A kezdés utáni első találat Moss nevéhez fűződött. A hazaiak részéről Karahodzsics talált be először. Továbbiakban Moss újabb hárompontost süllyesztett el, majd pedig Kerpel-Fronius tört be sikeresen. Seppala és Tomasevics pontjaibal visszavették a vezetést a hazaiak, azonban Records kosarával újból a Szeged kezében volt az előny. Schöll és Jarvi kosaraival ellépni látszottak a hazaiak, de Records és Kerpel-Fronius kosarainak köszönhetően szoros maradt az állás. A negyed vége előtt Karahodzsics kosarával és büntetőivel 4 pontos előnyből kosarazhatott a házigazda. A Kecskemét a negyed végén magabiztosan büntetőzött, ennek köszönhetően előnyből várhatták a következő játékrészt. 25-16
Dautovics egy hárompontossal nyitotta meg a második negyedet. Drenovac erre egy ziccerrel válaszolt. Moss pontjaival zárkózni kezdtek a vendégek, azonban Karahodzsics pontjaival megőrizte a Kecskemét 6 pontos vezetését. Továbbiakban mindkét csapat részéről a büntetőké volt a főszerep. Moss újabb jó hármasa után Dautovics is betalált távolról. Tomasevics küzdött nagyot a palánk alatt, Anda pedig Kerpel-Fronius gólpasszából volt sikeres. Két perccel a meccs vége előtt Dautovics triplájával 12 ponttal vezetett a KTE. Drenovac vezetésével a negyed végén még elkezdtek felzárkózni a vendégek, azonban így is 17 pontos különbséggel mentek pihenni a csapatok. 54-37
A második félidő első pontjai Tomasevics büntetőihez fűződött. Cseh hárompontosa után Kerpel-Fronius büntetőzött jól. Tóth közeli kosara után White szerzett értékes pontokat a hazaiaknak. Drenovac és Moss folytatták a vendégek pontgyártását, ezután Cseh zsákolt nagyot és zárkózott 12 pontra a Szeged. Egy hazai időkérést követően White talált be a triplán kívülről, erre leginkább Moss büntetői jelentettek választ. A Szeged ekkor ritmust váltott és 6 pontra zárkóztak Drenovac és Cseh vezetésével a vendégek. 68-62
Schöll duplája után Cseh triplájával 5 pontra zárkózott a negyed elején a Szeged, Jarvi azonban azonnal válaszolt, majd Tomasevics is betalált kintről, amivel ismét kétszámjegyű előnyre tett szert a KTE, két perc elteltével (76-65). A szegedi időkérést követően a hazaiak légiósa egy kettest is betett a közösbe, Jarvi ziccerével és Ivkovic zsákolásával pedig az utolsó 5 percre már 17 pontos kecskeméti vezetéssel érkeztünk meg (82-65). A Szeged küzdött becsülettel, de már csak kozmetikázni tudott a hátralévő időben az eredményen, a Kecskemét hazai pályán is nyert, a Szedeák pedig így maradt sereghajtó. 95-85
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - SZTE-Szedeák 95-85 (25-16, 29-21, 14-25, 27-23)
Alsóházi rájátszás, 2. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Győrffy Pál Attila, Nagy Bence László (Reisz Péter)
Kecskemét: Seppala 13/3, Tóth B. 6, Jarvi 7/3, Tomasevics 24/12, Karahodzsics 13. Csere: Schöll 6, Dautovics 13/12, Ivkovic 8, White 5/3, Kelenföldi -.
Szeged: Kerpel-Fronius 10, Moss 30/12, Cseh 12/6, Drenovac 27/6, Records 2. Csere: Mucza -, Neuwirth -, Anda 4, Zsíros -.

Az alsóházi rájátszás 2. fordulójában Pécsre látogatott az Zalakerámia ZTE KK csapata. A házigazda korábban hazai pályán nyert az OSE ellen, a vendégek pedig a KTE ellen szenvedtek hazai vereséget.
