A hétvégén rendezik meg a leány serdülő bajnokság második főtábla-fordulóját, ahol a nyolcas döntőbe jutás szempontjából nagy lépést tehetnek a csapatok. Az E- és F-csoportból ugyanis az első két-két helyezett a harmadik fordulóban az I-csoportba kerül, ahonnan mind a négy csapat automatikusan bejut a nyolcas döntőbe.
A többieknek sem kell azonban feladniuk, hiszen a másik négy kiadó helyre még odaérhetnek, ha a J- és K-jelű kvartettből az első két hely valamelyikén végeznek az utolsó főtábla-fordulóban.
A Versenykiírás első számú mellékletének segítségével kövesse nyomon, hol tart kedvenc csapata:
http://img.hunbasket.webpont.com/art/orig/45152_VK_UP_1415_V_approved_signed.pdfA főtábla második fordulójának beosztását és később az eredményeit az alábbi linken találják meg:
http://kosarsport.hu/utanpotlas/?nat=whunu14&year=x1415