Hét, zsinórban elszenvedett vereség után a múlt hét végén Miskolcon megszakította rossz sorozatát a Veszprém, ám mivel az élen álló három csapat, a Nyíregyháza, a MAFC és a Budafok mindegyike hozta a kötelezőt, nem került közelebb hozzájuk az NB I B piros csoportjában. A Honvéd a végjátékban nagy hajrával fordítva győzte le a Baját. A TF-BP csapatában Ivosev ugyan 30 pont fölé jutott, ám magára maradt a pontszerzésben, így a fővárosi együttes alulmaradt Salgótarjánban, a Vasas pedig Pécsett is folytatta menetelését. A zöld csoport dobogósainak rangadóját csaknem 30 ponttal nyerte Cegléd. A sereghajtó Eger Győrben ért el bravúrt, az utánpótláscsapatok csatáját a szolnokiak nyerték a kecskemétiek ellen, a SMAFC pedig a hódmezővásárhelyiek ellen sem tudta megszakítani rossz sorozatát.
Piros csoport
MEAFC-Miskolc - HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 79-81
Csupán egyetlen negyedet nyert meg, de a 26-17-re "behúzott" harmadik etapnak, valamint főként Völgyi Marcell (20 pont, 6 lepattanó), a hibátlanul dobó Szabó Péter (13/3 pont - 4/4 dupla, 1/1 tripla, 2/2 büntető -, 5 gólpassz), Czirbus József (13/3 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda), Michael McCall (11/3 pont, 3 lepattanó, 7 gólpassz), Füzi Róbert (11/3 pont, 5 lepattanó) és Medve Máté (10/6 pont) eredményességének köszönhetően megszakította hosszú vereségsorozatát a Veszprém Miskolcon. A 37. perc végén perccel megszerezte a vezetést a Kozák Bertalan (16 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz), Austin Thornton (13/6 pont, 9 lepattanó, 4 eladott labda, 3 gólpassz), Lippai Szabolcs (12 pont, 4 lepattanó), Takács Dániel (11/3 pont - 14 mezőnykísérlet -, 4-4 lepattanó és gólpassz), valamint Kozák Márton (11 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz) találataira támaszkodó hazai együttes. Az utolsó 3 percben azonban "gólképtelen" maradt a MEAFC, Völgyi révén egyenlített, Füzi kosarával pedig a győzelmet is megszerezte a Veszprém úgy, hogy az utolsó másfél percben nem is született kosár.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_497
Budafok - BKG-Príma SE 90-79
Félidőben remek második negyedével 4 ponttal még a Nagy Botond (24/18 pont, 3 szerzett, 6 eladott labda, 4 gólpassz)-Nagy Benedek (18/12 pont, 4 lepattanó, 6 gólpassz)-Armaghani Ármin (12 pont, 4 lepattanó) trió vezette vendég BKG állt jobban. Térfélcsere után már egyértelműen a hazai gárda akarata érvényesült, amely a lepattanózást 48-39-re megnyerve Lados Erik (20/3 pont, 5 eladott labda, 3 gólpassz), Horváth Márton (16-16 pont és lepattanó, 3-3 blokk, eladott labda és gólpassz), Varga Dániel (14 pont, 13 lepattanó, 4 gólpassz), Jilling László (11/6 pont - 12 mezőnykísérlet) és Fehér Csaba (10/3 pont, 4 lepattanó) eredményessége révén ellenfele fölé kerekedett, s tovább folytatta győzelmi sorozatát.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_498
Budapesti Honvéd SE - Bajai Bácska FKE 79-75
A 22-12-re megnyert nyitó etapnak, valamint a Milos Vukicsevics (22 pont, 14 lepattanó, 4 eladott labda)-Nagy Dániel (21/12 pont, 5 lepattanó, 4 eladott labda)-Jakab Péter (16/6 pont - 18 mezőnykísérlet -, 5 lepattanó, 6 eladott labda, 4 gólpassz) trió ponterősségének köszönhetően 4 perccel a befejezés előtt még 7 ponttal vezetett a vendég Baja. A nagyrészt Horváth Ákos (21/15 pont, 4 szerzett labda), Halász Ákos (17/6 pont, 4 lepattanó, 10 gólpassz), Pintér Dávid (14/6 pont, 4 lepattanó) és Stefán Dávid (10 pont, 3 lepattanó) találataira alapozó hazaiak Horváth 2, valamint Pintér 1 hármasára építve egy szédületes, 13-2-es hajrával a maguk javára fordították az összecsapást. Érdekesség, hogy a Baja nagy fölénnyel (41-27) nyerte a lepattanócsatát, ám egyrészt az eladott labdák tekintetében is jócskán "felülmúlta" (20-9) a Honvédot, és az ezen a szinten nem túl "acélos" (13/22, 59,09%) büntetőzésnek is szerepe volt a vendég együttes vereségében, már csak azért is, mert a hazaiak kifejezetten jól (15/18, 83,33%) céloztak a vonalról.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_499
MTK-Elite Basket - Hübner-Nyíregyháza BS 75-96
