Női európai kupák: Dudaszós triplával győzött a Győr Törökországban
08
Dec
2022
Női európai kupák: Dudaszós triplával győzött a Győr Törökországban
2022. december 8.  |  21:00

A női Euroliga 5. fordulójában, a B-csoportban a DVTK HUN-Therm 64-58-as sikert aratott a Spar Girona otthonában. Ezzel Völgyi Péter együttese megszerezte második sikerét a főtáblán és tartja 6. helyét a csoportjában.

Rebekah Gardner duplája vezette fel a találkozót. A DVTK első találatára közel három és fél percet kellett várni. Ekkor Cheridene Green villant meg. A folytatásban ugyan még 9-4-re ellépett a Girona, de összességében időben megfogta a meccset Völgyi Péter együttese. Amikor Bernáth Réka triplája célt ért, 13-13-nál már egyenlített a magyar csapat. Bernáth Réka nem hibázott dobást az első 10 percben, két hárompontosa és egy duplája is a gyűrűben landolt. A második triplájával 19-16-nál rövid időre a vezetést is sikerült megszerezni. A hajrában egyenlítettek a hazaiak, de a 19-19-es első szakasz több, mint biztató volt a folytatásra nézve. A második negyed is hasonlóan alakult, mint az első. Kisebb lépéselőnybe került a Girona, de 24-20 után 9-2-vel 29-26-ra fordított a DVTK.

Ki kell emelni Cheridene Green játékát, aki már a félidőben 11 pontnál járt és például triplát is értékesített. Éppen az alakította 29-26-ra az eredményt. A félidő utolsó három percében fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok. Maria Araujo találata révén a félidőben 33-32-re a Girona ment. A DVTK 29-ből 12-t, a Girona 31-ből 11-et értékesített mezőnyből. Ennek köszönhetően a több eladott labda és a lepattanócsatában mutatkozó kisebb különbség is belefért. A harmadik negyedet Kányási Veronika négy pontja vezette fel, majd jött Arella Guirantes és Cheridene Green, így 40-35-nél már 8-2-ben voltak a mieink. Azóta már tudjuk, hogy ez a döntő futás. Innentől kezdve ugyanis végig a DVTK járt előrébb. Arella Guirantes lépett fel vezérré, aki egymaga 9 pontot szerzett ebben a periódusban.

A Gironának 45-43-nál volt labdája az egyenlítéshez vagy a fordításhoz, de ezzel nem tudott élni. Innen Arella Guirantes, Kányási Veronika és Bernáth Réka révén 51-44-re elszakadtak a mieink. Az utolsó 10 percnek 53-46-ról vágtak neki a csapatok. A harmadik negyedben megnyerte a lepattanócsatát a DVTK és ebben a 10 percben mindössze 3 eladott labdája volt. Óriási lehetőség kapujába ért Völgyi Péter együttese. Arella Guirantes, Darcee Garbin és Aho Nina folytatta a pontgyártást, így 61-49-nél átlépte a 10 egységet a differencia. Amikor ez megtörtént, még 6 perc 45 másodperc volt hátra. Ezt azért fontos kiemelni, mert a következő négy percben nem talált be a DVTK. A védekezés viszont stabil maradt és így 61-54-ig tudott csak felzárkózni a Girona. Cheridene Green büntetője törte meg a kosárcsendet, de ezt követően még 62-58-ra szépített a házigazda. Völgyi Péter időkérése után a hajrában Darcee Garbin nem hibázott büntetőt és ezzel óriási bravúrral nyert a DVTK.

 

Spar Girona - DVTK HUN-Therm 58-64 (19-19, 14-13, 13-21, 12-11)

Euroliga, 5. forduló
Girona, Pavello Fontajau
Valentin Oliot (Franciaország), Sonia Teixeira (Portugália), Laura Coanus (Franciaország) - Bruno Casinha (Portugália)

Spar Girona: Cornelius, Araujo 8, Etxarri 4, Gardner 7, Labuckiene 4. Csere: Drammeh 10, Flores 2, Murphy, Tolo 21, Parra 2.

DVTK HUN-Therm: Green 16/3, Kányási 11, Aho N. 6, Garbin 7/3, Guirantes 13/3, Aho T., Kiss 1, Bernáth 10/6.

 

Az Euroliga 5. fordulójában a Sopron Basket hazai pályán 75-53-as vereséget szenvedett a Salamancától.

