Elődöntő
Az NKA Universitas Pécs jutott elsőként a bajnoki döntőbe 2026-ban. Az elődöntő párharc második mérkőzésén a pécsiek 75-38-as sikert arattak a TFSE otthonában.
A párharc első felvonásához hasonlóan a Pécs kezdett jobban, ezúttal 7-2-vel indították a találkozót a vendégek. A pécsi mérkőzéshez hasonlított a folytatás is. A TFSE igyekezett gyorsan rendezni sorait, 9-8-nál és 13-12-nél egy pontra felzárkóztak a hazaiak, fordítani azonban nem tudtak. Még az utolsó percben 16-15-nél volt egyszer ilyen minimális a differencia. Összességében azonban a pécsiek akarata érvényesült. A 17-15-ről induló második negyedben ez már a számszerű eredményben is megmutatkozott. Amikor a félidőig 14 pontot szerző Lexi Held triplája célt ért, 26-15-nél átlépte a 10 egységet a differencia.
A második negyed elején végül 13-0-nál állt meg a pécsi futás. A hazaiak kosárcsendjét Mányoky Réka hármasa törte meg. Erre azonban egy sikeres távolival válaszolt az első találkozót kihagyó Nadia Smailbegovic. Ezzel nem volt vége ennek az adok-kapoknak, ennek a jó értelemben vett adok-kapoknak. A jó ritmusú, kemény küzdelemben ugyanis egy újabb sikeres hármast rögzíthettünk: Tóth Franka is betalált távolról, amivel 31-21-re módosult az állás. Ezen 9-12 ponton állandósult a differencia.
Bár a TFSE rendezte sorait támadásban, de a pécsiek jól menedzselték a második negyed elején felépített előnyüket. A félidőben Lexi Held és Lexi Donarski kosárváltása után 44-31-es állást rögzíthettünk. A harmadik negyed elején ismételte magát a történelem. A második etaphoz hasonlóan a Pécs egyértelműen irányítása alá vonta a játékot. Négy perc alatt 11-3-as futást mutattak be a vendégek, amivel – bár nagyon sok volt még hátra – gyakorlatilag eldőlt a találkozó.
Nem volt egy súlycsoportban a két gárda. Jó ritmust diktáltak a pécsiek, akik a harmadik negyedet végül 20-3-ra nyerték. A záró szakasznak 30 pontos különbégről, 64-34-ről vágtak neki a csapatok. Az egyoldalú találkozón már abban a tudatban sakkoztak a szakmai stábok, hogy a döntőre, illetve a bronzcsatára tekintettek előre. Mindkét oldalon minden bevethető játékos lehetőséget kapott a bizonyításra. Értékes elődöntős percekkel gazdagodott hazai oldalon például Kádár Orsolya vagy Bacsó Zsófia, míg a vendégeknél Hőgye Petra és Halmágyi Kitti. A pontszegényebb játékrészt 11-4-re, a találkozót 75-38-ra nyerte a Pécs. Ez azt jelenti, hogy a pécsiek 2014 után ismét bejutottak a fináléba.
TFSE - NKA Universitas Pécs 38 75 (15-17, 16-27, 3-20, 4-11)
Női NB I. A csoport, rájátszás, elődöntő
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Györfy Rúben, Varga-Záray Katalin, Kapusi Gábor (Fekete László)
ELTE BEAC Újbuda: Dúl T. 7, Pusztai 7/3, Mányoky 7/3, Donarski 3/3, Tóth F. 11/6. Csere: Gabor -, Vigh -, Bacsó -, Kádár 1, Bernáth 2.
TARR KSC Szekszárd: Held 20/12, Varga -, Studer 8, Josepovits 6, Dúl P. 5/3. Csere: Hőgye -, Smailbegovic 6/6, Rátkai 6, Török 12/3, Olawuyi 10/3, Halmágyi -, Toth O. 2.

