A szlovének, a franciák és a litvánok is hibátlan felkészülés után várják az Eb-t
22
Aug
2022
A szlovének, a franciák és a litvánok is hibátlan felkészülés után várják az Eb-t
2022. augusztus 22.  |  09:07
Múlt hét hétfőn jelentkeztünk utoljára Európa-bajnoki csoportellenfeleink felkészüléséről, most pedig az utolsó edzőmeccsek eredményeiről, valamint a csapatokkal kapcsolatos hírekről számolunk be - ezen a héten mindenki világbajnoki selejtezőket vív már.
 
Arról tegnap délután volt szó, hogy mi egy helyet javítottunk a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) erősorrendjében, csoportellenfeleink közül pedig hárman is a top4-ben vannak, ami nem is meglepő.
 
Szlovénia nem véletlenül található továbbra is az első helyen: a címvédő a héten hosszabbításban legyőzte Szerbiát (97-92) a 34 pontig, 6 lepattanóig és 9 gólpasszig jutó Luka Doncic vezetésével, majd félidei hátrányból fordítva megverte Horvátországot is szombaton (94-88), pedig Doncic kifejezetten gyengén dobott. Goran Dragic a szerbek ellen egy kisebb sérülést szenvedett, ezért csak néhány percet játszott, de a horvátok ellen csapata egyik vezére volt már, úgyhogy nincs nagyobb baja. Szlovénia így 6-0-val zárta a felkészülést - korábban Hollandiát (83-76), Montenegrót (70-52), Törökországot (104-103) és Ukrajnát (86-82) múlta felül. A regnáló Európa-bajnoknál Jurij Macura is kikerült a keretből, így most 14 fős Aleksander Sekulic csapata, amely csütörtökön Észtországot fogadja, vasárnap pedig Németországban lép pályára a világbajnoki selejtezők során.
 
Franciaország a második a listán, és ez sem véletlen, tekintve hogy a gallok a négy nappal korábbi, hosszabbításos, egyetlen pontos, Olaszország elleni sikerük (77-78) után ezúttal hazai pályán elgázolták a taljánokat, és a második negyedet leszámítva teljes dominanciát mutattak (100-68). Két nappal később a gyengébb kezdés ellenére végül Belgium sem okozott akadályt a sok lábon álló franciáknak (90-71), akik ezzel be is fejezték a felkészülést. Franciaország 4-0-lal zárt az edzőmeccsek során - az említettek találkozókon kívül Hollandiát múlták még felül (89-65) -, és már a 12-es keretük is megvan a csehek elleni szerdai és a bosnyákok elleni szombati vb-selejtezőre, valamint az Európa-bajnokságra. William Howard került ki az együttesből, Vincent Collet pedig azt nyilatkozta, hogy nem lenne fair, ha Andrew Albicy az utolsó pillanatban felépülne, és azonnal ki is szorítana valakit, aki végigcsinálta a felkészülést. A franciák 12-es kerete:
 
Isaia Cordinier (Virtus Segafredo Bologna, Olaszország)
Evan Fournier (New York Knicks, NBA)
Rudy Gobert (Minnesota Timberwolves, NBA)
Thomas Heurtel (jelenleg nincs csapata)
Mouhammadou Jaiteh (Virtus Segafredo Bologna, Olaszország)
Timothe Luwawu-Cabarrot (Atlanta Hawks, NBA)
Theo Maledon (Oklahoma City Thunder, NBA)
Amath M'Baye (Anadolu Efes, Törökország)
Elie Okobo (AS Monaco)
Vincent Poirier (Real Madrid, Spanyolország)
Terry Tarpey (Le Mans Sarthe Basket)
Guerschon Yabusele (Real Madrid, Spanyolország)
 
Litvánia a negyedik helyre került a FIBA új listáján, ami annak is köszönhető, hogy a szlovénekhez és a franciákhoz hasonlóan hibátlan felkészülésen van túl, ráadásul mindenkinél több mérkőzést nyert meg. Észtország (84-70, 90-88) és Finnország (76-61, 87-52) két-két alkalommal történő legyőzése után a múlt héten Spanyolország is kétszer kapitulált a litvánokkal szemben, előbb Gran Canarián (77-82), majd Vilniusban (78-76), végül pedig Hollandia nem okozott gondot Kazys Maksvytis csapatának (94-68) - ez összesen 7-0-t jelent az edzőmeccseken. Jonas Valanciunas mellett Ignas Brazdeikis volt az, aki húzta a litvánok szekerét, rá érdemes lesz odafigyelni a szerdai világbajnoki selejtezőn is - jegyeket ezen a linken tudtok vásárolni, ma még elővételes áron. Laurynas Birutis és Donatas Tarolis nincs már az együttesnél, így jelenleg 14 fős a keret. Következő ellenfelünk szombaton egyébként Montenegrót fogadja vb-selejtezőn, ezt követően utazik majd Németországba az Eb-re.
 
A házigazda Németország a nyolcadik pozíciót foglalja el az új erősorrendben, de vannak gondok bőven a németeknél. Pénteken, Csehország ellen még nem volt problémája Gordon Herbert csapatának (101-90), a hamburgi torna döntőjében viszont nagyon sima vereséget szenvedett Szerbiától szombaton (83-56), így végül 3-1-gyel zárt a felkészülési találkozókon - korábban Belgiumot (83-87) és Hollandiát (66-68) verte a német válogatott. A gondok ott kezdődnek, hogy a szerbek ellen már nem játszott Dennis Schröder, aki a csehek elleni meccs utolsó perceiben sérült meg, és az már biztos, hogy nem utazik el a svédek elleni, csütörtöki világbajnoki selejtezőre. Hogy játszik-e vasárnap a szlovének ellen, vagy utána az Eb-n, azt még nem tudni - bokaproblémái vannak, és ha minden jól megy nála, szerdán kezd el újra edzeni. Daniel Theisnek a térde sérült meg még a belgák elleni összecsapáson - ő a vb-selejtezőkön biztosan nem lesz, az Európa-bajnokságon talán, de erről később döntenek, és elég nagy az esély rá, hogy az Eb-n sem tud pályára lépni. Az pedig már korábban eldőlt, hogy Moritz Wagner nem lesz se a világbajnoki kvalifikációs meccseken, sem a kontinenstornán, nála bokasérülés az ok.
 
Bosznia-Hercegovina esetében a legfontosabb hír az volt a múlt héten, hogy a bosnyák miniszterek összeültek, és megszavaztak nagyjából 100.000 eurót a női és férfi válogatottnak az idei női vb-re és a férfi Eb-re - ezzel eldőlt, hogy Nurkicék biztosan utazhatnak Németországba. A bosnyákok Montenegróba látogatnak szerdán, aztán szombaton Franciaországot fogadják a világbajnoki selejtezőkön - mint ismert, utána ellenük kezdjük majd az Európa-bajnokságot szeptember 1-jén.

Vármegyei szövetségek