A Böröndy Vivi, Lelik Réka, Papp Dia és Takács-Kiss Virág alkotta magyar válogatott a 7. helyet szerezte meg a varsói 3×3-as világbajnokságon. A rendkívül értékes visszajelzéseket adó tornát Jakab Máté szövetségi kapitánnyal értékelte a Wbasket.hu.

Gratulálok a világbajnoki szerepléshez! A hetedik hely értékét tovább növeli, hogy mindössze a három dobogóssal szemben szenvedtetek vereséget, és ezen a három meccsen összesen hét pont volt a különbség. Ennél jobb jelzés a csapat versenyképességére – különösen a rövid felkészülési időt tekintve – talán nem is kell.

Egyetértek, hasonlóan látom én is! A 7. helyünk is a lebonyolítás sajátosságának köszönhető. Két csoportgyőztest rangsoroltak elénk, Németországot és Ukrajnát, de ha top 12-ben vagy a 8-ban a dobott pontok alapján rangsorolják a csapatokat, akkor ötödikek lettünk ezen a világbajnokságon. Ennek összességében nagy jelentősége nincs. Annak sokkal nagyobb, amit a játék képe mutatott, és amilyen benyomásokkal hazatérhettünk.

Büszke vagyok a játékosokra! Nagyon kevés volt a közös munkára rendelkezésre álló idő. A világbajnokságon az első mérkőzés jelentette az első igazi megmérettetést téthelyzetben ennek a négyesnek. Nem akarjuk túlértékelni ezeket az eredményeket, de a legfontosabb kijelentés: amit egy héttel ezelőtt csak feltételeztünk, az most bebizonyosodott – a világelittel fel tudjuk venni a versenyt.

Ha a nagyobb képet nézem, mi nem felvenni akarjuk velük a versenyt, hanem meg akarjuk őket verni! Ez nagyon fontos. Ehhez ilyen formációban, ilyen felállásban sokkal többet kell együtt dolgozni. Rutint kell szereznünk, hogy a végjáték szituációkban meglegyen a megfelelő formulánk és a jó döntésekre való készségünk. Ez csak mérkőzésekkel, mérkőzésrutinnal és közös játékkal jön meg.

Azzal vezettem fel a beszélgetést, hogy mindössze hét pont volt a különbség a három dobogóssal szemben. Ahhoz azonban, hogy ezek a szoros végjátékok a mi javunkra dőljenek el legközelebb, legalább akkora út vezet, mint amit eddig megtett a csapat. Ha nem nagyobb…

Abszolút így van. Ennek a válogatottnak – akár ennek a négyesnek is – nagyon magas a plafonja, ha az egyéni teljesítőképességeket nézzük. De hozzá kell tenni a csapatkémiát, a kohéziót, a rutint és a mérkőzésszámot, mert anélkül nem megy.

Ha lebontjuk a játék képét: mi az, ami működött, ami már most jó, és melyek azok a területek, amikben fejlődni kell?

Összességében nagyon elégedett voltam a védekezésünkkel. A csoportkör után mi kaptuk a legkevesebb pontot átlagban (14,7-et), USA volt a második 17 ponttal – legalábbis ha csak a csoportunkat, ezt a „halálcsoportot” nézzük. Sokkal jobban használtuk a faultokat, tudtunk agresszíven és jól védekezni úgy, hogy mellette nem faultolgattunk feleslegesen.

Okos kosárlabdát játszottunk. Tudtuk, hogy milyen stílusú kosárlabdát kell játszani vezetésnél, és milyet esetleg hátrányban. Takács-Kiss Virág jelenléte ebben a játékban egy igazi „cheat code” volt nekünk. Rengeteg faultot tudott kiharcolni, sokszor állhatott a büntetővonalra, és a támadó lepattanóknál, valamint alsó poszton is nagyon hatékonynak bizonyult.

Amivel nem vagyok elégedett, és amiben potenciált látok, hogy sokkal több távoli kísérletet kell vállalnunk és értékesítenünk. A dobásainkat nagyobb magabiztossággal kell elengedni.

Négy olyan nemzetet megelőzött a magyar válogatott (Franciaország, Kína, Spanyolország és Kanada), akik ott voltak a párizsi olimpián. Másik oldalról van ennek egy olyan olvasata is, hogy ezek a nemzetek várhatóan rengeteget fognak dolgozni a Los Angeles-i kvótáért és magasan van még a maximumuk. A mostani kedvező pozíció ellenére erős kihívókkal kell számolni.