Bár a Sopron kezdte jobban a találkozót, az első negyed végén a DVTK vezetett, a két középső játékrészben azonban állva hagyta ellenfelét a bajnoki címvédő, amely megőrizte előnyét a negyedik felvonásban is, ezzel kiharcolta a mindent eldöntő harmadik mérkőzést a párharcban.
Brooks, Fuehring és Sinka-Pálinkás vezérletével 7-2-vel nyitott a Sopron Basket, amely a játékrész közepéig tartotta is vezető pozícióját, ekkor azonban jött Smuda, Kányási és Jovanovic, akik egy nagy diósgyőri futást indítottak el, amelynek végén Takács Boglárka kosarával már tízpontos miskolci vezetést mutatott az eredményjelző (12-22), és bár valamelyest tudtak kozmetikázni a hazaiak a negyed végére Brooks két triplájával, tíz percnyi játékot követően így is hattal vezetett a DVTK (18-24).
A második negyedben tovább faragta a különbséget a Sopron, amely egy 11-2-es szakasszal a vezetést is átvette (29-26). Ezután magára talált a DVTK, és ismét fordított, két percce la nagyszünet előtt már 33-35-ös vendég előnyt regisztrálhattunk, de a félidőt egy újabb soproni roham zárta le, Laczkó Sára dudaszós triplájának köszönhetően öt egységnyi fór birtokában vonulhattak pihenőre a hazaiak (40-35).
A térfélcsere után egészen 42-39-ig zárkózott a DVTK, a következő percekben azonban sok hiba csúszott a befejezésekbe mindkét oldalon, szűk hét perc elteltével 49-41-es soproni vezetést mutatott az eredményjelző, a játékrész záró szakaszában viszont a hazaiak tudtak feljebb kapcsolni, így tizennégy pontos soproni vezetésről indult a negyedik felvonás (60-46).
Toman és Takács révén öt diósgyőri ponttal indult az utolsó tíz perc, azonban a túloldalon Sitku és Brooks is eredményes volt, ezzel visszaállt a tíz pont feletti differencia (65-51), innentől pedig már nem engedte ki a kezéből a győzelmet a Sopron Basket, és kiharcolta a mindent eldöntő harmadik mérkőzést, amelyet szombaton 17 órakor rendeznek Miskolcon (75-58).
Sopron Basket - DVTK HUNTHERM 75-58 (18–24, 22–11, 20–11, 15–12)
Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért, Elődöntő, 2. mérkőzés
Sopron, Novomatic Aréna
Goda, Csabai-Kaskötő, Jankovics (Sarkadi-Nagy Á.)
Sopron Basket: Laczkó 14/9, Friskovec -, Brooks 19/12, Fuehring 13, Böröndy 11/3. Csere: Sitku 13/3, Jevtovic -, Wallack 2, Sinka-Pálinkás 3/3.
DVTK HUNTHERM: Aho T. 5/3, Aho N. 4, Lelik 1, Grigalauskyte -, Jovanovic 12/6. Csere: Toman P. 5/3, Kányási 9/9, Smuda 17, Takács 3, Miklós 2.

5-8. helyért
Az első három negyedben többnyire kiegyenlített ütközet zajlott a pályán, a negyedik játékrész utolsó perceiben azonban egy nagy futással végleg eldöntötte a meccset a Csata, és várja az ellenfelet az ötödik helyért vívott párharcra.
Szirony két büntetőjével a Vasas szerzett vezetést a mérkőzés elején, sőt, Varga-Aradi duplája után Jáhni és Kiss is betalált (6-2). Kezdett felébredni a Csata, Tursics Krisztián együttese egy 8-0-s futással ragadta magához az irányítást (6-10). Gyöngyösi duplájával 12-12-nél utolérte ellenfelét a Vasas, innentől pedig szinte felváltva estek a kosarak, az utolsó szó a negyedben Boricicé volt, aki egy büntetővel tolta meg csapata szekerét, így tíz percnyi játék után egy ponttal vezetett a Csata (17-18). A második negyed elején ott folytatták a csapatok, ahol abbahagyták, ha az egyik fél betalált, szinte rögtön jött a válasz a túloldalon, így továbbra is fej-fej mellett haladtak, egészen 24-24-es állásig, amikor egy 6-0-s szakasszal némi levegőhöz jutottak a vendégek, időt is kért Nenad Markovic (24-30). A nagyszünetig tovább növelte a különbséget a vendég gárda, amely féltávnál hét egységgel járt előrébb (26-33).
