Női Európa Kupa: A PEAC győzött Törökországban, a Győr kikapott Litvániában
10
Nov
2022
Női Európa Kupa: A PEAC győzött Törökországban, a Győr kikapott Litvániában
2022. november 10.  |  22:00

Törökországi sikerével őrzi veretlenségét az Európa Kupában a PEAC

 

Az Európa Kupa 3. fordulójában az NKA Universitas PEAC 64-56-os győzelmet aratott a török Hatay otthonában. Ezzel a csoportkör felénél a pécsiek őrzik veretlenségüket a sorozatban.

Markeisha Gatling találatával a Hatay szerzett vezetést az első percben. A pécsiek első találatát Kiss Virág hárompontosa jelentette. Nem sokkal később Sierra Calhoun is betalált távolról. Bátran vállalkozott hárompontosokkal a PEAC. Az első negyedben 9 pécsi kísérletet jegyezhettünk fel, amiből négy utat talált a gyűrűbe. Ezek ráadásul keretbe foglalták az első szakaszt, hiszen 12-12 után Sierra Calhoun két újabb triplájának köszönhetően vezetett is 18-16-ra a pécsi együttes. A második szakasz elején Cierra Burdick növelte a mieink előnyét. A hazaiak 20-20-nál egyenlítettek, de Beatriz Sanchez megszerezte PEAC ötödik tripláját és ezzel 23-20-ra ismét a magyar csapat ment.

Hullámzóan alakult a második negyed, de a PEAC tartását dicséri, hogy mindig tudott a török kísérletekre felelni. A Hatay 25-25-nél egyenlített, majd 29-27-nél a vezetést is megszerezte. Kiss Virág és Simon Zsófia révén azonban 32-29-nél újra a mieinknél volt az előny. A félidő utolsó percében egyik fél sem talált be, így maradt ez az állás a nagyszünetre is. A hazaiak 33-ból 13-at, a pécsiek 34-ből 12-t értékesítettek mezőnyből az első 20 percben. A harmadik negyed elején nem telt el két perc és 34-32-nél ismét a hazaiak vezettek. Ez már a nyolcadik alkalom volt ezen a délutánon, hogy változott a vezető csapat kiléte. Cierra Burdick és Kiss Virág azonban nem hagyta, hogy ellépjenek a törökök. A hazaiak legnagyobb előnye így 41-36-nál 5 pont volt.Hullámzóan alakult a második negyed, de a PEAC tartását dicséri, hogy mindig tudott a török kísérletekre felelni. A Hatay 25-25-nél egyenlített, majd 29-27-nél a vezetést is megszerezte. Kiss Virág és Simon Zsófia révén azonban 32-29-nél újra a mieinknél volt az előny. A félidő utolsó percében egyik fél sem talált be, így maradt ez az állás a nagyszünetre is. A hazaiak 33-ból 13-at, a pécsiek 34-ből 12-t értékesítettek mezőnyből az első 20 percben. A harmadik negyed elején nem telt el két perc és 34-32-nél ismét a hazaiak vezettek. Ez már a nyolcadik alkalom volt ezen a délutánon, hogy változott a vezető csapat kiléte. Cierra Burdick és Kiss Virág azonban nem hagyta, hogy ellépjenek a törökök. A hazaiak legnagyobb előnye így 41-36-nál 5 pont volt.