A vendégek a remek, 36-20-ra megnyert első negyedüknek, valamint Bryton Hobbs (25/12 pont, 3 lepattanó, 4-4 gólpassz, szerzett és eladott labda), Tóth Gergely (21/3 pont, 7 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 gólpassz), Mokánszki Máté (16/9 pont, 4 elapttanó) és az eredményessége mellett a szabolcsiak játékát remekül is szervező Bus Iván (10/3 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda, 15 gólpassz) jó teljesítményének köszönhetően gyakorlatilag 10 perc alatt eldöntötték a találkozót. A Szatmári Zsombor (24/3 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz)-Bognár Mátyás (11 pont, 3 szerzett, 4 eladott labda) kettős vezette hazaiak játékán nagyon érződött első számú irányítójuk, Jakab Péter hiánya.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_500
MAFC - Nagykőrösi Sólymok KE 91-67
Minden negyedet megnyerve, a páros szakaszokban egyértelmű fölényben játszva hozta Ryan Richmond (20/9 pont, 4 lepattanó, 3-3 szerzett labda és gólpassz), Bordács Soma (16 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz), Tóth Péter (13 pont, 14 lepattanó, 7 gólpassz) és Csapai Péter (11/3 pont, 3 gólpassz) vezérletével a kötelezőt a MAFC. A vendégek a páratlan negyedekben a társai által a kosárszerzésben nagyon magára hagyott Lakosa Ákos (29/15 pont, 6 lepattanó, 3 eladott labda, 4 gólpassz) jóvoltából ugyan kiegyenlítetté tették a játékot, de a MAFC sima sikerét nem tudták kétségessé tenni.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_501
Salgótarjáni KSE - TF-BP 70-58
Tipikusan az egy fecske nem csinál nyarat jellegű, amúgy küzdelmes mérkőzésen győzte le a Nshimba Joel (12 pont, 10 lepattanó), Berkics Bence (12/3 pont - 14 mezőnykísérlet -, 4 lepattanó) és Dominik Herendic (10 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 13 gólpassz) trió vezette Salgótarján a szinte kizárólag a csapata pontjainak több mint a felét szerző, de eredményesség tekintetében nagyon magára maradó Tomiszlav Ivosev (33/15 pont, 14 lepattanó, 5 eladott labda) eredményességére építő TF-BP együttesét.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_502
PVSK-Cargate - Vasas Akadémia 66-95
A Veljko Dragasevic (16/6 pont)-Alekszej Carev (14/3 pont, 3 eladott labda) kettős vezette pécsi fiatalok csupán az első negyedben voltak egyenrangú ellenfelei az utóbbi hetekben remek formába lendülő Vasasnak. A második szakasztól már egyértelműen a lepattanózást 45-26-ra nyerő fővárosi gárda akarata érvényesült, amely Boros Márk (21 pont, 3 eladott labda, 5 gólpassz), Moravcsik Áron (17/3 pont, 8-8 lepattanó és gólpassz, 4 szerzett labda), Debreceni Dániel (14 pont, 6 lepattanó), Radics Gerzson (11/3 pont, 5 lepattanó) és Andrássy Géza (11 pont, 5 lepattanó) vezérletével végül fölényes, közel 30 pontos győzelmet aratott.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2a_503
Zöld csoport
Ceglédi KE - Újpest-MT 92-66
A nyitó és a záró szakaszban ugyan Darion Rackley (22/6 pont, 6 eladott labda, 4 gólpassz) és dr. Franczva Ádám (20/6 pont, 12 lepattanó) ponterős játéka révén az Újpest egyenrangú partnere volt a Ceglédnek, a két középső szakaszban azonban egyértelműen a hazai együttes akarata érvényesült, amely Nárai Bence (23 pont, 4 lepattanó, 5 szerzett labda), Fekete Viktor (17/3 pont, 7 eladott labda 3 gólpassz), Darren Miller (15 pont - 2/2 dupla, 11/11 büntető - 3 szerzett labda) és Hegedűs Gergely (10/6 pont, 5 lepattanó, 4-4 eladott labda és gólpassz) vezérletével, a lepattanózást 42-28-ra nyerve fölényesen győzött.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_485
Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - EKE Eger KOK 70-72
Az utóbbi hetek eredményei alapján jókora meglepetés született Győrben. Egy negyed után még úgy tűnt, érvényesül a papírforma, hiszen az első 10 perc után 27-18-ra vezetett az elsősorban Berneczei László (27/6 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett labda)-Geiger Bálint (13/3 pont, 3-3 gólpassz és eladott, 7 szerzett labda) kettős kosaraira építő hazai gárda. A két középső negyedben azonban a sereghajtó vendég egriek Szicsák Bence (28 pont, 14 lepattanó), Máté Balázs (19/6 pont - 20 mezőnykísérlet -, 10 lepattanó, 4-4 gólpassz és eladott labda), valamint Papp Bendegúz (12/6 pont, 5 lepattanó, 7 eladott labda, 3 gólpassz) jóvoltából átvették az irányítást, és 5 pontos előnnyel várhatták a záró etapot. Az utolsó 3 percre 10 pontos előnnyel fordultak a vendégek, és bár a Győr hatalmas hajrába kezdett, 1 pontra feljött, fordítani nem tudott, így nagy meglepetésre egri siker született.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_486