Ez biztos, hogy így van, de az elvégzendő és a befektetett munkában mi sem leszünk lemaradva, mi is rengeteg munkát raktunk bele eddig is, és ezután is fogunk. Ez egyértelmű. Látszódnak a trendek: nemcsak az említett válogatottak, hanem minden válogatott professzionálisan készül, rengeteg munkát rak bele. Egyszerűen záródik az olló. Nincsenek nagy különbségek a csapatok között.

Ezen a világbajnokságon Madagaszkár volt az egyetlen, aki kilógott a mezőnyből, de rajtuk kívül nem tudok olyan válogatottat említeni, aki ellen valamivel egyszerűbb mérkőzésre lehetett volna számítani. Záródik az olló, nem nyílik. Az eredmény semmiképp sem elkényelmesít minket, sőt, sokkal inkább arra ambicionál, hogy jó úton vagyunk, de sokat kell még dolgoznunk.

Ért téged szakmai, taktikai oldalon meglepetés Varsóban? Bármi új trend, amit próbálnak alkalmazni, és nekünk is érdemes lenne átvenni?

Újdonságokat nem láttam. Továbbra is a külső dobások értéke nagyon magas és fontos mérkőzésen belül, de ez nem új trend. Taktikailag komplex repertoárral rendelkeztünk mi is, néha talán komplexebbel is, mint az ellenfelek. Igazából azokat a dolgokat, amik eddig is jelen voltak a 3×3-ban szakmai trendként, tökéletesítik a csapatok, és próbálják még magasabb szinten, nagyobb minőséggel kivitelezni.

Zárásul a magyar részre és azon belül is a nagyobb képre rétérve: hosszú távon mit lehet ahhoz tenni, hogy olyan kaliberű játékosok, mint 5:5 válogatottunk csapatkapitánya Takács-Kiss Virág vagy az Euroligában is jó benyomást keltő Lelik Réka minél többet tudjanak 3×3-azni?

Én azt vallom, és az a legfontosabb üzenetem: ne legyen olyan, hogy „ők és mi”. Se a csapaton belül, se a szakágak között. Nekünk a célunk – a legeslegfontosabb – az, hogy a magyar kosárlabdát minél magasabbra és eredményesebb helyre juttassuk el! Ezt együtt kell működtetni. Sajnos nem vagyunk nagy létszámú nemzet, nincs annyi igazolt játékosunk, hogy mélyebb variációs lehetőségeink legyenek. Véges azoknak a játékosoknak a száma, akik a magyar válogatottban a legmagasabb nemzetközi szinten – akár 3×3, akár 5:5 – valódi minőségi változást tudnak hozni. Egységeseknek kell maradnunk, és a közös gondolkodás a kulcs.

Ne úgy gondoljunk a másik szakágra, hogy „ők és mi”, és a játékosokra se úgy, hogy „ez vagy az”. Ha az 5:5 válogatott megszorulna, mi ugyanúgy nagyon szívesen segítünk, és hozunk áldozatokat vagy kompromisszumokat, mert globálisan azt kell nézni, hogy mi a cél. A cél pedig az, hogy a magyar kosárlabda jól szerepeljen. Ezt meg kell érteni.

Rátérve a 3×3-ra, mindenki a legjobb eredményt akarja elérni. Ezt nagyon jól megmutatta ez a világbajnokság is: igazából a játékosok minősége volt az, ami miatt mi meccseket tudtunk nyerni. Természetesen kulcs volt Dia és Vivi rutinja, ami elvehetetlen tőlük, de lehetőségünk nyílt mellettük két olyan játékost behozni, aki minőségben nagyon magas polcot képvisel.

Mindenképpen ki szeretném emelni, hogy nagyon hálás vagyok a játékosaimnak! Egytől egyig – nem csak az említettek – mindenki hatalmas áldozatot hozott és hoz a sportágért. Az első szóra, az első kapitányi hívásra ott voltak, jöttek, csinálták, és nem volt kérdés, hogy tagjai akarnak lenni ennek a csapatnak. Amikor például Rékának és Virágnak felvázoltam a tervet, az első mondatuk az volt, hogy „megyünk és csináljuk, itt vagyunk!” Ez alapvetően egy nagyon pozitív élménye a világbajnokságnak. Azt már bebizonyítottuk, hogy minimális közös munkával is oda tudunk érkezni a világelithez. Ez nagyon jó alapot adhat nekünk a folytatásra, de a közös munkát bele kell tenni.