Fennállása során 12. alkalommal mérte össze az erejét a Sopron a Salamancával. Az elmúlt két évben az elődöntőben találkozott a két együttes. Ezúttal csoportmeccsre készültek a felek, de a válogatott szünet és a keretekben bekövetkezett változások után mindkét oldalon nagy várakozás előzte meg a forduló rangadóját. Idegesen kezdtek a csapatok. Az első percekben mindkét gárdánál több hiba csúszott a játékba. A Sopron Ezi Magbegor, Jelena Brooks és Turner Yvonne révén 5-2-es előnyre tett szert. Ezt követően pedig még 7-4-re is vezettek a mieink. Ekkor még öt perc volt az első szakaszból. A vendégek Maria Cazorla triplájával egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. Bridget Carleton hárompontosával 14-7-re módosult az állás és már Gáspár Dávid időkérése állította meg a játékot. Carleton egymaga 8 pontot szerzett az első szakaszban. A különbség érdemben nem változott a hajrában, így 10 perc után 21-12 állt az eredményjelzőn.

A második negyed elején a továbbra is remeklő Bridget Carleton triplájával lélektani 10 pont fölé ment a különbség és ezt tudta is tartani a vendég gárda. Négy perc telt el, amikor 28-16-nál Gáspár Dávid magához rendelte tanítványait. A játék képe érdemben nem változott. A Sopron a 22 mezőnykísérletéből mindössze 7-et értékesített 20 perc alatt. Ráadásul ehhez 10 eladott labda párosult, melyet könyörtelenül megbüntetett a Salamanca. 34-24 után a félidőt 12-0-val zárták a vendégek és ezzel 46-24-re léptek el. A Salamanca lelki állapotát és önbizalmát jól mutatja, hogy 0,2 másodperc alatt egy időkérést követően a félidő legvégén még egy dudaszós találatot is szereztek. Videó után nem adták meg a játékvezetők, de árulkodó jelenetsor volt. A Sopron tartását dicséri, hogy egy pillanatra nem adta fel a meccset. Turner Yvonne öt pontja, illetve Ezi Magbegor és Jelena Brooks büntetői 46-35-re hozták fel a mieinket a harmadik negyed elején.

Roberto Iniguez időkérése állította meg a játékot a soproni felzárkózás után. Mariella Fasoula duplája törte meg a vendégek kosárcsendjét. Ez összességében egy 13-2-es spanyol futást vezetett fel. A harmadik negyed utolsó percében visszaállt a 20 pont feletti különbség. Bár még egy negyed előttünk állt, de ezt követően a játék képe már nem tartogatott esélyt a fordításra.  A 61-41-ről induló záró szakaszban sem csökkent a mérkőzés ritmusa. Minden pontnak lehet jelentősége a végelszámolásnál. A Salamanca előnye 75-46-nál a 29 pontot is elérte. Varga Alíz törte meg a Salamanca jó sorozatát, majd a végül 14 pontig jutó Ezi Magbegor következett. Mezőnyből is eredményes volt, faultot harcolt ki és blokkolt is. 75-50-nél Roberto Iniguez kért időt. A Sopron még a végjátékban is tudott szépíteni, így végül 29 egységről 22-re dolgozta le a különbséget és 75-53-as vereséget szenvedett.

A Sopron az idei évadban a második vereségét szenvedte el az Euroliga B-csoportjában, így 3/2-es mutatóval várja a folytatást.


Sopron Basket - Perfumerias Avenida Salamanca 53-75 (12-21, 12-25, 17-15, 12-14)

Euroliga, 5. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
Anastasios Kardaris (Görögország), Veronika Vavrova (Csehország), Suzana Vujicic (Montenegró) – Eleonora Rangelova (Bulgária)

Sopron Basket: Kunek, Fegyverneky, Magbegor 14, Brooks 16, Turner 10/3. Csere: Varga 2, Stankovic 4, Czukor 3, Böröndy 6.

Perfumerias Avenida Salamanca: Cazorla 6, Crvendakic 9/3, Vilaro 2, McCall, Reisingerova 9. Csere: Rodriguez 8/6, Dominguez 7/3, Gulbe 2, Nogic 2, Carleton 17/15, Fasoula.

 

EURÓPA KUPA

 

Az Európa Kupa 5. fordulójában a SERCO UNI Győr, Aaryn Ellenberg utolsó másodperces hárompontosával, 70-69-es, bravúros győzelmet aratott a török Botas Spor otthonában.

