A férfi felsőházi középszakasz 3. fordulójában, szombaton este a Kaposvár a Kecskeméttel csatázott. Fekete Ádám együttese Raivio, Frazier és Hendlein vezérletével 15 pontos győzelmet aratott a fáradtabban mozgó lila-fehérek ellen.
Kaposvári KK - KTE-Duna Aszfalt 96 – 81
Férfi NB I. A-csoport, Középszakasz, Alsóház
Az alsóház második fordulójában az újonc MAFC a Jászberényt fogadta. A vendégek villámrajtot vettek, már majdnem húsz ponttal is vezettek az első félidőben, ám a fővárosiak végül nem adták fel, és a hajrára fordítani tudtak. Az utolsó szó viszont a kék-fehéreké volt, és Kerpel-Fronius Balázs triplájával megnyerték a találkozót.
MAFC - FAIRIUM JKSE 79 – 81
Női NB I. A-csoport, rájátszás az 1-8. helyért
A női negyeddöntő második fordulójában a hazai pályán játszó Szekszárd nagy csatában 68-67-re legyőzte a PEAC-Pécset, ezzel kiegyenlítette a két győzelemig tartó párharcot. A harmadik mérkőzést hétfőn rendezik Pécsen.