Az első negyed elején a házigazda szerezte meg a vezetést, ám a zalaiak gyorsan reagáltak, és Hunter triplájával már a vendégeknél volt az előny. A folytatásban a ZTE több alkalommal is meglépett, Brzovics és Hunter pontjaival. A hazaiaknál Durmo és Marinkovics igyekezett tartani a lépést, majd Brbaklics büntetőivel egy pontra zárkóztak a pécsiek. Ezt követően Meleg Gergő vállára vette a csapatot: fontos lepattanókat szedett, blokkolt, majd sorozatban szerzett pontjaival fordított az NKA. A zalaiak időkéréssel próbálták megtörni a pécsi lendületet, de a hazaiak tovább növelték előnyüket, Bor zsákolása után már hét pont volt közte. A negyed hajrájában Brzovics még kozmetikázott az eredményen, így az első tíz perc végén 5 ponttal vezetett a Pécs. 22-17
A második negyedet a ZTE kezdte jobban, Brzovics triplájával gyorsan három pontra zárkózott a ZTE, majd a vendégek fokozatosan átvették a kezdeményezést. A pécsieknél Brbaklics és Csarapics tartotta életben a támadásokat, utóbbi egy triplával és egy közeli kosárral is jelentkezett, így a hazaiak őrizték minimális előnyüket. A játékrész közepén azonban Gatling és Takács vezérletével fordított a ZTE, sőt Brzovics újabb kosarával már két ponttal is a vendégek vezettek. A házigazda innen ismét visszakapaszkodott: Marinkovics és Durmo fontos pontokat szereztek, Bor pedig látványos zsákolással mozgatta meg a közönséget. A hajrában fej fej mellett haladtak a csapatok, egyik fél sem tudott igazán ellépni. Az utolsó percben Marinkovics közeli találatával ismét a pécsiek kerültek előnybe, de Hunter gyors válasza nyílttá tette a végjátékot. A félidő végén végül egyetlen ponttal vezetett a házigazda. 39-38
A harmadik negyed rendkívül kiélezett játékot hozott, a csapatok fej fej mellett haladtak, és sokáig egyik fél sem tudott ellépni. A pécsieknél Csarapics és Meleg fontos kosarakkal jelentkezett, míg Marinkovics kétszer is látványosat zsákolt. A vendég zalaiak részéről Hunter és Varence tartotta versenyben a ZTE-t, előbbi két triplát is elsüllyesztett a negyed első felében. A hazaiak többször is visszavették a vezetést, Meleg és Marinkovics pontjaival. A hajrá azonban a vendégeké volt, Scherer egy triplával zárkóztatta fel a zalaiakat, majd Brzovics közeli kosarával egyenlített a ZTE. Az utolsó támadásból Durmo büntetőből még egy pontot a táblára tett a pécsieknek, így a játékrész végén minimális, hazai előnyt mutatott az eredményjelző. 61-60
A záró játékrész elején a pécsiek azonnal ritmust váltottak, Csarapics és Durmo kosaraival gyorsan növelték az előnyt. A vendégek ugyan Gatling büntetőivel és Hunter pontjaival igyekeztek tapadni, de a hazaiak rendre jókor válaszoltak, Meleg és Csarapics ismét fontos kosarakat szállított. A negyed közepén Brbaklics triplája és Abell távoli dobása után már kilenc ponttal vezetett az NKA, amire a vendégek csak részben tudtak reagálni Gatling és Varence találataival. A hajrára fordulva a pécsiek még magasabb fokozatba kapcsoltak: Csarapics, Marinkovics és Mezőfi is eredményes volt, utóbbi látványos zsákolással tette fel a koronát a teljesítményére. A házigazda védekezése is remekül működött, Meleg labdaszerzése és Brbaklics lepattanói kulcsszerepet játszottak abban, hogy a ZTE ne tudjon közelebb férkőzni. A végjátékban az NKA végleg lezárta a találkozót. 87-75
NKA Universitas Pécs - Zalakeráia ZTE KK 87-75 (22-17,17-21, 22-22, 26-15)
Alsóházi rájátszás, 2. forduló
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia
Játékvezetők: Nagy Viktor, Nyilas István, Horváth Csongor Béla (Józsa András Junior)
Pécs: Csarapics 19/6, Abell 7/3, Rátgéber -, Meleg 21/3, Durmo 11 Cserék: Marinkovics 14, Brbaklics 7/3, Mezőfi 4, Bor 4, Lukácsi -.
Zalaegerszeg: Hunter 20/9, Bibbs 2, Varence 13/3, Kucsora -, Tóth 6. Cserék: Brzovics 14/3, Gatling 12/6, Scherer 6/3, Takács 2, Glatz -, Mokánszki -, Kucsora -.