A sűrű nemzetközi nap első találkozóját Egle Sventoraite büntetője indította, amivel a Botas Spor került lépéselőnybe. Ezután következett Sabina Oroszová hárompontosa, amivel a Győr vette át a vezetést. Oroszová újabb duplája után már 1-5 volt az állás, majd egy hazai időkérés szakította meg a játékot. A Győr eddigi mérkőzéseit tekintve, ez az összecsapás azonban szokatlanul lassan kezdődött. Öt perc elteltével csupán 2-5-öt regisztrálhattunk – míg a hazai együttesnek hét rádobása volt, addig Cziczás László gárdájának összesen nyolc. Az események mondhatni ezután sem pörögtek fel túlzottan, ennek ellenére, a Győr szépen lassan tovább tudta növelni előnyét. Egészen pontosan 8-9-ig, amikor is a török gárda 1 pontra zárkózott fel. A győrieknél viszont továbbra is Sabina Oroszová volt a legeredményesebb – kilencből 7 pontot a győri légiós szerzett. Ezután is pörögtek a másodpercek, percek, míg végül a Botas ismét megfordította a mérkőzést. A negyed utolsó perce 12-9-ről kezdődhetett, amikor a játékvezetők Destiny Slocumnak ítéltek sportszerűtlen hibát. Aaryn Ellenberg állhatott érte a vonal mögé, mely dobást végül sikeresen értékesített. A játékrész így 12-10-el végződött.

A második felvonás egy 5-0-ás török futammal vette kezdetét. A jobb hazai periódust végül Dombai Réka büntetői szakították félbe. Ezzel megkezdődött az adok-kapok játék. Ez azonban nem kedvezett a győrieknek, így ugyanis nem igazán tudtak közelebb férkőzni ellenfelükhöz. Három perc elteltével 21-14-et mutatott az eredményjelző. Ekkor kapcsolt nagyobb fokozatba a Győr. Védekezésben is agresszívabban léptek fel, illetve dobásaikat is jobb százalékban értékesítették. Ennek a játéknak köszönhetően előszőr két pontra jöttek fel, majd Dubei Debóra triplájával meg is fordították a meccset. 23-24-nél tehát hazai időkérés következett. Ezután Ellenberg ziccerével folytatódhatott a játék. Később egy újabb rövid szünet következett, ezúttal technikai okok miatt. A Botas egyik játékosa, Melis Gulcan ugyanis sérülést szenvedett, akit csapattársai kísértek le a pályáról. Ez ‘jó’ ébresztő volt a hazai együttesnek, mely szinte azonnal, ismét maga felé billentette a mérleget. Ezután, egy darabig fej-fej mellett haladtak a felek, mígnem a bírók ezúttal Ellenbergnek ítéltek sportszerűtlen hibát. Ekkor ugyanis a Botas Spor négy pontos előnyre tett szert (34-30). A félidő végül Oroszová hárompontosával ért véget, amivel a félidő eredménye 34-33-ra változott.

A harmadik negyedet Victoria Macaulay találata vezette fel, miután ismét fej-fej mellett haladtak a csapatok. Egészen pontosan 39-39-ig, amikor a találkozó újból kiegyenlítődött. Ezután 44-41-nél keletkezett megint nagyobb különbség. Bár a hazaiak javára, a Győr viszont továbbra sem hagyta magát. Sorozatban 6 pontot szereztek, amivel 44-47-re változtatták az állást. A törökök azonban végül ismét felzárkóztak. A kijelző 48-49-et mutatott és hazai időkérés következett. A pályára visszatérve, szinte azonnal Macaulay volt sikeres, egymás után kétszer is. Ez a két találat ugyan három pontra növelte a Botas Spor előnyét, a játékrész viszont Török Ágnes triplájával végződött, amivel újból egál lett a mérkőzés.

