A magyar női kosárlabda történetének egyik legmeghatározóbb, legsikeresebb alakjával beszélgetni mindig különleges élmény azok számára, akik több mint három évtizede követik a sportág hazai és nemzetközi történéseit. Ivkovicné Béres Tímea nemcsak játékosként ért fel a legmagasabb csúcsokra – gondoljunk akár a klubszintű sikerekre, Euroliga-győzelemre, bajnoki és kupacímekre –, hanem a sportág elhivatott vezetőjeként, az utánpótlás és a 3x3-as szakág fejlesztésének kulcsszereplőjeként is meghatározó alakja a hazai kosárlabdázásnak. Pontosan harminc esztendő telt el azóta, hogy 1996. szeptember 14-én Budapest szívében, a Hősök terén a legendás Fradidas négyesével felültek a világ trónjára a II. Adidas Streetball Világbajnokságon. A kerek évforduló, valamint a magyar kosárlabdázás napjának közeledte remek alkalmat kínált arra, hogy visszatekintsünk a kilencvenes évek utánozhatatlan budapesti miliőjére, a streetball olimpiai szakággá váló evolúciójára, az 1998-as és a frissen befejezett felnőtt világbajnoki szereplésekre, valamint arra az alázatos szakmai munkára, amely a jövő generációit hivatott pályára állítani.

A Hősök tere varázsa, NBA-sztárok és a világbajnoki aranycipő

Napra pontosan 30 évvel ezelőtt lettetek streetball-világbajnokok Budapesten, a Hősök terén rendezett viadalon Csákány – akkori nevén Fűrész – Emőkével, Hagara Zsuzsannával és Herbster Annamáriával egy csapatot, az eredetileg Fradi-Adidasra keresztelt négyest alkotva. Ez volt az Adidas Streetball keretein belüli második világbajnokság, ahová egyébként úgy kvalifikáltatok, hogy előtte a hazai versenysorozatot nyertétek meg. Hogyan jött az ötlet, hogy fiatal csapattársaiddal egyáltalán nekiinduljatok a versenysorozatnak, és milyen célokat fogalmaztatok meg kezdetben?

Ez egy óriási emlék és élmény számomra. Elsősorban nagyon innovatív volt akkoriban ez a rendezvény, hogy egy ilyen történelmi, belvárosi területen, mint a Hősök tere, megrendezésre kerül egy sportesemény, úgyhogy már ez is nagyon vonzó volt. És a kosárlabda bármilyen formája az óriási szerelem, fiatalon az ember vállalkozó kedvű, és szeretné mindenben kipróbálni magát, úgyhogy egyszerűen csak innen jött az indíttatás. Nagyon vonzó egy világbajnokság, imádjuk a kosárlabdát, barátnők vagyunk, és így elindultunk ezen a versenyen. Igazán óriási célokat nem is fogalmaztunk meg, csak élvezni akartuk a játékot, és aztán amikor haladtunk egyre előre, akkor vált világossá, hogy akár itt egy végső győzelem és egy világbajnoki cím is elérhetővé válik, és ez fantasztikus élmény volt. Rengeteg embert vonzott, négy földrészről több, mint 40 ország résztvevőjével zajlott az esemény, különböző nemzettekkel, kosárlabda-stílussal találkoztunk. Nem utolsósorban pedig az NBA-sztárok, Kareem Abdul-Jabbar és John Starks jelenléte is egy óriási lökés volt, tőlük kaptuk meg az aranycipő fődíjat, amit még most is nagyon jó szívvel őrzök a polcomon, úgyhogy tényleg fantasztikus élmény volt.

A döntőben azokat az olaszokat vertétek meglehetősen simán, akikkel már a csoportban is találkoztatok. Mondhatni, visszamenőleg gond nélkül mentetek át a teljes mezőnyön, és túlzás nélkül te is tarthatatlannak bizonyultál azon a napon. Mi kellett ahhoz, hogy ezen a viadalon ilyen magabiztosan világbajnokká válhassatok? Az olaszok elleni összecsapásoknak volt olyan pikantériája is, hogy korábban ifjúsági Eb-n is megmérkőztetek velük...

