Megvannak az elődöntős csapatok, kialakult az elődöntők párosítása a férfi másodosztály piros csoportjában. Amint arról beszámoltunk, három párharc is eldőlt három mérkőzésen, míg szerdán negyedszer is megmérkőzött egymással a MAFC és a Veszprém. A fővárosiak parádés első félidei játékuk után ugyan mély hullámvölgybe kerültek, s csaknem "eladták" közel 20 pontos előnyüket. A hajrában azonban újítani tudtak, s Veszprémben is nyertek, így a Nyíregyháza, a BKG és a Vasas után Garai Péter legénysége is bejutott az elődöntőbe.
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - MAFC 93-100
Az első félidőben parádés támadójátékot nyújtva, Tóth Péter (22/12 pont, 6-6 lepattanó és gólpassz, 4 eladott labda), Misek Levente (19/6 pont, 3 gólpassz), Kovács Ádám (15 pont, 7 lepattanó, 4-4 szerzett labda és gólpassz), Pfandler Bence (12/6 pont - 3/3 dupla, 2/2 tripla) és Bordács Soma (10/3 pont, 7 lepattanó) vezérletével 1 híján 60 pontot szerezve közel 20 pontos előnyt alakított ki magának a MAFC. A második félidőt óriási elánnal és egy 16-6-os 5 perccel kezdő Veszprém a szakasz közepére a 10 pontos lélektani határon belülre került - a negyedik negyedre csupán 6 pontos előnnyel fordultak a vendégek. Ezt 7-2-vel indítva 1 pontra zárkóztak föl a Nebojsa Dukics (24/9 pont, 11 lepattanó, 3 gólpassz)-Szabó Péter (22/9 pont, 4 lepattanó, 7 gólpassz)-Madár András (21/6 pont - 22 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 9 gólpassz)-Orgona Gergő (17 pont, 11 lepattanó, 5 gólpassz) kvartett vezette vendéglátók, fordítani azonban nem tudtak. Úgy tűnt, az, hogy csaknem ledolgozta nagy hátrányát, sokat kivett a Veszprém játékosaiból. A szakasz közepe egyértelműen a MAFC csapatáé volt, amely egy 13-4-gyel 10 ponttal megugrott, s végül legyőzte az utolsó pillanatig harcoló veszprémieket, így negyedikként bejutott a legjobb négy közé.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_ply_91
A párharc végeredménye: 3-1 a MAFC javára
Az elődöntők párosítása:
Hübner-Nyíregyháza BS - Vasas Akadémia
BKG Príma Akadémia - MAFC