A záró szakasz tehát 52-52-ről folytatódhatott, a játék képe pedig változatlan maradt. Minden egyes hazai találatra, egy vendég kosár volt a válasz. A párpontos előnyt azonban továbbra is a török együttes élvezhette. Az utolsó öt perc következett, amikor 63-56-ot regisztrálhattunk, ekkor pedig Cziczás László kért időt tanítványainak. A pályára visszatérve viszont továbbra sem igazán tudták rendezni soraikat a győriek, a felek közti különbség pedig közel tíz pontra nőtt. Következhetett tehát a mérkőzés utolsó két perce. A kijelző 67-60-at mutatott, vagyis a Győrnek hét pontot kellett ledolgoznia az egyenlítéshez. A végső hajrát a Botas Spor időkérése vezette fel, miután Sabina Oroszová dobhatott két büntetőt. A Győr bedobójának mindkét dobása sikeres volt, ami újabb pontokat faragott csapata hátrányából. A játékvezetők ekkor újabb sportszerűtlen hibát ítéltek, ezúttal Sevgi Uzun szabálytalankodott Bach Boglárkával szemben. A faultért Bach szintén kettőt dobhatott, ám ezek közül csupán egy lett találat. 67-63-ra változott tehát az állás, és vendég időkérés következett. Visszatérve a Győr minden energiáját mozgósította, amivel végül két pontra zárkóztak fel (69-67). Az utolsó másodperceket még megszakította egy török időkérés, miután 24 másodperce volt támadnia a Botas együttesének. A győriek viszont labdát szereztek, melyből Aaryn Ellenberg indított támadást. A kis irányítót még fault árán sem tudták megállítani, majd az utolsó pillanatban egy triplát süllyesztett az ellenfél hálójába. Ezzel a Győr egy pontos, bravúros győzelmet aratott a Botas Spor otthonában (69-70).

A Győr az idei kiírásban a negyedik sikerét ünnepelhette és már biztosan továbbjutó. Cziczás László tanítványai óriási lépést tettek az F-csoport első helye felé. A csoportkört a győriek jövő héten a litván Kibirkstis csapata ellen zárják.


Botas Spor - SERCO UNI Győr 69-70 (12-10, 22-23, 18-19, 17-18)

Európa Kupa, 5. forduló
Anakara, Ankara Aréna
Jelena Tomic, Ciprian Stoica, Alexandra Stan (Stavri Bello)

Botas Spor: Slocum 14/9, Sventoraite 13, Uzun 15/3, Gulcan 5, Macaulay 17. Csere: Avci -, Cidal 5/3, Buyukayan -, Gulcelik -, Gunay -, Kiran -.

SERCO UNI Győr: Bach 4, Dubei 6/6, Mompremier 15, Oroszová 14/6, Ellenberg 15/3. Csere: Nagy 2, Baffy -, Dombai 6, Török 6/3, Varga -, Weninger -, Williams 2.

 

Az Európa Kupa ötödik fordulójában az NKA Universitas PEAC 69-58-as vereséget szenvedett az Elitzur Landco Ramla otthonában.

A mérkőzést Tyrone Mosby találata indította, melyre Cassidie Burdicktől érkezett a válasz. A PEAC légiósa büntetőkből volt sikeres. A felek ezután is fej-fej mellett haladtak, mígnem a Ramla 7-4-nél három pontos előnyt alakított ki magának. Nem telt el viszont sok idő, és a pécsiek Sierra Calhoun triplájával kiegyenlítettek (7-7). A vezetést azonban nem tudta átvenni Jovan Gorec együttese. Következőnek ugyanis Shakira Austin talált be, amivel ismét a hazaiak felé billent a mérleg. A Ramla ezután még nagyobb lendületet vett, és egy 9-0-ás sorozattal közel tíz pontra növelték a felek közti különbséget. 16-7-nél tehát pécsi időkérés következett. A rövid taktikai eligazítás után a PEAC magabiztosabban tért vissza a pályára. Jovan Gorec tanítványai azonban továbbra is túl sok hibát vétettek, amiket a hazai együttes mind megbosszult. Így tehát, kevesebb, mint egy perc leforgása alatt a differencia elérte a 10 pontot (19-9). A negyed utolsó pereiben Kiss Virág és Wentzel Nóra játéka dominált, amivel a Pécs összesen négy pontot tudott lefaragni hátrányából.


