Öt esztendő telt el azóta, hogy 2021. augusztus 15-én a magyar leány U19-es kosárlabda-válogatott Debrecenben történelmet írt, és a Mali elleni bronzmérkőzésen kiharcolta a hazai utánpótlás-nevelés valaha volt legfényesebb nemzetközi sikerét. A történelmi vb-bronzérem nemcsak egy korosztály felnőtté válásának nyitánya volt, hanem egy olyan generáció robbanásszerű belépője, amely ma már a hazai NB I-ben, az Euróligában és a felnőtt válogatott kapujában bontogatja szárnyait. Sitku Zsuzsannával, a Sopron Basket erőcsatárával ültünk le beszélgetni: felidéztük a Caitlin Clark fémjelezte amerikai sztáralakulat elleni emlékezetes elődöntőt, a csehek elleni idegőrlő negyeddöntő sorsfordító hármasát, a vékonyka fiatalból érett profivá formálódó fizikai transzformációt, valamint a Brooks Jelena és Fegyverneky Zsófia mellett eltanult elnyűhetetlen soproni mentalitást.

A debreceni áttörés és a felnőttkor kapuja

Öt éve ezen a napon egy fantasztikus menetelés végén tettétek fel a pontot az i-re azzal, hogy megvertétek a Sika Koné vezette Mali válogatottját a debreceni U19-es világbajnokságon. Ezzel pedig a magyar kosárlabda utánpótlás-történelmének legjobb nemzetközi eredményét értétek el, hiszen vb-bronzérmet nyert a nemzeti csapat. Mai szemmel nézve ez a siker és maga az élmény hol helyezkedik el a te felnőtt szinten is sok nagy eredménnyel tarkított karriered vonatkozásában?

Igazából én ezt úgy közelíteném meg, hogy nekem ez volt az első nagy eredményem a felnőtt korosztály előtt. Így ez mindenféleképpen egy nagyon-nagyon nagy lendületet adott. Ráadásul már a Sopron Basket másodedzőjével, Laczka Mikivel is ott tudtam dolgozni, úgyhogy az első felnőtt szezonom előtti kis löket megvolt, ami utána be is indult. Tényleg egy sikerekkel gazdag kezdéssel indultak a felnőtt éveim, úgyhogy egy első próbátételnek biztos, hogy nagyon jó volt.

Egy fiatal kosárlabdázó életében az U19 és a felnőtt élvonal közötti átmenet mindig kritikus vízválasztó. Hogyan fogalmaznád meg: Sitku Zsuzsi ez alatt az öt év alatt miben változott, miben fejlődött, és mit adott neked az azóta eltelt időszak?

Sitku Zsuzsi az elmúlt öt évben nagyon sokat fejlődött technikailag, és fizikumban kifejezetten – talán ezt emelném ki a legjobban. Tényleg a kis vékony, nyeszlett, hosszú lábú, hosszú karú Zsuzsikából egy sokkal erőteljesebb játékos lett, aki most már nem fél a kontakttól, és bízik a saját testében. Ezen felül pedig technikai részen hihetetlen nagy különbség volt az, amikor felnőtt csapatban, akár edzésen, akár meccsen olyan játékosok ellen tudtam játszani, akik ezt már nagyon magas szinten csinálják sok éve. Ebben tudtam a legtöbbet változni, amiben utánpótlásban még nem tudtam.

Korosztályos elit, világelittel kiegészülve

Visszaugorva a debreceni megmérettetésre: a valaha volt egyik legnevesebb mezőnyben mérettethettétek meg magatokat. Ez ennyi idő elteltével is tisztán látszik, hiszen a győztes amerikaiak több későbbi WNBA 1/1-es draftválasztottat, köztük az akkori MVP-t, Caitlin Clarkot is felvonultatták. De ha a felnőtt vb-n csoportellenfél franciákat nézzük, közülük is többen ott lehetnek az akkori U19-es nemzeti csapatból, ahogy a döntős ausztrálok is jó pár játékost adtak azóta a profi világelitnek. Mikor fogalmazódott meg benned, bennetek, hogy a vb-szereplés akár a felnőtt női válogatottal is megadathat számotokra ennyire rövid időn belül?