Talán azt az összehasonlítást, hogy az 5v5-ös és a három-három elleni kosárlabdát összevessük, abba nem mennék bele, mert szerintem egyre inkább afelé haladunk, hogy ez két külön sportággá fog válni. És szerintem az egyik sikerünk titka az volt, hogy egy nagyon jó szerkezetű csapatot állítottunk össze. Már a korosztályos válogatottakból is egész fiatal korunk óta ismertük egymást, játszottunk együtt csapatokban, úgyhogy szavak nélkül is megértettük egymást, nagyon jó volt az összhang, hazai pályán élvezhettük a közönség támogatását, szintén a szervezőket külön dicséret illeti, mert egy világbajnok rendezvény volt, a szó szoros értelmében. Ez a sportág nagyon fejleszti a játékosokat technikailag, reakcióban, gyors döntésekben így é biztos vagyok benne, hogy akkor is a javunkra volt ez a megmérettetés, még ha némi kockázatot is vállaltunk a sérülésekkel, hiszen sokkal fizikálisabb játék az 5v5-ösnél. Úgyhogy én szerintem ez volt a siker titka: az összhang, az, a szenvedélyünk a sportág iránt, hogy jól éreztük magunkat, és ez vitt minket egészen a győzelemig.



A fiúk - az akkori, szintén fővárosi Malévra alapozva - az Ughy Albert, Molnár Attila, Győr Tamás és az akkor nem igazolt versenyző Deák Attila alkotta kvartettel is továbbmentek a csoportból, de nekik a horvátok megálljt parancsoltak. Mennyire tudtátok követni a szoros program közepette a másik nem menetelését?

A végén, amikor a centerpályán volt mind a két viadal, akkor tudta követni egymást a két magyar csapat, és természetesen szurkoltunk egymásnak, figyeltük a másik mérkőzéseit, amennyire lehetett. De talán már ott össze is volt hangolva a centerpályán a lány és a fiú vonal. Szurkoltunk egymásnak, figyeltük egymást, a két magyar csapat kiemeltként szerepelt ezen a rendezvényen, és úgy gondolom, a fiúktól is nagyon szép eredmény volt, hogy bejutottak a legjobb 12-be, mi pedig azért az NB I-es tapasztalatot magunkkal víve eljutottunk a döntőig.

A budapesti aranykor miliője és a vidéki fellegvárak felemelkedése

A budapesti kosárlabda igazi aranykorát élte még akkor, hiszen a tömegrendezvényeken és a profi viadalokon is rendre a fővárosiak nyakába kerültek az aranyérmek. A Magyar Kupát már elhódítottátok akkor a Fradival, majd később NB I-et is nyertetek a Tungsram utódjaként, te pedig már nagyon fiatalan a jogelőddel is magyar bajnok voltál. Miként írnád le az akkori budapesti kosaras miliőt? Abban az időszakban élte utolsó nagy sikereit a Budapesti Honvéd is...

Akkoriban én is 15 évesen vidékről kerültem fel Budapestre, ott jártam gimnáziumba, és a Tungsramba a felnőtt csapathoz igazoltam Fűrész Emővel Székesfehérvárról. Tehát akkoriban azt gondolom, hogy Budapest volt a sportágnak a központja, és ha valaki eredményt akart elérni, vagy fejlődni akart fiatalon, akkor oda be kellett kerülni, ez volt az igazi lehetőség, vagy a garancia arra, hogy az ember a sportágban előre juthasson. A Tungsram utódjaként kerültünk a Ferencvárosba, azt szintén fantasztikus élmény volt megélni, hogy a Ferencváros családjához csatlakozhattunk. Ott a kosárlabda sportág akkor jelent meg a Fradi családjában, és máris kupagyőzelmekkel és bajnoki címekkel hálálhattuk meg azt, hogy befogadtak bennünket, és ennek a történelemnek, amit a Fradi maga után tudhat, annak a részesei voltunk, úgyhogy tényleg akkoriban fantasztikus volt ez a budapesti miliő. Aztán ezt követően, két év ferencvárosi játék után én is Sopronba igazoltam, és aztán onnan is indult el a vidéki fellegvárak kialakulása, ami a kosárlabda szempontjából mindenképpen fontos volt, hogy ne csak főváros-központú legyen, hanem a vidék is fellendüljön a sportágban. Az szomorú, hogy Budapest egy darabig elveszett, és talán most kezd újra életre kelni, de legjobb lenne, legszerencsésebb lenne, ha kiegyensúlyozott eloszlás lenne mind a főváros, mind a vidék szempontjából.