A második felvonás 20-13-ról kezdődhetett, és a játékrész első kosarát Maxuella Lisowa Mbaka szerezte. Hatalmas harcok folytak a pályán, a Ramla dominanciája pedig még a képernyőn keresztül is érezhető volt. Bár a PEAC sem adta fel a küzdelmet, Jovan Gorec együttesének ennél többre volt szüksége a fordításhoz. Három perc elteltével 22-13-at regisztrálhattunk, vagyis ez idő alatt csupán egy találat született. Ekkor következett Elina Babkina távoli, illetve Shakira Austin közeli találata, melyek még határozottabbá tették a Ramla előnyét. A Pécs azonban továbbra sem találta a ritmust. A játékukat tekintve a potenciál megvolt bennük, hogy szorosabbá tegyék a mérkőzést, keménységük viszont nem egyezett a hazaiakéval. 27-15-nél a Ramla időkérése miatt állt a játék, majd visszatérve Cassidie Burdick dobhatott két büntetőt. Kettőből csupán egy találat született. A folytatásban viszont Sierra Calhount is dobás közben faultolták, aki pedig mindkét büntetőjét értékesítette. A különbség azonban továbbra is 11 pont maradt, a válasz ugyanis azonnal érkezett Eden Rotbergtől. Egy pillanat alatt igazi adok-kapok játék kerekedett. A nagyszünetig azonban a differencia csupán egy pontot változott, így a felek végül 34-24-ről fordulhattak.

A második félidő is hasonló ritmusban folytatódott. Kosárra-kosár volt a válasz, így a különbség három perc elteltével sem változott. Ekkor 39-29-et regisztrálhattunk. A Ramla legnagyobb fegyverének továbbra is Shakira Austin számított, aki a mezőny legjobbjaként már 14 pontnál járt. A PEAC oldaláról Sierra Calhoun állt Austin játékához a legközelebb, aki pedig 12 pontot gyűjtött. Ez azonban láthatóan nem volt elég. A vendégek egyre több hibát vétettek, nemcsak védekezésben, hanem támadásban is, amit a Ramla mind ki is használt. 46-34-nél ismét Austin dobott kosarat szerzett labdából, ez pedig már időkérésre kényszerítette Jovan Gorec vezetőedzőt. A pécsiek azonban visszatérve sem tudták igazán rendezni soraikat. 52-40-et mutatott az eredményjelző, amikor is a negyed utolsó egy perce következett. Előszőr Eden Rotberg talált be távolról, majd Sierra Calhountól érkezett a válasz. A játékrész végén a különbség ismételten tíz pontot állt, 55-45-ről kezdődhetett tehát a mérkőzés záró szakasza.

Az utolsó etap első percében a PEAC, hosszú idő óta előszőr, ismét tíz pont alá férkőzött. A védőtérfélen azonban továbbra is voltak hiányosságaik, ami jóval nehezebbé tette dolgukat. Ezt a Ramla nagyon okosan kihasználta, amivel magabiztosan tudták tartani előnyüket. Pergett az idő, amikor Wentzel Nóra süllyesztett egy hármast az ellenfél hálójába. A válasz viszont ismét a hazai oldalról érkezett (61-50). Ezután lelassult a pontszerzés, a játék ritmusa azonban változatlan maradt. Nagyon gyorsan kosárlabdáztak a csapatok, amivel a hibák száma is megnövekedett. 63-52-nél végül a Ramla időkérése vetett véget a rohanásnak. A folytatásban viszont egyre inkább biztosabbá vált a hazaiak sikere. Három percre a találkozó vége előtt a különbség továbbra is tíz ponton táncolt, a PEAC pedig nem találta a fogást ellenfelén. 69-56-ot mutatott a kijelző, amikor kezdetét vette a mérkőzés hajrája. A pécsiek minden energiájukat mozgósították, de csupán egy további találatot sikerült szerezniük a lefújásig. Az Elitzur Landco Ramla – NKA Universitas PEAC találkozót végül 69-58-ra a Ramla együttese nyerte. A Pécs legponterősebb játékosa a 16 egységig jutó Kiss Virág lett, míg Cassidie Burdick 11 pont, 11 lepattanós dupla-duplát ért el. A mezőny legjobbja viszont a 22 ponttal záró Shakira Austin lett.

 

Elitzur Landco Ramla - NKA Universitas PEAC 69-58 (20-13, 14-11, 21-21, 14-13)

Európa Kupa, 5. forduló
Ramla, Kiryat Menachem
Emmouil Tsolakos, Mikheil Vartanov, Nikolaos Triopanos (Merab Ratishvili)

Elitzur Landco Ramla: Austin 22, Babkina 9/9, Baron -, Rotberg 14/6, Mosby 16/3. Csere: Mbaka 8, Danan -, Dudásova -, Eliyahu -, Fleischer -, Kayuf -.

NKA Universitas PEAC: Burdick 11, Calhoun 15/9, Katanic -, Kiss 16/6, Wentzel 5/3. Csere: Laczkó 2, Kaszás-Pap -, Kötő -, Sanchez 2, Selcova 7/3.

Megyei szövetségek