Egy nagyon-nagyon jó utánpótlás-korosztály zuhatag érkezett meg most a felnőtt évekhez. Szerintem amikor mi is a vb-n ilyen jó helyezést tudtunk elérni, akkor látszódott az, hogy ez a korosztály – nagyjából a plusz-mínusz pár évvel idősebbek, fiatalabbakkal kiegészülve - mennyire jól össze tud hangolódni, mennyire jól együtt tud működni, és új löketet tud adni esetleg a válogatottnak. Nyilván nem kerültünk még fel annyian abból a csapatból, még megy ez a munka, hiszen beépülni egy felnőtt válogatottba teljesen más dolog, mint a saját korosztályodban kiharcolni azt, hogy benne lehess. Viszont szerintem azután, hogy megtapasztaltuk, milyen egy világbajnokság, egyértelműen bennünk volt, hogy ilyenből szeretnénk még kérni.

Szakmai szemmel nézve, egy utánpótlás-tornán elért világra szóló eredmény mögött mindig komplex taktikai és pedagógiai munka áll. Mi kellett ahhoz, hogy a Cziczás László – Laczka Miklós edzőpáros vezette csapatból ilyen szintű eredmény jöjjön ki?

Nagyon jó volt a hangulat, az biztos, azzal soha nem volt probléma. Egy olyan jó csapategység alakult ki a játékosok között, és szerencsénkre voltak nagyon extra játékosaink is a válogatottban, akik húzóemberek tudtak lenni az egész torna alatt. Ez lendületet adott a csoportmeccsek után a rájátszás további mérkőzéseinél is. Nagyon jó hangulatot adott az, hogy együtt tudott ez a csapat mozogni, összetartottunk. Igazából ez volt a kulcsa az egésznek.



Ha végignézünk az akkori névsoron, elképesztő látni a játékosok életútját. Mostanra az akkori csapatotok nagy része az NB I/A-ban is meghatározó kosarassá vált, vagy akár – téged is ideértve – az Euroligában, illetve az Európa-kupában is tudott maradandót alkotni. Sőt, az ott All-Star ötösbe választott Boros Julcsi személyében olyan is volt, aki azóta légiósként Olaszországban is megmérettette magát. Te Euroligát nyertél a Sopronnal, Dombai Réka szintén az Euroligában tudott vezérré válni győri színekben, míg többen, Krasovec Lili, Telegdy Zsófi, Keita Aya pedig az NCAA-ben pallérozódtak. Hogy látod, mostanra többé-kevésbé mindenkiből kezd kijönni felnőtt szinten is az akkor megmutatott tehetség?

Szerintem ez teljesen így van. Nyilván egy U19-es korosztályban már nagyon kevés a lemorzsolódás, az, aki már nem folytatja a sportot utána, ez inkább korábban szokott előfordulni. Úgyhogy aki azon a vb-n ott volt, azokból mindenkiből szépen lassan, különböző ütemekben felnőtt játékos válik. Ahogy említetted Telegdy Zsófit is, ő is most jön vissza Magyarországra, a DVTK színeiben fog játszani, úgyhogy ő is egy NB I-es játékossá nőtt fel. Mindenki más szépen a saját tempójában halad, és nagyon jó ezt látni.

A drámai csehek elleni csata és a Caitlin Clarkkal szembeni ütközet

Kicsit még nosztalgiázva a debreceni meccseken: a csoportban a mostanra már WNBA-játékossá érő, akkor a korosztályánál három évvel fiatalabbként is vezérként tündöklő Olairi Kosu fémjelezte Oroszországtól még kikaptunk, de az egyenes kieséses szakaszban előbb az olaszokat, majd a cseheket is legyűrtük. Aztán a már akkor is egyetemi sztárnak számító Caitlin Clark mellett az idei első választott Azzi Fuddal vagy a tavaly a női NBA-be berobbanó Sonia Citronnal fémjelzett Team USA-vel is a vártnál sokkal jobb meccset tudtatok játszani az elődöntőben. Annak a két egyenes kieséses győzelemnek csapatként – a hazai pálya támogatásán felül – mik voltak a főbb összetevői szerinted?