SMAFC - Vásárhelyi Kosársuli 79-93
Fordulatos mérkőzésen a nyitó negyedet követően 7 ponttal vezetett az elsősorban Czukor Bence (26 pont, 3 eladott labda, 7 gólpassz), Bakk Krisztián (18/9 pont, 15 lepattanó, 4 eladott labda) és Kovács Benedek (10 pont) találataira alapozó SMAFC. A két középső negyedben azonban a Varga Ákos (19/9 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz)-Pavlovic Vuk (18 pont, 8 lepattanó, 7 gólpassz)-Bálint Erik (16 pont)-Varga Zalán (11/3 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz) kvartett ponterősségének köszönhetően a vásárhelyiek 24 pontot vertek vendéglátóikra. A záró etapban még 7 pontra feljött a SMAFC, de ezzel ellőtte puskaporát, s végül 14 ponttal kikapott. A vendégek sikerében jelentős szerepe volt annak, hogy a Hódmezővásárhely 50-34-re nyerte a lepattanócsatát.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_487
Omnia Pub&Food Békés - Óbudai Kaszások 86-62
A nagyrészt Steve Rosemond (16 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda), Ondima Olivér (14/6 pont) és Bencsik Barnabás (10 pont - 11 mezőnykísérlet -, 3 gólpassz) kosaraira támaszkodó vendégek a két középső szakaszban ugyan egyenrangú ellenfelei voltak a vendéglátó viharsarki alakulatnak, ám a nyitó és a záró etapban Danijel Krsztics (32/18 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz, 3 eladott labda), Koma Dániel (21 pont, 7 lepattanó) és Balog Gábor (10/3 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz) vezérletével nagy fölényben játszó hazaiak biztosan nyertek.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_488
Szolnoki Olajbányász U23 - KTE-Duna Aszfalt 85-67
Ha szorosan is, de minden negyedet megnyerve diadalmaskodott a Pallai Tamás (18/6 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz)-Rudner Gábor (15/15 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz)-Orbán Bendegúz (15/6 pont, 4 lepattanó)-Taiwo Samuel (10 pont, 8 lepattanó) kvartett eredményességére, valamint Frank Áron 6/3 pont, 4 lepattanó, 3 szerzett labda, 11 gólpassz) mezőnymunkájára építve a Szolnok az utánpótláscsapatok találkozóján a nagyrészt Chester Lewis (17/12 pont, 4 lepattanó, 5 eladott labda, 3 gólpassz), Nikola Vukicsevics (16/3 pont, 3 lepattanó, 4 gólpassz) és Kucsera Dániel (11 pont, 10 lepattanó) találataira alapozó kecskemétiek ellen.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_490
Pécsi NKA - Concordia MOTAX KC Pápa 97-66
Egységes csapatjátékának, azon belül elsősorban Aleksza Dobrijevics (17 pont, 3 gólpassz), Benke Krisztián (15/3 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz), Rátvay Balázs (15 pont, 6 lepattanó, 3-3 blokk és gólpassz), Rosic Uros (14/6 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda) és Meleg Gergő (11/3 pont - 12 mezőnykísérlet -, 7 lepattanó, 3 gólpassz) kosarainak köszönhetően verte biztosan a pécsi együttes a Sonyák Béla (17/3 pont, 3 lepattanó), Burai Róbert (15/3 pont, 3-3 gólpassz és szerzett, 4 eladott labda) és Hódi Patrik (9/9 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz) vezette pápai gárdát.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_489
Tiszaújvárosi Phoenix KK - Knipl Kft. Bonyhádi KSE 73-86
Az első negyedet még megnyerte a légiósa, Jake Martin nélkül csapatként igen egységes, de igazi vezér nélküli, Pöstényi Zoltán (15/3 pont, 10 lepattanó, 3-3 szerzett és eladott labda), Kovács Zoltán (12/6 pont), Kiss Balázs (11 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz), Tóth Viktor (11 pont, 3 eladott labda) és Lajsz Gergely (10 pont, 13 lepattanó) pontjaiban bízó, de távolról roppant gyengén (3/32, 9,375% tripla) célzó Tiszaújváros. A folytatásban átvette az irányítást a Bonyhád, amelyben két vezér is akadt Patrik Maskaljevic (20/12 pont, 4 gólpassz) és Pajor Dávid (19/9 pont, 5 lepattanó) személyében. Melléjük eredményesség tekintetében Baki Sándor (11/3 pont, 4 lepattanó) is felnőtt a feladathoz, Tömösváry Máté (6 pont, 10 lepattanó) pedig nagy mezőnymunkát végzett, s nekik, valamint a 17-9-re megnyert harmadik negyednek köszönhetően a vendég bonyhádiak nyerték az alsóházi rangadót.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun2b_491