A betonról az olimpiai parkettig: a 3x3 forradalma

Később a 3x3-as szakágban is tevékeny részt vállaltál csapatvezetőként. Hogyan láttad, élted meg a 3-3 elleni kosárlabda átalakulását a hagyományos streetballtól a ma ismert olimpiai versenyszámmá váló 3x3-ig?

A sportág népszerűsítése volt a fő cél, a FIBA is felvette a hivatalos programjába a 3x3-as versengést. Hogy olimpiai sportággá vált, ez Magyarországnak egy óriási lehetőség, és minden kis országnak, ahol nem kell 12 játékosra támaszkodni, hanem négy-öt játékossal is be lehet kerülni a legjobbak közé. Tehát a kisebb országoknak ez egy nagyobb lehetőséget biztosított, mindenképpen nagyon szórakoztató, kivételesen látványos nézői szempontból, sokkal dinamikusabb, a védekezésből a támadásba való gyors váltásokkal, nagyon vibráló ez a játék, úgyhogy én nagyon örültem, hogy egyre népszerűbb ez a sportág. Nekem a '96-os vb után ez egy kis szerelemprojektté vált, és örültem, hogy ebben kezdetekben segíthettem az MKOSZ program kezdését. Azt látni, hogy most már teljes embert kíván a versenynaptár, és lassan-lassan ezért is kell elválasztani az öt-öt és a 3x3 kosárlabdát, hiszen rengeteg torna van év közben, pontgyűjtés szisztémája alakult ki, ami rangsorolja a részvételük és az elért eredmények során az országokat, csapatokat, és egyre többen veszik ezt nagyon komolyan a világban. Úgyhogy azóta is koncentráltan figyelem a sportág alakulását, és bízom benne, hogy Magyarország mind az 5v5-ben, mind a 3x3-ban előbb-utóbb ott lesz az olimpiákon.



Világbajnoki emlékek: 1998 öröksége és a jelen sikerei

Ott voltál 1998-ban a németországi (5v5) világbajnokságon, ami után idén először szerepelhetett a női felnőtt válogatott újra vb-n. Milyen volt megélni a lányok negyeddöntővel végződő szereplést?

Fantasztikus volt látni ezt a csapatot, figyelni a sikereiket. Ismerem is őket, kötődőm hozzájuk, úgyhogy érzelmileg is mindenképpen érintett voltam, és nagyon szurkoltam, szorítottam nekik. Nagyon jó, hogy ilyen sikereket ér el a magyar női kosárlabda. Mi akkoriban, '98-ban egy nagy generációváltás után igencsak fiatalon, kevesebb nemzetközi tapasztalattal indultunk neki. Ez a csapat egy érettebb, felkészültebb gárda, amiben egyensúlyban szerepelnek tapasztalt és fiatalabb játékosok, nagyon sokszínűek-sokoldalúak, igazán összetartó csapat, úgyhogy tényleg fantasztikus volt látni az ő menetelésüket és szereplésüket. Gratulálok ezúton is nekik, a szakmai stábnak és a lányoknak, kívánok még nekik sok ehhez hasonló sikert, és nagyon büszkék vagyunk rájuk.

Ahogy mondtad is, ti szintén egy megfiatalított csapattal vb-ztetek. Milyen előzetes várakozásokkal vágtatok bele akkor a küzdelmekbe, és hogyan élted meg a sok nagyon izgalmas derbit, amelyek között két szép győzelmet is arattatok?