A Csehország elleni negyeddöntőben dőlt el szerintem az, hogy mi tényleg érmesek leszünk, és hogy ez egyáltalán nem kérdés. Az egy nagyon-nagyon szoros meccs volt, és a kulcs az volt, hogy a végén tudtunk higgadtan játszani. Egyébként számomra az a meccs azért is nagyon különleges, mert akkoriban én még nagyon nem éreztem a hárompontost, nem próbálkoztam hármasokkal, és ha jól emlékszem vissza, nagyon kevéssel a vége előtt pont én dobtam egy hárompontost olyan szituációban, ahol Cziczás Lászlónak is emlékszem a szavaira: ő is meglepődött eléggé – nem pontosan ezeket a szavakat használva. Igazából az adta meg az utolsó lökést, úgyhogy az személyesen nekem is egy nagyon jó emlék. Az az egész hangulat, ahogy ott játszottunk, utólag visszagondolva megadta a lendületet az egész folytatásra.

Az amerikaiak elleni elődöntőben neked személy szerint milyen volt a pályán lenni? Kimondhatjuk, hogy addig utánpótlásban sosem jött szembe veletek ilyen szintű ellenfél? Mi az, amiben ennyire ki tudtak emelkedni a mezőnyből, és hogyan írnád le az akkori Caitlin Clarkot, aki a torna legértékesebb játékosaként vitte fel a csúcsra a csapatát?

Tényleg nem találkoztunk, legalábbis én biztosan nem találkoztam ilyen csapattal előtte. Olyan játékosokról beszélünk, akik már akkor is sztárok voltak, és akiket mostanra érinthetetlennek gondolnak nagyon sokan a világon. Hihetetlen érzés volt tudni, hogy ilyen ellenfelek ellen fogunk játszani, és az az érdekes, hogy nem féltünk. Tudtuk, hogy papíron nem mi vagyunk az esélyesek, viszont akkor sem fogunk harc nélkül elsüllyedni, és mindent bele fogunk tenni. Az pedig, hogy azon a tornán addig a pontig – mert az ausztrálok a döntőben jobb meccset játszottak velük, mint mi – mi kaptuk a legkevesebb pontot tőlük, nagyon felemelő érzés volt. Tényleg mi tudtuk a leginkább megfékezni az amerikai válogatottat azzal a játékoskerettel, jobban, mint az összes többi csapat azon a tornán.

Bronzcsata Mali ellen és a siker lélektana

Mit merítettetek abból az amerikaiak elleni kemény csatából a bronzért zajló összecsapásra, a nagyon atletikus, fizikális, kevésbé rendszerkosárlabdát játszó meglepetés-válogatott Mali ellen, amely ellen sikerült egy újabb óriási győzelmet aratni?

Fizikalitásban mindenképpen megtapasztaltuk az amerikaiak ellen, hogy mekkora intenzitással kell beleállni a játékba, és a mali válogatott is nagyon fizikálisan állt bele a meccsbe. Viszont ott, az őszintét megmondva, volt egy olyan érzésem, hogy azt a meccset mi akartuk igazán megnyerni. Annyira egyértelmű volt az első perctől fogva, hogy az a mi mérkőzésünk, hogy szerintem tényleg senkiben sem merült fel kérdés az első pillanattól kezdve, hogy az a bronzérem a miénk lesz-e.



Egy ilyen történelmi léptékű siker feldolgozása nem mindennapi feladat egy fiatal sportoló életében. Hogyan ünnepeltétek meg ezt a szereplést, illetve meddig tartott benned annak a sikernek a lendülete a te megélésed szerint?