A harmadik negyed utolsó négy percébe érkezve Sierra Calhoun három triplájával vett új lendületet a PEAC. Ezekkel 45-43-ra fordított a magyar csapat, ami egy 9-2-es futás volt. Időt kért a Hatay, de Beatriz Sanchez is triplát értékesített, amivel 48-43-ra alakította az eredményt. A negyed hajrájában szépítettek a törökök, de így is 48-46-os pécsi vezetésről futottunk neki az utolsó 10 percnek. Itt 21 másodperc alatt egyenlített a házigazda. Erre Kiss Virág felelt. Továbbra is rendkívül fordulatos és kiélezett küzdelmet láthattunk. Úgy nézett ki, hogy egyik fél sem tudja a döntő futást bevinni. 54-52-es török előnynél Jovan Gorec, a PEAC vezetőedzője kért időt. Továbbra is kiválóan dobtak távolról a pécsiek, Simon Zsófia és Sierra Calhoun triplájával 58-54-nél kedvező pozícióba került a PEAC. Az utolsó négy percben Ivana Katanic, majd Cierra Burdick kétszer is 6 pontos előnyhöz juttatta a mieinket. A Hatay csak erőlködött támadásban és rengeget hibázott. A PEAC higgadt játékkal őrizte előnyét és megérdemelt sikert aratott.

 

HATAY BB SPOR - NKA UNIVERSITAS PEAC 56-64 (16-18, 13-14, 17-16, 10-16)

Európa Kupa, 3. forduló
Antakya, Hatay Merkez Spor Salonu
Stylianos Simeonidis (Görögország), Hrvoje Cavar (Bosznia-Hercegovina), Xhelal Mumini (Koszovó) – Petar Obradovic (Bosznia-Hercegovina)

Hatay BB Spor: Akbas 7/3, Prince 15/9, Basaran Turan 4, Prince 13/3, Gatling 17. Csere: Sahin, Akgun, Kepenc, Canitez.

NKA Universitas PEAC: Kiss 12/6, Katanic 4, Calhoun 23/21, Wentzel, Burdick 14. Csere: Simon 5/3, Szücs, Sanchez 6/6.

 

 

Vereséget szenvedett Litvániában a SERCO UNI Győr

 

Az Európa Kupa 3. fordulójában a SERCO UNI Győr 81-76-os vereséget szenvedett a litván Kibirkstis otthonában.

Az Európa Kupa harmadik fordulójának találkozóját egy 8-0-ás rohammal indította a Győr. Ekkor a litván oldalról is megérkeztek az első találatok – közelről Laura Juskaite, majd büntetőből Justina Kraujunaite volt sikeres. Ezután viszont tovább folytatódott a győri dominancia. Ezúttal Dubei Debóra süllyesztett egy tollát az ellenfél kosarába, amivel 3-11-re változott az állás. Ekkor a Kibirkstis együttese kért időt eligazításra. Visszatérve bár támadásait rendezte a hazai együttes, védekezésben továbbra sem tudták megállítani a győriek akcióit. A negyed ötödik percében 9-15-öt regisztrálhattunk, amikor is Gabriele Sulske büntetői következtek. A litván játékos mindkét rádobását értékesítette, amivel csapata 4 pontra zárkózott fel. Ez azonban egy pillanatra sem zavarta meg Cziczás László tanítványait. Továbbra is magabiztosan kosárlabdáztak, és alig fél perc elteltével ismét növelni kezdték előnyüket. Az eredményjelző 11-19-et mutatott, amikor Juskaite büntetőre került sor. Ezzel a két sikeres találattal, Rachel Theriot pontjaival, illetve Gintare Petronyte még két büntetőjével a felek közti különbség 2 pontra csökkent. Ekkor viszont ritmust váltott a Győr, és a játékrész végére ismét közel tíz pontra növelték előnyüket. 

A második felvonás 17-25-ről folytatódhatott. Az etap első találatát Dombai Réka szerezte, amire Justina Miknaite-től érkezett a válasz. Ezt követően Gintare Petronyte volt sikeres, amivel pedig az állás 22-27-re változott. Ekkor Cziczás László vezetőedző kért időt tanítványainak. A játék képe a következő percekben sem változott. A Győr továbbra is magabiztosan tartotta kialakított előnyét, és bár védekezésük közel sem volt tökéletes, támadásaikkal határozottan diktálták a meccs ritmusát. A félidő vége előtt másfél perccel azonban fordult a kocka. A Kibirkstis ismét felzárkózott és 36-37-nél már csak egy pont volt a differencia. Ezután, a találkozó kezdete óta előszőr, a litvánok meg is fordították a mérkőzést – 38-37-nél Gintare Petronyte volt sikeres. Ez az állás a nagyszünet kezdetéig már változatlan maradt, tehát a csapatok 38-37-ről fordulhattak.

