Másodszor is legyőztük Izlandot
20
Aug
2017
Másodszor is legyőztük Izlandot
2017. augusztus 20.  |  15:39
Két nap alatt másodszor találkozott egymással Székesfehérváron a magyar és az izlandi férfi kosárlabda-válogatott. A mieinktől ezúttal is hiányzott Csorvási és Pongó, ma kimaradt Benke és - térdsérülése miatt - Tóth Ádám is. Ezúttal a benevezett Váradi és Golomán nem kapott lehetőséget.Vilhajalmsson labdaszerzése után gyors ziccerből megszerezte a mérkőzés első kosarát, majd nem sokkal később ugyanő dobott egy tiszta ziccert, szemből (0-5). Két perc után 10-0-val indított az ellenfél, Ivkovics időt is kért. Semmi sem ment be magyar oldalon, Ferencz triplája törte meg a kosárcsendet, három és fél perc után. Fokozatosan jöttünk egyre közelebb, Perl triplája után már 10-14 volt az állás. Acox sportszerűtlen faultot követett el Kellerrel szemben, az első negyed vége 16-21 lett.

Továbbra is pár ponttal a vendégek vezettek, a második negyed derekán, 24-34-nél időt kértünk. Nem játszottunk jól, de 8-0-s rohammal a félidő végére visszakapaszkodtunk, Ruják tripláját, majd Keller zsákolását követően 37-39 volt az állás a szünetben.

Vojvoda labdaszerzés után egykezes zsákolással egyenlített a fordulás után. Wittmann két bravúr-triplájával fordítottunk, innentől aztán végig mi irányítottunk. Remekül védekeztünk, Ruják ziccere után, 53-46-nál időt kértek a fehér mezesek. Hiába, Perl is villant pár szépet, kezdett szétesni Izland. Több mint kétszer annyi pontot dobtunk a harmadik negyedben, mint az ellenfelünk. 57-48-ról indult a záró felvonás.

Perl büntetői után újra tíz fölé kúszott a különbség. Sőt nem sokkal később már majdnem húsz közte (70-53). Végül majdnem pontosan ugyanaz az eredmény született, mint tegnap. A magyar válogatott ezúttal is magabiztos volt, nem csoda, hogy a maroknyi közönség a végén vastapssal köszönte meg a csapat produkcióját - írja a BB1.hu.

Sztojan Ivkovics, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az M4 Sport TV-nek: Ez a taps, ami most nekünk szól, mindent elárul. Alázatosan játszottunk ma is, két napig nagyon erősen edzettünk, utána egy nap szünet volt, próbáltuk úgy alakítani a programunkat, ahogy az az Eb-n is lesz majd. Valószínűleg Hanga a lengyelországi tornánk előtt már nem fog tudni csatlakozni hozzánk, embertelen dolog, amin most ő keresztülmegy, örülni fogunk, bármikor is jön. Próbáltunk ehhez alkalmazkodni, az első félidőben egy más rendszer szerint játszottunk, azt próbálgattuk, hogy megy nélküle. Örültem Kovács Petinek, megmutatta, hogy a magyarok igenis tudnak kosarazni, csakúgy, mint korábban Wittmann, Ferencz, vagy Tóth Norbert, akik kevesebb lehetőséget kaptak a klubjaikban. Ők a mi kincseink, nagyon boldog vagyok. Köszönöm Székesfehérvárnak, nagyon jó volt a hangulat, remek házigazdák voltak.

Magyarország - Izland 82-67 (16-21, 21-18, 20-9, 25-19)

Edzőmeccs
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcentrum
V.: Cziffra Cs., Tőzsér D., Praksch P.

Magyarország: Wittmann 6/6, Vojvoda 12/3, Ferencz 5/3, Allen 9, Keller 12. Csere: Perl 12/3, Eilingsfeld 6, Ruják 7/3, Tóth N. 5, Kovács P. 8.

Izland legjobb dobói: Hermannsson 17, Palsson 12/3, Vilhajalmsson 10/6

Fotó: Vágvölgyi Bálint 




Vármegyei szövetségek