U17 leány: A csapategység diadala
11
Jul
2014
U17 leány: A csapategység diadala
2014. július 11.  |  15:04
Bronzérmet nyert a Csehországban megrendezett U17-es világbajnokságon a magyar női kosárlabda-válogatott, amelynek vezetőedzőjét, Mészárosné Kovács Andreát a fantasztikus sikerről kérdeztük. A nyárnak azonban még nincs vége a korosztály számára: a július 17-én kezdődő U18-as B-divíziós Európa-bajnokságon az A-divízióba jutás a cél.

Mi volt a sikerük titka?

Csapatként szerepeltünk nagyon jól, és ehhez több extra egyéni teljesítmény társult. Az elmúlt két évhez képest mentálisan is rengeteget fejlődtünk.

Nem véletlenül nyertek meg két hosszabbításos mérkőzést is (Kanada és Csehország ellen a csoportkörben).

Három éve együtt dolgozik a társaság. Már tavaly is érezhető volt a fejlődés, illetve a vébé előtti olaszországi tornán is látszottak további jelei. Amikor a harmadik helyért játszottunk, és egálban voltunk a csehekkel, akkor is úgy éreztem, hogy nyerni fogunk, hiszen egységesebbek, koncentráltabbak voltunk ellenfelünknél.

Annál a cseh csapatnál, amely korábban rendre győztesen hagyta el a pályát ellenünk.

Nem véletlen, hogy most kettőből kétszer tudtunk ellenük nyerni. Amikor az első meccs előtt a kispadunk előtt edzettek, azt láttam, hogy a mi csapatunk sokkal magasabb és jobb szerkezetű, egyénileg és emberileg is értékesebb játékosokból áll, és sokkal inkább hasonlít egy kosárcsapathoz. Az egész stábunk egyetértett abban, hogy meg lehet verni őket, és a lányok ugyanígy álltak hozzá.

Melyik meccs tetszett a legjobban?

Mindegyik meccs hatalmas élmény volt, még az amerikaiak ellen elvesztett csata is. A csapatok elképesztően változatos képet mutattak, különféle stílusokat vonultattak fel, amely ellen játszani kivételes élmény volt. Az egyiptomiak elleni meccset leszámítva mindegyiken elképesztően kemény munkát kellett végeznünk. A szervezés viszont csalódás volt, és a hazai pályán játszó cseheket a fair playt meghaladó mértékben támogatták. Az eredmény azonban mindenért kárpótolt minket. A végén, a bronzmeccsen már mindenki nekünk szurkolt: a kanadaiak, az amerikaiak, az ausztrálok – pólót akartak cserélni velünk, ami óriási öröm és nagyon nagy dolog volt!

Érezhetően másképp tekintenek ránk az ellenfelek, mint például két évvel ezelőtt?

Igen, és spanyol meg olasz meghívásokat kapunk, ami rendkívül fontos, mert nem mindegy, ki ellen játszhatunk a felkészülés során. De nem csak az ellenfelek figyelnek oda ránk: itthonról is rengeteg támogatást kaptunk szülőktől, szakmabeliektől, edzőktől, barátoktól, ismerősöktől. Kevesen élhetnek át ilyesmit – nagyon köszönjük mindenkinek!

Hogy látta, az amerikaiak nagyon kiemelkednek a mezőnyből ebben a korosztályban is?

A spanyolok kis szerencsével megnyerhették volna a döntőt. Titkon szurkoltunk is nekik, mert a játékuk sokkal közelebb áll a mi elképzeléseinkhez. Gyors, látványos kosárlabdát játszanak, amelyben az egyéniségeket is hagyják kibontakozni. Az amerikaiak ezzel szemben nagyon a fizikumukra építenek, és sok a betanult elem a játékukban. Atléták alkotják a csapatukat, amivel minket fizikailag fel is őröltek: nem bírtuk azt a plusz terhet, ami minden egyes lepattanóhoz és kosárhoz kellett ellenük. A spanyolok remek passzkultúrájukkal és jó dobószázalékukkal egálban tudtak lenni velük, és nekünk sem kellett volna sokkal több ehhez.

Jövő csütörtökön kezdődik az U18-as Európa-bajnokság. Nagyon fáradt a csapat?

Nagyon! Persze mindenki nagyon örült az eredménynek, de rengeteget kivett belőlünk a vébé. Ugyanakkor ez is mutatja a csapat erősségét, mert tudjuk, hogy a nagy dicsőség után feladatunk van, hiszen fel kell jutnunk az A-divízióba. A hazaérkezést és egy rövid pihenőt követő első nap nagyon nehéz volt, de most már látom, hogy szép lassan visszaállunk a rendes kerékvágásba, és a gondolatok is a megfelelő irányba mutatnak. Egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk, mert a korosztályon belül fiatalnak számít a csapatunk, hiszen jóval több a ’97-es mint a ’96-os születésű játékos.

Mi az, ami átsegítheti a csapatot a holtponton?

Most már családként élünk itt a válogatottban, ismerjük egymás gondolatait, és a vébén elért eredmény óriási lökést adott nekünk. Az A-divíziós horvátok elleni felkészülési meccsek után az Eb-n igyekszünk a tőlünk telhető legjobb teljesítményt kihozni magunkból.

A magyar válogatott eredményei a világbajnokságon
Csoportmeccsek

Magyarország-Kanada 76-73 h. u. (20-11, 12-16, 18-21, 14-16, 12-9)
Magyarország-Csehország 88-85 h. u. (26-20, 21-22, 14-12, 15-22, 12-9)
Magyarország-Dél-Korea 73-68  (24-9, 18-8, 19-30, 12-21)

Nyolcaddöntő
Magyarország-Egyiptom 100-47 (27-11, 22-10, 27-15, 24-11)

Negyeddöntő
Magyarország-Japán 61-51 (17-19, 18-7, 6-13, 20-12)

Elődöntő
Magyarország-Egyesült Államok 63-91  (26-32, 13-14, 12-23, 12-22)

A harmadik helyért
Magyarország-Csehország 67-61 (13-25, 23-12, 15-11, 16-13)

A torna All Star csapatába magyar részről Dubei Debóra és Kiss Virág is bekerült!

A világbajnoki keret
Aho Nina        24/06/1997    175    1-2    Vasas Akadémia
Böröndi Dominika    04/09/1997    165    1-2    Soproni Darazsak Akadémia
Dubei Debóra        04/01/1997    185    3    DVTK Miskolc    
Horváth Krisztina    01/04/1997    181    1-2    UNI Győr - Széchenyi KA
Jankó Flóra        12/05/1997    183    3    MTK Budapest    
Kiss Virág        12/04/1998    195    5    Kosárlabda Akadémia Pécs
Kuttor Enikő        17/04/1997    186    3-4    Soproni Darazsak Akadémia
Nagy Dorottya        10/09/1997    180    3-4    Pécsi VSK - PEAC
Solymosi Noémi    04/09/1997    188    4-5    Vasas Akadémia
Studer Ágnes        10/09/1998    168    1    AKSC Szekszárd
Tóth Tímea        14/02/1997    183    4-5    Vasas Akadémia
Weninger Virág    20/06/1997    177    2-3    Soproni Darazsak Akadémia

Csapatvezetés        
Vezetőedző        Mészárosné Kovács Andrea
Edző            Szentendrei Áron
Gyúró            Kovács István
Technikai vezető    Sándor Ádám

Vármegyei szövetségek