A harmadik negyed eleje jóval döcögősebben alakult a Győr számára. A második félidőt ugyanis a Kibirkstis 9-0-val indította, amivel tíz pontra növelték előnyüket. 49-39-nél Betarice Mompremiert faultolták dobás közben, amiért kettőt dobhatott. Bár az egyik rádobása betalált, a hazaiak oldaláról azonnal érkezett is a válasz, így a győriek nem tudtak faragni hátrányukból. Ekkor azonban Aaryn Ellenberg vette kezei közé az irányítást. A Győr légiósa sorozatban szerzett 5 pontot, amivel 51-45-re változtatta az állást. Cziczás Lászlóéknak viszont továbbra is védekezésbeli problémáik voltak. Az együttes zónára váltott. Sorozatos hibákat követtek el, illetve, ebbe a nehezebb periódusba még becsatlakozott Beatrice Mompremier sportszerűtlen hibája, majd Cziczás László technikaija is. Ez kellő löketet adott a litvánoknak, akik újból kétszámjegyűre tudták növelni lépéselőnyüket (60-50). A Mompremier – Ellenberg duó azonban továbbra is csapatuk vezére volt, vezetésükkel, fél perc leforgása alatt, 2 pontra zárkózott fel a Győr. 60-58-nál tehát a Kibirkstis vezetőedzője kényszerült időkérésre. A maradék időben viszont már nem született további találat.

A mérkőzés záró szakasza az eddigi 60-58-ról kezdődhetett. A Kibirkstis együttese továbbra is kiválóan tartotta magát. Bár az utolsó tíz percet Mompremier büntetői indították, ezek mégsem hozták közelebb a Győrt a fordításhoz. Újabb három perc elteltével 65-61-et mutatott az eredményjelző. A folytatásban továbbra is kiválóan teljesítettek a litvánok, mígnem Aaryn Ellenberg triplájával 67-67-nél újból kiegyenlítette a Győr. Megfordítani viszont továbbra sem tudták a mérkőzést, következőnek ugyanis Rachel Theriot volt sikeres távolról. 70-67-es litván előnynél Cziczás László, a győriek vezetőedzője kért időt. A folytatásban még mindig a hazaiak élvezhették a pár pontos előnyt. Bár Dombai Réka kosarával két pontra tudott felzárkózni a fehér-zöld gárda, a válasz azonban szinte azonnal érkezett Theriottól. A különbség tehát maradt 4 pont, majd egy újabb győri időkérés szakította meg a végjátékot. Ekkor csupán egy perc volt hátra a találkozóból. Ezalatt az idő alatt Ellenberg extrát játszott. Újabb öt pontjával visszahozta csapatát a meccsbe, időkérésre kényszerítve az ellenfelet. Azonban, a végén már ez sem volt elég a fordításhoz – a SERCO UNI Győr 81-76-os vereséget szenvedett Litvániában.

 

KIBIRKSTIS - SERCO UNI GYŐR 81-76 (17-25, 21-12, 22-21, 21-18)

Európa Kupa, 3. forduló
Vilnius, Jeep Arena
Rickard Eriksson, Einars Türkis, Michal Sosin (Andres Tobi)

Kibirkstis: Juskaite 21/3, Mazionyte 8/6, Petronyte 16, Sulske 6, Miknaite 7/3. Csere: Zabotkaite -, Kazociunaite -, Kraujunaite 1, Raulusaityte -, Sakeviciute -, Sirtautaite -, Theriot 22/12.

SERCO UNI Győr: Bach 2, Dubei 7/3, Mompremier 18, Oroszová , Ellenberg-Wiley 30/12. Csere: Nagy 9/3, Dombai 8, Török -, Weninger -, Williams 2.

 

Vármegyei szövetségek