3x3 Women's Series: Két győzelem, egy peches vereség a nyitónap mérlege
26
Aug
2019
3x3 Women's Series: Két győzelem, egy peches vereség a nyitónap mérlege
2019. augusztus 26.  |  19:35

Meggyőző játékkal nyitotta a 3x3 Women's Series debreceni állomását női válogatottunk – Románia volt Medgyessy Dóráék első ellenfele a tornán. Csaknem hat és fél percig pontot sem engedélyeztünk az ellenfélnek, bár támadásban több hiba is becsúszott, így is simán vezettünk (7-0). Az utolsó három percet megnyomták azért a románok, 11-5-ig jöttek fel, de újra rendezték a soraikat lányaink, és 15-6-ra újfent elléptek. Papp Klaudia egy hatalmas szerelést is bemutatott, nem forgott veszélyben a magyar győzelem – 16-8 lett a végeredmény, sikerrel nyitott tehát világbajnoki ezüstérmes hölgykoszorúnk.  

 

Bő másfél órával később egy komolyabb ellenfél, az Európa-bajnoki címvédő francia csapat várt a mieinkre. A debreceni születésű Medgyessy rögtön az első támadásunkból eredményes volt, majd alig egy perc elteltével még hármat hozzátett ehhez, jól kezdtünk (4-1). Nem adták azonban ilyen könnyen a gallok, 5-4-re jöttek fel két és fél perc játék után, intenzív csata zajlott a pályán. Papp ziccere után ismét Medgyessy volt a főszereplő, a francia Euroliga-center Ana Maria Filip "arcából" dobott duplát - a győztes vb-elődöntő után ismét úgy festett, nem ijedtünk meg a kontinensviadal tavalyi aranyérmesétől (9-4). Duplát szórtak a  francik, 10-8-ról vágtunk neki az utolsó három percnek, Goree stabilizálta valamelyest az előnyt. Egy remek labdaszerzést követően Medgyessy találta meg ismét Goree-t, Papp is szépen tört be, 13-8-at mutatott az eredményjelző az utolsó percre fordulva. Paget szórt kettest, majd Toure szerzett labdát és tette fel a ziccert, 16 másodperccel a rendes játékidő vége előtt egyetlen pontra olvadt a magyar előny (13-12). Ismét elveszítettük a játékszert, Guapo pedig könyörtelenül bevágta a győztes duplát - 9 perc 58 másodpercig vezetett Károlyi Andrea együttese, kettő szekundum elég volt az Eb-címvédőnek a sikerhez - 1-1-gyel álltak ezzel két meccs után a magyarok.

 

Harmadik ellenfelünk a szintén 1-1-es mérlegű Svájc volt. 0-2 után 3-2-re fordítottunk, Medgyessy pedig sokadik "forintos" labdáját adta DVTK-s csapattársának, Goree-nak (4-2). Theodoreán Alexandra duplát hintett, megdupláztuk előnyünket, majd a Szekszárd bedobója egy szép fordulásos ziccert is értékesített (8-2). Szívósan védekeztünk, a korán bekapott két pont után csaknem öt perce tartottuk kosár nélkül a svájciakat. Goree szép tempójával 12-3-ra léptünk el, majd Papp büntetőjével a tízes előny is meglett. Az utolsó négy perc gyakorlatilag formaság volt, a keményen védekező és precízen támadó magyar csapat könnyedén tartotta kézben a derbit - 17-9-cel fordultunk az utolsó percre, végül 19-as sikert arattunk - egy utolsó másodperces duplán múlt, hogy 3-0-lal abszolváljuk a játéknapot, de ez már csak egy ilyen játék.  

Vármegyei szövetségek