Mi az Európa-bajnokságon elért eredményünkkel harcoltuk ki, hogy kijuthassunk a vb-re, és ahogy mondtam, egy nagy generációváltás után voltunk, viszonylag rutintalanabb csapattal, de nem mentünk feltett kézzel. Nagy siker volt, hogy továbbjutottunk a csoportból Korea legyőzésével, és például a brazilokkal is egy sikerként megélt mérkőzést, a vereség ellenére is egy nagyon pozitív derbit játszottunk, és azért megmutattuk a csapat karakterét, a jövőbeli perspektíváját. Utána a 8 közé jutásért mi az ausztrálokkal találkoztunk, úgyhogy ott azért megálljt parancsoltak nekünk, de még Kínát felülmúlva végül ez a 10. hely is szép siker volt akkoriban. Természetesen nagyon örülök, hogy 28 év után megdőlt ez az eredmény, és hogy a lányoknak sikerült előrébb jutni. Az is egy tanulságos és a tapasztalatszerzés szempontjából egy kiemelten fontos torna volt a karrierünkben, ahogy ennek a csapatnak is nagyon értékesek voltak az elmúlt napok.

A tömegsport ereje és a hagyományok megőrzése

Közeledik a Magyar Kosárlabdázás Napja, amely továbbra is ugyanennek a versenysorozatnak (egykoron Adidas Streetball) az égisze alatt kerül megrendezésre, az MKOSZ közreműködésével. Hogyan tudott ennyi évtized alatt fennmaradni a hagyományos streetball a 3x3 fejlődése mellett szerinted?

A hagyományos streetball mostanában inkább a szabadidősportolókat szolgálja ki, és ez is mutatja, hogy a kosárlabda népszerű az országban, hogy van igény erre. A streetballt korosztálytól függetlenül lehet élvezni és űzni, közösségeket hoz össze országszerte. Szerintem mindezek a tényezők a mai világban olyan értékesek és fontosak, hogy ez is tudta életben tartani ezt a rendezvényt. A streetball megálmodói itt Magyarországon kitartottak, és még a mai napig is rendezik ezeket a rendezvényeket. Ez is különleges példa, főleg a mai világban, hogy valaki ilyen sokáig tudja életben tartani a megálmodott projektet, úgyhogy őket mindenképpen nagyon nagy megbecsülés illet. Az országban egyre több szabadidős kültéri pálya jön létre. Ez a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetség programjának is köszönhető, ami szerintem támogatta a streetball népszerűségét, az aktívabb, egészségesebb életmódot, úgyhogy ennek mindenki csak előnyét élvezheti, mindenki a győztese lehet.

Értékteremtés az utánpótlásban és a jövő kihívásai

Az eltelt 30 év alatt további magyar bajnoki és kupacímek mellett többek között Euroliga-győztes játékos, majd a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Akadémia vezetőjeként sikeres sportvezető, az MKOSZ Utánpótlás- és Szakmai Bizottságának tagjaként pedig a sportág hazai fejlődéséért ilyen formán is sokat tevő személy lettél. Milyen további hosszútávú ambíciói vannak még ebben a gyönyörű sportágban egy ennyire sikeres hölgynek?

Először is nagyon hálás vagyok, hogy a sportban dolgozhattam és dolgozhatok, a pályafutásom befejezése után is abban maradtam, abban a közegben, ahol a legjobban érzem magam, és ahol azt a sok felgyülemlett tapasztalatot kamatoztatni tudom. Hálás vagyok azért, hogy az elmúlt időszak végül is a sport aranykora volt, aminek az értékteremtésében én is részt vehettem, és hogy az utánpótlásban segíthetem a fiatalokat, hogy ők is átélhessék azt a rengeteg élményt és sikert a sportban, ami nekem megadatott. Hogy a jövőben, hogy alakul...  Annyit fejlődött az elmúlt 10-15 évben a sportág, és talán a legfontosabb az, hogy alkalmazkodnunk kell a következő kihívásokhoz, tanulni tovább, ez az én inspirációm elsősorban. Az utánpótlásban minden gyerek egy új álommal érkezik a rendszerbe, és ez motivációt ad a folyamatos munkához. Szerintem ez a legszebb része: végigkövetni az ő fejlődésüket, a sikereiket megélni velük, támogatni őket benne. Ez jelenti a folyamatos energiát a jövőre nézve is. Szeretem a kihívásokat és a határaim feszegetését, igyekszem majd a jövőben is teljes erőbedobással és szenvedéllyel tovább dolgozni és tevékenyen részt venni abban, hogy a magyar kosárlabda és a sport tovább élhessen, fejlődhessen Magyarországon.



Fotó: Streetball Hungary, MTI/Kovács Tamás