A playout második fordulójában, az első fordulóban a Szegedet legyőző Körmend, a Pécsett vereséget szenvedő OSE-t fogadta. Hansen büntetőivel vette kezdetét a mérkőzés, Powell büntette meg Randolph eladott labdáját, Foster dobta a hármast a sarokból. Sejfic kaparta össze a labdát egy ziccerre, Foster nagyon messziről is elsüllyesztett egy trojkát, Grimes adott nagy labdát Durázinak (12-2). Foster a büntetőkkel is jól bánt, Randolph forgatta be az emberét, Powell vitte ki szépen a ziccert. Randolph erre azonnal válaszolt, Powell két büntetőt is a helyére tett, Csuti fejezete be a lerohanást (18-8). Grimes dobta át Sejfic-et, Csuti ziccerezett, Foster nagyon elkapta a fonalat, Rudi Williams szerzett labdát, aztán két pontot. Powell saját rontását javította azonnal, Hansen kettese után időt kért Forray Gábor (27-12). Foster már 14 pontnál járt, Randolph sokadik esélyt váltott két pontra, Kiss Mátyás iratkozott fel a pontszerzők közé. Csuti fejezte be a 2-2-t, Durázi zsákolt, Sertovic dobta az első vendég hármast. Randolph ment könnyen végig, Eric Williams csinált 2+1-et, Csuti állította meg Moore-t sportszerűtlenül, bement mindkét büntető. Sövegjártó pöcije zárta a negyedet. 39-23
Sejfic szerezte a második negyed első pontjait, Rudi Williams dobott be egy triplát, Powell tört be. Rudi Williams felelt rögtön, majd ismét ez a páros következett, Ivosev közelről nem hibázott. Eric Williams szabálytalankodott sportszerűtlenül Balsayval szemben – aki helyére tette a büntetőket -, Foster fadeaway-e hullott a gyűrűbe, az Oroszlány időt kért (47-34). Durázi és Powell nyitotta tovább az ollót, Sejfic tett két pontot a közösbe, majd megint a körmendi légiós jött. Rudi Williams egy pontot a vonalon hagyott, Sejfic fordult le Grimesról, Kocsis Tamás időt kért (53-39). Randolph tette vissza akrobatikusan Rudi Williams rontását, Sövegjártó zsákolása után pedig 59 másodperc elteltével megint időt kért a Körmend. Foster büntetőivel zárta le rossz sorozatát az MTE, Grimes két pontjára 2+1 volt a válasz Sejfic-től, a félidőben így 11 pont volt a különbség. 57-46
Eric Williams oldott meg jól egy nehéz helyzetet, Rudi Williams a plusz egyet rontotta el, Sejfic második büntetője már bement. Randolph robogott végig a pályán, aztán hat pontra hozta fel a hátvéd az Oroszlányt, Durázi vált le jól (61-53). Powell zsákolt, Durázi tett vissza egy támadólepattanót, Forray Gábor így 12 pontos hátrányban hívta magához a csapatát. Csuti játszotta magát ügyesen tisztára, Powell adta fel a labdát amit Durázi rántott be, Sövegjártónak üres útja volt a gyűrűig (67-57). Rudi Williams mindkét büntetője jó volt, Powell sem rontott, a körmendi mezőnyből is szorgoskodott. Csuti javította csapattársa hibáját, Sertovic dobását későn blokkolták, ezzel visszakapaszkodott hat pontra az OSE. Ivosev egy büntetőt értékesített, Foster újabb hármast szórt, Randolph jegyzett két pontot. 75-67
Csuti jelentkezett egy triplával, aztán bevágott még egyet a magasember, 59 másodperc után időt kért a Körmend, mert két pontra jött fel az Oroszlány. Durázi hazai szempontból a legjobbkor talált be faulttal együtt, ráadásul Csuti kipontozódott, a plusz egy kimaradt, Sertovic egy tempót dobott (77-75). Rudi Williams egyenlített, Foster csak egy büntetőt dobott be, az OSE hátvédjének ziccere már vendég vezetést jelentett. Grimes szerzett két pontot, Randolph középtávolról talált a gyűrűbe, Foster nehéz dobást értékesített (82-81). Durázi és Foster révén hat pontra meglépett az MTE, Grimes zsákolt, ezzel nagy bajba került az utolsó két és fél percre az Oroszlány. Innen már nem is tudott felállni Forray Gábor csapata, a Körmend második hazai meccsét is megnyerte. 98-89
Egis Körmend - MVM-OSE Lions 98-89 (39-23, 18-23, 18-21, 23-22)
Alsóházi rájátszás, 2. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Kovács Nimród János, Téczely Roland Balázs (Farkas Gábor)
Körmend: Hansen 4, Powell 24, Foster 30/15, Durázi 20, Grimes 8. Csere: Ivosev 3, E. Williams 5, Ferencz -, Kiss M. 2, Moore 2, Kiss B. -.
Oroszlány: R. Williams 23/6, Randolph 18, Balsay 2, Csuti 16/6, Sejfic 14. Csere: Sertovic 10/6, Sövegjártó 6, Peringer -, Major -.

Fotó - Réti Attila, Németh József, Várkony Kornél