélye, majd 22-24-nél a Csatának. Végül egyik fél sem tudott ezzel élni. A félidőben 26-26 állt az eredményjelzőn. Hazai oldalon a 9 pontos Sam Fuehring volt a legeredményesebb, míg a TFSE-nél a 10 egységnél járó Ty Marshall. A harmadik negyed elején sem változott a játék képe. Pusztai Petra és Sam Fuehring triplái színesítették a találkozót. Ezt követően fokozatosan a vendégek akarata érvényesült. A TFSE Pusztai Petra második triplájával 38-33-ra lépett el, majd Dúl Panka 2+1-es megoldásával 42-35-ös előnyre tett szert. Ezzel kialakult az addigi legnagyobb különbség.
 
Kulcspillanatokat élt a mérkőzés, hiszen 7 pontos vezetésnél volt lehetősége jobban elszakadni a TFSE-nek. Ezzel nem tudott élni. A harmadik negyed utolsó két percében azonban nem szerzett mezőnykosarat. A negyedik szakasznak 43-37-ről vágtak neki a felek. Gyorsan felzárkózott 43-41-re Csata, de ezt követően ismét a TFSE tudott újítani. Pusztai Petra és Lauren Manis találataival 50-44-nél ismét nagyobb különbséget regisztrálhattunk. A fölényét azonban ezúttal sem tudták megerősíteni a vendégek, így Szabó Fanni és Sam Fuehring révén 50-50-nél egyenlített a Csata. Az utolsó három percben mindkét gárda előtt mutatkoztak győzelmi esélyek. Pusztai Petra büntetőjével 53-52-re ment a TFSE. Kevesebb, mint 4 másodperc volt vissza, amikor Czank Tímea harcolt ki két büntetőt. Az első kimaradt, a második bement. 53-53-ra alakult az eredmény és Magyar Bianka kért időt. A rendes játékidőben azonban már nem talált be a TFSE. Ty Marshall triplája időn túl érkezett.
 
A ráadás első két percében mindössze egyetlen találatot jegyezhettünk fel. Ez Pusztai Petra nevéhez fűződött. Erre Barnai Judit válaszolt, majd Sam Fuehring megszerezte csapata ötödik, de talán legfontosabb tripláját. 58-53-ra elszakadt ezzel a Csata. Innen még 60-57-re felzárkózott a TFSE, de győzelmi esélyei már nem voltak. A két csapat közös történetéhez méltó drámai küzdelemben 62-57-re nyert a Ludovika Csata és ezzel komoly lépéselőnyre tett szert a rájátszásért zajló versenyfutásban.
 
LUDOVIKA CSATA - TFSE-MTK 62-57 hosszabbítás után (12-8, 14-18, 11-17, 16-10, 9-4)
 
Bajnokság, 14. forduló
Budapest, Ludovika Aréna
Frányó Péter, Kapusi Gábor, Jankovics Viktor Zsolt (Dernei Gábor)
 
Ludovika Csata: Fuehring 18/6, Horváth 2, Czank, Szabó 4, Gyöngyösi 3/3. Csere: Gabor 2, Toman, Boros, Barnai 10.
 
TFSE-MTK: Hegedűs, Marshall 13, Manis 7, Dúl P. 5, Dúl T. 4. Csere: Theodoreán 2, Pusztai 14/6, Németh, Burján.

Vármegyei szövetségek