A megünneplése érdekes dolog volt, mert akkoriban a Covid-szabályok még eléggé életben voltak, úgyhogy nem feltétlenül tudtunk hatalmas nyilvános ünneplést csapni. A hotelban azért magunk között megoldottuk. Hosszabb távon pedig az, hogy az első felnőtt szezonomba egy ilyen élménnyel lehetett belemenni, nagyon-nagyon sokat segített. Ahogy már említettem, a Sopron Basket akkori másodedzőjével, Laczka Mikivel már hamarabb tudtam dolgozni, így nem úgy estem be a felnőtt csapatba, hogy én vagyok az ismeretlen fiatal, aki csak most megjelent. Volt egy összekötő kapocs, ami nagyon sokat segített. Szerintem a többieknek is, mindenkinek a saját okai miatt, de óriási lendületet adott a szezonra és a jövőre nézve is.

A torna után te személy szerint milyen szakmai tanulságokat vontál le, illetve milyen új egyéni célokat fogalmaztál meg magadnak a felnőtt pályafutásod hajnalán?

Konkrét egyéni célokat azért nem mondanék, mivel úgy kerültem fel a felnőtt kerethez, hogy hirtelen szembesültem azzal: hoppá, ez most már a felnőtt szint. Ez nagyon-nagyon különbözik attól, amiben eddig benne voltam, úgyhogy kicsit úgy éreztem, mintha mindent nulláról kellene megtanulnom és beleszoknom ebbe a közegbe. Viszont ha valamit mégis kiemelnék tanulságként, az az, hogy mennyire fontos a csapategység és az összetartás. Mennyire fontos az, hogy saját magadban bízz és a csapattársaidban, mert máshogy a siker egyszerűen nem érhető el.

Nehéz kezdés után a keménység: a soproni iskola és a nemzetközi elit

A Sopron Basketben évadról évadra egyre meghatározóbb szerepet kapsz a nemzetközi porondon is. Mi kellett ahhoz, hogy fokozatosan előrelépkedve, ilyen töretlen kitartással be tudd váltani azokat a reményeket, amelyekkel nagyon fiatalon a klubhoz kerültél?

Igazából nekem az volt a legnagyobb szerencsém a karrierem során eddig – ezt most már bátran kijelenthetem –, hogy egy olyan ikonikus játékossal tudtam együtt dolgozni és láthattam napról napra az edzéseken, mint Brooks Jelena. Az, hogy az ő játékát a saját bőrömön tapasztalhattam meg és tanulhattam tőle, az hihetetlen. Ráadásul pont az én posztomon játszik. Olyan szempontból persze nem volt mindig jó érzés, hogy edzésen bármilyen próbálkozásod ellenére is meg tudott szívatni a pályán, de az, hogy láttam, hova lehet eljutni, óriási inspirációt adott. Célul tűztem ki magamnak, hogy egyszer ezeket az elemeket mind megtanuljam, és tudjak hozzá hasonlóan magas szinten játszani.

Előttetek áll az újabb nagy feladat: az újjáformált Sopron Basket keretével milyen célkitűzésekkel vágtok neki az Euroliga-selejtezőnek és a nemzetközi kupaszereplésnek?

Fiatal csapatunk lesz, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, milyen gyorsan tudunk összeszokni a légiósokkal és a keret többi tagjával. A magyar játékosok közül viszont senki sem lesz ismeretlen számomra, mindenkivel játszottam már együtt a korosztályos válogatottakban, ismerem őket, és szerintem ez egy nagyon jó hangulatú, kiváló szellemiségű csapat lesz. A selejtezőre nagyon alaposan fel fogunk készülni, szerintem van esélyünk, egyenes kieséses rendszerben dől el a továbbjutás. Utána pedig van egy gondolat, amit Fegyverneky Zsófi mondott nekem tavaly, és amit azóta is viszek magammal: ha már megvan a lehetőség, akkor ne adjuk lejjebb, és próbáljuk meg a maximumot kihozni magunkból a pályán. Számomra is nagyon sokat jelentett, hogy tavaly az Euroligában indulhattunk, értékes perceket tölthettem a pályán, tapasztalhattam és tanulhattam. Idén is ezt várom, és nagyon szeretném, ha kicsit sikeresebben alakulna az Euroliga-szereplésünk, mint a legutóbbi szezonban. Szerintem ezzel a kerettel képesek is lehetünk rá.



Fotók: FIBA, Tóth Zsombor/Sopron Basket