A pihenő után sem lassítottak a vendégek, akik bő négy percnyi játék után már tizenhat ponttal vezettek (28-44). Ekkor kezdte meg ismét a felzárkózást a Vasas, amely Czirkos duplájával majd két büntetőjével megfelezte a hátrányát, sőt, Walker ziccerére Gyöngyösi triplával felelt, 46-53-as állásról indult a záró etap. A negyedik negyed első perceiben tartotta magát a Vasas, nyolc-tizenkét pont körül állandósult a differencia a felek között, öt perc után azonban idöt kért Tursics Krisztián 52-64). Felrázta a vendégeket a rövid tanácskozás a kispadnál, akik a pályára visszatérve egy újabb 9-2-es futást mutattak be, ezzel egy híján húsz pontra növelték a különbséget, és végleg eldöntötték a találkozót (54-73), mert bár Angyal Barbara és Madár Eszter pontjaival a végeredményt kissé szorosabbá tette a pasaréti együttes, a győzelmet a Csata TKK szerezte meg (59-73).
Vasas Akadémia - Csata TKK 59-73 (17-18, 9-15, 20-20, 13-20)
Női NB I. A csoport, Rájátszás az 1-8. helyért
Pasaréti Sportcentrum
Lengyel, Sörlei, Dr. Nagy Zs. (Zalai Á.)
Vasas Akadémia: Angyal 13/3, Jáhni 6, Kiss A. 6, Szerencsés -, Szirony 2. Csere: Madár E. 6, Kendelényi -, Szoboszlai L. -, Molnár-Budácsik 2, Czirkos 10/3, Gyöngyösi 14/6.
Csata TKK: Rimdal 17/9, Walker 15, Williams 13, Wemtzel 12/3, Varga-Aradi 4. Csere: Tózer Nemes -, Hegedűs 2, Biczó 3/3, Boricic 7.

Az 5-8. helyért kiírt párharc második felvonásán az ELTE-BEAC Újbuda 84-81-re legyőzte a TARR KSC Szekszárdot. Ezzel kiegyenlített az egyik fél második sikeréig tartó küzdelemben. Döntés a hétvégén a tolnai megyeszékhelyen.
Ünnepélyes pillanatok vezették fel a mérkőzést. Koch Dórát 350. élvonalbeli mérkőzése apropóján köszöntötték. Klubját az ELTE BEAC Újbudát pedig a Magyar Kupán elért 4. helye alkalmából. Az MK-n az a szokásjog alakult ki, hogy a dobogósok részesülnek köszöntésben a finálét követő eredményhirdetés alkalmával, így természetesen az azóta rendezett első hazai bajnokin kínálta magát az alkalom, hogy egy virággal és bekeretezett képpel emléket állítsanak ennek az eredménynek. Különösen, hogy a BEAC több mint 30 évet várt arra, hogy ismét a legjobb négy között szerepeljen.
Rátérve a találkozóra, Carolina Rodrigues 2+1-es megoldásával indult az este. Ezt követően Dombai Réka is triplát értékesített. Összességében pedig 11-0-val kezdett a KSC. Drahos Leila törte meg a BEAC kosárcsendjét, de sokáig úgy nézett ki, hogy a gyorsan kialakult kétszámjegyű különbséget menedzselik a vendégek. Egészen 23-13-ig ez a mondat megállta a helyét. Ekkor még két és fél perc volt az első negyedből, a BEAC pedig nagy hajrát indított. Jól ismerte fel a lehetőséget, hogy a WNBA-s lehetősége miatt az Egyesült Államokba utazó Maria Gakdeng nélkül felálló Szekszárd szokatlan szerkezetben játszik. Koch Dóra és Shay Moore is triplát értékesített, így 10 perc után 25-21-re szépített a BEAC. A második negyed elején pedig nem telt három perc és 29-29-nél egyenlített a házigazda.
