Az U16-os leányválogatott A-divíziós Európa-bajnoki bronzérme mellett kétségtelenül az U20-as fiúválogatott B-divíziós harmadik helyezése és ezzel A-divízióba jutása volt a legnagyobb utánpótlás-siker a nyáron. A csapat legmagasabb játékosát, a Spanyolországban légióskodó Dobos Lászlót kérdeztük.

Hova tennéd pályafutásodban az A-divízióba jutást?

Szép emlék lesz az idei nyári Eb. Fontos siker volt: az első nemzetközi sikerem.

Mi volt számodra a torna legszebb pillanata?

Talán a négy közé jutás, vagy még inkább Polyák Laci hármasa.

Melyikre gondolsz?

Arra, amelyet az utolsó meccsen, a belgák ellen az utolsó negyedben szerzett. Szerintem akik ott voltak, mind átérezték annak a hárompontosnak a súlyát, hiszen húsz másodperccel a vége előtt azzal lett 70-65 az állás.

Ahonnan már hiába kapaszkodtak a belgák. Ez volt a legnehezebb meccs az Eb-n?

Inkább az angolok elleni második meccs, az elődöntő volt a legnehezebb, amiben végig benne volt a győzelem esélye, de végül nem sikerült. Pedig igazán odatettük magunkat.

Személy szerint miben fejlődtél a legtöbbet a nyáron?

A támadó lepattanózásom javult, de ezt belülről nehéz megítélni. Egy nyár alatt sokat lehet fejlődni, olyan dolgokban is, amit még mi magunk sem veszünk észre.

Milyen a zaragozai légiós élet?

Másfél éve vagyok itt, és életem eddigi legjobb döntése volt ide igazolni. Rengeteget foglalkoznak minden játékossal, különösen a fiatalokkal. Az ilyen munkában bízom, és remélem, hogy az eredmények is hamarosan jönni fognak. Az idei Európa-bajnokság volt az első.

Mik a céljaid a kosárlabdában?

A konkrét céljaim elég rövidtávúak: például szeretném megszerezni első pontjaim az ACB-ligában, vagy ha esetleg lesz rá lehetőség, bemutatkozni az Eurocup-ban, de ezek mind másodlagos célok, mert jelenleg az a legfontosabb, hogy minél gyorsabban fejlődjek.

Marad időd valamire azért a kosár mellett?

A spanyol bajnokság nem nagyon engedi meg a tovább tanulást, sajnos nincs idő a két dologra együtt. Szabadidőmben főzök, videojátékokkal játszom, és sok időt töltök az itteni barátaimmal.

220 centivel nem csoda, ha kosarasként kötöttél ki - mindig is egyértelmű volt, hogy ezt a sportágat választod, vagy voltak "versenytársai"?

Két-három éves korom óta a kosárlabda mellett nőttem fel, édesapám edzéseire jártam, de általános iskola közepén volt egy nagy vetélytárs, a vízilabda. Nagyon szeretem a mai napig nézni, és meg kell hagyni, sokszor gondolok bele, mi lett volna, ha... De boldog vagyok a kosárlabdában: nagyon szeretem ezt a sportot, ami egyben a munkám is.