A második szakasz második felét óriási küzdelem jellemezte. A BEAC érezte az esélyt, hogy magasabban rangsorolt riválisát legyőzze. A Szekszárd pedig becsülettel küzdött. Dombai Réka vezetésével visszaállították a vendégek a 4-6 pontos előnyüket. A félidő hajrája azonban ismét a hazaiakról szólt, akik Katrina Ozola és Shay Moore találataival 41-41-nél ismét egyenlítettek. A zárszó Baa Dominikáé volt. A triplájával ért véget az első 20 perc, így a nagyszünetben 44-41-re ment a Szekszárd. A harmadik negyed első percében 49-41-re megugrott a KSC. A BEAC ugyanakkor ezúttal nem adott akkora előnyt riválisának, mint az összecsapás elején. Egy 8-0-s futással gyorsan egyenlítettek. A hullámzó és pontgazdag találkozón ezt követően újra megugrott a Szekszárd. Többek között Szűcs Gréta és Carolina Rodrigues is hármast értékesített, 60-53-nál így Mészárosné Kovács Andrea időkérése állította meg a játékot.
A Szekszárd előtt a harmadik negyedben 65-55-nél megnyílt az esély, hogy lezárja a párharcot. Szűkös rotációjával azonban a döntő futást nem tudta bevinni. Drahos Leila bravúros öt pontja zárta a harmadik negyedet, amivel 65-60-re szépített a BEAC. A felzárkózáson túl azonban sokkal többet nyert a házigazda ezzel. A junior csapat által vezényelt hazai szurkolók egy emberként ugrottak talpra. Lélektanilag megfordult a meccs. A negyedik negyed elején Varga Sára triplát értékesített, majd jött újabb öt pont Drahos Leilától. Ez összességében 13-0-s futás volt. Hatalmas harcoltak a csapatok. Mindkét fél mindent otthagyott a pályán. Védőoldalon érezhetően kevesebb maradt, de ez egyben azt is jelentette, hogy rengeteg pont esett. A szurkolók számára szórakoztató adok-kapok alakult ki. Pár ponttal jellemzően a BEAC járt előrébb, de Dombai Réka és Carolina Rodrigues révén 75-75-nél és 79-79-nél még egyenlített a Szekszárd.
A 29 pontos Drahos Leila klasszisa döntőnek bizonyult. Kulcsszituációkban vállalt fel nehéz dobásokat, harcolt ki büntetőket. 79-79 után a négy pontja elhozta a BEAC-nak a győzelmet. A szintén nagyot harcoló, de elfáradó Szekszárd nem tudta már utolérni a hazaiakat. Mészárosné Kovács Andrea irányításával a BEAC először nyert meccset a rájátszásban. Joggal volt a nagy az öröm a fővárosi klubnál. Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása 1-1-re alakult. Döntés a hétvégén Szekszárdon.
ELTE BEAC Újbuda - TARR KSC Szekszárd 84 -81 (21-25, 20-19, 19-21, 24-16)
Női NB I. A-csoport, rájátszás, 5-8. helyért
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Gruber Nikolett Lilla, Dr. Németh Patrik, Nepp László Oszkár (Balog György Attila)
ELTE BEAC Újbuda: Drahos 29/6, Ozola 12/6, Moore 16/9, Dalce 10, Varga 10/6. Csere: Koch 4/3, Dobo -, Fárbás 3/3.
TARR KSC Szekszárd: Dombai 24/9, Rodrigues 17/6, Karlen 15, Szűcs 9/9, Holcz 4. Csere: Theodoreán 3, Goree 2, Baa 7/3.

Fotó - Borhi Mihály, Tóth Zsombor, Isza Ferenc, Mészáros Mihály